Mi a Magyar Pax Romana válasza a magyarországi korrupció kihívására?

A korrupció (akár a kizsákmányolás vagy a besúgás) évezredek óta minden társadalomban észlelt, rosszallt és mégis kiküszöbölhetetlennek tűnő jelenség. Felüti a fejét diktatúrákban, demokráciákban, vallási közössége-kben. Áradata időnként elborítja az élet csaknem minden területét, máskor búvópatakként tűnik el a szemünk elől, és megfeledkezhetünk létezéséről, ha beérjük a felszín látványával. Az ezredfordulón érkező hullámai világszerte erős sodrással csapnak át a fejek felett.

A sokféle megnyilvánulási forma, az állandósult jelenlét miatt a magyar társadalomnak szinte nincs olyan rétege vagy csoportja, amely ne lenne kénytelen tudomást venni a korrupció létezéséről és számolni hatásaival. A hatások többsége a közvélemény értékítélete szerint nem kívánatos. Ezért a korrupció megelőzését, korlátozását, megtorlását széles körben támogatott mozgalmak, közigazgatási és civil szervezetek szorgalmazzák - az elszántabbak folyamatosan ostorozzák, és felszámolását tűzik napirendre.

Világszerte konferenciák sorozata, tanulmányok százai elemzik a korrupció mibenlétét, okait. A média rendszeresen beszámol a keretek közé szorítását célzó lépésekről. Háborgó és elítélő megnyilatkozásokban nincs hiány, a sikeres beavatkozásokról szóló tudósítások ritkábbak. Aki tájékozódni akar, elmerülhet az egymást sok tekintetben ismétlő, árnyalt összképet adó, de ellentmondásokban is gazdag és igazán meggyőző megoldásokat alig tartalmazó művek tengerében.

Magyarországon a témakör feldolgozása szerteágazó és igényes. A társadalomtudományok művelői, a közélet szereplői széles összefüggésekben és hosszú ideje napirenden tartják a kérdéskört. Tematikus konferenciák, sajtóviták, tanulmányok és nyilatkozatok a felkészültség és szakszerűség legkülönbözőbb szintjein tárgyalják a jelenségeket, világítják meg az összefüggéseket és vetnek fel javaslatokat. Többségük kitűnő alapot jelent egy áttekintés összeállításához.

Az Olvasó a mondanivaló követése során számos olyan megállapítással találkozhat, amelyet (vagy amelyhez hasonlót) esetleg régóta jól ismer. A szövegben ennek ellenére csak néhány hivatkozás utal egy-egy közvetlenül felhasznált, fontosabb forrásra. Az áttekintés ugyanis nem törekszik ,,eredetiségre'' és nem tud vállalkozni a mások által korábban felvetett gondolatok, felismerések vagy nézetek egyébként elvárható azonosítására. Éppen ellenkezőleg, célja az, hogy sokoldalú és sokak által elvégzett szakszerű témafeltáráshoz kapcsoljon olyan kiegészítéseket, amelyek a spirituális értékek iránt fogékony Olvasó számára lehetnek lényegesek. Az e cél eléréséhez szükséges tömörítés és hangsúly-áthelyezés ellenére azt reméljük, hogy a felhasznált forrásokban kifejtett gondolatok értelmezése megfelel szerzőik eredeti szándékainak, miközben érzékelhető az, hogy a Jelentés olyan compendium, amely valamiféle értelemben szerzők százainak közös műve^[1].

A célkitűzés indoka egyszerű belátás: a keresztény életfelfogás és életvitel számára a korrupció léte meg nem kerülhető kihívás. Durvább változatainak elutasítása könnyű, ahhoz az ószövetségi parancsok és az evangélium üzenete elegendő támpontot adnak. Ezen a területen és szinten nem kerül összeütközésbe a világi és a keresztény értékrend. A személyes tapasztalás azonban jól ismeri azokat a helyzeteket, amelyekben az igazságosság, a méltányosság, a kiszolgáltatottság vagy éppen a szegénység is megjelenik egy korrupciógyanús ügylet mérlegének valamelyik serpenyőjében. A mennyiségi és minőségi vonatkozások ,,beárazása'' olykor nagyon nehéz lehet.

Vannak-e olyan támpontok, amelyek ismeretében a keresztény ember kényesebb korrupciós esetekben más elhatározásokra jut, mint nem keresztény embertársa? Megismerszik-e a keresztény értékrend ezeknek a döntéseknek a tükrében? Milyen és mekkora veszteségekkel jár együtt ennek az értékrendnek a követése?

