Erős Ferenc

Kik hallják meg az antiszemitizmus üzenetét?

Adalékok az előítéletek szociálpszichológiájához*

Bibó István, akinek Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című tanulmánya [1] sok egyéb érdeme mellett máig talán a legjelentősebb szociálpszichológiai vizsgálódás magyar nyelven és hazai kontextusban az antiszemitizmusról, ebben az írásában azt hangsúlyozza, hogy azt antiszemitizmus megmagyarázásának két döntő mozzanata van: a középkori jellegű antijudaizmusból táplálkozó, de korunkban a vallási gyökerektől elszakadó, modern arculatot öltő előítélet; és a sorozatos, egymásra halmozódó, megoldatlan társadalmi válságok vagy társadalomfejlődési zavarok. De Bibó hozzáteszi azt is, hogy mindez kevés az antiszemitizmus megértéséhez. "Mert aki egy kicsit ismeri az antiszemitákat, az tudja, hogy a zsidókról szóló tételeiket az indulat őszinte lobogásában előadott legszemélyesebb tapasztalataikra alapítják, s hiába mondjuk, hogy ezeket előítéletek, érdekek és ködös ideológiák alapján alakítják ki, mert sok jel mutat arra, hogy a helyzet pontosan a fordítottja: éppen bizonyos tapasztalataiknak az indulati intenzitása az, amelyik értelmetlen előítéleteket és ködös ideológiákat elhitet és megvilágosító hatásúnak tüntet fel előttük".[2] Bibó ezek után azt fejtegeti, hogy zsidóknak és nem zsidóknak egymásról alkotott tapasztalatai milyen torzulásokat szenvedhetnek el, s hogy egyáltalán, mi a viszonya előítéletnek és tapasztalatnak a modern antiszemitizmusban.

A Bibó-tanulmány megjelenése óta fél évszázad telt el, de az előítéletekkel (ezen belül az antiszemitizmussal) foglalkozó társadalomlélektani vizsgálódások napjainkban is - bár többnyire egészen más kiindulópontokból és egy egészen más diskurzus keretei között - lényegében azokat a problémákat járják körül, amelyeket Bibó jelölt meg klasszikus írásában. Itt három kérdéskört szeretnék - röviden és vázlatosan - érinteni, olyanokat, amelyek Bibónál is problémaként vetődnek fel, s ami a társadalomlélektani megközelítésekben is centrális jelentőségű.

Ez a három témakör a következő. 1. Az előítéletek lélektani jelentősége, szerepük az egyén pszichikus háztartásában, érzelmi, indulati dinamikájában; 2. Az előítéletek mint a társadalmi valóság megismerésének, megtapasztalásának egy módja; 3. az előítéletek társadalmi beágyazottságának, szocio-demográfiai összefüggéseinek kérdése. Részletesebben szeretnék foglalkozni a harmadik kérdéssel, minthogy ezzel kapcsolatban olyan kutatási eredmények, empirikus adatok állnak rendelkezésünkre, amelyek alapján kicsit tisztábban láthatjuk, milyen szerepet játszanak az előítéletek, ezen belül az antiszemita előítéletek a mai magyar társadalom közgondolkodásában.

