Magyarországon, éppúgy, mint szerte Európában, komoly hagyományai voltak annak, hogy azonos értékeket vallók, érdeklődésben és élethelyzetben egymáshoz közel állók egyesületeket és más szervezeteket hoztak létre - érdekeik, törekvéseik érvényesítésére. Erre megfelelő jogi keretek voltak 1945-ig, és szerény, de rendszeres állami támogatásban is részesültek a civilek nevében kezdeményezők - arra is adottak voltak a feltételek, hogy a társadalom gazdagabb tagjai adományokkal segíthették ezeket a szervezeteket. Voltak olyan civil egyesületek, amelyek egyházi felekezetekhez kapcsolódva működtek, de egy-egy településhez kötődő, például hagyományőrző szervezetek is szép számmal akadtak Magyarországon. Mivel a válságos helyzetű gyermekek és családok támogatása az egyik legfontosabb feladata volt a polgári kezdeményezéseknek, ezért nem számított az sem különlegességnek, hogy olyan szervezetek is léteztek például, amelyek célja a börtönből szabadulók családi és társadalmi beillesztése, a hatékonyabb rehabilitáció volt.
A tatárjárás fogalommá vált a magyar nyelvben. Mindannyiunk számára kirabolt országot, leégetett településeket és meggyilkolt embereket jelent - a második világháború után bekövetkező negyven esztendőre még szavunk sincsen. Különösen nehéz felbecsülni ezen időszaknak a közösségek pusztításában, a családok rombolásában bevégzett munkáját - csak egyik, de nagyon káros következménye a civil kurázsi, kezdeményezés megbénítása volt.
Közel másfél évtizeddel a régi rend összeomlása után, a civil szervezetek lassú életre kelésében osztozva már jobban látható, hogy mit vesztettünk el negyven év kényszerű süketségében. Társadalmunk legnagyobb hiánya a szolidaritás, a kölcsönös segítés, a közös értékek mentén megfogalmazott érdekek képviseletének a készsége, a közösségeknek az a képessége, hogy vezetőket emeljenek maguknak és azokat bizalmukkal meg is tartsák az eredeti, közös cél közelében. A megfelelő keretek hiánya miatt csökkentek azon képességei a polgároknak, amelyekkel a civil szervezetek létrehozását, fenntartását és irányítását megvalósíthatták volna.
A családi élet jelentőségének, lehetőségeinek megvalósításában legalább akkora pusztítást végzett az elmúlt rendszer, mint a civil szervezetek életképességében. A szocializmus évtizedei alatt nem a családi, hanem az intézményi, például intézeti nevelés vált az eszményi formává. A családot, mint az elsődleges szocializáció magvalósítóját, az érzelmi-értelmi nevelés megkezdőjét és legfontosabb alapjainak biztosítóját nem tartották megfelelőnek, ezért az "ideológiai átnevelés" zavaros csatornáin kellett a fiataloknak átpréselődniük a felnőtt kor vizeire. A családok gyakori ellenreakciója a "kettős nevelés" volt, vagyis a nyílt színen hangoztatható nézetek mellé egy másik, személyesebb, a család hagyományai, hiedelmei által garantált, de az előbbivel ellentétes nézetrendszert építettek be gyermekeikbe. Kényszerűen, vagy kezdeményezően, de mindenki hazuggá vált, ami a társadalmi élet minden színterét, köztük a családét is súlyos válságba sodorta.
A hetvenes évektől egyre több forrásból meríthettünk olyan információkat, hogy a magyar társadalom súlyos válságban van - az abortuszok száma a hatvanas évektől folyamatosan igen magas volt, többször meghaladta az élve születések számát - ezen csak átmenetileg javított a hetvenes évek közepén bevezetett, újabb népesedési törvény és a kötelező, házasság előtti tanácsadás. Az öngyilkosság, alkoholizmus terjedéséről beszámoló tanulmányok már szabadon megjelenhettek, de az egyre több problémát okozó, úgynevezett beilleszkedési zavarokról még alig olvashattunk, mint például a kábítószert szedők számáról, vagy az egyre terjedő szegénységről. A hetvenes évek végén indult a "Társadalmi Beilleszkedési Zavarok" vizsgálata, mint kiemelt kutatás - ennek egyik kézzelfogható eredménye lett az, hogy 1985-tól megkezdődött az államilag létrehozandó Családsegítő Központok feladatköreinek, szakmai feltételeinek kialakítása, az új létesítmények megnyitása.
