A család pszichológiai szempontú megközelítése
Az ezredfordulón visszatekintünk és előrenézünk. Visszatekintve látjuk, hogy az elmúlt században eddig példátlan iramban fejlődtünk a fizikai tudományok és a technikai eredmények terén. Ez kelthet némelyikünkben egy optimista, fajunkra büszke világszemléletet, hogy legyőztük a természet erőit, hogy kifürkésztük nemcsak az atom titkait, de többet tudunk a világűrről, mint valaha és hatalmas erejű, világot változtató technikai eszközök állnak rendelkezésünkre, kezdve a kommunikációtól az emberi génekbe való beavatkozásig. Azonban sötét felhők is megjelentek. A harmadik évezred folyamán vajon el fogjuk-e pusztítani környezetünket, fajunkkal együtt, vagy a józan ész fog uralkodni, technikai kapacitásunk, piaci versengésünk, a szegényebb, gyengébb kihasználásának dzsungel-törvényein? Merre fog az emberiség haladni? A technikai fejlődés sodrában megtaláljuk-e önazonosságunkat, vagy sodródunk az általunk létrehozott anyagi eszközök hatalmában? Az elmúlt két évszázadban nemcsak hatalmas technikai fejlődésre jutottunk, de filozófiák, világnézetek, "izmusok" váltogatták egymást. Az egyikben csalódva, a másikat keresve, vagy minden érvet elvetve, a szűk jelennek élve, ebben a heterogén társadalomban meg merjük-e kérdezni, hogy ki az ember? Ki tudjuk-e bogozni legbelső lényegének mibenlétét? Merjük-e keresni saját arcunkat?
Ha feltesszük ezt a merész kérdést, tud-e a családpszichológia hozzászólni a kérdéshez? És ha igen, melyik pszichológiai irányzatot kérdezzük meg? Talán a legátfogóbb képet az úgy nevezett ecosystem-elmélet, az ökológiai szisztémába ágyazott tárgykapcsolati teória adja meg. Az ökológiai szisztémába ágyazott családterápia Edgar Auerswald nevéhez fűződik. Auerswald hívta fel figyelmünket, hogy a család szerves része annak a társadalomnak, kultúrának, amelyben létezik. Egy adott természeti környezetben működő társadalom megélt értékei alakítják a családok életét, amelyben az emberi személyiség egész életre meghatározott arculata gyökerezik. Ugyanakkor a családok táplálják vagy nem táplálják a társadalom életét, megajándékozva azt életerős személyiségekkel, vagy éppen nem képesek ilyen "személyajándékra" termékeny műhellyé lenni. Ha ezt a kölcsönös egymásrautaltságot elfogadjuk, megállapíthatjuk, hogy a társadalomnak önös érdeke, hogy családbarát legyen, hiszen a család nélkül nincs társadalom. Fontos azt is figyelembe venni, hogy a rendszerek hierarchiájában, a társadalom mint nagyobb rendszer erősebben képes hatni a családra mint kisebb rendszerre.
A család pszichológiai életének megértésében ez csak az egyik dimenzió. A másik pszichológiai irányzat, amely segíthet az ember önarcképének újrafelfedezésében a tárgykapcsolat elméletre alapozott családterápia, amely mélységeiben kutatja az ember személyiségének alakulását és kapcsolatainak törvényszerűségeit. A család tárgykapcsolat elmélet-alapú megközelítése különböző koncepciókból konstruálódott, amelyeket az analitikus teóriákból adaptált. Tehát alapvetően a belső tudattalan folyamatokra teszi a hangsúlyt, fogalmait pedig a fejlődéslélektani és klinikai-analitikus megfigyelésekből alkotja.A klasszikus freudi koncepcióval, az ösztönteóriával szemben azt állítja: az ember legalapvetőbb törekvése a kapcsolat keresése.
Az ember társas lény - kapcsolatból születik, abban él, kapcsolatot keres, és a kapcsolatait, valamint a kapcsolatra való képességét legközelebbről a család alakítja. Ez terápiás szempontból is fontos: a zavarok is kapcsolatban keletkeznek, általában a szülő-gyerek kapcsolatban, ott élednek újra, gyakran a házastársi kapcsolatban és ott is gyógyíthatók - főleg a terápiában.
Első és legfontosabb kapcsolatunk az anya-gyerek kapcsolat. Kezdetleges énképünket az anya tekintetének tükrében látjuk meg, tesszük belsővé és alakítjuk. A tükrözés minősége függ az anyától, illetve a családi környezettől, amelyben az anya is és gyermeke is él. A tárgykapcsolat-elmélet összeköttetést hoz létre a belsővé tett szubjektív világ én- és tárgyvilágunk, és a külső, interperszonális történések között. Mindez lehetőséget nyújt, hogy szimultán szemléljük a tükröt, a tárgyat, a képet, és magát a tükrözés folyamatát. Bármelyikről való tudás, ismeret javítja, finomítja a másik terület megértését is. A teória alapvető konstruktuma a belső képek reprezentációs világa, ahol mind a self (önmagunk), mind szeretett gondozóink képmásait raktározzuk, majd pedig felhasználjuk viszonyítási alapul a következő kapcsolatok értékeléséhez, alakításához, fejlődéséhez.
