A Magyar Pax Romana Húsvét hetében, a váci püspöki palotában tartotta 51. kongresszusát.
Ezúttal a globális és hazai, társadalmi és gazdasági válságfolyamatok szövevénye
volt a megvitatásra kiválasztott témakör. A megközelítés jellegét a kongresszus
címe fejezte ki: Reményünk nincs válságban. A témaválasztást indokoló tapasztalat
szerint a válsághoz kapcsolódó közvélekedés hiányos és pontatlan ismeretekre
épül, a feltámadás hitében gyökerező remény perspektívájából szemügyre vett
tények, folyamatok, összefüggések viszont olyan megvilágításba kerülnek, amelyben
a megértés és átélhetőség sajátos, transzcendens dimenziói válnak érzékelhetővé.
A szakértő előadók ezekre nyitottan vázoltak fel átfogó képet és teremtettek
keretet vitáknak és következtetéseknek.
Egyetértéssel fogadott megállapítások
Tény, hogy a pénzpiacokon kibontakozott és a reálgazdaságra is kiterjedő válságnak szakmai (ismerethiány), intézményi (szabályozatlanság és ellenőrizetlenség) és erkölcsi (mohóság és gátlástalanság) okai is vannak. Ezek együttesen sem indokolják azonban a kapitalizmus, mint társadalmi-gazdasági modell démonizálását (amint a szocializmus megvalósult változatainak embertelen és hipokrita gyakorlata sem ok az állami tervezés vagy a társadalmi gondoskodás ab ovo elvetésére). Az ember világa a tulajdon és a versengés világa, amely különböző kultúrákban valósul meg. Egy-egy társadalmi-gazdasági struktúra működtetését, átalakítását, javítását a velejáró előnyök és követelmények számbavételével, a lehetséges lépésekre vonatkozó szcenáriók kialakításával, diskurzusban kell tisztázni. A változtatás részleteinek szakmai megalapozása fontos, de a megvalósítás alapkérdése a befogadó kultúra adaptív készsége, amelynek a célképzetre vonatkozó közmegegyezés mellett ki kell terjednie az ahhoz vezető út bejárásához szükséges lépésekre, anyagi és morális követelményekre is.
A magyar gazdaság fejlődésének üteme az ezredfordulótól elmarad az európai felzárkózáshoz szükséges trendtől. A belföldi teljesítmény és felhasználás mérlegében halmozódó hiányt az államadósság növelésével, a vállalkozások és a lakosság eladósodásával 2006-ig fedezni lehetett. Az egyensúlyt célzó lépések azonban rendre elmaradtak, a politikai ígéretek hitelüket vesztették, válsághelyzet alakult ki. Az emiatt elodázhatatlanná vált szigorítások eredményét szertefoszlatja a globális válság – a védekezéshez szükséges tartalékok hiányoznak. A kettős válsághullám éles fénybe helyezi a magyar gazdaság gyengeségeit: magas az állami újraelosztás aránya, alacsony a foglalkoztatás szintje, az összteljesítményhez képest bőkezű a szociális gondoskodás rendszere, a tőkefelhalmozás viszont elégtelen, a privatizálható vagyon pedig fogytán van. A versenyképességben ezek hatása tükröződik, és az európai felzárkózás nem valósítható meg paradigmaváltás nélkül.
A magyar társadalomra más társadalmakkal összevetve jellemző a kockázatvállalás kerülése, az önérdekűség és a szorongásérzet. Erős az egyenlőségtudat és magas a belső emberi értékek becsülete, az utóbbi azonban nem nyilvánul meg a tényleges életvitelben, mert megtesszük azt, amit helytelenítünk, és elmulasztjuk azt, amit helyénvalónak tartunk. Ezek a kulturális vonások évtizedes-évszázados léptékben rögzültek, nem közvetlen válságkövetkezmények, miközben a rövid távú gazdasági folyamatok alakulásában meghatározó szerepük van.
