A német támogatási politikában a szegénység leküzdése mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a geopolitikai megfontolások

 

A Rheinischer Merkur július 27-i számában (Politischer Etikettenschwindel) a német evengélikus és katolikus egyház kritikáját ismerteti az ország harmadik világ felé irányuló támogatási politikáját illetően.

Azt kifogásolják, aktuálisan a Bundeswehr 50 millió euró költségű kongói bevetése kapcsán, hogy a német támogatási politikában a szegénység leküzdése mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a geopolitikai megfontolások. Az említett katonai szerepvállalás költségeiből a német fejlesztési segélyszervezetekkel és kongói partnereikkel szerintük egy hosszú távú programot lehetne indítani a béke biztosítására.

A kritikájukat annak ellenére fogalmazzák meg, hogy a jelenlegi illetékes miniszter sikeresen akadályozta meg, hogy a harmadik világ támogatásának irányítását beolvasszák a Külügyminisztériumba, és sikerült növelni a ráfordításokat. Mégse érik el a nemzeti össztermék vállalt 0,7%-át, amit már 30 éve vállalt Németország. A mostani érték ennek a fele.

Azt is sérelmezik, hogy egyre kisebb szerepet játszik a fejlesztési politikában a szegénység leküzdése, a gazdasági és geostratégiai szempontok egyre erősödnek, ami abban is megnyilvánul, hogy olyan országokat is ezen a címen támogatnak, amelyek már nem tartoznak feltétlenül az érintett kategóriába, mint például Kína vagy Oroszország. Ha s a szegénység leküzdése háttérbe szorul, az egyházi segélyszervezetek támogatottsága is csökkenni fog, ami pedig a Tsunami katasztrófa kapcsán 2005-ben a várakozásokkal ellentétben növekedett.

 

http://www.merkur.de/2006_30_Politischer_Etike.14205.0.html?&no_cache=1#