Nemcsak a családi élet feltételei kerültek válságba és vált fokozatosan a családok egy jelentős része alkalmatlanná az elsődleges szocializáció feladatainak ellátására, hanem a társadalom politikai, gazdasági élete is. A jóléti, mentálhigiénés, egészségügyi, oktatási szolgáltatások fenntartása egyre nagyobb összeget emésztett fel az egyre szűkülő forrásokból. Nemcsak költségesek voltak ezek a szolgáltatások, de nagyon kis hatásfokkal működtek, nem a szolgáltatást kérők igényeire válaszoltak. Míg például a gyógyszereket korlátlan mennyiségben és igen olcsón lehetett megszerezni, addig a pszichés problémák oldását segítő szolgáltatások alig léteztek. A családi élet kríziseit oldó, a házaspár konfliktusának oldásában segítő szolgáltatások sem léteztek, kizárólag a válásra volt társadalmilag szervezett, adott megoldás, melynek igénybevétele szinte ingyenes volt. Hasonló, ellentmondásos helyzet jellemezte a születésszabályozási felvilágosítás területét, vagy a kábítószer-fogyasztók gondozásának, kérdéseinek megoldatlanságát.
Az intézmények tevékenysége így teljesen kiüresedett, hiszen sem az iskolai nevelés, sem az orvoslás nem tette érdekeltté a polgárokat saját jövőjük átgondolásában, a személyes felelősség megtanulásában, elvállalásában. Valamilyen formában változtatni kellett és az nem indulhatott csak politikai kezdeményezésből, hiszen nem volt már erkölcsi hitele a régi rend képviselőinek, de újabb anyagi erőforrások sem álltak rendelkezésükre. Új lehetőséget jelentett a változtatásra, a kiút keresésére, hogy egy-két, politikailag közömbösnek tűnő területen, vagy jól körülhatárolható, sajátos helyzetű társadalmi problémával kapcsolatban sikerült szervezeteket létrehozni, állampolgári kezdeményezéssel. Példaként részben a nyelvművelés területét említem, mivel a nyolcvanas évek elején megalakult a Kazinczy Nyelvművelő Társaság, vagy egy másik, szerintem jellemző példa a nagycsaládok érdekeit védő és értékeit felmutató NOE 1986-os megalakulása.
Mindkét esetben és a többi hasonlóban is az egyre gyengülő politikai hatalom arra kényszerült, hogy hagyta érvényesülni azokat az igényegeket és saját kezdeményezéseket, amelyeket az állami gondoskodás nem látott el. Egyre többen próbálkoztak olyan megoldásokkal, ahol az egymás segítésének, a közös érdekek képviseletének, a hivatalosan el nem látott, de a szolidaritás értékeivel össze nem férő közömbösség helyett a segíteni akarást, a gondoskodást látták megvalósulni.
A változások nemcsak az egyes emberek életében, mindennapi tevékenységeiben és a családon belüli beszélgetések témáiban jelentkeztek, hanem a nyolcvanas évek végére megjelentek azok az új jogszabályi keretek, amelyek már azt mutatták, hogy megszületett a politikai szándék a civil szervezetek létrehozásának engedélyezésére. Az alapítványi törvény első formájában 1987-ben, az egyesülési törvény pedig 1989-ben jelent meg.
