Gimnáziumi tanár vagyok egy szerzetesrend által fenntartott vidéki fiúgimnáziumban. Amit elmondok, azt főképp ebből a szemszögből mondom. Hogyan látom én azt az egyházi közösséget, amely iskolámban is foghatóan megjelenik. Amiket elmondok, azt nyilván más szemszögből másnak is lehet látni. Én megpróbálom ezt most figyelmen kívül hagyni. Egy - szubjektív - látószögből bemutatni.
Egyházi iskola és társadalmi igények, kihívások
Úgy tűnik, hogy sok egyházi iskola elsősorban az egyháznak kíván képzett tagokat nevelni, tehát az iskola szolgálata kevésbé értelmeződik a társadalom szolgálataként, legföljebb azzal a csavarral, hogy a társadalomnak nyilván az a jó, ha az egyház minél inkább virágzik. (Ebben persze nem kételkedem, csupán az a kérdés, hogy mely virágok hasznosabbak...)
Egyházi iskolában megjelenő értékek
Érdekes az egyházi iskola politikai elkötelezettsége. Amerre én látok, magától értetődik egyfajta jobboldali politikai elköteleződés. Korábban az MDF, KDNP, most a Fidesz és az MKDSZ politikusait szokás meghívni rendezvényekre. Az természetes hallgatólagos közmegegyezésnek tűnik, hogy a szocialistákkal vagy az SZDSZ-esekkel semmi közös dolgunk nincs. Ez a kisgazdákat és a MIÉP-et illetően nincsen így. Furcsa ezt így kimondani, de ugyanolyan furcsa és értetlenséget kiváltó a jelen helyzet megkérdőjelezése is ezekben az intézményekben. Ez persze önmagában nem rossz, nyilván statisztikailag kimutatható, hogy valamiért ezekben az intézményekben valamiért több a jobboldali gondolkodású ember. Gond csak ott van, hogy erre reflektálnunk kellene, tudatosítani, hogy nem jó, legalábbis nehezen összeegyeztethető akár az egyház társadalmi tanításával is, ha egy iskola politikailag elkötelezett. Mint ahogyan sok templomban, sok iskolában sem okozott gondot, hogy egy parlamenti politikai szervezet aláírásgyűjtő ívét (MKDSZ az egyházi törvény szigorításáért) az iskolákban mint munkahelyeken, akár a vezetők kihelyezzék. Volt, ahol a diákoknak maga a hittanár adta oda aláírásra az ívet. Aláírásra ugyan remélhetőleg senkit nem köteleztek, de akkor is visszásnak érzem a politika ilyen behatolását az iskolákba. A helyzet problémaként való felvetése itt is értetlenséget vált ki.
Túlságosan össze vannak kapcsolva különböző területek. Vannak, akik úgy gondolják, hogy annyira megosztott a társadalom, vagy olyan kevesen vannak a ,,jó'' erők, hogy nem szabad szétforgácsolni azokat. Ezért ha akár szombat délutáni focizásra is jött össze egy társaság, mivel szervezettek, erkölcsi kötelezettségük szervezetként is a ,,jó célok" támogatása akkor is, ha ez nem tartozik profiljukba, adott esetben a focizásba. Éppen ezért egy keresztény iskolának is támogatnia kell az ún. ,,keresztény'' politikai erőket, hisz ha ők nem, akkor ki tegye ezt? Itt persze szerepet játszik a szerencsétlen ,,keresztény politikai erők'' kifejezés is, hisz keresztény iskola nyilván keresztény politikát támogat...
Aggasztó tud lenni, a jobboldali szélsőségek jelenléte is egy keresztény iskolában. Egy ilyen iskolákban végzett felmérésből az derült ki, hogy jelentős mértékben nem tudnak mit kezdeni a diákok például a cigánysággal kapcsolatos élményeikkel és előítéleteikkel. Az is megfigyelhető, hogy ezek a megnyilvánulások kevésbé zavarják az iskolákat, legalábbis sokkal inkább foglalkoznak iskolák bizonyos vallási előírások betartatásával, mint a társadalomban megnyilvánuló intolerancia oldásával.
Ezen tapasztalatok alapján indítottunk el két katolikus iskolával és a pécsi Gandhi roma gimnáziummal közösen egy tréningprogramot, ahol roma és nem roma diákok a szlovákiai Márai Sándor Alapítvány szakembereinek közreműködésével egy százórás saját élményű tréningen vesznek részt. Idén már a második csoporttal zajlik ez a programsorozat, épp e napokban zárul. A diákok önként jelentkeznek, és mindkét csoportba szívesen jelentkeztek szélsőségesebb nézeteket valló diákok is. Ezen alkalmakkor megtapasztalják, mit jelent előítéleteink tárgyaival személyesen megismerkedni, hogyan oldhatóak fel ezek a bennünk rejlő akadályok. Kíváncsian várjuk, hogy a program előrehaladtával a résztvevő diákok környezetében mutatkozik-e valamilyen hatás, illetve a résztvevők további életében milyen szerepet fog betölteni ez az élmény.
A katolikus oktatásügy helyzetéről az én nézőpontomból az tűnik föl, hogy nagyon sok a kihasználatlan lehetőség. Viszonylag sok katolikus iskola van Magyarországon, és az ebben rejlő szakmai lehetőségek nincsenek kimerítve. Nincsen megfelelő szakmai kapcsolat az iskolák közt. Az iskolafenntartók a püspökségek, egyházközségek, szerzetesrendek. Létezik a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési intézet már több éve, de működése visszafogott. Legfőképp az iskolavezetőkkel tartja a kapcsolatot, Tájékoztatja őket a törvényi háttérről, feladatokról, de pedagógiai szakmai szervezetként kevéssé működik. Vannak ugyan továbbképzései, de esetlegesnek tűnnek. Ha megnézzük az intézet honlapját, onnan se derül ki, hogy mi ezen intézmény átfogó koncepciója. De találunk például az iskolák anyagi működéséhez segítő hasznos információkat, különböző szabályzatokat.