Bizonyos aspektusai a tárgy-reprezentációknak fokozatosan a self részeként identifikálódnak. Az identitást erősen befolyásolja az, ahogyan a gyermeket a gondozók és fontos személyek érzékelik, illetve reflektálnak rá.
Énképünk alakulásában a nemi identitás már az anya-apa-gyermek triádjában fejlődik, és ennek fontos tényezője a szülők közötti kapcsolat minősége. Valamint az is, hogy a szülők mennyire elégedettek saját nemi szerepükkel, házastársi kapcsolatuk minőségével, illetve ahogyan ezt értékelik. Például a gyermek azt, hogy mit jelent férfinak vagy nőnek lenni, ahhoz köti, ahogy az elsődleges tárgyak viszonyulnak nemi hovatartozásukhoz, nevezetesen férfi vagy női mivoltukhoz. Azt is tudjuk, hogy a fiatal gyermekek nagyon érzékenyek arra, hogy a szüleik mit várnak el tőlük, illetve milyenné kellene válniuk ahhoz, hogy a szüleik elégedettek legyenek velük. Emiatt gyakran akceptálnak olyan nézőpontot is, amelyek esetleg erőteljesen a szülők belső sémái által diktáltak. Ez patológiás is lehet, ha torzult a kapcsolat és irreális igények merülnek fel a szülők részéről. Ugyanakkor ennek fontos szerepe van a családi örökségben a folyamatosság, folytonosság fenntartása által. Érdekes, hogy a self és a szignifikáns tárgyak reprezentációi életünk végéig alakulnak, formálódnak, de a legkorábbi életévekben szerzett reprezentációk különösen fontos szerepet játszanak egész életünk során és alapvetően irányítják viszonyulásunkat a világhoz. (Ősbizalom, hit, vallás.)
Fiatal felnőttkorban a házastársaknak az egymáshoz való kapcsolódásukat is meghatározzák a legkorábbi tapasztalatok. A házastársak közötti kapcsolat fejlődése ritkán halad zökkenők nélkül, hiszen két, különböző világgal és látásmóddal rendelkező ember kerül össze, és a bensőséges kapcsolat szinte előcsalogatja a régi képeket mindkét félben. Azok az erők, mint jóakarat és kötődés, amelyek jelen vannak a kapcsolatban, nem mindig elegendők ahhoz, hogy megoldják a nézeteltéréseket. Gyakran a pároknak meg kell kérdőjelezniük korábbi képeiket, amelyeket önmagukról és másokról alkottak. Meg kell tanulniuk, hogy újfajta módon viszonyuljanak egymáshoz. Ha ezt megteszik, akkor kialakul közös képük önmagukról, közös látásmódjuk a világról. Ez utóbbi különösen az értékek továbbadása terén fontos a gyermekek számára is. Ugyanakkor kialakul a közelség és a kölcsönös elkötelezettség érzése is. Az a szeretet, amely ezen alapul, megbízható, és mind egymás, mind pedig gyermekeik számára biztonságot és megtartó erőt jelent. Általa a család képes ellátni alapvető funkcióját.
Mi segít ebben a folyamatban?
Székely Ilona szerint a családtagok fejlődéséhez két dolog szükséges: az egyik egy életszemlélet, amely túllát a mindennapokon és megadja életünknek az értelmét. A másik: az egyéni és a kapcsolati fejlődés törvényeinek ismerete. Én is ezt a két dolgot emelném ki az előzőekhez hasonlóan. A keresztény értékek mellett a pszichológiai törvényszerűségek ismerete nagyon fontos mindannyiunk számára. Fontos ez a családban, kisebb-nagyobb közösségekben és az egyházban is.
Különösen annak a felismerése lényeges, hogy kapcsolatban létezünk, és hogy az értékek átadása is csak kapcsolatban történhet. A kapcsolat vetítővászna lehet az a közeg, ahol időnként megpillanthatjuk keresett arcképünket. Erőt merítünk abból, hogy képesek vagyunk kapcsolatban lenni, és hogy érdemes kapcsolatainkat ápolni. Így esélyünk van arra, hogy egy barátságos képet láthatunk meg önmagunkról és a másikról, melyben megtapasztalhatjuk ember létünket (emberi mivoltunkat). Hiszem, hogy életünknek és fajunk fennmaradásának ez a záloga, mely egyben reményünk éltetője is.