A csoportmunka folyamán több tesztet is alkalmaztunk, némelyiket a találkozások elején és a végén is. Mivel a csoporttagok serdülők, akik személyiségfejlődésükben a keresgélő korszakukat élik, érdekes volt megfigyelni azt a változást, amely magatartásukban, véleményformálásukban, kapcsolatrendszerükben beállt a megtapasztalások által, a visszajelzések alapján és nem utolsó sorban a kortársak nyújtotta élmények hatása alatt.
Az önismeret az egészséges önbecsülés alapja. Társadalmi kultúránk az önismeret fontosságát, sajnos, alábecsüli; a nevelés nem erősít meg olyan tulajdonságokat - függetlenség, önérvényesítés, felelősségvállalás -, amelyek az egyént egy szabad társadalom szabad polgárává teszik. Ezzel szemben a szülői viselkedés, például, teljesítményt követel és engedelmességet vár el. A valós énkép segít eligazodni önmagunkban, meghatározni viselkedésünket, reálisan felmérni esélyeinket. Ha az ember szereti magát, akkor nem fog csinálni semmi olyat, ami sértené, megalázna mást vagy saját magát, sőt nem fogja a felelősséget másra hárítani. Például azok az emberek, akik adnak magukra, nem fognak ártani maguknak az alkohollal, dohányzással, kábítószerrel, avagy testi-lelki visszaéléssel. Azok, akik nem szeretnek, könnyen az ellenségeskedés és rombolás eszközeivé válhatnak a tisztességtelen emberek kezében. Ha az emberi tisztességről, méltóságról beszélünk, akkor az annyit jelent, hogy az emberi jogokról beszélünk. Az emberi jogok érvényesítése és alkalmazása az emberi méltóságot tartja tiszteletben. Ezek természetes jogok, tehát a természetes emberi méltóságot feltételezik.
Nemhiába fogalmazott úgy Goleman (Goleman, 1997), hogy manapság az értelmi képességek (IQ) 20%-ban, az érzelmi, emocionális képességek (EQ) 80%-ban határozzák meg az életképességünket. A tanfolyam alatt módunk volt az érzelmi intelligencia mind az öt tényezőjét kondicionálni, így az önismeretet, önuralmat, empátiát, motivációt és a kapcsolatkötést és -tartást is.
A csoportban alkalmaztuk az úgynevezett Én-tesztet, vagyis a reális és az ideális én értékelését, amelyet hetvenhat tulajdonság viszonyításával mértünk a tanfolyam elején és a végén. A jelzések azt mutatták, hogy fiataljainknak probléma volt értékelni tulajdonságaikat akkor, amikor azok felismerésével gyakran eddig nem foglalkoztak, illetve magyarázható az adott korosztállyal is, amikor az önértékelés két végletbe hajló formája gyakrabban megtalálható, mint a felnőttcsoportokban. Gondolunk itt az önelégültségre, mint az egyik-, és a túlzott elégedetlenségre, mint a másik sarkított végletre. Az átlagos értékelésnél egyértelműen a tanfolyam végén alkalmazott mérés optimálisabb volt, vagyis a saját személyiségépítő munka megtapasztalása reálisabbá tette az elvárásokat is, amit önmaga elé tűz a serdülő. A mérés első szakaszában tapasztalható volt az elvárások teljes hőfokában való váltása (pl. gátlásosságból a gátlástalanságba, csendesből a másik véglet választása stb.), míg a második mérés már korrigálta, észszerűbbé tette a választást, a különbségre használt hőfokok már nem az extrém értékek között mozogtak. Az önmagam elfogadása már nem a fekete-fehér látásmódot követte, hanem odafigyelt a finomabb meghatározásokra, illetve tudatosította önmaga kihívását vagy felelősségét is, ha változni akart. Már nem elérhetetlen célt tűzött ki, hanem képes volt felvállalni a jót, a működőt és javítani a lehetőségekhez mérten. Érdekes volt megtapasztalni fiataljaink kijelzéseit, amikor arról beszéltek, hogy a negatív tulajdonságok meghatározása könnyebb számukra, mivel ezekre több visszajelzést kapnak a környezetükből, mint a jó tulajdonságokra, amelyek nincsenek erősítve, kellőképp felvállalva stb. Tehát a pozitív gondolkodás mint egy fontos készség nagyon szükséges a serdülő készségtárában, mivel környezete ezt kellőképp nem vállalja fel, tehát önmagára kell támaszkodnia. A közeg, amelyben élünk, nem dicsér eleget, kevés visszajelzéssel él, így az optimális modell nem kap elég megerősítést.
