Vissza a tartalomhoz

 

Várdy Péter

A katolikus egyház a mai holland társadalomban

 

1956-ban mintegy négyezren kerültünk Magyarországról Hollandiába. Jó néhányunk nyilván felekezeti kötöttséget is hozott magával a tarsolyában. Az egyetemes katolikus egyház tagjainak fel kellett tűnjön, hogy az itteni egyház és az otthoni egyház szellemisége történelmi és egyéb okok folytán különbözött egymástól. Itt megpróbálnék először néhány szóban beszámolni arról, hogy mi jellemezte Hollandiában az akkor itt talált katolicizmust, majd arról, hogy hozzávetőlegesen milyen változások tanúi voltunk az elmúlt fél évszázad folyamán.

 

A holland katolicizmus 1956 táján

A holland katolikusok a reformáció következtében sokáig csak tűrt felekezetet alkottak. Például: templomot az ország északi felén csak hátsó udvarokra állíthattak. Körmenet 1972-ig csak Hollandia déli felén vonulhat ki az utcára, nyilvános terekre. Néhány évvel a liberalizmus 1848-as győzelme után a holland katolicizmus tűrtből egyenjogú felekezetté vált. Az államfő a holland alkotmány értelemében a református egyház tagja, de ennek ma már csak szimbolikus jelentősége van. Az állam-egyház szétválasztása következetes, pl. az állam nem szed egyházi adót és nem szubvencionál egyházat. A holland katolikus népesség földrajzi és társadalmi elhelyezkedése: Dél-Hollandia a vallásháború következtében túlnyomó többségében katolikus. A katolikus népesség ekkortájt még inkább agrárius és kispolgári, képzettség és egyetemi végzettség szempontjából lemaradt, az értelmiség soraiban alulreprezentált. A politikai katolicizmus célkitűzése volt, hogy ez megszűnjék. Politikai pártja az I. világháború óta rendszeresen, a II. világháború után pedig 1994-ig folyamatosan a kormánykoalíció tagja.

A holland társadalmi élet felekezeti határok mentén szerveződött. Külön katolikus szervezetekbe tömörül a holland lakosság: katolikus iskolák, szakszervezetek, politikai pártok, RTV adók, sportegyesületek, dalárdák, állattenyésztők és egyetemista szervezetek.

A misszionáriusok arányában Hollandia ekkoriban világviszonylatban is élenjáró. A római katolikusok a népességnek több, mint negyven százalékát, Hollandia legerősebb felekezetét képezik. Az egyház tekintélye és befolyása óriási, de anyagi ereje a hívők támogatására épül, nem nagybirtokra sem állami támogatásra. A plebánosok tekintélye és a mindennapi életvitelre kifejtett hatása hatalmas. Minden katolikus nagycsaládból több szerzetes, hittérítő és világi pap kerül ki.

Az igehirdetés színvonalát a társadalmi rétegződés enyhén színezi, de általánosságában a reformáció egyházaival összehasonlítva igénytelenebb, kevéssé exegetikus, teológiailag felszínesebb. A hívők hitéletét főként az egyházi előírások szabályozzák, a reformáció gyülekezeteivel összehasonlítva kevésbé biblikus a műveltség. Jellegére nézve is inkább dogmatikus, mint egyéni színezetű.

Az egyház az övenes évekig bezárólag a katolikus tanból harcos következtetéseket vont le, melyekre a hívőket kötelezte is. Erre két példa:

Az első: a német megszállás idején a holland zsidókat Sobiborba és Auschwitzba deportálják. A többi megszállt országtól eltérően a holland püspöki kar (kilenc más keresztény felekezettel együtt) sürgönyileg tiltakozik a német megszállóknál a zsidóüldözés ellen. A katolikus püspöki kar tiltakozását az 1942. július 26-i vasárnap a német nyomás dacára a templomokban is felolvassák. Megtorlásul a megszálló szervek deportálnak és gázba küldenek 113 katolikus zsidó hívőt és szerzetest1, köztük a karmelita Edith Steint. De Jong bíboros több ízben tiltakozik, a német megszállók válaszra sem méltatják. A protestáns egyházak kompromisszumhajlandósága következtében a protestáns zsidókkal szemben valamivel tartózkodóbb a megszálló hatalom eljárása.

