Szabolcsi Bence, a kiváló zenetörténész 1944 novemberében, az esős bécsi országút halálmenetét róva arra lett figyelmes, hogy valaki mögötte a váradi deportálás friss legendáját meséli. Ez még nyáron volt - mondta az elbeszélő -, épp az úrnapi körmenet idején, forró délben indították el az állomásról a túlzsúfolt vonatot. Hát amint a körmenet közel jut az állomáshoz, egyszer csak látják, hogy Jézus kilép a mennyezet alól, félretolja a püspököt, félre a vagonvigyázó csendőrt, felszáll a vonatba, a deportáltak közé... Ki látta ezt, kérdezte ekkor Szabolcsi Bence. Visszaemlékezésében ezután egy mondat következik: sötétedik, nem látni az arcokat.[1]
Szent István uralkodása alatt intenzív keresztény hitre térítő munka indult el, olyan, amely ma elfogadhatatlan lenne. Hívő és nem hívő, keresztény és szocialista, konzervatív és szabadelvű egyaránt nagyra értékeli a magyarság megmaradása érdekében végzett vallásváltást. Vagyis a legfőbb eszme a nép, a haza, a nemzet, az állam. Ennek beosztottja az Isten, a teológia. A magyar hadsereg védőszentje Kapisztrán Szent János. A nem zsidó történelemoktatás nem szokott arról beszélni, amiről tud a zsidó történelemkönyv, tudniillik arról, hogy ahol Kapisztrán János megjelent, ott gyakran működésbe lépett az inkvizíció, a zsidókat pedig annak rendje és módja szerint elégették. Mindamellett magam is állítom, hogy Szent István és Kapisztrán Szent János valóban sokat tett népünkért, jövőnkért. Történelmi lelkiismeretvizsgálat nélkül azonban legfeljebb Európába juthatunk el, de nem leszünk európaiak.
1991 januárja óta próbáljuk elnökségi üléseinkre összegyűjteni a zsidó és keresztény vallási vezetőket, meglehetősen töredékes eredménnyel. Mi egy olyan szervezeti formát találtunk ki, amelyben a mindenkori vallási vezetők, a mindenkori lelkészek és hívek, érdeklődők részt vehetnek. Nem szolgálunk ki senkit, sem a napi vallási vezetést, sem annak napi ellenzékét, sem a hívek egyes csoportjait. Ilyen alakulat legfeljebb Istennek kell. Ha van fogadás politikai és vallási vezetőkkel, akkor mindenki ott van. A kényelmetlen napi ügyeket azonban nemigen akarják lerendezni. Az, hogy hasonló gondolkodásúak sokmillió forintért konferenciát rendeznek, az véleményem szerint jó és szükséges, de a társadalmasítást is támogatni kellene. Ebben az évben a néhány százezres evangélikus egyház kétszázezer forinttal, a katolikus egyház hatvanezer forinttal, a pünkösdisták harmincezer forinttal támogatták a párbeszédet. A Mazsihisz majd tíz éve adott egyszer húszezer forintot, három éve pedig egyezerötszáz forintot. Kiderült, hogy világviszonylatban sehol nincs annyi rendezvény keresztény-zsidó ügyben, mint a Keresztény-Zsidó Társaság szervezésében Magyarországon.
Vannak szélsőségek keresztény-zsidó ügyben is. Az 1998-as pannonhalmi Soá-konferencián Majsai Tamás, magát protestáns teológusnak meghatározó előadó azon ismert nézetét népszerűsítette, hogy az újszövetségi iratokban antiszemita helyek vannak, ezeket ollóval ki kell belőle vágni, és aztán így forgalmazni a továbbiakban. Itt hangzott el még egy komoly szélsőség, tudniillik, hogy az egyház azért nem kérhet bocsánatot a holokausztért, mert Krisztus misztikus teste, és mint ilyen, szent és szeplőtlen, mondta Remi Hoeckman, a pápai keresztény-zsidó titkárság második embere és az azóta elhunyt, és általam nagyra becsült Békés Gellért. Kérdezzük: ki volt az a zsidó, aki azt mondta, hogy kérjen tőle bocsánatot Krisztus misztikus teste? Ez mellébeszélés.
