,,A népszámlálási tapasztalataimról annyit, hogy az egy (főként műszaki és közgazdász) értelmiség által lakott terepen folyt (Budapest, II. kerület, Rózsadomb), amely a lényegében a hetvenes években jutott oda, hogy luxus minőségű társasházakban teremtse meg végleges otthonát. Ma már értelemszerűen csaknem mind nyugdíjasok, ugyanakkor közülük sokan aktívak, vagy korábban munkahelyükön dolgoznak tovább, vagy önálló vállalkozásokba kezdtek (tervező, tanácsadó irodák, bt-k, kft-k stb.).
Ami közelebbről ,,témánkat'' illeti, túlnyomó többségükben határozottan deklarálták római katolikus (illetve kisebb számban református, evangélikus, görög katolikus, sőt ortodox) mivoltukat, még akkor is, ha spontán közölték, hogy nem gyakorló katolikusok. Nem tudom, hogy ez a hivatalos egyházi felhívások eredménye-e (részben biztosan az), de az volt a benyomásom, hogy mintha bennük is igény lenne, hogy identitásuknak ezt az eddig nem létezőnek minősült elemét, minőségét kimondják. Ennek motívumát nem könnyű meghatározni; ami részben az említett tény, részben azonban mintha több is lenne: azt mondhatnám, ragaszkodás egy ,,elvesz(ít)ett igazsághoz'', valamihez, aminek igazságtartalmát ma is érzik, csak éppen már kezelhetetlen számukra, bizonyos értelemben már nem tudnak mit kezdeni vele.
Érdekes és figyelmeztető volt egyben, hogy miközben több esetben a szülők a fenti módon jártak el, jelenlévő egyetemista, középiskolás vagy pályakezdő gyerekeik a ,,nem tartozik felekezethez etc.'' választ adták meg (és kisebb mértékben a ,,nem kíván válaszolni''-t. Ez a válasz egyébként általában csak szórványosan fordult elő, a szülői generáció esetében pedig olyankor, amikor érezhető volt bizonyos gyanakvás részükről az adatok anonimitása, sorsa felől).
Mindez azt mutatja, hogy a vallásos szemlélet ebben a rétegben ,,kínai'' a fiatal generáció számára, azaz másként, a mai katolikus (és nemcsak katolikus) igehirdetés nem tudja hihetővé tenni számukra, hogy a hitnek (és talán nemcsak a vallásos hitnek) valami köze van, lehet az élet megvalósításához, vállalásához. A megkövesült, torz istenkép -- és valószínűleg közvetítője, a több vonatkozásban hasonló Egyház -- érthetelen és felesleges hipotézissé változtatta át számukra a valóság misztériumát, a rahneri Titkot. Az alapvető ebben természetesen az, hogy már a szülők sem gyakorolták vallásukat, így az még a ,,kulturális örökség átadása'' formájában sem jutott el igazán hozzájuk.