Illusztrációképp vegyünk egy iskolai példát. Az iskolákban (még mindig) az érdemjegyes értékelés dominál, a szóbeli értékelés nem tudja, nem akarja vagy képtelen átvenni a meghatározó minősítés szerepét. Az említett 76 tulajdonság a passzív szókincsünk része, azonban ebből csupán töredéke gazdagítja az aktív szókincs által működtetett pozitív hatását. Sem felnőttek egymás közt, sem a kortárscsoportok, de szintén a felnőtt-gyerek viszonylatában sem érvényesülnek hosszútávon az említett pozitív visszajelzések. Itt nem csak minősítésre gondolunk (ez szép, kitűnő stb.), hanem a pozitív én-jelzésekre is (boldognak érzem magam, ügyes voltam stb.). A gyakorlatban sokszor találkozunk olyan kijelzésekkel, mikor a fiatal nem tudja meghatározni, hogy mi a baja, elmondani az érzéseit (nem tudom miért, nem jól érzem magam, most nagyon jó stb.). A szorongás a serdülők korosztályát sem kíméli, megfogalmazásánál és terápiájánál nagyon fontos az érzésekkel dolgozni. Többek között ezért is nagyon hasznos volt számunkra mérni a tanfolyam által adott keretlehetőségeken belül a személyiség változásokat is - tételesen foglalkozni a tulajdonságokkal, jelentőségükkel, jelentésükkel, hőfokukkal, majd a tudatosításuk utáni változást.
Az egyén személyiségtárából hiányzik az önmenedzselés készsége is. A végzős középiskolások között megvalósított felmérések rámutattak, hogy a továbbtanulás eldöntésénél nemcsak az aspirációval, avagy a kognitív felkészültség hiányával van baj, hanem a félelem, bizonytalanság is meghatározóan közrejátszik. A kisebbség esetében az idegen közeg, a nem ismert feltételek mindig nagyobb félelmet, szorongást váltanak ki, amelyek különbözőképp hatnak az egyénre. Ezért a tanfolyam alatt megtapasztalt idegen környezet, ismeretlen csapat, nem szokványos továbbképzés stb. is hozzásegített a biztató, pozitív megtapasztaláshoz, az ismeretlentől való félelem eloszlatásához. Továbbá a képzés alatt szerzett tapasztalatok a szerepjátékokon keresztül, a döntéshozatal gyakorlásán át a problémamegoldásig, hatékony teammunkáig mind-mind hozzájárult e készség gyakorlásához, lehetőséget adva rá, hogy beépüljön a serdülő eszköztárába. Manapság a nevelés az öröklött és a szerzett tulajdonságokra és készségekre épít. Pedig a személyiség egyediségét, eredetiségét sokban behatárolják a veleszületett tulajdonságok, amelyek igazán csak egy tudatos személyiségfejlesztő munkával érhető el - ez most adott volt.
Az empátia, vagyis a beleélőkészség foka meghatározó tulajdonság az egyenrangú csoportok kialakulásánál, a működő csapat létrejötténél, a mindennapi élet konfliktusmentes megélésénél. A kisebbségi-többségi közegben az empátia szintje nagymértékben meghatározza a másság kezelésének módozatait. Megélni és gyakorolni az egyenlőség elvét - megtapasztalni, hogy mindegyikünk fontos, nem több egyikünk sem a másiknál, hanem mások vagyunk és ez a másság gazdagít - tudatos odafigyelést igényel, amely az önismeret szerves része. Szintén az építő jellegű együttműködés igényeli a közös "fej" döntését, mert ha a különböző "fejek" érvényesülnek, akkor rivalizáló közeg jön létre. A szerepjátékoknál fontos feladat volt azonosulni a kisebbségi szerepével, küldetésével, gondolatmenetének tudatosításával és ezáltal megtapasztalni a személyiség rugalmasságát, avagy ridegségét (flexibilitás-rigiditás jelzés). Az empátia-készség fejlesztése a fiatalok körében nagyon közkedvelt volt, igény volt rá és spontán beépült a tréning menetébe, szinte barométerként volt jelen, tudatosodott szükségessége.
A mérésnél Buda Béla Az empátia - a beleélés lélektana című könyvéből átvett empátia-skálát (Deutsch, Madle) alkalmaztuk, mindezt már a tudatos gyakorlás után. Az értékelésnél foglalkoztunk az alacsony és a magas értékek ismérveivel, a fejlesztés és a módosítás lehetőségeivel. Mivel a tesztet mindenki saját maga töltötte ki és értékelte, nem készült belőle csoportátlag, nincsenek visszajelzéseink, amelyekkel érdemben tudnánk foglalkozni és interpretálni. A készség elsajátításán és fontosságán volt a hangsúly, amely végigkísérte az egész tanfolyamot.
Az identitás, a tudatos önbesorolás soktényezős folyamat, amely többségi-kisebbségi közegben még több buktatót rejt magában, mint homogén közegben. Ezt a kisebbségi megtapasztalja, azonban a többség képviselője ezt nem tudatosítja, lebecsüli jelentőségét, illetve tudatosan visszaélhet vele. Amikor a csoportokban a kisebbség fogalmát használjuk, akkor nemcsak a roma kisebbségre kell gondolnunk, hanem jelen voltak a vajdasági és az erdélyi kisebbség képviselői is, és ekkor még csak csupán a nemzeti kisebbségekre gondoltunk.