Mivel a (talán sebzett, de a korrupció züllesztő ártalmait mégis felismerő) közgondolkodás megbízható szaktudományos elemzésekre támaszkodhat, a laikus megfontolásokat nem helyettesíteni kell, hanem kiegészíteni érdemes a spiritualitás dimenziójában. Erre törekedett a MPRF 1999 tavaszán, amikor bajai kongresszusának témájául a korrupciót választotta. Az eredmény mérhető: az előadások és viták színesebbé és árnyaltabbá tették az összképet. Kötetbe szerkesztetten megjelentek, így további vizsgálódások számára is hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váltak.

Az Olvasó előtt fekvő Jelentés ugyanennek a konferenciának a hozama. Elsősorban azok számára készült, akik nem csak hallomásból értesültek korrupciós ügyletekről, de ilyenekben személyesen is érintettek voltak már. Számos nézetet ismernek, tudnak dönteni, de támadtak már kétségeik. Készek arra, hogy két rossz közül a kisebbet válasszák, de tudják, hogy olykor igen nehéz tisztázni: melyik rossz miért kisebb? Azokhoz szól a Jelentés, akik korrupcióérzékeny helyzetek kiértékelésében szívesen támaszkodnak egy velős és szókimondó áttekintésre.

A konferencia anyagának, vitáinak, a korrupcióval foglalkozó kutatók és műhelyek eredményeinek felhasználásával készült Jelentés nem kérdezz-felelek gyűjtemény. Nem veszi le a személyes döntés terhét az Olvasóról. Bizonyos értelemben még növeli is azt, hiszen olyan összefüggésekre is rámutat, amelyekkel a korrupció kockázataival és hatásaival szembesülő rutinos hétköznapi helyzetértékelés ritkán számol. A MPR azt reméli, hogy a keresztény életvitel hívei szívesebben vállalják ezt a terhet, mint a sodródó vagy életszerűtlen ,,döntések'' eredményeként jelentkező bizonytalanságérzetet és esetlegességet.

2. A korrupció fogalma és tünetei

A korrupció mibenlétének meghatározása napjainkban tudományos iskolák lezáratlan elemzéseinek és vitáinak tárgya (Gombár, 1998). Ezért bizonyos határokon belül egyéni elhatározás (és ízlés) kérdése is az, hogy ki milyen jelenségeket tekint korrupciós jellegűnek.

Messziről érezhető az erdőszéli nyaralóban vadászati tilalom kellős közepén készülő fácánpörkölt illata. Az őrjáratban motoron érkező vadászmester és körzeti rendőr váratlan felbukkanása riadalmat okoz, de ők elfogadják a nyájas, bár kényszeredett meghívást. Az asztaltársasághoz csatlakozva (a két hivatalos látogató étvágyát megkönnyebbülten is, bánatosan is szemlélő vendégek körében) ékes szóval méltatják a különlegesen fűszerezett kakaspörkölt ízeit. A házigazda rossz közérzete akkor oszlik el, amikor a távozó látogatók - motorra ülés előtt - mindketten felhajtanak egy-egy nagy pohárnyi bort a többi vendég egészségére. (Horváth, 1999)

Vannak határesetek, elfajult változatok. A korrumpálás sajátos körülmények között összetartozás-tudatot megerősítő, sőt etikai értelemben értékmentő (közösségi igazságtudat és kényszer szülte jogrend között kialakult szakadékot áthidaló) törekvés is lehet.

,,...a jezsuiták kalocsai gimnáziumában... mi voltunk az utolsó osztály, amelyik érettségizett, és az első, amelyet az államosítás ellen való tiltakozásért lecsuktak. Engem egy nap után kiengedtek a rendőrségi fogdából, mert valaki figyelmeztette a helyi kommunista rendőrfőnököt: ha nem enged ki, fölfedik nyilas múltját.''

A Jelentés nem tör lándzsát egyetlen értelmezési iskola mellett sem. A korrupció fogalmának használatát indokoló feltételek között azonban lényegesnek tekinti a következőket:

a jelenség olyan társadalmi környezetben mutatkozik, amelyben vannak elfogadott normák, és azok megsértését a közösség nyilvánosan helyteleníti,

a normák áthágása nem jár együtt azok megtagadásának vállalásával vagy hatályon kívül helyezésével,

az aktív és passzív fél között szoros érdekkapcsolat jön létre, miközben gyakorta nincs olyan sértett, aki képes lenne észlelni és meggátolni az ügyletet,

az ügyletben lényeges szerepe van olyan közjavaknak, amelyek felett az egyik félnek rendelkezési joga van, a másik viszont a hozzájutás közmegegyezéses normájának felfüggesztésében érdekelt.

