Vámos Tibor

A szociális gondolat - a közös a Jóban

 

Poszler György szép és aktuális pápai enciklikákat, egyházi állásfoglalásokat idéző előadása nyomán merült fel bennem a kérdés, vajon teológia áll beszélgetéseink középpontjában, vagy inkább antropológia? Hiszen mindenben az ember viszonyait faggatjuk, az embernek viszonyát önmagához, azaz, a lelkiismeretéhez; többi társához, azaz, mennyire tekinti a többieket társnak - és a teológiában már Arisztotelész által is megfogalmazott és a maimonidészi és az anselmusi istenbizonyításban is szereplő Legfőbb Jóhoz, az ideális Tökélyhez.

Ezért is szeretem azokat a misztikusokat, akik ezt az emberiből égibe- és vissza-transzponálást őszintén vállalják, mint Eckhart mester: "A templom, ahol Isten erővel uralkodni akar akarata szerint, az ember lelke, melyet az Úr éppen magához hasonlónak teremtett", vagy Angelus Silesius: "Tudom, hogy nélkülem tovább Isten sem élhet: / Ha szertefoszlok én, véget vet szellemének."

Ez a metaforikus értelmezés és gondolatvilág teszi számomra is jelentéssel teljessé a hitvilágokat, az égi manifesztációk valós és vágyott emberi viszonyaink tükrözéseit, amiket az is mutat, hogy e tükrökben a pokol minden részletében kidolgozott, a mennyország már sokkal kevésbé.

Így szükségszerűen a Földön keresve az ember igazságát válik vezető témává a "földi pokol", az emberek többségének nyomorúsága és vele a szociális gondolat, a testvériség, a szolidaritás, az empátia. A sokfajta elnevezés is mutatja a téma sokarcúságát, a racionális társadalmi egyensúly érveitől az azonosulás gyötrelmes és egyben megnyugtató érzéseihez, addig, amit korunkban talán legszebben Teréz anya testesített meg.

Így találunk közös nyelvet, metaforákkal kifejezve, de érzőre és cselekvőre fordítva a különböző meggyőződésű jóakaratú emberek között, de így kötelességünk elhatárolódni azoktól a politikai sátánoktól, akik akár a hitek kiforgatásával és kirekesztő magatartásával ármánykodnak, felhasználva az emberek nyomorúságát demagóg, embertelen céljaikra. Erre térek vissza a befejezésben.

Egy távoli hitből vett metafora: Buddha királyfi, amikor egy pompás életkörülményeket nyújtó palotából először lépett ki a valóságba, megtapasztalta az emberi nyomorúságot, és ez megváltoztatta őt és életét. A metafora az empátia hatalmas erejének példázata. Bármilyen ésszerű szociális berendezkedés csak akkor lehet életképes, nem kényszer, hanem őszinte vállalás, ha erre az empátiára támaszkodik. Az együttérzés pedig nevelés kérdése, azaz, az együttérzésre való nevelés lehet a legközösebb a Legfőbb Jóban hívők számára, azok számára is, akik nem a Tökélyben hisznek, de hisznek a Tökélyhez való törekvésben.

Azt gondolom, hogy ebben szerepe lehet a közös kezdeményezésnek is, hiszen nincs igazi empátia a megosztott együttérzésben és itt segíthet a képmás metafora emberről emberre történő értelmezése, a másfajta, a máskép nevelt, gondolkodó emberben is a képmás fel- és elismerése. Ezt a közös emberit hordozza egyformán zsidó és arab, Ábrahám kitaszított és kedvelt gyermekei, magyar és roma, szerb, horvát, román és szlovák.

Ez a szociálisban megnyilatkozó képmás vezet tovább a másik önérzetének, egyenjogúságának tiszteletéhez, ahhoz, hogy a lelkiismeretünk és önző saját békénk megóvásának cselekedeteiben ne sértsük a másik önérzetét, ne tekintsük a munkanélkülit, a társadalomból kiesettet és kitaszítottat alsóbbrendűnek, önhibájából nyomorultnak. A Talmud tanítja a szegények önérzetéről: "Ha valaki kijelenti: Nem akarom, hogy mások tartsanak el - kímélettel kell lenni iránta. Úgy kell adni neki, mintha kölcsönt kapna".

Tudnunk és tudatosítanunk kell azt is, hogy akit a sorsa, öröklött körülményei olyan mélyre taszítottak, hogy már elvesztette az önérzetét, az a legnyomorultabb. Tönkrement képmása a mi képmásunkat alázza meg.