Nemcsak a segítőkészek, kiutat keresők számára nyílt meg az új törvényekkel a jogi és gazdasági lehetőség civil szervezetek létrehozására, de a régi rend képviselői sem mulasztották el az alkalmat arra, hogy az "ágazati ellátás" lebontása során a még működő, legértékesebb részeket civil alapítványokba menekítsék, majd egy későbbi szakaszban a saját hasznukra értékesítették. A civil szervezetek támogatására létrehozott, pályázatok kiírását és elbírálását végző testületekben is az volt a fő törekvésük, hogy minél több pénzt síboljanak el saját, esetleg közvetlen ismerőseik alapítványai számára, és ezeket az összegeket előbb-utóbb magánszámláikra utalták át. Nem csoda, hogy hamarosan nagyon kedvezőtlenné vált a társadalom véleménye az alapítványokról - míg a családok helyzete hatványozottan romlott a társadalmi átmenet, a piacgazdaság bevezetésével, addig az új energiákat mozgósítani akaró szervezetek, civil kezdeményezések nemcsak az anyagi források hiányával, de a társadalmi népszerűtlenséggel is meg kellett, hogy küzdjenek. Az is nehezítette a civil szervezetek tevékenységét, hogy az alapítványokhoz fordulók a korábbi, állami intézmények által biztosított szolgáltatásokat kérték számon a szolgáltatókon, illetve épp úgy számítottak az alapítványok küldő, koordináló szerepére, mintha azok az állami ellátás partnerei lettek volna. Így fordulhatott elő, hogy a kilencvenes évek elején a családi élet kríziseinek oldására, a szomszédsági-baráti segítség nyújtására és szülői tapasztalatok átadására alakult "Add Tovább" Szolgálathoz sokan kizárólag anyagi támogatásért fordultak. Olyan beutalókat, igazolásokat, szakmai véleményeket kértek számon a civil szolgálatokon, amelyeket azok nem adhattak, illetve az állami intézmények, munkahelyek nem fogadtak el tőlük.
Az újonnan kialakult jogi keretek, a pályázatok formalizálása egyik oldalon megteremtette a civil szervezetek működésének alapjait, de egyben ráerőszakolta a piacgazdaság formáit, pénzügyi, adózási feltételeit a nonprofit, jótékonysági szervezetekre is. A megalakulás céljainak összehangolását, a megvalósításban résztvevők toborzásának módjait is alig megtanult civilek újabb nehézségekkel szembesültek, hiszen könyvelőről kellett gondoskodniuk, a pályázatírás, kapcsolatépítés, szponzorszerzés alapjaival ismerkedtek. Az adó és pénzügyi előírások betartása, bonyolítása nem várt, jelentős nehézségeket okozott a civil szervezetek fejlődésében. Az 1994-es, átmeneti politikai visszarendeződés, a megszorító intézkedések családellenes szelleme szintén jelentős akadályokat emelt az alapítványok kibontakozásában, a magyar családok életében. A kilencvenes évek végén a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek viszonyának szabályozatlansága, a közszolgáltatások megosztásának tisztázatlansága okoz gondot.
A családot, mint a társadalom alapját képező együttélési formát, a családban élők érdekeit támogató, védő civil szerveztek jelentőségét vizsgálva legfontosabbnak az értékközpontúságot tarthatjuk. A civil szervezetek elsősorban nem tudományos megfontolás, politikai döntés alapján keletkeznek, hanem egy-egy sajátos élethelyzet, megoldatlan probléma, többeket érintő válság, az adott közösség értékeivel ellentétes társadalmi gyakorlat kritikus pontjain mozgósítják a polgárok kisebb vagy nagyobb körét. Minél nagyobb a távolság a közösség vallott értékei és a konkrét helyzet között, annál több embert ösztönöznek megoldások keresésére, a társadalom figyelmének felkeltésére. Akik ezeket a helyzeteket elsőként érzékelik, azok rendszerint nagyobb társadalmi áttekintéssel, információval és nagyobb személyes érzékenységgel is rendelkeznek. Ezt az érzékenységet sokszor annak is köszönhetik, hogy saját maguk is hasonló helyzetben vannak, esetleg csak voltak, de sikerült valahogy megoldást találniuk. Így nemcsak a kiinduló helyzet méltatlansága, megoldatlansága, hanem a civil szervezetet létrehozók hitelessége is fokozója a kezdeményezés hatékonyságának. Vagyis elsősorban nem a politikai vagy gazdasági támogatottság, nem is az objektivitás, hanem a személyesség, a közösség fennmaradásához fontos értékek felmutatása, azoknak megfelelő gyakorlat kialakítása és új értékek teremtése a civil szervezetek hatékonyságának fő jellemzője.
