Beszámoló a romákat bemutató gimnáziumi osztályfőnöki órák tapasztalatairól

Bartal Attila

2000. május 22.

 

Az elmúlt másfél hónap során három gimnázium (Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a pápai Petőfi Sándor és Türr István gimnáziumok) 8-8 osztályában tartottunk előadásokat Vadászi Bálinttal a magyarországi romák történetéről, kultúrájáról és társadalmi helyzetéről. Az egyes órákon a következő témákról beszéltünk kb. 10-10 percben:

 

1. a magyarországi romák története, kultúrája, csoportjai (Vadászi B.)

2. romák és nem romák közti egyenlőtlenségek a foglalkoztatottság, az iskolázottság és a lakóhely vonatkozásában (B.A.)

3. a romák egészségügyi helyzete; hátrányos megkülönböztetés az egészségügyben, oktatásban és munkaerőpiacon; jogvédelem (V.B.)

4. az előítéletek szerepe a romák és nem romák közötti konfliktusokban; morális megfontolások a romákkal való együttélés kapcsán (B.A.)

 

Az órák végén (ill. előadás közben) egy-két kérdés rövid megválaszolására volt lehetőség.

Az érdeklődőkkel délutáni, kötetlen beszélgetés keretében folytattuk a diskurzust.

Az előadások tematikájának kialakításakor azt vettük figyelembe, hogy miképpen lehet a romákról minél több információt átadni egy iskolai óra keretében, hiszen a tantervben igen kevés említés esik róluk (ha egyáltalán szóba kerülnek a hivatalos oktatási tevékenység során); továbbá melyek azok az ismeretek, amelyeket mindenképpen át kell adni. A viszonylag nagy osztálylétszámok és a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem az interaktivitásra helyeztük a hangsúlyt, ugyanakkor a felmerülő kérdéseket igyekeztünk azonnal megválaszolni (a beszélgetésre a délutáni csoportfoglalkozásokon kerítettünk sort). Törekedtünk arra, hogy ,,mozgalmas'' legyen az óra: felváltva beszéltünk, mondandónkat a másikéhoz kapcsoltuk, sok példával illusztráltuk az elbeszélteket.

A felkészülést azok az anyagok (is) segítették, amelyeket a szervező (Lökkös A.) bocsátott rendelkezésünkre, ill. amelyeket az adott iskolák tanári szobáiban hagytunk (bibliográfia a pályázathoz csatolva).

Az elmondottak szemléltetésére és a jobb megértés segítésére a táblára egyszerű, áttekinthető diagramokat rajzoltunk, elsősorban a 2. téma kapcsán (ahol sok adatot kellett ismertetni).


Tapasztalatok

A diákok elég nagy érdeklődéssel fogadtak bennünket, és figyelmük az egész órán keresztül megmaradt. Láthatóan imponált számukra, hogy korosztályukhoz közelebb állók, kötetlen stílusban (,,tegező viszonyban'') beszéltek, és ami legfontosabb: roma fiatalként személyesen érintett személy is adott elő nekik, nem egyszer saját életéből vett példákkal élve. A témák is érdekelték őket; nagyon kevés előzetes ismeretük volt a romákról.

Kiemelt érdeklődésre tartottak számot a romák vándorlásáról és korábbi életmódjukról, csoportjaikról mondottak, valamint az iskolázottságukkal és a jogvédő irodák működésével kapcsolatban elhangzottak. Leginkább tehát vagy azok a dolgok fogták meg őket, amelyek kuriózum-számba mennek, vagy azok, amelyeket saját élethelyzetükhöz leginkább kötni tudnak. Befogadó légkört leginkább ott találtunk, ahol már más, pozitív tapasztalatok is kötődtek a romákhoz.

 

A pápai Türr Gimnázium pedagógia-szakirányú hallgatói nagyon nagy érdeklődéssel és megértéssel hallgatták előadásunknak azon részeit, amelyek a roma gyerekek iskolai megkülönböztetésével ill. felzárkózásuk lehetőségeivel foglalkoztak. Sok kérdésük is volt, amelyeket az előadás közben tettek fel: hogyan lehetne megakadályozni a szegregált oktatási formák terjedését, hogyan segíthető a nem magyar anyanyelvű roma gyerek, hogyan történik a speciális iskolákba való kiválasztás stb.

Szerencsés volt a helyzetünk az egyik pannonhalmi osztályban, ahol két tanuló nagyon komolyan érdeklődik a roma kultúra (elsősorban zene) iránt. A lelkesedésüket az keltette fel, amikor két éve az iskolában rendeztek egy roma folklór-estet, ahol az Andro Drom is fellépett.

