Keresztes K. Sándor

A párbeszéd egyháza

A Magyar Pax Romana Fórum 40. kongresszusának megnyitója

 

Negyvenedik kongresszusát kezdi meg ma a magyar Pax Romana mozgalom; nyolcadikat magyar földön. Krisztus halálára emlékeztünk az elmúlt napokban és ünnepeltük feltámadását. Ezzel az örömhírrel várjuk a Pünkösdöt, a Szentlélek eljövetelének ünnepét, és ennek hirdetése az Egyház legfőbb küldetése: "Minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!" (Fil 2,11).

Ehhez a küldetéshez kapcsolódik az előttünk álló hét előadásainak és beszélgetéseinek témája, amelynek A párbeszéd egyháza összefoglaló címet adtuk. Két alapvető fogalom húzódik meg a cím mögött: kommunikáció és kommunió - közlés és közösség. Összekapcsolásuk nem esetleges, egymásra vonatkozásukat már az Újszövetség megfogalmazta: "hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal." (1Jn 1,2-3)

Jézus Krisztus - akinek tanítása, tanítói tevékenysége módszerét tekintve maga volt az egyszerűség és a közvetlenség - a kommunikáció mestere, a perfectus communicator. Hogyan tudunk megfelelni annak a kihívásnak, amelyet közlés és közösség egymásba fűzésével Jézus példaként elénk állít? Mi az, amit tanulhatunk tőle? Hogyan tudjuk mi, mai keresztények teljesíteni ezt a feladatunkat? Mindenekelőtt a jézusi tanításnak azt a lényegi többletét kell tudatosítanunk magunkban, amit a tömegkommunikációs eszközökről szóló, 1971-ben közzétett zsinati határozat a következőképpen fogalmaz meg: "A kommunikáció több, mint gondolatok közlése és érzelmek jelzése. Legmélyebb szintjén saját magunk ajándékozása a szeretetben. Krisztus kapcsolatteremtése (kommunikációja) valóban lélek és élet volt." (Communio et progresssio 11.).

Jézus tanítói tevékenységének ez volt a spirituális lényege. De hatékonyságának nem csak ez volt a titka, hanem a közlés nyelvének és formájának megválasztása is. Ezt ismerte fel a II. Vatikáni zsinat, amikor megállapította: a döntő kérdés ezen a téren az, vajon a kereszténység közlése megfelel-e az adott, az éppen érvényben lévő, uralkodó társadalmi típusnak; vajon szinkronban van-e azzal, vagy ahhoz viszonyítva anakronisztikus. A már idézett zsinati határozat így reflektál erre a felismerésre: "Az egyház nemcsak saját tagjaival, hanem az egész világgal folytat párbeszédet... [...] ..."olvasnia kell az idők jeleiből", hogy hirdethesse Isten üzenetét és feltárja a megváltás történetét Isten gondviselése alatt. Ez a másik ok, amiért az egyháznak ismernie kell, hogy kortársai - akár katolikusok, akár nem - hogyan válaszolnak az eszmékre és eseményekre." (Communio et progressio 122.)

Arról van szó tehát, hogy az evangélium közvetítésének a nyelvét és technikáját ahhoz a korhoz és kultúrához kell alkalmazni, amelyben az ott élő emberekhez szólni kívánunk. Sokáig azt hittük, hogy ez csak a harmadik világban, vagy Európán kívül tevékenykedő misszionáriusok leckéje. Az utóbbi évek hazai valóságának megtapasztalása, az azzal való szembesülés ráébreszti a magyar egyházat is arra, hogy ennek a szempontnak a figyelembe vétele jövőjének kulcskérdése. A magyar társadalom nagyobb részében az egyházról a marxista propaganda alakította kép él. És ha el is tűnt a marxizmus mint eszme és gyakorlat, a többség gondolkodását meghatározó nyelve és fogalmai még tovább élnek.