A civil alapon születő szervezetek lehetőségeit, tulajdonságait vizsgálva azt találhatjuk továbbá, hogy számos közülük családbarát szervezet. A családi élet iránt elkötelezett, a családi feladatok ellátását mind a munkavállalók, mind pedig a szolgáltatást igénybe vevők körében segíteni akaró szolgáltatókat, szervezeteket soroljuk ide. A családbarát jelző családszerűt is jelent, vagyis nem a hivatalos intézmények belső szervezettségére és méreteire jellemző, merevebb, nagyobb struktúrákat találunk a mostanában működő civil szervezetek között, hanem inkább informális, közvetlenebb, kisebb méretűeket. A szerepek, egymás közötti kapcsolatok a rokonsági és nem elsősorban a hivatali kapcsolat-alakítás szabályai szerint kelnek életre.
Az ország eladósodása, a pénzügyi források szűkössége, a társadalmi átmenet során tapasztalható áttekinthetetlenség és nem a piaci szempontok kizárólagossága miatt fontos szempont a civil szervezetek hatékonysága. A hatékonyság szempontjainak vizsgálatánál az önkéntesség a civil kezdeményezések legsajátabb tulajdonsága - a szervezetek kialakításától egészen az adott szolgálat fenntartásáig, az általuk biztosított szolgáltatás hatékonyságának kérdéséig mindent befolyásol az a tény, hogy nemcsak egy adott szervezethez tartozás, de a biztosított szolgáltatás igénybe vétele is önkéntes.
A civil szervezetek kialakulása során látott példákból megállapíthatjuk, hogy az állami intézményekhez képest olcsóbb megoldásokat találunk, hiszen sok esetben a kezdeményező személyek, közösségek saját javaikat, erőforrásaikat adják át az újonnan alakult szervezet rendelkezésére, például a szükséges berendezés, lakrész biztosításával, épület adományozásával, esetleg önkéntes munkájukkal. Nem a feltételek előzetes megteremtésével, azok birtokában, hanem esetleges utólagos megszerzésével működnek. Nemcsak a tárgyi, de a személyes feltételeknél is azt tapasztaljuk, hogy az önkéntes alapon megkezdett tevékenység sok esetben csak később válik fizetett elfoglaltsággá, esetleg csak részmunkaidőben végzett foglalkozássá. Úgy a szervezetnek, mint az abban tevékenykedőknek így lehetőségük van arra, hogy bizonyítsák kezdeményezésük életképességét - csak ezek után juthatnak újabb forrásokhoz, a már meglévő tevékenységek kiszámíthatóbb, formalizáltabb biztosításához.
A rendelkezésre álló források bővítése nemcsak a volt szocialista országok problémája, de a nyugati társadalmak számára is fontos kérdés. Az újabb, európai törekvéseket megtestesítő pályázati kiírások csupán működő civil szervezet által vehetők igénybe, ezért segítségükkel nagyon hatékony forrás-bővítést érhet el egy-egy települési önkormányzat.
