Emlékezés - híd a jövő felé

Soá emlék-konferencia 2005

Ökumenikus találkozó a Magyar Evangélikus Egyház szervezésében
az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Budapesten, 2005. szeptember 12-14.

Azok az ökumenikus találkozók, amelyeknek sorában ez volt a negyedik konferencia, 1998-ban Pannonhalmán kezdődtek. Az elsőre Várszegi Asztrik főapát meghívására került sor Magyar megfontolások a Soáról címmel az akkor friss vatikáni dokumentumról, a Megfontolások a Soáról. A következő konferencia 2000-ben volt a budapesti Scheiber Sándor Gimnáziumban A vallások szerepe Magyarország európai integrációjában címmel, majd ezt követően 2002-ben, Debrecenben A vallások együttműködésének értéke a mai Magyarországon címmel a Református Kollégium épületében Bölcskei Gusztáv püspök meghívására. A Magyar Pax Romana mind a négy konferencia előkészítésében részt vállalt.

Az Emlékezés - híd a jövő felé. Soá emlék-konferencia 2005 találkozónak különös jelentőséget adott az a tény, hogy ebben az évben a vészkorszakra emlékezésnek 60. fordulója van. Ezt a találkozó egyetlen megszólalója sem hagyta figyelmen kívül.

A konferenciát D. Szebik Imre a Magyar Evangélikus Egyház püspök elnöke, mint vendéglátó nyitotta meg; majd Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyar Református Egyház lelkészi elnöke, Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke és Varjú Imre főplébános, Erdő Péter bíboros, prímás, a MKPK elnökének képviseletében üdvözölte a konferenciát. Ezt követően Várszegi Asztrik adott áttekintést az eddigi konferenciákról. A két és fél napos (pontosabban négy félnapos) konferencián megszólaltak között található: Bárdos Katalin, Csepregi Zoltán, Donáth László, Fasang Árpád, Frenkl Róbert, Haraszti György, Jutta Hausmann, Lebovics Imre, Lichtmann Tamás, Marjovszky Tibor, Pfitzner Rudolf, S. Nagy Katalin, Tillmann József és mások.

A konferencia tematikáját, szemléletét néhány tézissel lehet a leginkább jellemezni:

Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy soha többet nem volna szabad újra előfordulnia!

Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy a Soá nem csak szenvedést jelent közvetlen áldozatainak, családtagjainak és leszármazottaiknak, de szenvedést sem nélkülöző szégyent kell megélnünk nekünk, többieknek, amiért egyáltalán megtörtént - akár éltünk akkor, akár nem.

Folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy a Soá a szenvedés és a szégyen mellett ma már jelenti azt a felismerést is, hogy a Soá gyökerei az európai kultúrában és talán sok keresztényként nyilvántartott teológiában is fellelhetők. Ennek a ténynek a felismerésén túl azonban még nem sok történt ennek mélyebb történeti, társadalmi és teológiai perspektívájú elemzéséért, megértéséért.

Ezért folyamatosan emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy e megértés elmélyítését nem hagyhatjuk másokra.

Folyamatosan tudatában kell lennünk annak is, hogy keresztényként nem elégedhetünk meg a szenvedés csökkentésével, a szégyen megélésével, a felismerés elmélyítésével, de a keresztény szolidaritás jegyében kötelességünk egymás boldogulását segítenünk is.

És megkülönböztetetten a Soá áldozatainak harmadik generációjáét.