Tisztelettel és barátsággal köszöntöm a Magyar megfontolások a Soáról pannonhalmi konferencia minden előadóját, résztvevőjét, minden kedves vendégét.
Bocsássák meg a házigazdának, hogy ezt a kiváló személyiségekből álló konferenciát személyenkénti felsorolásban nem köszönti. Egyszerűen csak így szólítom meg Önöket:
Kedves Barátaim! Kedves Testvéreim!
Örülök és köszönöm, hogy elfogadták a rendező intézmények nevében írt meghívásomat és számosan, a meghívottak közül szinte kivétel nélkül mindenki jelen van, illetve adott visszajelzést részvételéről. Sőt sokan jelentkeztek maguktól, többeket pedig le is kellett beszélnünk arról, hogy eljöjjenek. Nagy az érdeklődés. Ez egyrészt öröm, másrészt gondot is jelentett számunkra. Gond annyiban, hogy szívünk tágassága miatt mindenkit meghívtunk volna, de az idő és tér korlátait figyelembe kellett vennünk. Kérem mindazok megértését, akik az említett okok miatt nem kerülhettek oly mértékben figyelmünk előterébe, hogy meghívást kapjanak.
Konferenciánk annak a millenniumi párbeszédnek folytatása, amelyet 1996-ban, e monostor alapításának ezredik esztendejében határozott el és kezdett el bencés közösségünk a jövő érdekében. Ezt a törekvésünket csak megerősítette II. János Pál pápa 1996. szeptemberi pannonhalmi látogatása és nekünk elmondott tanítása.*
II. János Pál pápa ezt a párbeszédet már korábban elkezdte. A közelmúltban emlékeztünk meg a Szentatya pontifikátusának 20. évfordulójáról. Ez alkalommal mondta a Vatikáni Rádió mikrofonja előtt Elio Toaff római főrabbi: "A pápa bátor tette, hogy eljöjjön a római zsinagógába, forradalmi tett volt, hiszen szembeszállt kétezer év történelmével, amely a zsidóság és a kereszténység közötti kapcsolatokat illeti."[1]
Az Emlékezünk: megfontolások a Soáról című szentszéki dokumentum II. János Pál pápa szellemében bátorítást adott, hogy alkalmat teremtsünk arra, hogy e téma magyarországi vetületét vizsgáljuk.
A szentszéki dokumentum elsősorban a katolikusoknak szól, de az önvizsgálódó ember kutatására is áll József Attila szava: "hiába fürösztöd magadban, csak másban moshatod meg arcodat". Egymás arcában, de végső soron Isten színe előtt moshatjuk tisztára arcunkat és nézhetünk ismét nyílt tekintettel egymásra.
A Holokauszt, a Soá fájdalma hámfelület alatti fájó seb, mely bármikor felszakadhat és felszakítható. Fáj történelmünk, és fáj mai magyar valóságunk. Kell hogy legyen egy pont, párbeszéd, emberi készség, amely a gyógyulást szolgálja, hogy egy sokszorosan sérült nemzedék kiengesztelődve távozhasson, és hogy az eljövendő nemzedéknek ne hagyjon terhes örökséget. Emlékezzék a múltra, de gyógyuljon meg a múlttól és teremtsen lehetőséget a felnövekvőknek úgy, hogy azok tanulva a "történelmi leckéből", lehetőleg soha ne essenek hasonló csapdába.
A konferencia célkitűzése az, hogy nyíltan beszéljünk a múltról, az emlékezés által gyógyuljunk, a közös jövőt keressük, hogy ezáltal egy nemzet, egy nép lelki kiengesztelődéséhez és békéjéhez hozzájáruljunk.
Sokan örömmel üdvözölték a meghirdetett konferenciát, többen óvtak megrendezésétől. Azt gondolom, hogy ez természetes a téma ismeretében, és meg is kell értenünk, de félnünk nem szabad, és nem kell. A félelem igen rossz tanácsadó.