Következtetések, ajánlások
Az előadásokból, hozzászólásokból és vitákból kibontakozó összkép nem lehet felhőtlen. A politika és a tudomány csak töredékes „feleleteket” ad a válságfolyamatok kérdéseire. Nem is várhatók olyan válaszok, amelyek előre jelzik, még kevésbé olyanok, amelyek megelőzik a következő válságokat.
A gazdasági életben a gyarapodó fejlődés centrumába kerülésnek ára van, amelyet fel kell ismerni és lehet vállalni. A vállalás nem kényszer, de ha elmarad, akkor korlátozni kell a jóléti várakozásokat, el kell fogadni a felemelkedés lassúságát és együtt kell élni az ebből eredő társadalmi feszültségekkel. Világosan kell beszélni a felzárkózáshoz szükséges áldozatokról. Ilyen összefüggésben a magyar gazdaság valamennyi szereplője döntéshelyzetben van: a globális versenyképességet korlátozó, közgondolkodásban rögzült gyakorlat feladására vonatkozó közmegegyezést nem helyettesíthetik politikai ígéretek, riogatás, csodavárás.
A kilábalást és egészségesebb fejlődési pályára kerülést szolgáló lépések körében a korábbi fogyasztási szintekhez való visszatérés helyett a munkamegosztás szélesítésétől, új munkahelyek teremtésétől lehet többet várni. Az erkölcsösség és a szakszerűség alapelvei között ebben a tekintetben sincs ellentmondás, egymás ellen történő kijátszásuk hiba.
A társadalmi viszonyok körében több és súlyosabb a tennivaló. A válsághullámok kérdéseire adható válaszok nem maradhatnak értelmiségi diskurzus témái. Átláthatóan kell megfogalmazni a célkitűzéseket, részletekre kiterjedően kell egyeztetni az elérésükhöz vezető úton jelentkező tennivalókat, hogy kiderüljön: nemzedéki feladatokat kell vállalni, az áldozatok nagyok, azokat el kell ismerni. Az egyéni identitástudatokban meg kell jelennie egy közmegegyezéssel vállalt társadalmi minimumnak, amely nem csak jog, hanem felelősség is.
A több évtizedes feladat tovább halogatható, de minden korábbinál jobb esélyekkel el is végezhető. A siker érdekében a társadalmi összefogás minél több gyakorlatát és mintáját érdemes elsajátítani. Az eszközök körében ott van a problémamegoldó és együttműködő készségek fejlesztése, a közösséghez tartozás minél több szintjének és keretének létrehozása, megerősítése. A nemzeti azonosságtudat meghatározó jelentőségű eleme a sokrétűség elfogadása, az egymásba fonódva együtt élő kultúrák értékalkotó működtetésére való készség. A jövő e perspektívájában természetes helyükre kerülhetnek a cigányság nemzetalkotó jelenlétét elfogadó, kibontakozását és felemelkedését célzó törekvések.
A keresztény világlátás és életvitel számára a válságtünetek azt is jelzik,
hogy az Istentől elfordulva keresett gyógymódoktól nem remélhető tartós javulás,
a tennivalók viszont örömmel fogadott feladatként foghatók fel. Az egyházon
belüli civil struktúrák szerepet vállalhatnak a közösségépítésben, segíthetik
a folyamatok és összefüggések felismerését, a következtetések tudatos elfogadását,
a társadalmi méretű szembenézés és őszinteség kialakulását. A szakmai és igazgatási
aktivitásnál is fontosabb
- a realitások elfogadása,
- a másokban Krisztust felfedezni képes szeretet közösségben és társadalomban
megélt gyakorlata,
- a fogyasztó ember és a szerető ember integritását hitelesen példázó, nem hívők
számára is vonzó életvitel,
- a cigánysággal sorsközösséget vállaló személyes és közösségalkotó kezdeményezések
kibontakoztatása.
A sokféle feladattól talán megrettenő lelket bíztató jelek és lelkipásztori bátorítások segítik. A keresztény reménynek a hazai intellektuális közösségek körében is vannak hirdetői és tanúi, és a világ lehet válságban, időről időre talán az egyház is, a Szeretet Lelke azonban soha.
Scharle Péter
Vác-Budapest, 2008. május