 

A leggyakoribb ellenvetés, amibe ütköztünk, a közömbösségből fakadt: ,,mi közünk nekünk mindehhez?'', ,,miért nekünk mondjátok, miért nem a romáknak?'', ,,ők maguk tehetnek a helyzetükről''. Sokszor úgy érezték, a nem romákat hibáztatjuk a kialakult helyzet miatt. Az ilyen jellegű megjegyzések főleg a romák hátrányos helyzetét bemutató rész kapcsán hangzottak el, elsősorban a munkahelyi és oktatási mutatók láttán, valamint a diszkriminációs jelenségek hallatán.

 

A Türr Gimnázium egyik 11-es osztályában alakult ki vita arról, hogy mennyiben tehetnek maguk a roma tanulók arról, hogy a közép- és felsőoktatásban igen alacsony arányban találhatók. A diákok egy csoportja értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az adatokat nekik mondjuk el, és nem az érintetteket próbáljuk jobb tanulási morálra rávenni. Hangsúlyoztuk egyrészt, hogy amiket mondunk, azok mindenféle okozati magyarázat nélküli tények, amelyekről egy középiskolásnak tudni kell, másrészt, hogy minden hátrányos helyzetű ember esetében rengeteg, egymással összefüggő és nehezen azonosítható oka van annak, hogy nem tud helyzetéből kitörni.

Sok esetben nem fogadták el, hogy a negatív diszkriminációs jelenségek általában alaptalanok és az előítéletek táplálják azokat. Nem láttak mindig problémát abban, hogy a munkavállaló különbséget tesz roma és nem roma között (,,az ő joga eldönteni, kivel akar együtt dolgozni'').

 

Általános volt, hogy olyan kijelentéseket kellett kiigazítanunk, amelyek a romákat mint közös jellemzővel bíró csoportot írnak le sztereotip tulajdonságokkal: ,,miért van akkor az, hogy a cigányok'' ilyenek meg olyanok, ezt meg azt teszik stb.

 

Általában nehéz volt megválaszolni azoknak a tanulóknak, akik személyes rossz tapasztalattal rendelkeztek cigány származású emberekkel kapcsolatban. Egy pannonhalmi fiú, aki Tiszavasváriból származott, védte a helyi iskolai (különballagtatási) gyakorlatot. Pápán mindkét gimnáziumban többen ugyanarról a helyzetről számoltak be: a városban él egy cigány csoport a főtér környékén, akik antiszociális módon élnek, az utcán pedig a lakosságot terrorizálják (többen említették, hogy nem lehet úgy elmenni x sarok mellett, hogy ott ne ,,lejmolják le'' az embert).

 

A délutáni foglalkozásra 8-10 tanuló jött el (általában már nem volt az iskolában más óra, a résztvevők a szabadidejükből áldoztak erre). Itt hagytuk, hogy a diákok fogalmazzanak meg ellenvetést, kérdést. Sok esetben saját életükből vett példával hozakodtak elő, amelyek nehéz dilemmákat tartalmaztak. Nem kínáltunk receptszerű megoldást ezekre a problémákra, inkább kérdéseket megfogalmazva, újabb szempontokat adva igyekeztünk árnyalni a képet, felhívva a figyelmet az eltérő értelmezési lehetőségekre.

Összességében azt tapasztaltam, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt sikerült valamit ,,elültetni'' a diákok fejében, észrevehető volt, hogy elgondolkodnak a hallottakon, hogy más megvilágításba kerülnek a romákkal kapcsolatban közvetlenül vagy közvetve tapasztalt dolgok. Úgy éreztem, hogy sok minden ,,átment'': sikerült felhívni a figyelmüket a problémára és arra, hogy saját életükben nyitottabban közeledjenek romák felé; figyelmesebbek legyenek a velük kapcsolatos eseményekre, ugyanakkor kritikusan kezeljék a romákról szóló híradásokat.

A felmerült kérdésekből és hozzászólásokból azt szűrtem le, hogy nagyon nagy szükség lenne a makro-adatok bemutatásán túl olyan, az egyes emberek, csoportok életét, pályáját, szenvedéseit és reményeit bemutató beszámolókra, amelyeken keresztül sokkal inkább megérthető a többi hasonló sorsú ember élete és viselkedése is. A romákról sok negatív tapasztalattal rendelkező embert sosem fogják a statisztikák és történelmi leírások megérinteni és elgondolkodtatni; számára olyan, már-már katarzist nyújtó narratívák kellenek, amelyek kilendítik bevett gondolkodási és cselekvési sémáiból. Ugyanígy, a középosztálybeli gimnazistát a ,,hatezrelékes-roma-felsőoktatásbeli-arány'' hidegen hagyja, és csak akkor szokik le a roma tanulók hibáztatásáról, ha egyszer megérinti egy szegény roma család egyik gyermekének saját élettörténete. A folytatáshoz ilyen történetekre van szükség.