1. Ami az első problémát, vagyis az előítéleteknek a személyiség lelki háztartásában betöltött szerepét illeti, a pszichoanalízis és a pszichoanalitikusan orientált társadalomlélektan már régóta foglalkozik az előítéletes személyiség kérdésével. A kutatások rámutattak azokra a személyiségfejlődési zavarokra - különösképpen a kisgyermekkorban gyökerező, a klasszikus freudi felfogás szerint a szexuális elfojtásból eredő - zavarokra, amelyek a felnövekvő egyént különösen fogékonnyá teszik arra, hogy a benne felgyülemlett agressziót, indulatot kivetítse másokra és amennyiben módja nyílik rá, le is vezesse más emberek (egyének és csoportok), a "bűnbakok" bántalmazásában. E bántalmazásnak persze igen széles a skálája: a szóbeli fenyegetőzéstől a tettlegességig fajulhat. Az antiszemitizmus pszichoanalitikus felfogásának sokféle verziója van, így például Erich Fromm [3] a szadomazichisztikus személyiséggel, Adorno [4] a fasisztoid, tekintélyelvű személyiséggel, Hermann Imre [5] a megkapaszkodási ösztönnel, Grünberger Béla [6] a nárcizmussal hozza kapcsolatba a kereszténységben meglévő antijudaizmust. Itt hangsúlyozni szeretném, hogy önmagában a személyiségfejlődés zavarai, krízisei nem adhatnak magyarázatot az előítéletre mint társadalmi jelenségre. A projekció, a bűnbakkeresés szinte természetes velejárója a gyermeki fantáziának, amelynek révén a kisgyerek a benne munkáló és bűntudatot kiváltó gonosztól úgy próbál megszabadulni, hogy kívülre helyezi azt, ártó szellemekben, szörnyalakokban testesítve meg mindazt, ami számára kínos, kellemetlen, elvetendő. Ezeknek a fantáziáknak a forrása lehet a szülő (például amikor "cigánnyal", "zsidóval", "rendőrrel" fenyegetik a helytelenül viselkedő gyermeket), de lehet maga a kultúra is, amely gyakran kész sémákat kínál ahhoz, hogy a világot két abszolút különböző térfélre - jóra és rosszra - hasíthassuk szét. A dajkameséktől a legbonyolultabb mítoszokig mindenütt megtaláljuk a jónak és a gonosznak, az áldozatnak és az agresszornak az "archetípusát". A probléma nem is önmagában ez a hasítás, hanem az, hogy a gyermeki fantázia mitikus világképe különböző áttételeken keresztül megőrződhet és szinte észrevétlenül rátelepülhet a valóság észlelésére. Az olyan, történetileg hosszú időn át fennálló előítélet-rendszerekben, mint amilyen az antiszemitizmus, nem nehéz észrevenni a primitív fantáziába nyúló gyökereket: például a vérvád dajkameséjét, amely a gonosz, vérszopó zsidók világot átfogó összeesküvésének legendájaként jelenhet meg felnőtt, magukat komolynak és műveltnek tartó emberek megnyilatkozásaiban is; vagy azokat a fantáziákat, amelyek az élősdi-motívumra épülnek: a zsidók vagy más elvetendő csoportok, outgroupok úgy jelennek meg a fantáziában, mint férgek, rovarok, pókok, patkányok és egyéb visszataszító állatfajták, amelyeket eltaposás vagy fertőtlenítés útján kell a testről - az egyén testéről és a nemzet testéről - eltávolítani. [7] Ezek a fantáziák mintegy nyersanyagául szolgálnak az antiszemita propagandának, amely sikerét éppen azzal éri el, hogy az egyéni fantáziákat, a tudattalanban működő érzelmi, indulati elemeket, gyűlöletet és agressziót - Bibó kifejezésével - kollektív hisztériákká tudja összekovácsolni, és ha e propaganda egy politikai rendszer hivatalos ideológiává válik, lehetővé teszi az indulatok "törvényesített" kiélését.