A csoportmunkák alatt több lehetőségünk volt megtapasztalni a többségi fiatalok akaratlan tapintatlanságát, illetve felismerését, hogy számukra is fontos hovatartozásukat megfogalmazni, gyökereiket megkeresni - amire eddig nem gondoltak, lebecsülték jelentőségét, fontosságát. Önmagunk elfogadásának értéke egyben kijelzi a tolerancia-készségünk határát is: felismerni a kölcsönös megértés akadályait, a kölcsönös kapcsolatteremtés gátjait.
A kötetlen csoporttevékenységek követése lehetővé teszi megfigyelni, hogy a csoporttagok viselkedésében, hanghordozásában, modorában stb. milyen változások állnak be a különböző külső hatásokra. Ezek a változások gyakran érzelmi váltásokat is előidéznek. Mivel több napon keresztül dolgoztunk egymással, ezért lehetőség volt a szabad megfigyelésre, a kötött munkára és a személyiség tesztelésére is.
A viselkedésrendszer, amellyel az egyén bír, az ego különböző állapotaira utal, így megfigyelhetjük az én-működés hármas kötődését:
- exteropszichikus ego: a szülői-én, amely gondoskodó, bíráló, előítéletes,
- neopszichikus ego: a felnőtt-én, amely valós helyzetmérlegelést végez,
- archeopszichikus ego: a gyermek-én, amely alkalmazkodó, dacos, spontán, kreatív.
Tehát az egyén az adott pillanatban megnyilvánulhat mint gyermek, vagy szülő, avagy mint felnőtt és az én különböző állapotait folyamatosan válthatja a külső ingeregyüttesek hatására.
A tranzakcióelmélet lehetővé tette számunkra a kommunikációs teszt segítségével mérni az én-állapotokat:
Számunkra is meglepő eredmény jött ki (ismételten a tanfolyamonkénti értékelésnél), vagyis annak ellenére, hogy serdülőkkel dolgoztunk, legerősebb értékkel a felnőtt-ego rendelkezett a csoportátlag meghatározásánál. Összevetve az elért eredményeket a velük egyidős csoportokkal, akik az iskolalátogatást napi bejárással biztosítják, a megemelt értékeket nagy valószínűséggel a kollégiumi élet javára lehet írni (az összes jelenlévő kollégista volt, átlagban három-öt éve). Az integrált személyiségnél a felnőtt-ego koordinálja a szülői- és a gyermeki-ego működését is.
Természetesen a második helyre - azonos ponttal, vagy egy-két ponttal alacsonyabb értékkel - a spontán gyermeki-ego mint az észlelés, alkotás, rugalmasság megjelenítője került.
Harmadik helyen szintén pozitív értéket kaptunk, vagyis a gondoskodó szülő-ego jelent meg. Negyedik pozíción az alkalmazkodó, szófogadó gyermek-ego volt, ezt korjellemzőként értelmezhetjük, amelyet ugyancsak az iskolarendszer erősít meg elvárásaival.
Az ötödik pozíciót a dacos kisgyermek foglalta el, a serdülőkor indulati, érzelmi, agresszió -elfojtó vagy -levezető "megtestesítőjeként".
További mért ego-állapotok voltak a bíráló szülő (hatodik helyen), az előítéletes szülő (hetedik helyen) és a zsaroló kisgyerek (igazán alacsony értékkel). A csoportok átlagos tranzakciós diagramja optimális volt, amit a csoportfolyamatok működésében is tapasztaltunk. A teszt hét értéket mért, tulajdonságokban a szülő három (bíráló, előítéletes, gondoskodó), a felnőtt egy és a gyermek négy tulajdonsággal (alkalmazkodó, dacos, zsaroló, spontán) volt jelen, szórásukat a következő ábra mutatja (pontokban kifejezve):
|
SZÜLŐ
|
FELNŐTT
|
GYERMEK
|
|||||
|
bíráló
|
előítéletes
|
gondoskodó
|
felelősségvállaló
|
alkalmazkodó
|
dacos
|
manipuláló
|
spontán
|
|
7
|
6
|
11
|
15
|
9
|
8
|
4
|
14
|
Eddig hat csoporttal dolgoztunk, és az első évfolyam egyik csoportja kivételével mindenütt ezt az átlagértéket tapasztaltuk: a csoportok együttműködők, toleránsak, egymásra odafigyelők voltak. Természetesen az első évfolyam pozitív megtapasztalása, kijelzése befolyásolta már (a kortársak egymásközti információ-áramlása nyomán) a következő évfolyamok pozitív ráhangolódását és elvárásait is a tréninggel kapcsolatban. Ami a háttér közeg megtámogatását illeti, ez vagy passzív volt (tudomásul vették), vagy kisebb mértékben aktív volt (érdekesnek, jónak tartották).
Egyéni szinten jelentkeztek zsörtölődések, elégedetlenségek, sértődések, ez azonban csupán az iskolán belüli csoportokra volt jellemző. Az iskolák között tapasztaltunk eltéréseket, azonban ezek jelenléte nem volt meghatározó és mérvadó (az első évfolyamnál a karolinás lányok egy évfolyammal fiatalabbak voltak, és emiatt csoportjukban visszahúzódók, félénkek voltak, az azonos korúak esetében a feszültség enyhült). Az értékelés lehetőséget ad részletes és tételes elemzésre is, amelyre - amennyiben erre igény van az iskolák részéről - szívesen vállalkozunk.