A korrupciós ügylet e szerint a felfogás szerint nem tekinthető adásvételi szerződésnek, vagy különleges szolgáltatások és ellenértékük cseréjének. A korrumpáló és a korrumpált közpénzek, bárkit megillető jogosítványok, közszolgáltatások vagy a köz rendelkezésére álló források terhére sért meg egy elfogadott, érvényben lévő elosztási rendet. A korrupciós esemény a közjavakból való részesedésre jogosult többi érdekelt kárára elért személyes előny.

Ez a fogalomértelmezés nem jelent lényeges szűkítést. Az Olvasó saját értékrendjének mércéit használva döntheti el, hogy az alább felsorolt példákat korrupciós ügyletként, ösztönzésként vagy jelenségként fogja fel, némelyeket inkább más jellegű fogyatékosságnak (zsarolásnak, erőfölény érvényesítésének, stb.) talál, esetleg az alkalmazkodás kényszeréből következő és megengedhető gyakorlatnak tekint.

A lista természetesen nem teljes, de minden sora valóságos tapasztalatokat idéz. A felsorolt változatok körébe beilleszthetők a személyes tapasztalatok, amelyek akár a kör bővítését is indokolhatják.

Koreában a második világháború után a katonai, a közigazgatási és gazdasági érdekcsoportok sajátos összefonódása intézményesült korrupciónak tekinthető klientelista mechanizmusok kiépüléséhez vezetett.

Politikusok világszerte terelnek külföldre off-shore cégek hálózatában adózás elől bizonytalan eredetű és pártpolitikai felhasználásra szánt pénzeket.

Gazdálkodó szervezetek a kormányzati forrásokkal finanszírozott beruházások, megbízások teljesítése során jutnak olyan bevételekhez, amelyekben politikai pártok működési költségeihez hozzájáruló ,,befektetésük'' megtérül.

Különböző szinteken választott (parlamenti, regionális, helyi önkormányzati) képviselők személyes állásfoglalásaikkal terelnek közösségi forrásokat őket támogató érdekcsoportok (egyebek között választóik, költségeik viselői) felé.

A közigazgatás döntési folyamatainak átláthatósága és személyessége egyes társadalmakban befolyásolási terepet nyit. A mediterrán (görög, olasz, arab) kultúrákban a bennfentes személyesség általánosan becsült érték és lehetőség.

Egyes diktatúrák a társadalom hagyományos értékrendjének tudatosan ellentmondó jogrendet vezetnek be. Az értékrend érvényesítésére hajló alattvalókat korrumpálásra ösztönző helyzet kialakításával hivatalnokaik megélhetéséhez való hozzájárulást kényszerítenek ki, a büntethető cselekedetek körének kiterjesztésével pedig növelik a fenyegetettség érzetet és függőséget.

Az egészségügyi javak elosztását jelrendszerekkel és körültekintően koreografált mechanizmusokkal befolyásolják a döntéshozók és a kedvezményezettek. Juttatások és megvonások (külön szoba, kezelési gyakoriság és sebesség, különleges gyógyszer, figyelem stb.) lehetőségének finom érzékeltetése és alkalmazásuk gördülékeny gyakorlata alakul ki, amelyben nincs szerepe erkölcsi-filozófiai mérlegelésnek.

Biztosítási ügynökök életbiztosítás megkötésére vesznek rá olyan ügyfeleket, akik egy-két hónapig teljesítik, majd beszüntetik a díjfizetést. Ügynök és ügyfél megosztozik azon a magas (olykor az éves biztosítási díjat is meghaladó) jutalékon, amelyet a biztosító intézmény - minél nagyobb piaci részesedése érdekében - ügynökének fizet ki a szerződés megkötésekor. A biztosító veszteségeit az állam közérdekre való tekintettel mérsékli.

Állami garanciák védőernyője alatt működő bankok tisztviselőit magánügyfelek korrumpálják bizonytalan (esetleg nagyon is biztos) kimenetelű ügyletekhez szükséges hitelek elnyerése érdekében. Ha a műveletek ,,eredményeként'' felhalmozódott veszteségek csőddel fenyegetnek, a köz (a vétlen ügyfélkör) érdekében a bankot az állam az adófizetők terhére ,,konszolidálja''.