2. Ami a második problémát, az előítéletek és a megismerés viszonyát illeti, közhelyként hangzik, hogy mindenkinek vannak előítéletei, hogy az előítéletek hozzátartoznak az emberi természethez, s hogy éppen ezért egy előítéletmentes világ ábrándja a legnaivabb utópiák közé tartozik. Való igaz: az emberi megismerés sajátosságaiból fakad, hogy általánosításaink kiindulópontjai gyakran hamisak, a világ, s különösképpen a társas világ jelenségeit, eseményeit, folyamatait hajlamosak vagyunk egysíkúan, sztereotip módon, igazi ismeretek, valóságos tapasztalatok nélkül megítélni. Hajlamosak vagyunk különféle szándékokat tulajdonítani másoknak - s különösképpen így van ez, ha azok az egyének és csoportok, akikről véleményt nyilvánítunk, nagyon "mások", más nyelvet beszélnek, más szokásaik vannak, más kultúrához tartoznak, a mieinktől eltérő értéket vallanak, vagy egyszerűen csak viselkedésük vagy külső megjelenésük, testi jegyeik okán különböznek saját csoportunktól. A szociálpszichológia sok ismeretet halmozott fel azzal kapcsolatban, hogy miképpen rendezzük kategóriákba a társas világot, hogyan teszünk kategorikus különbséget "mi" és "ők" közé. Vannak olyan vizsgálatok, amelyek azt bizonyítják, hogy ez a kategorizáció elemi jelenség, és mindig fellép, ha különféle csoportok kerülnek egymással interakcióba. Ha egy kísérleti célokra összeállított, ad hoc csoportot bármilyen - akár teljesen lényegtelen - kritérium mentén kettéválasztunk (például tagjait véletlenszerűen A, illetve B csoporthoz tartozókra osztjuk), akkor azonnal beindul a szociális kategorizáció, és az A csoportbeli az A csoport tagjait, a B csoportbeli pedig a B csoport tagjait fogja előnyben részesíteni, anélkül, hogy erre bármiféle racionális oka lenne, azon kívül, hogy a világ kívülről, mesterségesen, esetlegesen kettéosztódott A-ra és B-re. A szociális kategorizáció jelenségével kapcsolatos ilyen "laboratóriumi" megfigyelések, amelyek egy brit szociálpszichológus, Henri Tajfel nevéhez fűződnek, jól rávilágíthatnak az olyan valóságos csoportközi konfliktusokra, amikor például etnikai, vallási vagy egyéb konfliktusok robbannak ki egy hirtelen kategorikus különbségtevés hatására ( például szerbek és horvátok között). Az ilyenfajta szociálpszichológiai vizsgálatok ismételten rámutattak arra, hogy identitásunknak, azonosságtudatunknak milyen fontos eleme a különbségtevés, a másik csoporttól való kategorikus elhatárolódás.[8] Nyilvánvaló azonban, hogy a valódi életben a csoportok között egyenlőtlenségek állnak fenn, a domináns csoport pozitív identitása, "mi-tudata" a kategorizációra ráépülő előítéletek által is megerősítést nyer, masszív csoportideológiák, ellenségképek, mítoszok alakulnak ki, míg a kisebbségi helyzetben lévő csoport különféle identitássérüléseket, identitásvesztéseket él meg, s bár természetesen sztereotípiákat és előítéleteket alakíthat ki a többségi csoport tagjairól (ennyiben minden előítélet kölcsönös), identitását mégis az ambivalencia és a öngyűlölet uralja.[9]

Az előítéletek a mindennapi gondolkodás szerves részét alkotják. Ha a szociálpszichológia eszközeivel vizsgáljuk például a zsidó konspirációról szóló fantáziákat, akkor figyelemreméltó az, hogy milyen sok hasonlóság van az összeesküvés-elméletek és a hétköznapi tudat szerkezete között. A hétköznapi ember, a "kis tudós", a "naiv episztemológus" ugyanis folytonosan arra törekszik, hogy konzisztens magyarázatot találjon a világ jelenségeire. E törekvése során attribúciókkal, oktulajdonításokkal él, azaz a dolgoknak és eseményeknek kauzális magyarázatot kíván adni. Az attribúciók információkból, tényekből indulnak ki, de a motivációk súlyosan eltorzíthatják a magyarázatok irányát és logikai szerkezetét. A legfőbb motiváció az én védelme. Amikor a tanár diákja sikerét saját kiválóságának, kudarcát pedig a tanítvány gyenge képességeinek tulajdonítja, akkor defenzív attribúcióról beszélhetünk. A defenzív attribúciók lehetnek lokálisak és egyediek - de lehetnek egyetemesek is, miként a zsidóknak tulajdonított ártó szándék. Az ilyenfajta attribúciók önmagukban cáfolhatatlanok, hiszen mindig újabb és újabb pótlólagos magyarázatokat vetnek be a logikai konzisztencia érdekében. Például, ha egy összeesküvés titkos, akkor köznapi tényekkel nem lehet megcáfolni a létezését - sőt, a cáfolás kísérlete is csak azt bizonyítja, hogy valaki vagy valakik el akarják hitetni az emberekkel, hogy nincs ilyen összeesküvés.[10]

