A nagyanyám tanított erre. A pap, akivel egykor fociztam, már nem emlékszem, hogy mire tanított, de máig érzem a velünk való foglalkozás emberi melegségét. Azután csak az 1960-as években találkoztam a cselekvő egyházzal, pontosabban annak egy francia papjával. Provance-ban, a hegyek között egy kis faluban, amikor késő este kocsmát kerestünk. "Ilyenkor csak a plébánián lehet inni" - igazítottak el a helybéliek. Ezt tréfának véltük, de mivel kitűnő zene hallatszott ki onnan, hát bemerészkedtünk. Úgy 50-60 fiatal táncolt a paplak kertjében, és egy fiatalember tényleg bort és sört mért, és pastice-t jéggel, ráadásul feltűnően olcsón. Rövidesen kiderült: ő a helybéli pap. Az éjszaka folyamán azt is megtudtuk, hogy a tisztelendő úrnak nem ment el a józan esze, csak a kábítószertől igencsak fertőzött vidék fiataljait szerette volna maga mellett tartani - például a legjobb lemezekkel és itallal. De talán azzal a példával is, hogy nem engedte felépíteni a falu templomát, amit egy földrengés döntött le, amíg a szennyvízcsatornát meg nem építik. Az emiatt háborgókat azzal csendesítette, hogy nem a templomuknak - a szívüknek, a cselekedeteiknek kell szépnek lenniük, mert ezekben lakik az Isten, akit boldoggá tesz az is, ha csak az iskola padjaiból imádkozunk.
A véletlen úgy hozta, hogy ezután jobbára csak az igehirdető egyházzal találkoztam, a cselekvővel sokkal ritkábban. Valószínűleg véletlen lehet az is, hogy jóval több ítélkezést hallottam onnan, mint a megérteni akarás szándékát. Sok kritikát és kevés önkritikát, jóval több haragot és lehurrogást, mint örömhírt.
Köztudott, hogy társadalmunk zaklatottan él, hogy a politikában is bozótháború dúl, hogy a szekértáborok hadállásaikat rendezik, és bár azt nemigen tudják, hogy minek az érdekében, de azt igen, hogy kinek vagy minek az ellenében fogalmazzák meg magukat. Ugyan nem jelszó, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk", csupán gyakorlat, akár csak a "ki kit győz le" szlogen bolsevista idiotizmusa. Hogyan ne hatna mindez az egyházakra és a hívőkre is? Tényleg ennyire természetes lenne az a felmentő kérdés? Miért ne lehetnének függetlenek legalább ők ettől a műháborútól? Miért csak hirdetik a türelmet, a békét, a szeretetet? Miért ilyen kevesen cselekszik azt? A konferenciák helyett miért nincs több akcióprogramuk? Miért csak a híveket melegíti a kályha? És mikor raknak akkora tüzet, amelynél az emberek felengedhetnének?
Elnézést a türelmetlenkedésért! Semmiféle jogcímem nincs a sürgetéshez. Talán csak az a meggyőződés, hogy nagyon nagy és sürgős szükségünk lenne arra a gyakorlatra, amely nem csak a provance-i reformpapot, hanem a nyugat-európai egyházakat és híveiket - jórészt - ma is jellemzi: a társadalom iránti elkötelezettség, annak szolgálata, az oszlopszent-szerepkör meghaladása, a tolerancia, a megbékélés, az ökumené és a kooperáció. Mindez nem csupán erkölcsi mentalitás kérdése - európai uniós minimum is. Csatlakozás egy szokásrendhez, amelyben nem csak a padlóra való köpés modortalanság, hanem a gyűlölködés, a zsidózás, a bolsizás és a fasisztázás is az. Attól tartok, hogy az EU szigorú pénzügyi és környezetvédelmi előírásait könnyebb lesz teljesíteni, mint ezeket a mentalitásbelieket.
Tisztelettel megköszönöm itt a két nyugati, illetve onnan érkezett magyar értelmiségi körnek, a Pax Romanának és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek, hogy ezt az európai értékrendet igyekszik ápolni Magyarországon is. Tudom, hogy rengeteg kioktatásban volt már részük itthon. Bizony, mi sokkal jobban szeretünk tanítani, mint tanulni. Milyen jó lenne, ha észrevennénk, hogy ezek az emigrációból érkezett magyarok nem csupán hitüknek, de a modern Európa legjobb hagyományainak követei is! És micsoda segítőink lehetnének, ha képesek lennénk figyelni rájuk...
Mivel magam az EPMSZ tagja vagyok, ildomosabb, ha a Pax Romanával példálózom: Tisztelet annak az elkötelezettségnek, amellyel súlyos társadalmi problémáink megoldásában segédkeznek. Mint például a zsidókérdés, a korrupció és a romaprobléma. Tisztelet annak, hogy a legutóbbi, a családról szóló konferenciájuk alkalmából módot találtak arra is, hogy a védikus családmodellt tanulmányozzák a somogyországi Krisna-völgyben. Tisztelet ezért az újabb párbeszéd-konferenciáért. Hiszem és remélem, hogy ez a szeretetteljes és megértő elkötelezettség, nem pedig a harc, a gyűlölködés kíséri majd uniós menetelésünket.
Végezetül még csupán egy megjegyzést. Bizonyára nem véletlen, hogy a jelenlegi párbeszéd helyszínéül szolgáló iskolának ilyen magas, szögesdróttal ellátott kerítése van, hogy biztonsági kamera és őr vigyázza a bejáratokat. Ez számomra nem csupán szégyen - már elnézést -, gyalázatnak tekintem. Nem azt, hogy van, hanem, hogy meg kellett építeni. Tudom, hogy Európa számos más pontján is így kell védeni a zsidó intézményeket. Mégis úgy vélem, hogy ameddig ennek így kell lennie, addig nem tekinthetjük magunkat európaiaknak.