Az ember fejlődik, ismeretei, érzései, viselkedésének indítékai élete folyamán a megtapasztalásokkal rendszereződnek, s ezeket beállítódásnak, modornak, attitűdnek hívjuk. Az attitűdök pozitív és negatív viszonyulások tárgyak, személyek, csoportok, helyzetek vagy a környezet mozzanatai, eszmék és irányzatok iránt, vagy azoktól való idegenkedés. Az attitűdöt egy kognitív, egy affektív és egy viselkedéses összetevő együtteseként értelmezzük:
- megismerési (kognitív) elem - értékelő, ítélkező feladata van; általában a családból kapott információkat - ki és mi milyen jó vagy rossz, ilyen vagy olyan stb. - tartalmazza, ezekből táplálkozik
- érzelmi (affektív) elem - motivációs szerepe van, azáltal, hogy kijelöli: mi a kellemes, a kellemetlen, a kedvelt, a nem kedvelt stb., segíti az egyént a tájékozódásban, biztonságot ad. Hátránya azonban, hogy sok esetben akadályozza a megismerést.
- viselkedéses elem - a viselkedés indítékait tartalmazza - segítő vagy ártó szándékkal.
Az attitűdöt - szemben a véleménnyel - nagyon nehéz megváltoztatni. Nagyon sok attitűddel vagyunk "ellátva": emberekről, tárgyakról, a társadalomról, a politikai, gazdasági jelenségekről, művészetről, istenről - és ezek mellett attitűdjeink egy része saját magunkra is vonatkozik.
A kisebbségekkel szembeni negatív attitűdökben megkülönböztetünk:
- negatív sztereotípiákat - a csoporttal szembeni negatív érzések (affektív összetevő)
- diszkriminációt - a csoporttagok ellen irányuló cselekedetek (viselkedéses összetevő).
A fejlődéssel együtt az attitűdök is változnak. Az attitűdök, amelyek kialakulnak az emberben, nagyon is hasonlítanak családtagjai, barátai, szomszédai vagy polgártársai beállítódásaihoz - a kortárscsoportok nagy formáló erővel bírnak. A pozitív (elfogadható) attitűdök akkor alakulnak ki, ha egy adott csoportról az egyénnek jó élettapasztalatai vannak: "...a hegyi emberek szimpatikusak.". A negatív (elfogadhatatlan) attitűdök kialakulásában a közvetlen vagy közvetve veszélyhelyzet érzékelése közrejátszik, pl. "...a kutyák harapnak, tehát félek a kutyáktól".
A tréningek során szerepjátékaink, a modell-helyzetek jelezték, hogy hol tartanak fiataljaink. Minden gyakorlat után volt visszajelzés a társaktól, a trénerektől, önmaguktól. Mindenkit meghallgattunk, mindenki beszélhetett, és természetesen önmagával is dialógust folytathatott, ami tovább dolgozott benne. A visszajelzés gyakran csak másnap jött, avagy az egyén magatartási mozdulásán figyelhettük meg ( élt a passz-jogával, egyéni tanácsadást kért, másképp reagált ugyanabban a helyzetben stb.). A csoportban a nyilvános értékelés spontán beindult, így a vezető dolga sok esetben csupán a facilitálás volt, a pozitív példa megerősítése.
Az attitűdök kialakulásában fontos szerep jut a mindennapok során tapasztalt, hallott, olvasott információknak. Ha az egyén csoporttagságot vállal, akkor attitűdjei is ehhez alkalmazkodnak, átveszi a csoportban hangadó modort. Az attitűdök ismeretkifejező, alkalmazkodást elősegítő és önvédelmi szerepet töltenek be.
Konfliktushelyzetből is sok van - része az életünknek. Hiszen nem ritkán a család, az iskola, a társadalom - expliciten megfogalmazva vagy implicit módon - más és más, gyakran egymásnak ellentmondó érték- és szabályrendszert közvetít. Ezenkívül megnövekedtek a személyi, családon belüli, iskolai vagy társadalmi eseményeket értékelő nézetkülönbségek, a kölcsönös hatásgyakorlások, vagy a domináns csoport részéről érkező nyomás. A hivatalos, formális szabályok és a mindennapok gyakorlatában megvalósuló informális szabályok különbözősége is fokozott terhet ró az egyénre, főleg ha azok nemzeti, érzelmi, erkölcsi habitusával szemben állnak. Ezek a nézetkülönbségek a serdülő személyiségére különösen nagy súllyal nehezednek, főleg akkor, ha a számára elfogadhatatlan nézetet egy általa érzelmileg elfogadott személy közvetíti. A konfliktuskezelő készségünk hiányos, véletlenszerű, főleg indulati, érzelmi szinten alkalmazott. Már egész fiatal kortól a nevelés olyan irányba hat, mintha a konfliktus minden esetben egy "hivatalos" személy által oldódna meg. Ha nincs döntő hatóság, akkor az erősebb győz, a gyengébb veszít. Általában bátorítás nem arra érkezik, hogy az egyén magára vállalja a konfliktusmegoldás felelősségét, és mindenki számára elfogadható megoldásokat keressen. Ezért hatékony gyakorolni az aktív problémamegoldó módszereket, így lehetőség volt a kompromisszum, a konszenzus, az együttműködés különböző formáinak és lehetőségeinek megtapasztalására.
