A boldogabb családokért!

Kelemen Gábor

 

A hagyományosan húsvét hétfőjén kezdődő Magyar Pax Romana Fórum (MPRF) idei - immár 42. - siófoki kongresszusának a család volt a fő témája. A témaválasztás apropóját a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) 1999. decemberében A boldogabb családokért! címmel kiadott pásztorlevele adta. Az ilyen típusú körlevél aránylag új kezdeményezés a MKPK történetében. Az elsőt, melynek Igazságosabb és testvériesebb családokért volt a címe, 1997-ben adták közre. Ennek az első pásztorlevélnek sikerült a civil társadalom olyan alapvető fogalmait, mint a közjó, szubszidiaritás vagy szolidaritás közérthetővé tenni és bevinni a keresztény köztudatba. Az egyház e dokumentumával megmutatta, hogy képes radikálisan túllépni a kádári-korszak nyomasztó szemléleti örökségén, s a közéleti kultúra fejlesztésének mérvadó tényezőjévé válni.

A sikeres kezdés után kézenfekvőnek tűnt az a gondolat, hogy a püspöki körlevél az egyház újszerű képzési eszközévé válhat. A család tárgyköre már az első pásztorlevélben is nagy hangsúlyt kapott. ,,Az egyház a társadalom legfontosabb elemi sejtjének a családot tartja'' - fogalmazták meg az első körlevél írói. Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyarországon a család volt az az intézmény, amely a XX. század során a legnagyobb segítséget nyújtotta az emberek számára a túléléshez, akkor ez a kiemelt figyelem indokoltnak tartható. Mindamellett a 90-es évek egyik jellegzetes tendenciája, hogy a családok mind jobban elvesztették rokonsági kapcsolatrendszerüket, s ezzel együtt a kölcsönösség, a gondoskodás, a törődés és a gyengédség legfontosabb tartalékait. Nemcsak a házasságok száma csökkent, de fokozódtak a házasságban és hagyományos családban élők anyagi és lelki terhei. Napjainkra a középkorú házaspárok tetemes része egy ,,szendvics-generáció'' tagjává vált. Ez azt jelenti, hogy miközben még segítik felnőtt gyermekeiket a saját lakás megszerzésében és a háztartás berendezésében, sőt az unokák ellátásában is közreműködnek, addig ezzel egy időben idős szüleiket is támogatják és gondozzák. Válságban vagy változóban van-e a család? - teszik föl ma sokan a kérdést. A családi formák átalakulásának, a normák megváltozásának közegében az embereknek nagy szükségük van eligazodásukat segítő szemléletre és gyakorlati útmutatásra egyaránt.

A konferencia témaválasztása szinte magától értetődő volt. A körlevél üzenete az, hogy a család a társadalom olyan alapvető és létfenntartó egysége, amely az állam különleges védelmét és támogatását igényli. ,,A család az egyház első és legfontosabb útja'', vonja le - II. János Pál szavait idézve - a négy fejezetre oszló körlevél a konklúziót.

A kongresszus résztvevői öt félnap keretében vitatták meg a pásztorlevél pozitívumait és hiányosságait. A félnapok tematikája a pásztorlevél fejezeteinek mondanivalójához kapcsolódott. Ez alól csak az ötödik félnap volt kivétel, mely a családok érdekében alakult civil szervezetek számára nyújtott találkozási eshetőséget. Ez utóbbi program már címében is kifejezi a pásztorlevél egyik fő hiányosságát, azt hogy nem számol eléggé a családok és az állam közt elhelyezkedő, közvetítő, kohéziós erőt nyújtó közösségekkel. Pedig erős önkéntes társulások nélkül, a ,,közép'' hiányában nincs társadalmi bizalom, s ilyen esetben a családcentrikusság valószínűleg inkább aláássa, mintsem segíti a fejlődést. A harminc felkért előadó és korreferáló sokoldalúan és közérthető formában beszélt a családdal foglalkozó szakterületek részére szilárd elméleti alapot nyújtó kutatások eredményeiről, a magyar családok helyzetéről, a családi élet megújításának különféle törekvéseiről és a pásztorlevél eddigi társadalmi fogadtatásának tényeiről. A mintegy kétszáz főnyi (kárpát-medencei és nyugati) hallgatóság megismerkedhetett a tárgykörbe vágó családpszichológiai, fejlődés-lélektani és evolúciós pszichológiai kutatások eredményeivel, a családra vonatkozó bölcseleti elgondolásokkal és a különféle családi lelkiségi mozgalmak célkitűzéseivel.