A másik példa: szintén De Jong bíboros vezetése alatt 1954-ben a püspöki kar a katolikus hívőknek körlevélben tiltja meg nem-katolikus szakszervezet vagy politikai párt tagságát. Az egyház tehát nem habozik tanítását, befolyását és hatalmát politikai értelemben is érvényesíteni.

 

A holland katolicizmus ma

1954-ben az egyház utolsó ízben lép fel politikai hatalomként. A hívők és az egyház viszonyában a második világháború hatására és az újjáépítés éveiben lassú földcsuszamlás indul meg. Ezért számos tényező felelős. Hadd nevezzek meg néhányat: a háború és megszállás évei oldják a felekezeti elszigeteltség határait; csökkent a katolikus népesség elmaradása az iskolázottság terén; a szekularizáció is egyre gyorsulóbb ütemben érződik.

Következésképp meglazul a katolikus egyházi hierarchia befolyása mind a hitélet, mind a politikai élet terén.

A holland katolikusok lelkesen üdvözlik a XIII. János pápa által meghirdetett aggiornamento-t és a II. vatikáni zsinatot. Katolikus társadalmi szervezetek egyenrangú félként kérnek tevékeny részt a holland egyházmegyei zsinaton, melyen a hívők képviselői a püspökökkel kollegiális közösségben vonják le a vatikánum következményeit. A liturgikus reformokat, a két szín alatti áldozást és a nemzeti nyelvű liturgiát rohamosan vezetik be. Az amsterdami katolikus diákhitközség 1960-tól kezdve a liturgikus, teológiai és hitéleti megújhodás középpontja: a jezsuita költő-teológus Oosterhuis és egyházzenész Huybers hatására megújul a népének, Pater van Kilsdonk és mások hatására megújul az igehirdetés és a lelkigondozás. Hasonlóképp a meditatív rendek életfelfogása is egyre elkötelezettebb. Az egyházi megújulást laikus részről negyed évszázada szorgalmazza az ún. 8 mei beweging, többek közt a laikus diakónia, a nők egyházi szerepe, a születésszabályozás, a liturgikus megújulás terén. A mögöttes teológiai szemlélet elmozdult egy emberközpontú, erősebben elkötelezett, emberközeli hitélet és megújult liturgia, bázisközösségek és az oikumene felé. A hitélet aranyfedezete nem a rózsafüzéres jámborság, hanem a szenvedő ember. Mintha Isten arcát ezentúl mindenek előtt a keresztre feszített emberében ismernők fel. A fentiek azonban csak a XIII. János utáni megújhodás egyik fonalát emelik ki.

A holland katolikus átrendeződés a hatvanas években robbant. Többrétű folyamatról van szó, melynek legalább két más mozzanatát is meg kell említeni. Az egyik mozzanat a modernizáció hátulütője, az istenadta nép tömeges kivonulása a egyházi élet kereteiből. Ez főként az ifjabb generációra érvényes. Egyetemünkre példának okáért évente mintegy 800 katolikus családból érkezik elsőéves diák. Közülük éveken át egyetlen egy diákot sem sikerült bevonni a katolikus diákközösség keretébe vagy a vasárnapi istentiszteletekre. Nyilván elegük van a kötelező otthoni miselátogatásból, egyetemistaként nem kérnek belőle. Ugyanezzel a folyamattal kapcsolatos a plébániák elöregedése és a templomok számszerű megcsappanása is. Lássunk néhány számszerű adatot:2

 

A heti miselátogatás: 1966-ban még 64,4%-os volt, 1996-ra már 11%-ra csökkent.

A szerzetesek és papok számszerű megcsappanása: 1970 és 1996 közt az apácák száma a felére, a szerzeteseké a harmadára csökkent; a plébánián szolgálatot tevő felszentelt papok száma 1960 és 1996 között 3695-ről mintegy 1200-ra, tehát harmadára esett. A krónikus paphiányt a hetvenes évek óta aktivizált 130 diakónus és 386 pasztorális munkás nem képes pótolni.

A papszentelések száma: 1960 körül évi 320-ra rúgott, 1996-ra évi 40-re csappant.