A fellépő konfliktusok mögött gyakran kommunikációs gátakat, az információk átadásának, továbbításának torzulásait észleljük. Ezek megelőzésének, kivédésének eszköztára gyakorlással elsajátítható. A mindennapi életben szinte mindegyik viselkedésforma jelen van, így a passzív, agresszív, manipulatív, diszkriminatív avagy az asszertív, függetlenül a nemzetiségtől.
Az alkalmazott problémamegoldó teszt az agresszív, passzív és az aktív megoldási módokat értékelte. Amit megtapasztaltunk, az a nem koedukált gimnáziumok hatása volt a lányok inkább passzív, míg a fiúk inkább agresszív probléma-megoldási technikáira. A koedukált kisebbségi gimnázium tanulói között is gyakoribb volt a passzív problémamegoldás, azonban másodlagosan jelen volt az aktív problémamegoldási készség is. Korábbi kutatásaink azt mutatták, hogy a kisebbségi közegre jellemzőbb a passzív jogérvényesítés. Tehát feladatunk a nyerő-nyerő pozíció elsajátítása és alkalmazása volt kognitív-behaviorista módszerekkel. Amit el akartunk érni: az asszertív jogérvényesítő magatartás mind a kisebbség, mind a többség részéről. Az indulatokkal telített, agresszív magatartás ugyanolyan káros, mint a megadó, passzív magatartásforma. A kisebbség is saját nézőpontja felé mozdíthatja a többséget, ha ellenkező álláspontját nem merev, nem dogmatikus, vagy nem ellenséges hangulatban érvényesíti. A konfliktus hatékony kezelése sok esetben függ a döntéshozataltól, ezért a szituációs játékok lehetőséget adtak a különböző módozatok gyakorlására, kipróbálására. Szintén lehetőség volt megtapasztalni, hogy az emocionális döntés mennyire torzítani tudja az információfelvételt, a döntés minőségét. Az egyén személyes elkötelezettsége is torzíthat. A racionális döntést befolyásolja az egyéni érdek rövid távú, avagy hosszú távú motiváltsága, vagyis az alkalmazott stratégiák.
A biztonságérzet megteremtéséhez egyik fontos lépés a jogtudat építése. A jogtudat fejlesztéséhez szükséges az emberi jogok ismerete, ezzel is emelve az egyén argumentációs készségtárát, a jogok és kötelességek egyensúlyba tételét. A gyakorlatban a fiataloknak módjuk volt alkalmazni a jogérvényesítő magatartást ugyanúgy, mint a szimpátiakeltő vagy a kapcsolatmenedzselő magatartást is. Megismerkedtek a kiegyezés (negociáció) és a közvetítés (mediáció) adta progresszív konfliktusmegelőző technikákkal is.
A sikeres konfliktusmegoldási módszerek emelik az egyén életminőségét, és a társadalmi jelentősége is nagyon fontos. Ezért szükséges, hogy a nevelési folyamatok minden fokon erősítsék az egyéni értékeket és a kölcsönös tisztelet, és tudatosan fejlesszék az olyan készségeket és attitűdöket, amelyek segítenek a konfliktusok hatékony megoldásában.
A mássággal való találkozáskor, esetünkben a többségi magyar és kisebbségi roma gimnazisták megtapasztalhatták, hogy ez elmélyítette az önismeretüket és csökkentette az előítéleteket, természetesen mindez kölcsönhatásban. A kisebbség és többség kölcsönös kétoldalú kommunikációjára, tapasztalatcseréjére, érzelmi ráhangolódására folyamatosan szükség van. A kétoldalú közlésnek kitett egyének ellenállóbbá válnak az ellenérvekkel szemben, mint az egyoldalú közlésben részesülők. Javul az argumentációs készségük, csökken a védekezési magatartásuk és együttműködőbbé válnak. Képtelenség érzékenyen reagálni a kisebbség képviselőjére, ha nem ismerjük vagy keveset tudunk róla.
Lehetőségünk volt a kisebbség (minoritás) megfogalmazásánál nemcsak a nemzeti és etnikai kisebbségre összpontosítanunk, hanem ugyanúgy az előítélet-mérésnél figyeltük a vallási, egészségi, szociális, professzionális kisebbségi csoportokat is. Gondoltunk mindenkire, aki bőre színében, származásában, kultúrájában, nyelvében, szokásaiban és hagyományvilágában, nézeteiben, hitében és politikai meggyőződésében, életvitelében másságot mutat a nagy többségtől (majoritás), amely általában az adott közösség meghatározója.