Az átmeneti vagy tartós keresőképtelenség megállapítása, a munkaköri alkalmasság elbírálása, látleletek kiadása szolváltatási üzletággá fejleszthető (egész települést minősíthet rokkanttá egy körzeti orvos).

Korrupciós viszonyokhoz hozzászokott társadalmakban megélhetési lehetőséget teremt a befolyásolás puszta látszatának kialakítása és fenntartása. Lassú vagy bizonytalan kimenetelű közhivatali ügyletek (útlevélkérelem, földhivatali bejegyzés, stb.) gyors és eredményes elintézésének ígéretével, az eljárás ismeretét sejtető utalásokkal az ügyfél várakozásaiban foglalt fizetőkészséget tényleges beavatkozások nélkül is mobilizálni lehet. (Ez a jelenség rokon az inflációs várakozás közismert hatásával.)

Vámtisztviselők kenőpénz ellenében közérdeket védő eljárási szabályokat hágnak át (például soron kívül szabadítanak fel biztosítékokat, mellőznek szúrópróbaszerű vizsgálatokat, hitelesítik színlelt ügyletek dokumentumait).

A második világháború után Olaszországban és Japánban az amerikai megszálló csapatok környezetében jelentős fekete gazdasági tevékenység bontakozott ki. Más országokban más megszállók hasonló hatására vonatkozó tapasztalatok is vannak. E gyakorlat megtűrését, esetenként támogatását a közigazgatás és a rendészet folyamatos korrumpálásával lehetett elérni.

Egyes ártalmatlanabb és alacsony költségigényű (például oktatási és egészségügyi rendszerekben kialakult) korrupciós mechanizmusokat a megszokás és a vélt közmegegyezés jegyében akkor is gyakorolhat egy társadalom, amikor arra nem lenne szükség és a kedvezményezettek inkább tűrik, semmint igénylik a korrumpálást.

Az Amerikai Egyesült Államokban a közúti szabálysértések körében gyakori az FBI osztályozása szerint lefizetéses és lekopasztásos (a vétkes közlekedő illetve az intézkedő rendőr által kezdeményezett) korrupció - leleplezésük egyaránt nehéz, az utóbbié szinte lehetetlen.

A vagyonok keletkezésének és gyarapodásának átláthatósága (vagyonbevallás ténye) befolyásolja a korrupciós források képződésének lehetőségét - a korrumpálásra való képességet éppúgy, mint az eredmény bezsebelését. A nyilvánosság érdekei ezen a területen összeütköznek a személyiségi érdekekkel és a jogszabályok általában az utóbbit védik következetesebben.

A városban hosszabb ideje tevékenykedik egy társaság, amely a tilos parkolás miatt megbilincselt autókról a hivatalos bírságnál kisebb összegért eltávolítja a kerékbilincset, amelyet aztán el is tüntet.

Számos hátrányos helyzetű (például kisebbségi) közösség közmegegyezése a korrumpálás néhány változatát a törvényes úton el nem érhető javakhoz való hozzáférés jogos eszközének, a szűkebben értelmezett közjó érvényesítésének tekinti.

Nemzetközi tapasztalatok szerint (és minden összehasonlítási nehézség ellenére bizonyíthatóan) a korrupciós jelenségek jellegét és gyakoriságát tekintve komoly különbségek vannak az egyes országok között. A gazdasági értelemben legfejlettebb társadalmak körében találhatók csaknem korrupciómentes államok is. Adott esetben egyes társadalmi csoportok vagy rétegek bárhol képesek lehetnek arra, hogy az országukban általánosan követett magatartásmintáktól magukat mintegy függetlenítve teremtsenek viszonylag korrupciómentes környezetet saját életterükben.

Az ismert példák többségében a korrupciómentesség igénye és kialakított gyakorlata nem annyira erkölcsi belátáson, mint amennyire a gazdasági-társadalmi hatékonyságra és közérzetre vonatkozó igényen, a korrupció ezt romboló hatásának felismerésén nyugszik. Megteremtésének közvetlen és közvetett költségeit éppen ezért vállalják is az érintett országok, rétegek vagy csoportok.

A korrupciómentes viszonyok szélsőséges változatai kialakulhatnak olyan diktatúrákban és maffia-struktúrákban is, ahol az erőviszonyok egyértelműsége, a magánügyletek elrejtésének nehézsége és a megtorlás nagy kockázata szinte kizárja korrupt megállapodások megszületésének lehetőségét. Az ilyen rendszerek történelmi tapasztalatok szerint egyszerre lehetnek amorálisak és igen hatékonyak.