3. Vannak fogalmaink arról, hogy az antiszemita propaganda milyen pszichológiai eszköztárral dolgozik (a szélsőjobboldali sajtótermékekről és propagandáról számos tartalomelemzés született az utóbbi években);[11] azt azonban kevésbé tudjuk, hogy milyen széles körben hull termékeny talajra, kik azok, akik meghallják a propaganda "üzenetét". Milyen mértékben jelent veszélyt az antiszemitizmus, mennyire játszanak szerepet az antiszemita előítéletek ma Magyarországon? A veszély mértékének objektív mérlegelését számos akadály nehezíti. Mindenekelőtt: mind az irracionálissá növelt veszélytudatnak, mind pedig a veszély negligálásának, hárításának erőteljes érzelmi, indulati alapjai vannak. Az egyik szélsőséges nézet szerint az antiszemitizmus elhanyagolhatóan csekély szerepet játszik a mai Magyarországon, a másik szélsőséges nézet szerint pedig a rendszerváltás után fellépő új-antiszemita megnyilvánulások a "fasiszta nép" egykori bélyegét igazolják.

Az antiszemita veszély objektív mérlegelésének legfőbb akadálya azonban az volt, hogy Magyarországon csak megkésetten és töredékesen ment végbe a múlt traumáinak feldolgozása, a kollektív emlékezés csatornáinak megnyitása. A traumák feldolgozásának elmaradása pedig, mint tudjuk, súlyos társadalomlélektani következményekkel jár.

Az antiszemita veszély objektív mérlegelése - az antiszemitizmus "varázstalanítása" a társadalomtudományok, s ezen belül elsősorban a szociológia és a szociálpszichológia feladata volna. Bár Magyarországon a hatvanas évektől kezdve voltak jelzések arra, hogy a társadalom széles köreiben léteznek előítéletek, közöttük antiszemita előítéletek, ezek szisztematikusabb tanulmányozása csak az utóbbi évtizedben kezdődött meg, ellentétben Németországgal, ahol a második világháború vége óta rendszeresen készülnek kutatási jelentések az antiszemita nézetek elterjedtségéről, társadalmi, politikai szocio-demográfiai összefüggéseiről. Hadd említsek csupán egy érdekes adatot: míg 1949-ben Németországban a legtöbb antiszemita a fiatal (18 és 30 év közötti) korosztályban volt megtalálható, 1991-ben ez éppen fordítva volt, a legtöbb antiszemita az idősebb korosztályok között található. A volt NDK-ban minden korosztályban jellegzetesen alacsonyabb az antiszemiták aránya, ám a keleti tartományokban, különösen a fiataloknál, sokkal többen vannak, akik xenofób attitűdöket mutatnak.[12]

A következőkben néhány adatot és összefüggést mutatok be az újabb magyarországi antiszemitizmus-vizsgálatokból. Az antiszemitizmus természetesen nem vizsgálható önmagában, hiszen meghatározott összefüggésben van más előítéletekkel, politikai és ideológiai attitűdökkel. A kérdés tehát nem pusztán az antiszemitizmus mint előítélet jelenléte, hanem relatív súlya más előítéletekhez képest.

Nem sokkal a rendszerváltás után, 1991-ben az American Jewish Committee megbízásából felmérték a zsidósággal és más kisebbségi csoportokkal kapcsolatos attitűdöket Lengyelországban, Magyarországon és az akkor még létező Csehszlovákiában. A kutatási jelentés megállapította, hogy a három ország közül Magyarországon a legkisebb arányú a zsidósággal szembeni ellenérzés foka; mindhárom országban kisebb a zsidósággal szembeni ellenérzés mértéke, mint a más csoportokkal - cigányokkal, volt kommunista tisztségviselőkkel, a nemzetközi üzleti világ képviselőivel, az arabokkal, oroszokkal, feketékkel stb. - szembeni attitűdöké; az Izrael iránti attitűdök mindhárom országban feltűnően pozitívak, míg a cionizmus iránti attitűdök erősen negatívak.[13]

Ha azonban a számadatokat nézzük, kiderül, hogy még a legkevésbé antiszemitának tűnő Magyarországon is viszonylag magas azoknak a száma, akik egyetértésüket fejezik ki különféle antiszemita kijelentésekkel kapcsolatban. Ez a szám a legtöbb esetben 10 százalék felett mozog, és egyes esetekben feltűnően magas. Például, a magyarok 17 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a zsidóknak túl nagy a befolyásuk a társadalomban (Lengyelország: 26, Csehszlovákia: 11 százalék). A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy Magyarországon is viszonylag sokan éreznek távolságot a zsidókkal szemben, és meglehetősen magas azoknak a száma, akik a "zsidó befolyással" kapcsolatban bizonyos sztereotípiákat vallanak magukénak.