A Bogardus-skálára felkerültek azok a kisebbségi csoportok, amelyeket az adott csoport határozott meg. A legnagyobb előítéletet az alkoholista, a narkós, a szektatag kapta, azonban az újgazdag, a prostituált, a bevándorolt sem maradt helyezés nélkül. Megosztottuk a tapasztalatainkat is a csoportokkal, hiszen már több éve dolgozunk ezzel a programmal, így lehetőségünk van bizonyos következtetéseket levonni, pl. a romával szemben nagyobb az ellenállás, mint más bevándorlókkal, így a vietnámiakkal, kínaiakkal szemben. Mindezek mögött azokat az örökölt előítéleteket kell figyelembe vennünk, amelyek sok esetben torzítják a valóságot, hiszen a kulturális közeg ugyanaz a roma és a többségi számára, míg a bevándorolt egész más kulturális szokásokat hoz magával, és csak fokozatosan illeszkedik be. Pár évvel ezelőtt még nagyon magas előítélettel viseltettünk a lelkibetegekkel szemben, manapság már a narkós és az alkoholista megelőzte, hiszen ők ártalmasabbak, főleg, ha a szer hatása alatt vannak. Majd mindegyik résztvevőnek volt már tapasztalata alkoholistával, így előkelő besorolást kapott, pedig tolerált kábítószerről van szó.
A tolerancia elfogadást, béketűrést, mindennemű előítélet elutasítását jelenti. A toleráns magatartásnak különböző formái és fokozatai vannak.
Passzív tolerancia:
- közömbösség - mindentől és mindenkitől nyugalmat akar addig, míg nincs haszna a másikból, míg nem tud előnyt kovácsolni a kapcsolatból
- élj és hagyj élni: az egymás mellett élést alapozza meg, egyfajta társadalmi egyezséget hoz létre, a lefegyverzett békéhez hasonlítható.
Aktív tolerancia:
- a másik megértésének fontossága - a polgári egyenrangúság építése
- a másság integrálása - integrálni a másikat teljes önazonosságában és másságával együtt.
A tolerancia feltételezi a megértést, a másik fenntartás nélküli elfogadását, kultúrájának, hagyományainak, szokásainak, erkölcsének megismerését, életvitelének és értékeinek bemutatását, elfogadtatását. Az aktív tolerancia a másik megismerésének hajtóereje, célja másságának és eredőinek megértése. Minél több hasonlóságot találunk a másikkal, annál jobban csökken az ismeretlenségből eredő szorongás.
Aki toleráns, az tiszteli a másságot, ellentétben azzal, aki diszkriminatív, rasszista vagy xenofób, vagy aki valamely etnikum, vallás vagy származás felsőbbrendűségét hirdeti.
|
Diszkriminációnak számít az emberi jogok megsértése, elnyomása, a zsarolás, a zaklatás, az erősek fölénye a gyengébbek felett, a mindennemű erőszak. A legsérülékenyebb csoportok: faji, vallási, nemzetiségi kisebbségek, nők, gyerekek, szexuális kisebbségek, egészségkárosodottak, öregek, betegek, fogyasztók, közkatonák stb. A rasszizmus az emberi fajok testi és lelki egyenlőtlenségét feltételezi, és azt, hogy ennek meghatározó jelentősége van az emberiség kultúrtörténetében. Minden faji teória abból indul ki, hogy az emberiség felsőbbrendű és alacsonyabb rendű fajokra osztódik. A felsőbbrendű fajok alkotóak, a civilizáció és a haladás képviselői, uralkodásra teremtődtek. Az alacsonyabb rendű fajok nélkülözik ezt a képességet, ezért vezetni kell őket. Xenofóbia: idegengyűlölet, minden emberrel szemben, aki más és ismeretlen, aki "nem a mi kutyánk kölyke", aki nem a mi közegünkből származik. A xenofóbia az alapja minden ellenséges ideológiának, így a rasszizmus, a sovinizmus, a nacionalizmus, a fasizmus is belőle merít. Mikor a társadalom szociális, gazdasági vagy politikai válságba jut, avagy olyan helyzet alakul ki, amit nem értünk, akkor védekezésül megnő a xenofób magatartás. Az intolerancia és az ellenségeskedés diszkriminál. Az egyén védekezik, védelmi magatartást provokál benne a helyzet, így nem képes elfogadni a másik ember másságát. "Másság" alapja lehet: a kor (idős-fiatal), nem (férfi-nő), testi adottság (kövér-sovány, erős-gyenge), egészségi állapot (beteg-fogyatékos), vallás (zsidó, moszlim, szektatag), generáció (nyugdíjasok), szociális (hajléktalan, munkanélküli), nemzetiség (magyar, szláv, német), faj (roma, néger). A magatartást jelentős mértékben befolyásolják az előítéletek, általánosítások, és a sztereotípiák. Az előítéletek - negatívak - az idegent, az ismeretlent, a mást kisebb értékűnek, alacsonyabbrendűnek tartja - pozitívak - saját környezetét túlértékeli Az előítéletek barátságtalan magatartáshoz vezetnek: - negatív vélekedés másokról, kigúnyolás, csúfnevek használata, gyanúsítgatás, - a másik kikerülése, izolálása, hallgatás, - különböző emberi megítélés, anyagi juttatások, korlátozó intézkedések, kitiltás, a segítség elutasítása, - támadások, közöny, megfélemlítés stb. Az előítéletekkel egyszerűbb: megmagyarázzák az érthetetlent helyettünk is… A faji előítéletek csupán azért ítélkeznek negatívan a másik emberről, mert az más népcsoporthoz tartozik. A faji előítéletek tanultak és "örököltek". A sztereotípiák érvénytelen általánosításokat tartalmaznak, nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket a csoporttagok között. Az előítéletektől abban különböznek, hogy nem feltétlenül negatív és ellenséges véleményt tükröznek. Küldetésük abban rejlik, hogy elősegítik az adott helyzetben való tájékozódást. A sztereotípiák igazsága csupán egy emberre jellemző az adott csoportból, a többiek a leegyszerűsített látásmódunknak köszönhetik, hogy ugyanazt a jelzőt kapták (gyakran a fekete-fehér látásmódból adódóan).
