A következő tíz írásban a zsidóság magyarországi jelenlétének történetével foglalkoznak a szerzők.
Haraszti György a zsidók történetét kíséri végig a II. századi megjelenésüktől 1790-ig. Dolgozatából kiderül, hogy a magyarországi zsidóság ellen jellemzően nem irányultak antijudaista indíttatású kirohanások, és ez viszonylag kedvező helyzetet teremtett számukra. Ezt rögzítették jogilag II. József rendelkezései, amelyek annak ellenére, hogy visszavonta őket halálos ágyán, eredményeit tekintve visszafordíthatatlannak bizonyultak, és hosszútávon jótékony hatással voltak a zsidóság sorsára.
A következő négy írás egyik központi kérdése az, hogy az asszimilációs törekvések
sikertelensége mennyiben tekinthető a Soá előzményének.
Gerő András a XIX. század végén a zsidóság lehetőségeit, "a másodrangúságtól
való menekülés" stratégiáit elemzi. Rámutat arra, hogy a zsidóság valódi
konfliktusai ekkor sem a zsidó-keresztény dimenzióban jelentek meg elsősorban,
hanem a nemzetállam ideológia kialakulásával a magyarsághoz fűződő viszonyában.
A választható stratégiák mindegyike zsákutcát jelentett a nemzetállam nacionalista
ideológiai keretében. (Ferenczi László ugyanakkor a cionista megoldást nem látja
ilyennek, mindenesetre a XX. század első felének eseményei és cionista mozgalom
belső válsága nehezítette ezt a kibontakozást.) A Soá, Gerő szerint, "végletes
végjátéka... a mindent egybemosó, hangsúlyosan a jogegyenlőségtől megfosztott,
homogenizáló magyar nemzettudatból adódó helyzetnek", és éppen ezért egy
hosszú folyamat fejleménye. Tőkéczki László vitába száll ezzel, mondván hogy
még ha voltak is "hagyományos" zsidóüldözések megelőzően, ezek semmiképpen
nem tekinthetők a Soá "előkészítésének", amennyiben ez csakis a modernségben
- "vagyis az egyetemes örök erkölcsi elvek bolsevista és náci felmondás[ával]
s a technikai civilizáció bizonyos szintjén" - jöhetett létre. Gyáni Gábor
előadásában arról beszélt, hogy a zsidóság önképe megfogalmazásánál nem tudott
elszakadni a zsidókérdés antiszemita diskurzusától, és ez a beszédmód meghatározó
(volt) a történetírás szemléletére is.
Gergely Jenő, Molnár Judit és Karsai László elénk tárják azokat az élethelyzeteket, amelyeket a Soá szemtanúinak és elszenvedőinek kellett végig élniük, és azokat a konfliktusokat, amelyekkel szembe kellett kerülniük. Gergely az egyházi vezetés és a papság hozzáállását, Molnár Judit a kilakoltatások és deportálások végrehajtóinak helyzetét, Karsai László pedig a 44-es sajtó elemzésével a "civil" reakciókat mutatja be.
"A zsidók története... paradox módon zsidók nélkül is folytatódik Közép- és Kelet-Európában." (Csepeli) "[A]z antiszemita diskurzus politikai hatékonysága a zsidóság tragikus eltűnése után is fennmarad..." (Karády). A második rész utolsó két dolgozata ezt a paradoxont próbálja értelmezni, a kelet-közép-európai zsidóság helyzetének feltárásával tágabb környezetben vizsgálva a problémát.