1994-es vizsgálatunkban, amelynek során az előítéletesség, a tekintélyelvűség és a politikai-ideológiai tagolódás összefüggéseit tanulmányoztuk,[14] az egyik kérdésben arra kértük a megkérdezetteket, hogy ötfokú rokonszenv-ellenszenv skála segítségével osztályozzanak különféle külcsoportokat. A legellenszenvesebb póluson a bőrfejűek, a homoszexuálisok, valamint az AIDS-esek és a kábítószeresek helyezkedtek el, míg a legrokonszenvesebbnek a lengyeleket és a munkanélkülieket ítélték a válaszolók. Mindkét vizsgálatban azt találtuk, hogy a legelutasítottabb etnikai kisebbségi csoport Magyarországon a cigányság. A másik "hagyományos" outgroup, a zsidók megítélése viszont - az átlagos rokonszenv pontszám és a társadalmi távolság alapján - relatíve kedvezőnek mutatkozott.

Ezek az adatok arra utalnak, hogy a zsidóság a mai magyar társadalomban korántsem tartozik a legelutasítottabb csoportok közé, ugyanakkor a zsidósággal kapcsolatos negatív vagy ellenséges sztereotípiák meglehetősen széles körben elterjedtek. 1994-es vizsgálatunk egy 26 kérdésből álló "antiszemitizmus-skálát" is tartalmazott. Ez lehetővé tette, hogy megvizsgáljuk az antiszemita ideológia főbb típusainak némely sajátosságát. A kérdésblokk összeállításakor feltételeztük, hogy az antiszemita előítéleteknek három fő típusa különböztethető meg: az etnocentrikus, a vallási és a politikai antiszemitizmus.

A kérdőív adatainak faktorelemzése során az antiszemita ideológia e három típusának elkülönülése jól kimutatható volt, emellett azonban más dimenziók jelenlétére is következtetni lehetett. Eredményeink szerint ugyanis külön-külön faktort képeznek a zsidósággal szembeni diszkriminatív beállítottságot, illetve a zsidókkal kapcsolatos pozitív, befogadó attitűdöt kifejező kijelentések is. Az a tény, hogy a zsidókkal szembeni diszkriminatív beállítottság viszonylag függetlennek mutatkozik, arra enged következtetni, hogy az antiszemita attitűd nem csupán tartalmilag, hanem az attitűdkomponensek szerkezete szerint is strukturálódik. A viselkedési komponens ugyanis elkülönül az attitűd érzelmi és kognitív összetevőitől. Más szóval, a zsidókkal szembeni negatív sztereotípiák és ellenséges érzelmek csak viszonylag lazán kapcsolódnak a diszkriminatív viselkedési hajlandósághoz. Ez azt jelenti, hogy a zsidókkal szembeni megkülönböztető viselkedés, vagy legalábbis az ilyenfajta viselkedés szándékának kinyilvánítása nem tartozik a vállalható magatartások közé: még azok az emberek is, akik különféle negatív sztereotípiát vallanak magukénak a zsidósággal kapcsolatban, visszariadnak attól, hogy vállalják ennek lehetséges következményét, a zsidóságnak valamilyen formában való diszkriminációját, korlátozását (numerus clausus, a kivándorlás szorgalmazása stb.)

A válaszok gyakorisági eloszlásában az a legszembetűnőbb különbség, hogy a politikai antiszemitizmus érvrendszere általában nagyobb fokú egyetértésre számíthat, mint a diszkriminatív antiszemitizmusé.