|
A csoportokban kiemelt hangsúlyt fektettünk felismerni magatartásunkban a fent leírt viselkedési formákat, mozgatóikat és következményeiket. Nagyobb teret kaptak a szabad véleménycserék, a saját élményű helyzetek, a tapasztalatok. Előkerültek nem csak a faji, vallási ellentétek, hanem a kortárscsoportokra jellemző etikettezés, kirekesztés, sikanéria is. Gyakori volt az iskolai példázódás, a barátságok felbomlása okainak elemzése, de az általános helyzetek mérlegelése is, a kompetenciák pontosabb megfogalmazása és a korrekciók alkalmazása.
A pszichológia egyik attraktív területe a típusbehatárolás. Az együttlétünk utolsó találkozójára az értékrend alapján megfogalmazott tipológiát alkalmaztuk a mérésre. Ezen irányzat szerint mi, emberek nem is annyira a tulajdonságainkban, temperamentumunkban, hanem inkább az értékorientációnkban különbözünk.
A sprangeri tipológia az értékrend, életfelfogás alapján egy hatos besorolást ajánl: hatalmi, gazdasági, teoretikus, vallási, szociális, esztétikus típust. Az életvitelünk meghatározásánál fontos feladatot kapnak az értékeink: mi a fontos számunkra. Az értékütközés konfliktust eredményez. Konfliktust okozhatnak a külső érdekek ütközései is, például ha a hatalmi ember nem tiszteli eléggé a szociális típust. Vagy ugyanúgy saját magunkban is ütközések történhetnek, ha nem tudom elfogadni igazi énemet. Ezért mértük a szélesebb környezet, majd az iskola és önmaguk besorolását:
| - hatalmi típus | hatalmam van, vagy a hatalmat szolgálom, irányítani akarok, befolyásolni az embereket | |
| - gazdasági típus | szeretem a pénzt, vagyont, gyűjtögetek magamnak, legfeljebb a szeretteimnek | |
| - teoretikus típus | minden a törvényszerűségen alapszik, amit tiszteletben tartok | |
| - szociális típus | feladatom segíteni másoknak és másokon, mindent megteszek, hogy szeressenek | |
| - vallási típus | az élet értelmét, a küldetésemet keresem (függetlenül a vallásoktól is) | |
| - esztétikai típus | mindenben a harmóniát, a minőséget, az egyensúlyt keresem |
Ha az egyén nem képes felvállalni csupán egy típust, akkor értékkonfliktusai lesznek, amelyek neurotizálhatják, betegíthetik. Fiataljaink koruknál, érdeklődésüknél fogva, értékorientáltságuk szerint a szociális, vallási, teoretikus, esztétikus típust preferálták. Az egyéni orientáltság tarkasága a koedukált kisebbségi gimnáziumban jobban megmutatkozott.
Az önbizalom a visszajelzések alapján korrigálódik, erősödik. Mivel a majd száz órás tréning lehetőséget adott egymás megismerésére, ezért alkalmaztunk egy olyan mérést, amikor a résztvevő, előzőleg a csoportban meghatározott tulajdonság-pár soron egy hetes skálán először meghatározta önmagát, majd értékelte a társait, s végül begyűjtötte az őt értékelő pontokat. Ebből egy átlagot kapott, látván, hogyan értékeli magát, és őt hogy értékeli a környezete. Továbbá mérhette, hogy ki értékeli őt a legpontosabban a saját skálájához viszonyítva, majd pontosíthatta, hogy ki miért látja őt úgy, ahogy értékelte. A tulajdonságpárosokat mindig a csoport határozta meg a felajánlás alapján. Ilyenek fordultak elő például: aktív-passzív, realista-romantikus, optimista-pesszimista, indulatos-higgadt, emocionális-racionális, pontos-pontatlan, rugalmas-rigid, domináns-szubmisszív, zárkózott-nyitott stb.
Önmaguk értékelése és a csoportértékelés között többnyire átlagosan egy-két pontos eltérés volt a jellemző, ritkaság számba ment a számottevő eltérés. A résztvevők nemcsak önismeretükre kaptak visszajelzést, hanem tanulták a konstruktív értékelés lehetőségeit is - elfogadni, s egyben élni is vele.
