Idén augusztusban és szeptemberben a negyedik alkalommal szervezünk kommunikációs tréninget roma és nem roma gimnazisták részére. A programban eddig a kecskeméti Piarista, a szegedi Karolina és a pécsi Gandhi Gimnázium diákjai vettek részt.
Ez a program a szlovákiai Márai Sándor Alapítvánnyal való együttműködésben valósul meg, ők biztosítják a trénereket.
A tréning három alkalomból, összesen 9 napból áll. A diákok két vegyes csoportban, két-két pszichiáter vezetésével dolgoznak.
Az idei tréninggel lezárul egy szakasz. Még ebben az évben reményeink szerint megjelenik egy kötet, amely leírja az eddigi tapasztalatokat, értékeli az eredményeket és rögzíti a tréningek módszereit. Ezzel párhuzamosan keressük azt az intézményt, amelynek ezt a dokumentált programot átadhatjuk továbbvitelre, fejlesztésre. Biztosítania kellene a program finanszírozását és szakmai fejlesztését. Mi ebben szívesen közreműködünk, de úgy látjuk, hogy e program túlnőtte a Pax Romana kereteit.
Az alábbiakban a tavaszi tréning végén írt beszámolókból idézünk:
,,A tréning úgy érzem, segített a saját és a közösségi problémák megoldásának lehetséges módjainak megismerésében. Úgy érzem, hogy ez lehet az egyik legfontosabb, legalapvetőbb, ami az emberi érintkezésben nyilvánul meg. Fontos lenne minél többször ilyen tréning, mert főleg (számomra) a kisebbségekkel szemben nyújtott egy új perspektívát. Örültem, hogy kapcsolatba kerültem a másik nemzetiséggel is, és azt hiszem, nem sok gondom lehet már a velük való kommunikációval.
Gazdagodtam új barátokkal, élethelyzetek megtapasztalásával, s egy másik kultúra megismerésével (vagy részben való megismerésével). Nagyon jól összejöttünk, az utolsó napokban már nem volt cigány vagy fehér, hanem csak barát, ember. Jó volna, ha még találkozhatnék velük, veletek.''
V.G., Piarista Gimnázium
,,A tréning kezdete óta kerestem a választ, hogy mi értelme ennek az egésznek, és azt hiszem, erre a kérdésre az utolsó két napban kaptam meg a választ. Mindig is fenntartással voltam a cigányokkal szemben, és az utolsó napokban eljutottam arra a szintre, hogy teljesen úgy viselkedtem velük szemben, mintha régi barátok lennénk. Nagyon sokszínű egyéniségek találkoztak itt a tréning során. Én nagyon jól éreztem magam, és sajnálom, hogy ez az utolsó alkalom, hogy együtt lehetünk. Ha lenne rá lehetőség, szívesen megismételném ezeket a tréningeket.''
V. B., Piarista Gimnázium
,,Szerintem ez a program nagyon jó célt szolgál, de ahhoz, hogy nagyon sikeres legyen, ahhoz szerintem elengedhetetlen lenne a nagyobb létszám és nem évente 1, hanem minél többször! Ami még talán fontos lenne, hogy több fajta kisebbséget kéne foglalkoztatni. Nagyon jó ez a hétvégi időpont, de talán kicsit kisebb szünetek kellenének! Én a trénerekkel meg vagyok maximálisan elégedve. Nagyon örülök, hogy itt lehettem!''
T., Gandhi Gimnázium