Szerintem szükséges lenne összefogni és láthatóvá tenni a katolikus iskolákban meglévő pedagógiai kezdeményezéseket, és segíteni ezeket. Ez jórészt kommunikációs feladat. Működik például a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége, jól együtt is működik tudtommal a Pedagógiai Intézettel, de annak honlapjáról nem érhető el. Egyébként nem tudom, hogy egyes kezdeményezéseket azért nem támogatnak-e, mert kis képzavarral élve azok nem a támogatandó, hanem a türelmi zónába tartoznak, vagy csak azért, mert kapacitás nincs rá. Valószínű, hogy az Intézet rendelkezésére álló személyi és anyagi erőforrások annyira szűkösek, hogy hatékonyabb működést nem tesznek szükségessé. Pedig több ráfordítás sokszorosan megtérülhetne.
Sajátos a világiak helyzete némely iskolában. Több helyről hallottam olyat, hogy a munkatársak úgy érzik, mivel egyházi intézményben dolgoznak, nem illik ellenvéleményt kifejezni, például anyagi ügyeket szóvá tenni. Szerzetesi intézményekben gyakran kerülnek hátrányos, néha megalázó helyzetekbe nem szerzetes kollégák akár a diákok és szülők vonatkozásában is, hisz a szülők elvárása nagymértékben az, hogy gyermeküket szerzetes tanítsa (nem az, hogy jó tanár, hanem hogy szerzetes). Még rosszabb helyzetbe kerülhetnek a hölgy kollégák.
Ezen felül az iskolákban sokszor értékrendi gondok is vannak. Az ott dolgozó kollégák legtöbb esetben csak tudomásul veszik és elfogadják az iskola keresztény értékrendjét, de hogy mi is az valójában, az aktuális iskolavezetéstől függ. Hiányzik a kérdések feltétele, a megértés. Ennek oka az az általánosan tapasztalható felfogás lehet, mely szerint kereszténység dolgában az "egyháziak", tehát a papok illetékesek, ők tudják csak megmondani, mi helyes és mi helytelen. Így a világi tanár inkább figyel, hogy hogyan kell viselkednie, minthogy kezdeményező legyen, esetleg megkérdőjelezzen dolgokat. Vallásilag így az egyházi intézményben dolgozó tanár ki van szolgáltatva. Ez más területekre is kivetül. Tapasztalatom szerint például fiú és leányiskolákban is sok olyan világi tanár van, akik a családi életre nevelés, a nemi szerepek elsajátítása szempontjából jobbnak látná a koedukációt, ezekben az iskolákban ez mégsem kerül a felszínre, hogy erre a kérdésre közös válasz szülessen.
Ezen a helyzeten a több iskolában elindult minőségbiztosítási folyamat, mely által az iskoláknak partnerközpontúvá kellene válnia, szerintem segíthet. Felszínre hozhatja a tényleges kérdéseket, segíthet azok közös megvitatásában. A minőségbiztosítással szemben azonban sok az ellenérzés keresztény iskolákban is. Volt például olyan eset is, hogy a diákok elégedettségét és igényeit vizsgáló kérdőíveket kitöltés után az igazgató egyszerűen a szemétbe dobta.
Szakszervezet
Az egyház társadalmi tanítása kifejezetten pozitívan szól a szakszervezetekről. Mégis az egyházi intézményekben idegenkednek tőlük. A kilencvenes évek első felében volt ugyan egy próbálkozás keresztény pedagógus szakszervezet létrehozása, de ennek fő jellemzője az volt, hogy iskolaigazgatók vettek részt leginkább a szervezésében. A szakszervezet létrehozási kísérlete nyilván nem az egyes munkavállalók munkahelyi érdekeinek közvetlen védelmét szolgálta, sokkal inkább az akkori politikai viszonyokra volt jellemző: megpróbálták az egyházi intézmények dolgozóit felhasználni a baloldali szakszervezetekkel szembeni politikai ellensúly létrehozására. Jelenleg azokban az egyházi intézményekben működik szakszervezet, amelyeket az egyházak szakszervezetestől vettek át. A szakszervezetekkel kapcsolatban félelem tapasztalható mind a munkaadók, mind a munkavállalók között. A munkaadók attól tartanak, hogy a szakszervezetek révén az intézmények politikai célpontok lesznek. A munkavállalók pedig attól tartanak, hogy amennyiben szakszervezetet létrehoznak, vagy ahhoz csatlakoznak, ezt a munkaadó támadásként értelmezi. Sokszor elhangzik, hogy egy keresztény intézményben a közös munkának a bizalomra kell alapulnia, és nem jogi megoldásokat kell találni a felmerült problémákat, hanem mindent meg kell inkább beszélni. Azért érdekes ez a helyzet, mert ugyan lényegében az történik ezen intézményekben, mint a társadalom sok más területén, csakhogy itt ideológiailag is alá van támasztva a szakszervezet-ellenesség. Van, ahol a munkavállalók is úgy gondolják, hogy ők elsősorban nem munkavállalók, hanem egy együtt dolgozó közösség, és ezért nincs szükség szakszervezetre. Ez a jobbik eset. Érdekképviselet hiányában azonban a munkavállalók sok helyen kiszolgáltatottak.