Különböző népcsoportok, nemzetiségek, etnikai csoportok együttélése egy társadalmon belül mindig interetnikus kapcsolatok rendszerét hozza létre, amelyet a kultúra, életstílus, nyelvi sajátságok kölcsönhatása alakít. A társadalmi-gazdasági együttélés, a kultúrák és nyelvek alig észrevehető egymásba szövődése, az együvé tartozás foka különböző integrációs folyamatokat gerjeszthet. Minden kulturális közeg kialakítja a maga nyelvezetét, értékrendjét, magatartásformáit, értelmezési sémáit, a közös hagyományokat, szokásokat. Minden ember képviseli azt a közeget, amelyben él, tanul, dolgozik. A népcsoportok, nemzetiségek és etnikumok kulturális együttélésének egy adott területen négy modelljét mutatjuk be a csoportoknak.
| Pluralizmus |
Az adott társadalomban a különböző csoportok együttélése a kölcsönös tiszteleten alapszik. A kisebbségi csoportnak nem kell feladnia az életstílusát, hagyományait, hanem lehetősége van az önkifejezésre, az előítélet-mentes elfogadásra. Egyben kölcsönös pozitív ráhatások érik az együttélésre képes polgárokat. Ezt az együttélési formát a következő sémával fejezhetjük ki: A + B + C = A + B + C Ez a modell példázza az interetnikus társadalom alapjait. |
| Szegregáció |
Fizikai különválasztás, a csoportok elkülönítése a lakóhelyen, a munkahelyen és szociális szerepben. Általában a domináns csoport él ezzel a lehetőséggel, habár a kisebbségi csoport is, például félelemből, védekezésként izoláltságba vonulhat. Ritkán kerül sor a szegregáció általános érvényesítésére. Sémában a következő modell fejezi ki a szegregációt: A + B + C = A / B / C A Dél-Afrikai Köztársaságban érvényesített appartheidet említhetnénk mint politikai szegregációt, valamint a történelemből ismert rezervátumokat, gettókat. Az önkéntes szegregáció példái New York városi negyedei (pl. Harlem), romatelepek. |
| Asszimiláció |
Az asszimiláció egy folyamat, amikor egy népcsoport feladja a kulturális hagyományait, szokásait csak azért, hogy a másik kultúra része legyen. Elsősorban a kisebbség képviselői imitálják a többségi csoport szokásait, hogy ne tudják őket megkülönböztetni. Az asszimiláció gyökértelenné tesz, az önazonosságot elveszi és ennek ellenére sem garantált a befogadás, elismerés. Az asszimiláció kifejezése sémában: A + B + C = A Az A a domináns többségi csoportot jelzi, a B és C a kisebbségi csoportokat. Manapság ezért olyan fontos, hogy az eredet-tudat jelen legyen minden népcsoportnál, hogy ne asszimilálódjon, hanem integrálódjon a társadalomban, mint az első példa mutatja. |
| Amalgamáció |
Az etnikai és nemzeti csoportok összefognak és kialakítanak egy új csoportot, amely egyedi, különbözik mindegyik elődjétől, s egyben eltörölte azokat a jellemzőket, amelyekkel bírtak a megalapító csoportok. Létrejön egy új faji-kulturális csoport. Az amalgamáció sémája: A + B + C = D Például az amerikai, belga, svájci polgár, aki nemzeti hovatartozás nélkül felvállal egy polgárságot. |
Amikor a témával kapcsolatos beszélgetés folyt, akkor sok esetben elhangzott, hogy a roma telepek esetében nem csak önkéntes szegregáció van, illetve a múltban az asszimilációra is volt példa. A többségi fiatalok megint csak megtapasztalhatták az asszimiláció határait, az interetnikus együttélés feltételeit, vagyis hogy a kisebbségi jogvédelem nem többlet jogokat ad, hanem kiegészítő jogokat biztosít az esélyegyenlőségre.
A csapatszellem, csapatmunka kialakítása már az első napok feladata volt, azonban a tudatos teamépítésre később került sor. Az innovátor-adapter szerep meghatározására történt gyakorlatok behatárolták a személyiséget adottságai szerint, és hasznos megtapasztalást hoztak fiataljainknak részben a pályaválasztással kapcsolatban, részben pedig a "leaderség" fogalmának pontosításával. A dominancia-szubmisszivitás is az együttlétek alatt profilálták az egyén lehetőségeit. A véleményformálás és -prezentálás is sok esetben új megtapasztalás volt. Az argumentációs készség fejlesztésére is nagy szükség volt, hiszen a külső modell nem mindig hat pozitív példaként. Esetünkben is gyakran érvényesült az egyszerűbb megoldás, vagyis azzal érvelni, ami a másikban nem jó, rossz avagy hiányzik. Aktív odafigyelést igényelt az önmagam jó választásának indoklása, meggyőzni a helyes útról a többieket - a meggyőzés alapelveinek ismertetése. Foglalkoztunk a gondolkodásban, értékvállalásban, a jövőkép megvalósításában stb.meglévő taktika-stratégia rendszerek tudatosításával is.
Ahogy már említettük, a csoportok együttműködők voltak, a lemorzsolódás nem volt jellemző és az együtt végzett munka konstruktívnak bizonyult.