II. János Pál Jeruzsálem új központi zsinagógájában ezt mondta:
Együtt kell működnünk egy olyan jövőért, melyben nem lesz többé zsidóellenesség a keresztények között, és keresztényellenesség a zsidók között. Sok mindenben összetartozunk. Együtt sokat tehetünk a békéért, az igazságosságért és egy testvériesebb, emberibb világért.[2]
Ismert azon eszmefuttatás, amely szerint zsidók és keresztények messianisztikus várakozásban élnek, hiszen van, akinek eljött a messiás, de még várják a messiási kor beteljesedését, mások pedig a kettőt együtt várják. Ebben a várakozásban pedig közösen kell előkészíteni a messiási kort.
Mit adjon Európának a magyarországi vallási cselekvés és gondolkodás?
- Keresztény részről teológiáról, zsidó oldalon vallásfilozófiáról beszélünk. A zsidó és keresztény gondolkodás egyik különbsége az, hogy a zsidóság tematikus teológiát, keresztény értelemben vett dogmatikát nem ismer. Természetesen a keresztény teológia sem lezárt valami, és a zsidó vallásfilozófia sem parttalan gondolkodásmód. A keresztény-zsidó dialógus, amennyiben szükséges, bővítendő az iszlámmal és más vallásrendszerekkel.
- Az egyes zsidó hitfelekezetek és a keresztény felekezetek önmagukban is sokszínűek, pluralisták. Hordozzuk az egésznek és a részeknek a változatosságát.
- A jelenlegi magyarországi zsidóság, a nagy és kis létszámú keresztény egyházak kultúrájukban, politikai magatartásukban sem egységesek, ez is értékhordozó.
- Vallások csak úgy élhetnek jól együtt, ha saját soraikat folyamatosan rendezik. Ez Magyarországon a keresztény-keresztény és a zsidó-zsidó párbeszéd napi kötelezettségét jelenti hivatalos, társadalmi és összekapcsolt szinteken.
- Az úgynevezett teológiai antijudaizmus kérdéskörében a katolikus, a nagy és társadalmi-vallási súllyal rendelkező kis létszámú protestáns egyházak, valamint az ortodox és unitárius egyházak tanításukban azonos álláspontot alakítsanak ki!
- A magyar történelem vallási, kulturális, társadalmi szempontjait felül kell vizsgálni. Különös figyelmet kell szentelni a holokausztnak és a század minden magyar tragédiájának.
- Felül kell vizsgálni az emberi jogok kérdését. Csupán aktualitásként említjük meg a katonai szolgálat alóli mentességet, a totális háborúban való részvétel kötelező megtagadását, vagy kiállást az abortusz mint gyilkosság ellen. A család központi érték. A vegyes házasságok problémájával kötelesek az egyházak és vallások komolyan foglalkozni.
- A szekularizált állam, a demokrácia nem szavazhatja le az emberi jogokat. Politikai pártok ne jelentsenek vallási vagy etnikai gettót! A politikai és vallási szélsőségekkel nem lehet együttműködni.
- A vallási és etnikai, nemzeti, kulturális határok bizonyos átrendeződését jelentheti az európai integráció. Egy szekularizált civilizáció egyrészt felhígít, másrészt letisztít, új lehetőségeket ad. Kettétört vallási, etnikai egységek újra találkozhatnak.
- Az ima a világ lélegzetvétele. A zsidóságért, Magyarországért, a kereszténységért, Izraelért, Európáért imádkozni kell, és akkor Isten is tud segíteni. Ima nélkül is bekerülhetünk Európába, de félő, hogy csak éppen a valódi béke, Isten békéje fog belőle hiányozni!
Jegyzetek
[1] SZABOLCSI B., Zsidó kultúra és zenetörténet, Budapest, 1999, 202.
[vissza]
[2] II. János Pál pápa beszéde Jeruzsálemben a Héchál Slómó Zsinagógában,
2000. március 23-án, kézirat, fordította DIÓS István. [vissza]