A szolgáltatás fenntarthatóságának hatékonyságát vizsgálva a kisebb költségek több tényezővel hozhatók összefüggésbe. Mivel a civil kezdeményezések a meglévő, állami és piaci intézmények által le nem fedett területeken jelennek meg, ezért célkitűzéseiknek jellemzője, hogy szűkebb, konkrétabb területeket fednek le szolgáltatásaikkal, amelyek nem egy szakma, egy már kialakult súlyos tünet, válsághelyzet kezelésére összpontosítanak, hanem közelebb vannak a megelőzés szempontjaihoz. Nem professzionális, intézményes nyelven mozgósítanak, hanem elfogadott értékekre, általános törekvésekre hivatkozva ösztönzik magát az érintett személyt és/vagy közösséget a részvételre. A civil szervezetbe tömörülők közössége jelentős szerepet játszhat abban, hogy a szolgálattal kapcsolatba került egyén, család nagyobb valószínűséggel kitart eredeti szándéka mellett, tehát nem hagyja félbe az általa is önként vállalt kapcsolatot - így a befektetések, ráfordítások is jobban megtérülnek.
A magyar társadalom jövője a családok egészséges működésétől függ, tehát minden lehetséges eszközzel biztosítanunk kell azt, hogy a szülők és gyermekek el tudják látni feladataikat, az elsődleges szocializáció azon teendőit, amelyeket semmilyen más társadalmi intézmény nem képes ellátni. A XX. század Európájában megindult folyamat alapján az állami gondoskodás, piaci szolgáltatás és ezeken belül a szakmai, professzionális ellátás mellett, néha azok helyett egyre több civil szervezet jelent meg, amelyek többek között a családok segítésében is jelentős eredményeket értek el, a szolidaritás értékeinek felmutatásával és újabb erőforrások mozgósításával - ehhez a törekvéshez tudtunk mi is, a civil szervezetek hazai beindulásával csatlakozni. A magyarországi társadalmi átmenet során megtapasztalhattuk a politikai élet ellentmondásos szerepét - politikai pártok, demokratikus törekvések nélkül el sem lehet kezdeni a civil szervezkedést, de a politikai pártok célkitűzései nem pontosan a civil társadalom igényei szerint alakulnak. A pártok rokonszenve a választások előtt jelentős mértékben növekszik, majd a két választás között könnyen elfelejtkeznek a civil szervezetekről.
Tanulságként azt vonhatjuk le, hogy az újonnan alakuló civil szervezeteknek együtt kell munkálkodniuk a már meglévő, a lakosság ellátásában szerepet vállaló intézmények mindegyikével, alkalmanként be kell vonniuk szakembereket, politikusokat céljaik pontos megfogalmazásába és megvalósításába, de önálló szervezetekként, egymással szoros kapcsolatrendszert alkotva ki kell alakítaniuk saját fórumaikat, újszerű kapcsolataikat a polgárokkal és a társadalom életét befolyásoló, többi intézményes rendszerrel is.
Melyek azok az új lehetőségek, erőforrások, amelyeket a civilek jobban felhasználhatnak a jövőben? A hatékony, demokratikus törekvéseket érvényesítő szervezeti keretek kialakításában a Nyugat-Európában már évtizedek óta működő civil formációk képviselőitől tanulhatunk - a kölcsönös ismerkedés, együttműködés lehetőségeit az Európai Uniós programok biztosítják. A pályázatok témakörei néha egyáltalán nem illenek a hazai igényekre, nem a mi lehetőségeinkhez igazodnak, de a civil szervezetek működtetése szempontjából igen hasznos lehetőségeket jelentenek. Az idegen nyelven történő kapcsolattartás, a pénzügyi és adminisztratív fegyelem követelményei is nagy terhet jelentenek a magyar fél számára, de a nyugati partnerekkel közös munka nemcsak az anyagi források bevonását jelentheti, hanem a legfontosabb szervezeti ismeretek is elsajátíthatók, amelyeket máshonnan, esetleg saját tapasztalatból jelenleg nem lehet biztosítani. Így, többek között, az ország keleti, elszigeteltebb fele is olyan szellemi és anyagi forrásokhoz juthatna, mint például a határokon is átnyúló kapcsolatteremtés lehetősége.