1. sz. táblázat

2. sz. táblázat
A diszkriminatív antiszemitizmus faktoron szereplő kérdések gyakorisági eloszlása

Az 1994-es vizsgálat adatai szerint a politikai antiszemitizmus szintjében jelentős eltérés mutatkozott az egyes pártok (potenciális) szavazóbázisán belül, és ez arra enged következtetni, hogy az antiszemitizmushoz való viszony 1994-ben fontos törésvonalat jelentett a politikai mezőn belül. Ez a törésvonal párhuzamosan rajzolódott ki a hagyományos politikai bal-jobb tagolódással, amennyiben a Munkáspártra szavazók a legkevésbé, a szélsőjobboldal pártjainak (így például a MIÉP-nek) a szavazóbázisa pedig a legnagyobb mértékben fogadták el a politikai antiszemitizmusra jellemző kijelentéseket. Ugyanakkor e szempontból az MSZP támogatói köztes pozíciót foglaltak el a liberális és a keresztény-nemzeti pártok szavazói között. A diszkriminatív antiszemitizmus dimenziója kevés kivételtől eltekintve hasonló sorrendbe rendezte a szavazói táborokat. Ilyen kivétel például az MDF szavazóbázisa, ahol relatíve alacsonyabb mértéket tapasztaltunk a diszkriminatív antiszemitizmus elfogadásában, mint a politikai antiszemitizmuséban.

Vizsgálatunk tanúsága szerint a cigány (roma) lakosság az etnikai előítéletek leggyakoribb célpontja Magyarországon. A cigányellenes nézetek azonban adataink szerint sokkal kevésbé strukturáltak, mint az antiszemita attitűdök. A cigányellenesség inkább "egydimenziós" attitűd, ami nemcsak a különböző irányultságú és témájú cigányellenes nézetek összefüggésében mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a diszkriminatív attitűdkomponens nem különül el oly élesen, mint az antiszemitizmus esetében. Másképpen fogalmazva, a cigányokkal szembeni diszkriminációs készségek könnyebben juthatnak felszínre, mint a zsidókkal szembeniek. A cigányok diszkriminálása, illetve az ilyen szándék kinyilvánítása a mai Magyarországon nem ütközik "kulturális tabukba", "felvilágosult" és "liberális" gondolkodású emberek sem látnak semmi kivetni valót abban, hogy például bizonyos szórakozóhelyekről kitiltsák a cigányokat. A cigányellenesség és az antiszemitizmus közötti különbség a választói magatartás szintjén is megmutatkozik. Egy parlamenti választás esetén a megkérdezettek közül több mint kétszer annyian nem szavaznának cigány származású jelöltre, mint zsidó származásúra.

Kovács András legújabb, 1997-es országos reprezentatív vizsgálatának [15] adatai szerint a magyar felnőtt lakosság 29 százaléka tekinthető nem-antiszemitának, 25 százaléka antiszemitának, 32 százaléka pedig olyannak, akik bizonyos antiszemita sztereotípiákat elfogadnak anélkül, hogy az valamilyen koherens antiszemita szemléletté állna össze. A 25 százaléknyi antiszemita között azonban mindössze egy százalékot tesz ki a szélsőségesnek nevezhető antiszemiták száma: azoké, akiknek egész világszemléletét a zsidógyűlölet vezérli, akiknél az antiszemitizmus egyfajta sajátos kód, amely meghatározott ideológiai és politikai álláspontok jelzésére szolgál. Az antiszemitizmus Kovács adatai szerint inkább budapesti, mint vidéki városokra és falvakra jellemző; az életkor, az anyagi helyzet, a társadalmi státus, az iskolázottság - ellentétben a nyugati országokban tapasztaltakkal - kevésbé befolyásolja; a szocio-demográfiai tényezők közvetve hatnak, a xenofóbián keresztül, illetve azokon a szociálpszichológiai közvetítőkön keresztül, amelyek a frusztráltság, a relatív depriváció, az anómia érzését fejezik ki. A vallásosság és a politikai - ideológiai attitűdök ugyancsak nem közvetlenül, hanem ezeken a szociálpszichológiai tényezőkön keresztül hatnak. Saját vizsgálataink ugyancsak megerősítik azt, hogy az antiszemitizmus bizonyos értelemben beágyazott ugyan a társadalomba, de csak a szociálpszichológiai tényezők (tekintélyelvűség, frusztráció, xenofóbia) közvetítésével válnak hatékonnyá.[16]