A levélírók közül csak egyet, dr. Barcza József professzor levelét idézem, aki gondolatával gazdagítja konferenciánkat:
"A történelmi Magyarországon nem pusztán a zsidóüldözések, hanem a zsidók megbecsülésének a történetéről is beszélhetünk. Ehhez egy adalék: Bethlen Gábor 1623. június 18-án számukra kiadott szabadságlevelében ily kitétel olvasható: "Engedtessék meg nekik, hogy a keresztyének ruházatával éljenek és ebbe öltözhessenek, nehogy sérelmekkel illettessenek, vagy bármiféle illetlen megjelöléssel.""[2]
Engedjenek meg a házigazdának még valami személyeset és konkrétat megbeszéléseinkkel kapcsolatosan.
Érdemes lenne megfontolnunk a konferenciai beszéd módjára vonatkozó alapelveket:
Az 1. alapelv. - Aki hozzád beszél, azt hallgasd teljes szíveddel, egész lényeddel, egész lelkeddel és minden erőddel, egész szellemeddel figyelj oda.
A 2. alapelv. - Ha azután te beszélsz, beszélj egész lelkeddel, teljes szíveddel, egész lényeddel és egész szellemeddel.
Ez a megfogalmazás nagyon emlékeztet az istenszeretet parancsára, ahogy azt a Másodtörvénykönyv (Mózes II. könyve), illetőleg Máté 22,37 elénk tárja: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs." Teljes és osztatlan szívvel odafigyelni annyit jelent, mint jóakarattal és szeretettel odafigyelni. Aki szeretettel és jóakarattal figyel, az nyitott mások számára. Félreteszi ítéleteit és előítéleteit, és megkísérli, hogy a szívével halljon. Martin Buber mondta egyszer egy barátjáról: "Amit hallott, azt nem csak a fülével hallotta. A füle közvetlen kapcsolatban volt a szívével."
A modern csoportlélektan ismer olyan beszélgetési szabályt, amelyet sokan nehezen tudnak megérteni. Így hangzik: "Hallgass osztatlan figyelemmel arra, aki hozzád beszél, és addig, amíg beszél, ne járjon az eszed már a magad feleletén." Ha ezt a szabályt nem követjük, akkor csak egy részét halljuk meg a másik szavainak, félreértések, félrehallások adódnak és monológot folytatunk. Ha azonban a beszélő észreveszi, hogy a másik osztatlanul figyel rá, akkor érzi, hogy komolyan veszik, és így olyan bizalmas légkör alakul ki, amely enélkül nem jöhet létre."[3]
Ez a gondolat és ez a gyakorlat felel meg az ősi monostor lelkiségének, a bencés regula szellemének és hiszem, hogy ez a módszer teszi eredményessé konferenciánk munkáját is.
A "gyümölcsöző beszélgetés" abban áll, hogy konferenciánk nem áll meg a tények újrakimondásánál, hanem keresni akarja a feloldás, a megoldás, és a felülemelkedés útját, hogy Káin és Ábel örökségének végét vessünk, keresve egyúttal a közös Atyához vezető utat. Meggyőződésem, hogy a Soá szenvedése okozta sebek csak Istenbe vetett élő hitből, bűnbánatból és a kiengesztelődés kiesdésében gyógyulnak be.
Egy Atya gyermekeiként csak egy út lehetséges számunkra: a testvériségé.
Jegyzetek
* Ld. a 12. oldalon [vissza]
[1] Magyar Kurír [vissza]
[2] Barcza J. fordítása, in Erdélyi Országgyűlési Emlékek, szerk. SZILÁGYI
Sándor, VIII., 143-145. [vissza]
[3] Fidelis RUPPERT OSB-Anselm GRÜN OSB: Krisztus a testvérben, Bencés
lelkiségi füzetek 3, 11. [vissza]