A jövő legígéretesebb lehetőségét a helyi önkormányzatokkal kibontakozó együttműködés adhatja. A jelenlegi, primitív formákat - mérsékelt bérleti díj és más anyagi kedvezmények a civilek oldaláról, míg a képviselő testület a saját eszméinek, munkája bizonyítási eszközének használja a polgári szervezeteket, a választások közelében - fel kell hogy váltsák a kölcsönösen kötelező szolgáltatási szerződések, az állami, önkormányzati intézmények által felvállalt, de meg nem oldott feladatok kisebb, megoldhatóbb teendőkre bontása. Ez az újfajta, kölcsönösségre alapuló kapcsolat adhatna lehetőséget arra is, hogy a szakmai és civil szervezetek feladatai, kapcsolódási pontjai világosabban körvonalazódjanak, hiszen a civil szervezet is bevonhat feladatai elvégzésébe szakembereket, de ettől még nem szakmai szervezet, non-profit köntösbe öltözve. A szakmai szervezetek, intézmények képviselői is sokat tanulhatnának a feladatok közös ellátásából, hiszen a civil szervezetek korábban vázolt jellemzői, úgy mint a hatékonyság, családbarát jelleg és az értékek tisztázottsága előbbre viheti a professzionális szervezeteket is.
A civilek - megértvén a szakmai célkitűzések szempontjait, logikáját - nagyon jó partnerei lehetnének az önkormányzatok fejlesztési stratégiáit kialakító csapatnak, mert folyamatos visszajelzéseket hozhatnának az érintett lakosságtól, akiket a stratégiai célokra is hatékonyabban mozdíthatnának, mint a politikusok.
A családot, a házasságot mint értéket támogató társadalmi intézmények közül - az egyetlen volt a szocializmus évtizedei alatt - az egyházak a legjelentősebb, elkötelezett partnerei lehetnek a civil szervezeteknek. A plébániák, gyülekezethez tartozók családjainak pasztorálásából származó tapasztalatok sokasága, a jegyes-oktatás, házassági felkészítés során kialakult készségek, a Biblia családképe, az egyházak számára elérhető társadalmi-hálózati rendszerek, a hitből származó energiák - anyagiaknál fontosabb, szellemi muníciót adhatnak a családok boldogulásán munkálkodó civileknek. 1995-ben 56 bejegyzett, magyarországi egyházról és gyülekezetről van tudomásunk - milyen gazdag lehetőség! Az iskolák alapítása és fenntartása, fogyatékosok nevelése és családok segítése, karitatív feladatok ellátása, idősek látogatása és gondozása, részükre létrehozott otthonok üzemeltetése egytől-egyig a hit gyakorlati alkalmazásának, a szeretetnek missziós mezői - az egyházak számára, míg a civil szervezeteknek a tanulás és együttműködés lehetőségei, a gazdasági és szervezeti háttér sajátosságainak megtapasztalása. A civil szervezetek közelebbi kapcsolata az egyházakkal kölcsönös előnyökkel is járhatna, hiszen a felekezeteknek alkalmat adhatna arra, hogy saját híveiken túl, vallásukat nem gyakorlókkal is kapcsolatba kerüljenek. De arra is lehetőséget teremtene, hogy konkrét feladatok ellátását nemcsak civil szervezetekkel közösen, hanem más gyülekezetekkel együtt oldják meg.
Összefoglalva a civil szervezetek szerepét a családok boldogabb életének alakításában azt hangsúlyoztuk, hogy a szocializmus pusztításai után történelmi lehetőséget kaptunk arra, hogy a civil szervezetek sajátosságaira, vagyis érték-központúságukra, hatékonyságukra, családbarát jellegükre építve kihasználjuk az európai törekvéseket a források bővítésére azzal, hogy a civilek létrehozzák saját civil fórumaikat, amelyeket nem politikai szándékok szerint, hanem területi alapon szerveznek. A jövő lehetőségeit a más országbeli szervezetekkel, a helyi önkormányzatokkal és az egyházakkal megvalósítható együttműködés szintjein részleteztük.