A szociális gondolatnak így elsősorban közmegegyezésen kell alapulnia, testvériségen, ennek tudatos nevelésén. A közmegegyezésnek ez a szelleme egyben a demokráciának is a legfőbb jellemvonása, nem az erősebb, a pillanatnyi többség joga, hanem minden egyes ember joga a maga képmásához, amíg nem sérti a másikét. Csak ezen az alapon lehet megnyugtatóan osztani a közösből, tisztes megállapodással elvenni a közös számára és osztani ebből oda, ahol a közmegegyezést tudtuk kialakítani.

Ez a legnehezebb. Poszler György - ismétlem a jelzőt - szép tanulmánya a katolikus egyház állásfoglalásai kapcsán is folytonosan felveti az utópia és a valóság szomorú viszonyát, a prédikáció megfoganásának nehéz történelmét. Nem véletlenül oly erős a valós történelemből a kilépés vágya egy közelebbi, vagy távolabbi végtelen felé, a Messiás és az Istenkirályság a millennium, a chilia várása. Ez a távolba vetített hit nem ment fel bennünket a napi feladat alól.

Rabbi Eliézer mondta: - Térj meg egy nappal halálod előtt. - Hát tudja-e az ember, mely napon hal meg?! - kérdezték tanítványai. - Annál inkább térjen meg ma - felelte a mester

Ezt mi, a rendszerek elméletében a matematika racionális nyelvén hasonlóan mondjuk. A nagy rendszerekben, amelyekben ellentmondó, változó viszonyok uralkodnak, nem lehet abszolút optimumról beszélni, és nem erre kell törekedni, hanem a rövidebb és hosszabb távú célok súlyozásával robusztus kvázioptimumokat kell kialakítani, azaz, olyanokat, amelyek nagyobb változásokra is kevéssé érzékenyek, viszonylag kielégítik a résztvevők legalapvetőbb igényeit, kevés veszteséget okoznak és viszonylag több nyereséget. A matematikai modellek és a valóság is az ilyen rendszereket bizonyítja célszerűnek, és ehhez ki is lehet alakítani azokat a lépésre-lépésre történő közelítéseket, amelyek - alkalmazkodva a változásokhoz és a tanulságokhoz - valóban közelítik ezt a bonyolult ideált.

Azaz, a Jóra való törekvést nem kell feladni, az út azonban nem az erőszak és a voluntarizmus útja, hanem a józan megfontolásé, amelyet az empátia motivál. Nem véletlen, hogy a gazdaságtan számos klasszikusa így gondolkodik, a legutóbb itthon Augusztinovics Mária könyvében olvashattuk ezt a gondolatot. Ez az Európai Unió szociális üzeneteinek is a különböző nyelvekre, így a Jóban való hitre és a gazdasági racionalizmusra való törekvés nyelveire lefordítható tartalma.

Itt még megjegyzem, hogy a keresztényi és a szociáldemokrata gondolkodás itt találkozik - és mint arra Heller Ágnes is célzott, érdemes erre is figyelni, hiszen a Jóra való törekvés közösségét keressük.

Zárszónak, a magyar Holokauszt Alapítvány képviselőjeként elmondom, hogy a Holokauszt múzeumát és dokumentációs központját nem elsősorban a halottak számára építjük, hanem az élőknek és azoknak, akik élni fognak. Itt beszélünk a Jóról és egyesülünk a Jóban. A Jóban egyesülők közös élményét, revelációs tisztulását ezen emlékek kapcsán itt Kozma Tamás közvetítette.

Ahogy azonban Gerő András is mondta, a Sátán és a sátánok sem alszanak. Ez is közös ügyünk, a Jóban egyesülők ügye, magyar ügy, hiszen elsősorban magyar tragédiáról és magyar veszteségről szól a történet. Az Auschwitzba menő vonat nemcsak a Fradi pályáról indul, hanem a fondorlatosan uszító rádió és televíziós adásokból, a szégyentelen újságokból is. A történet nemcsak zsidókról szól, hanem cigányokról, örményekről, kurdokról, mozlimokról és keresztyénekről. Auschwitz iszonyata nem azért kell, hogy kiemelkedő emléke legyen az emberiségnek és a magyarságnak, mert ebben a rettenetes sorban is példátlan volt, hanem hogy elrettentésként szolgáljon: évtizedek finoman adagolt lélekmételyezése lángra lobbanthatta néhány hét alatt az embermáglyát, figyelemre sem méltatott hétköznapi ármánykodások és véres szándékú méricskélések kelése micsoda bűnökben fakadhat ki.

A közös Jó jegyében hívom meg e gyülekezetet egy következő párbeszédre a remélhetőleg két év alatt elkészülő Holokauszt Múzeumba.