Befejezésül: vannak kutatók, akik szerint az elmúlt évtizedekben - a hetvenes évek óta - a kisebbségekhez való viszony nyitottabbá vált a magyar lakosság körében, s ezt a folyamatot a rendszerváltás csak felerősítette. Megnőtt a kisebbségi problémák iránti érzékenység, és - minden ellenkező híresztelés ellenére - az elmúlt években a cigányellenesség is - lassan, de folyamatosan - csökkenni látszik. Ezt támasztja alá egy holland szociológus, Koos Postma tanulmánya is, amely a magyarországi rendszerváltásnak és az előítéletesség alakulásának összefüggésével foglalkozik.[17]

Minthogy azonban e kutatóknak a zsidósággal kapcsolatban összehasonlító adatsorok nem álltak rendelkezésre, nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a zsidóellenesség hasonló módon csökkent volna Magyarországon az elmúlt években. Megkockáztathatjuk azonban azt a következtetést, hogy a zsidósággal kapcsolatos nézetek szociálpszichológiai szerkezete átalakulóban van. Erre az átalakulásra a következők utalnak.

1. A zsidósággal kapcsolatban kifejezett társadalmi távolság mértéke viszonylag csekélynek mondható.

2. Széles körben jelen vannak különféle antiszemita sztereotípiák, de ezek csak kevés esetben állnak össze következetes és koherens antiszemita "világképpé".

3. A zsidóság diszkriminációjára irányuló szándékot sokkal kevesebben fejezik ki, mint magukat a negatív sztereotípiákat.

4. A zsidóság "külcsoportként" való észlelése nem feltétlenül jelent negatív attitűdöket, a zsidóságot mint külcsoport sokan semleges vagy éppen pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel.

Ha tehát az antiszemita veszélyt a töredékes adatok alapján megpróbáljuk objektíven mérlegelni, mindenképpen óvnunk kell a helyzet dramatizálásától. A "játszma" ugyanakkor kétesélyes. Véleményem szerint a valószínűbb "forgatókönyv" az, hogy - nem kis mértékben a szükségképpen előrehaladó európai integráció következményeképpen - a magyar társadalom egyre szélesebb köreit hatja át a multikulturalizmus eszméje. Egy multikulturális társadalomban pedig csökken az asszimilációs nyomás, és a zsidóknak akkor sem kell rettegniük, ha sokan vannak, akik zsidóként tartják őket számon. De vannak esélyei a másik "forgatókönyvnek" is: a masszívan meglévő, bár fragmentált antiszemita nézetek radikalizálódnak egy újpopulista-neorasszista ideológia keretein belül. Ebben nem annyira a klasszikus antiszemitizmus, mint inkább a xenofóbia, az etnikai, kulturális, életmódbeli "másság" gyűlölete játszhatja a vezető szerepet. Mindebben pedig az antiszemitizmus mint "tanítómester" lehet a minta, és semmiképpen sem megnyugtató, ha a zsidókat ugyan többé-kevésbé elfogadják, de az antiszemitizmus logikáját más csoportokra alkalmazzák.

Jegyzetek

* Az előadás szövegét megjelentette a Vigília (1999. (64.), 4., 252-260.) [vissza]

[1] In BIBÓ István, Válogatott tanulmányok. 1-3. kötet Magvető, Budapest, 1986., 2. kötet 1945-1949 621-797. [vissza]

[2] Uo. 683-684. [vissza]

[3] Erich FROMM, Menekülés a szabadság elől. Akadémiai, Budapest, 1993. [vissza]

[4] Th. W. ADORNO, Típusok és tünetegyüttesek. In ERŐS Ferenc (szerk.), Megismerés, előítélet, identitás. Szociálpszichológiai szöveggyűjtemény. Wesley János Lelkészképző Főiskola - Új Mandátum, Budapest, 1998., 157-191. [vissza]