Amíg a vasfüggöny fennállásának idején, az akkoriban Nyugaton székelő MPRF főként a nemzeti és spirituális tematikát részesítette előnyben, addig manapság a kereszténység kommunikatív arculatának megjelentetése, s a szellemi horizont tágítása az egyik alapvető feladat. A MPRF régi keletű, szoros szálak fűzik a Protestáns Szabadegyetemhez. Természetesen ezen a kongresszuson is jelen voltak protestáns előadók és hallgatók is. S a hét második felében, szervezett program keretében, a védikus (indiai) családmodellel való megismerkedésre is alkalom nyílt. A MPRF tradícióihoz híven a jelenlévők nem valamely szervezet képviseletében, hanem saját véleményüket megnyilvánító résztvevőként léptek fel. A konferencia a II. Vatikáni Zsinaton meghirdetett megújulás szellemében vitatta meg a családi élettel összefüggő időszerű és égető kérdéseket. A kiemelt kérdéskörök közé tartozott a válás és a válás traumája. Az egyház nem ad megfelelő támaszt az elváltak számára, nincs megoldva az elváltak lelki gondozásának feladata, s nincsenek az elvált szülők gyermekeit felkaroló programok sem.

A körlevél egyik szembetűnő erénye az, hogy határozottan a férfi és a nő egyenrangúságának eszméjét támogatja. Emellett igen meggyőzően képviseli azokat az állandó értékeket (pl. hűség, az emberi élet feltétlen tisztelete) melyek mellett ma szinte csak a keresztények állnak ki következetesen és eltökélten. Ugyanakkor a házastársak, a körlevélben leírtakat alapul véve, aligha számíthatnak klerikus támogatására a családtervezés terén. A klerikusok hozzáértése, megfelelő személyes tapasztalat híján, ebben a kérdésben éppen úgy korlátozott, mint a szexuális örömszerzés tárgykörében. Pedig XX. századi családok zömének életében a jó szexualitás és a családtervezés egyaránt központi kérdéssé vált. Ezeken a területeken különösen nagy szükség volna világiak bevonására. A kongresszus hozamai közé tartozott a világi pasztoráció iránti igény s a világiak lelki gondozásra való felkészítése feladatának megfogalmazása. A kongresszus előadói a családdal kapcsolatos problématerületek igen széles spektrumát mutatták be. Szerepelt házas pap, szó esett a szexuális absztinencia illetve a cölibátus lélektani kockázatairól, s megszólalt homoszexuális keresztény is. Ez utóbbi egy eleddig tabutéma megtörését jelentette, amennyiben most fordult elő először, hogy homoszexuális előadó beszélhetett magyarországi keresztény fórumon, s mondhatta el: ,,a homoszexuális cselekmény önmagában nem erkölcsi téma''.

A toleráns hang és a pluralista hozzáállás könnyebbé tette a disztingválást. Világosabban elkülönültek azok az állandó értékek, melyeknek mindmáig döntő, magatartást irányító szerepük van. Időtálló érték és törekvés például az, hogy a gyermek a házastársi szeretet gyümölcse legyen. Más oldalról viszonylagossá váltak olyan fogalmak, mint a ,,természetes'' és a ,,mesterséges'', melyeket gyakorta, ám megalapozatlanul használják érvként morális kérdések eldöntésében. S érthetőbbé vált az is, hogy mit jelent a pásztorlevél címében a ,,boldogabb'' dinamikus törekvést intonáló fogalma. A mai egyház nem boldogság ellenes, de nem is boldogság-centrikus. A kongresszus felerősítette a pásztorlevélnek azt az üzenetét, hogy a boldoguláshoz nemcsak mindennapokon túlmutató célra, de az egyéni és családi fejlődés törvényszerűségeinek ismeretére is szükség van. A konferencián több magyar családterapeuta is előadott. A rendezvény szinte katalizálta a családterapeuták és a lelki gondozás iránt fogékony értelmiségiek eszmecseréjét. E kezdődő dialógus fontos változások kiindulópontja lehet. A Magyar Családterápiás Egyesület nem csak a legnagyobb taglétszámú a magyarországi pszichoterápiás társaságok közt, de tagjai közt számos magas szinten képzett, a családpasztoráció számára is hasznosítható tudással rendelkező szakember van.

A pásztorlevél szerepe, úgy tűnik, elsősorban orientáló. A kongresszus felerősítette és öblösebbé tette az eredeti hangot, s ráirányította a figyelmet a gyakorlati lépéseket megalapozó - családdal kapcsolatos - elméleti fejlődés, fogalmi tisztázás, kutatómunka fontosságára. Hangsúlyt adott továbbá a családbarát politika (pl. adózás) kialakítása érdekében szükséges lépéseknek.