A felekezeti arányok eltolódása: a katolikusok aránya a lakosság viszonylatában 1958 és 1996 között 42%-ról 19%-ra csökkent. Ugyanakkor a felekezeten kívüliek aránya 24%-ról 62%-ra emelkedett.

A katolikus hívők korösszetétele: a keresztelők száma megcsappant, a 7 éven aluliak százalékos aránya 1960 és 1996 között 17%-ról 6%-ra csökkent, miközben a 64 éven felüliek aránya 7%-ról 15%-ra nőtt.

A templomok és kápolnák száma is csökkenő tendenciát mutat: 1977 és 1998 között 1920-ról 1842-re esett vissza.

 

Ezek láttán nem egészen érthetetlen az sem, hogy a holland egyházmegye a római curia szemében az egyház fekete bárányává vált.

A holland katolikus aggiornamento folyamatával kapcsolatban megemlítenék még egy áramlatot, mely a hatvanas évektől kezdve a modernizáció reakciójaként lép fel. Itt, talán sarkítva, ressentiment-ról is beszélhetünk. A hívők egy része természetszerűleg kezdettől fogva ragaszkodott a latin nyelvű liturgikus szövegekhez és formákhoz. Ebben a csoportban azonban a II. vatikáni zsinat megújhodási törekvései nemcsak a liturgia, de a dogmatika és az egyházi hierarchia terén fokozott mértékben ütközött ellenállásba. A holland episzkopátus a hatvanas években többségében a megújhodás oldalán állt. Az (ultra-)konzervatív holland katolikusok azonban jóval erősebb befolyással rendelkeztek Rómában, köztük a háttérben működő, de igen hatékony Opus dei szervezet. II Pál és főként II. János Pál pápasága idején ez a befolyás a curia belső áramlataival párhuzamosan főként a konzervatív püspöki kinevezések, illetve a nyitásra hajlamosabb püspökök megbuktatása (Rotterdam püspöke, Mgr. Bär) terén jutott érvényre. Mára a holland püspöki kar már többségében konzervatív, tehát főként a hagyományos katolicizmus képviselője. Helyreállt tehát a rend, ami annyit jelent, hogy ma már Hollandiában sem képezi hivatalos egyházi vita tárgyát a kollégiális egyházi vezetés, a papi coelibátus, a nők papi tisztsége vagy az intercommunio. A konzervatív egyházi áramlatok javára másrészt el kell ismerni, hogy évek óta gyakorlatilag kizárólag az ő szemináriumaikból kerülnek ki felszentelt papok, és csak a legkonzervatívabb rendházakba lépnek be, elvétve, szerzetesek.

Egészében véve tehát a holland katolikusok egy számszerűleg és társadalmi befolyásuk terén csökkenő, egyházi hivatásai számában is megcsappant, korösszetételében elöregedő felekezet képét nyújtják, melynek két ellentétes szárnyán egyrészt reformellenes konzervatív szervezetek és hívők, másrészt az emancipáció, az oikumene és a megújhodás útjain járó nyitott gyülekezetek állnak.

Hogy melyik tőből sarjad, ha sarjad majd rügy, nem tudni: a tekintélyelvű hívők hierarchikus, ceremoniális, oltárközpontú egyházából-e, vagy az oikuménikus, emberközpontú, felnőtt hívők közösségéből. Számomra minden esetre egy dolog tűnik biztosnak: a születés, a halál és az élet egyéb határélményei olyan központi kérdéseket vetnek fel, melyekre a jóléti társadalom életformái nem adnak érvényes választ. A vallásos szellemiség viszont, változó jelleggel és változó kereteken belül ugyan, de maradandó igényekre keres választ. Most és mindenkor és mindörökké.

 

Jegyzetek
1. A 700 holland katolikus zsidó többsége ún. ,,árja párja''-ként mentesült. A mentesítésnek az volt a feltétele hogy sterilizálásnak vetik alá magukat. (Vissza)
2. Forrás: W. Goddijn - J. Jacobs - G. van Tillo Tot vrijheid geroepen. Katholieken in Nederland: 1946-2000, Baarn 1999. (Vissza)

 


Vissza a tartalomhoz