[5] HERMANN Imre, Az antiszemitizmus lélektana. Cserépfalvi, Budapest, 1990. [vissza]

[6] Béla GRUNBERGER - Pierre DESSUANT, Narcissisme, christianisme, antisémitisme. Hébraica, Actes Sud, 1997. [vissza]

[7] A vérváddal kapcsolatos hiedelmek és fantáziák részletesebb elemzéséről részletesebben lásd ERŐS Ferenc, Gyermekíjjesztő dajkmese a vér, a vád…. Adalékok a vérvád pszichológiájához. In Vérvádak üzenete. Minoritás Alapítvány, Budapest, 1996, 71-78. [vissza]

[8] Lásd például Henri TAJFEL, Csoportközi viselkedés, társadalmi összehasonlítás, társadalmi változás. In ERŐS Ferenc (szerk.), Megismerés, előítélet, identitás. Szociálpszichológiai szöveggyűjtemény. Wesley János Lelkészképző Főiskola - Új Mandátum, Budapest, 1998, 132-142. [vissza]

[9] Lásd Kurt LEWIN tanulmányait a zsidó öngyűlöletről in Kurt LEWIN, Csoportdinamika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1975. [vissza]

[10] Ariel W. KRUGLANSKI, Schémas d'accusation et recherches sur l'attribution. In, Pierre-André TAGUIEFF (szerk.), Les protocols des sages de Sion. Faux et usages d'un faux. Berg intenational, Paris, 1992. [vissza]

[11] Lásd például KARSAI László, A Shoah a magyar sajtóban. In KOVÁCS M. Mária - ERŐS Ferenc - Yitzhak KASHTI (szerk.), Zsidóság, identitás, történelem. T-Twins, Budapest, 1992., 59-84; KOVÁCS Mónika, Kategorizáció és diszkrimináció, Az antiszemitizmus mint csoportnyelv. Világosság, 1993., 5., 52-61. [vissza]

[12] Werner BERGMANN, Antisemitism and Xenophobia among East and West Germans. A Comparative Perspective. Előadás a Tekintélyelvűség és előítélet nemzetközi és nemzedékek közötti összehasonlításban című konferencián, Central European University, Budapest, 1998. június 5-6. [vissza]

[13] Attitudes toward Jews in Poland, Hungary, and Czechoslovakia. A Comparative Study. Conducted for the American Jewish Committee and Freedom House, January 1991 by Penn and Schoen Associates, in co-operation with Demoskop Research Agency ( Poland), Median, Inc. (Hungary), Association for Independent Social Analysis (Czechoslovakia). (Kézirat). Lásd még Folgenkonflikte der Umwälzungen in Ostmitteleuropa. 1991. Journal für Sozialforschung, 1991. (31.), 4. [vissza]

[14] A kutatásban Albert Fruzsina, Enyedi Zsolt, Erős Ferenc, Fábián Zoltán és Fleck Zoltán vett részt. Lásd részletesebben ERŐS Ferenc, Az antiszemitizmus szociálpszichológiájáról. In VIRÁG Teréz (szerk.), Elhúzódó társadalmi traumák felismerése és gyógyítása. Animula, Budapest, 1997, 27-39. [vissza]

[15] KOVÁCS András, Antiszemitizmus Magyarországon. Előadás a Tekintélyelvűség és előítélet nemzetközi és nemzedékek közötti összehasonlításban című konferencián, Central European University, Budapest, 1998. június 5-6. [vissza]

[16] Lásd FÁBIÁN Zoltán - FLECK Zoltán, Authoritarianism, Socio-demographic Variables and Socialisation in the Explanation of Prejudiced Attitudes. Antisemitism and Anti-Gypsy Attitude in Hungary és ENYEDI Zsolt, Causal Models of Antisemitism, Two Hungarian Studies. Előadások a Tekintélyelvűség és előítélet nemzetközi és nemzedékek közötti összehasonlításban című konferencián, Central European University, Budapest, 1998. június 5-6. [vissza]

[17] KOOS POSTMA, Changing Prejudice in Hungary. A study on the collapse of state socialism and its impact on prejudice against Gypsies and Jews. Rijksuniversiteit Groningen, 1996. [vissza]