Prj4

Beszámoló a civil projekt 2000. évi tevékenységéről

Glózer Rita

 

A civil projekt keretében a MPRF siófoki konferenciájának 5. félnapján a család témáját a családsegítéssel foglalkozó civil szervezetek nézőpontjából vizsgáltuk meg. A konferencia civil fórumára meghívtunk közel 50, a családsegítés területén tevékenykedő egyesületet, alapítványt. Meghívásunknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Családi Szolgálatok Ligája, a Látássérültek Országos Cseppkő Egyesülete, a Megújulás Családterápiás Egyesület, a Családi Nevelésért Alapítvány, a Szülői fórum Egyesület és a Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért szervezet tett eleget.

A témában elhangzott két vitaindító előadás, valamint a meghívott civil szervezeti képviselők bevonásával megtartott kerekasztal-beszélgetés fontos új szempontokat vetett fel a családsegítéssel, a családsegítésben résztvevő szervezetek együttműködésével kapcsolatban. A civil fórum zárásaként a megjelent civil szervezetek képviselőivel megállapodtunk az együttműködés folytatásában. Ennek koordinálása érdekében egy internetes levelezőlista, valamint egy civil adatbázis létrehozását tervezzük.