Erre a körülményre II. János Pál pápa is nyomatékosan felhívta a magyar katolikusok, mindenekelőtt a püspöki kar figyelmét: "Nem lehet hatékony evangelizálást végezni anélkül, hogy ugyanakkor el ne köteleznénk magunkat egy megfelelő inkulturációs tevékenységre... Az elmúlt évtizedekben ebben az országban a fiatalság nevelése szinte teljes egészében vallástalan szempontok szerint történt, és egy új kultúra fejlődött ki, nagy részben minden Istenre való utalás nélkül. [...] Új módon kell megközelíteni a gazdag magyar kulturális örökséget. Újra fel kell fedezni ezt az örökséget, amelyet az evangéliumi értékek mélyen áthatnak, és előmozdítani azt, hogy a mai társadalmi környezetet megfelelően átjárják. E cél érdekében hasznos lesz mindazokat az eszközöket alkalmazni, amelyeket a modern technika nyújt, különösen a tömegtájékoztatás területén." (II. János Pál pápa beszéde a magyar püspöki karhoz, Budapest, 1991. augusztus 20.)

Ha meg akarjuk ismerni azt a közeget, amelyben Krisztus evangéliumát hirdetni akarjuk, ha rá akarunk találni arra a nyelvre, arra a kifejezésmódra, amelyet szekularizált környezetünk megért, akkor párbeszédet kell folytatnunk vele, hogy megismerjük gondolkodását és érzékenységét. Nem kérdéses, hogy van érvényes mondanivalónk, üzenetünk a mai magyar társadalom számára. De kérdés az, hogy az igazságot és a reményt hogyan tudjuk érthető módon közölni.

A megismerés folyamata dialógus, a dialógus pedig egyúttal - hogy visszautaljak János apostol szavaira - elősegíti azt a társadalmi kohéziót, közösségformálást, amely evilági jövőnk építésének, a társadalmi béke megteremtésének is egyik záloga. Különösen fontos ez napjaink információs társadalmában. "A tömegkommunikáció megsokszorozza a társadalmi kapcsolatokat és elmélyíti a közösségi tudatot. Így az egyén szorosabb kapcsolatba kerül embertársával, és részt vehet az Isten által irányított történelem kibontakoztatásában. A keresztény hit szerint az emberiség egysége és testvérisége minden kommunikáció fő kérdése." (Communio et progresssio 8.)

Kedves Barátaim!

A Magyar Pax Romana Fórum legjobb hagyományát folytatja ezzel a kongresszussal. A mozgalomnak alapításától fogva - több mint háromnegyed évszázada - célja és egyúttal eszköze a folyamatos és türelmes párbeszéd népek, nemzetek, vallások, társadalom és egyház, valamint az ezeken belüli csoportok között. Ezért vannak köztünk most is más keresztények és nem hívők, klerikusok és laikusok, fiatalok és idősebbek Franciaországtól Kazahsztánig.

De erre a munkára köteleznek bennünket a nemzetközi mozgalomban vállalt feladataink is. Éppen a tavalyelőtt Dobogókőn tartott XXVII. közgyűlés záródokumentuma hangsúlyozta: "Különös figyelmet kell szentelni annak a fontos feladatnak, amit a mozgalom a katolikus egyházon belül betölt. Mint az értelmiségiek laikus mozgalmának, növekvő súllyal kell vállalnia azt a szerepet, amit a II. Vatikáni zsinat, valamint az azt követő egyházi tanítás a világi apostolkodásnak szánt a modern világ evangelizálásában és Isten népének alakításában." (A Pax Romana XXVII. Közgyűlésének zárónyilatkozata, Dobogókő, 1996. augusztus 3.)

Ezeknek a kötelezettségeinknek, mondhatnám keresztény hivatásunknak kívánunk most eleget tenni. Szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött és részt vállal ebben a közös feladatban, akár előadóként, akár csak figyelmes hallgatóként. Az előttünk álló munkához kérjük Isten áldását és a Szentlélek segítő közreműködését. Ámen.