A korrupciós jelenségek gazdag változatossága mindenesetre intő jel. Figyelmeztet arra, hogy a megítélés nehézségeinek okai, a megalapozott véleményalkotásnak pedig komoly tájékozottsági és felkészültségi előfeltételei vannak. A korrupcióval kapcsolatos állásfoglalás számos esetben nem egyszerűen erkölcsi bátorság vagy elkötelezettség kérdése. A hatásainak korlátozására irányuló erőfeszítések eredménye pedig szakszerű elemzés nélkül lehangolóan szerény lehet.

3. A korrupció társadalmi gyakorlata és megítélése

Társadalmi rosszallást tükröző, korrupciót büntető rendelkezéseket már Hammurabi törvénykönyve tartalmaz (a megvesztegetett bírót a megnyúzatás fenyegette). Az egyiptomi fáraók korából származó tudósítások vagy Konfucius tanításai egyaránt arra utalnak, hogy a társadalom életében a korrupt gyakorlat általánossá vált. Ámosz próféta szavaival az Úr ekként feddi Izrael népét (5, 12):

,,... tudom, hogy vétkeitek milyen számosak, bűneitek milyen súlyosak: ellenségei vagytok az igaznak, elfogadjátok a megvesztegetést...''

Jelen van a korrupció a görög városállamokban és a régi Rómában is, miközben mértéke és kiterjedtsége időszakonként ingadozik.

Az antik és középkori korrupciós jelenségek kifinomultabb és széles körben elterjedő változatai az állam, a mai értelemben vett közigazgatás kialakulásához kapcsolódva jelennek meg. Az európai civilizációban a közjavak kezelésével összefüggő normák, a köztisztviselés mikéntjét illető társadalmi elvárások, a közterhek viselésére vonatkozó közmegegyezés kialakulása teszi érzékelhetővé és értelmezhetővé, sőt mérhetővé a normasértést.

Mivel a korrupció közösségi normák áthágását is jelenti, megítélése nem független az adott ügylet környezetére jellemző gazdasági, társadalmi viszonyoktól, közmegegyezésektől, hagyományoktól. Emellett a köz java nehezen meghatározható fogalom, a rá vonatkozó közmegegyezés lehet gyenge is, erős is, időben változhat. Diktatúrák és monarchiák, dél-amerikai és ázsiai társadalmak, arab és európai kultúrák nagyon eltérően minősíthetik ugyanazt a mégoly egyszerű korrupciós ügyletet. A nemzetközi megítélés egységesítése más okok mellett ezért sem könnyű.

Sajátos módon viszonyulnak a korrupcióhoz azok a társadalmak, amelyek több évtizeden át éltek tervutasításos-pártállami rendszerben és napjainkban alakulnak át (vagy, ha tetszik, vissza) demokratikus struktúrában működő piacgazdaságokká. A ,,volt szocialista'' kelet-közép-európai államokban a közjavak körét tágan, elosztásuk rendjét viszont szinte korlátlan erőforrások reményében határozták meg. A krónikus hiánnyal együtt élő társadalomban a sorban állók számíthattak és számítottak is arra, hogy az eljárásrend betartása egyet jelent a hátrányba szorulással. Széles körű közmegegyezés tűrte-fogadta el azt a szabálykerülő és normaáthágó gyakorlatot, amely (ha nem is a közpénzeket, de) a közjavak számottevő részét a magángazdálkodás körébe vonta és ott érvényesülő normák szerint osztotta tovább.

A hiánygazdaságokban a korrumpálás anonim és előfeltevéses változatává fejlődött az orgazdaság hagyományos (megbízásos) mechanizmusa. A polgárok felismerték, hogy előzetes korrumpáló ajánlat hiányában sem vállalnak különösebb kockázatot kisebb-nagyobb közjavak jól időzített eltulajdonításával és átmeneti birtoklásával. Ha ,,szerzéssel'' sikerül hatáskörükbe vonni valamit, a tömeges társadalmi kereslet és normasértési készség (mint korrumpáló nyomás) rövid időn belül inkarnálódik olyan partnerben, akivel az ügylet diszkont áron nyélbe üthető.

A szabályokat nem függesztették fel nyilvánosan, de a betartásukért felelős párt- és államapparátus tagjai és intézményei szemet hunytak megszegésük felett, sőt - alsóbb szinteken kijátszásukban akarva-akaratlanul részt vállalva - sajátos összetartozás-tudat kialakulását is lehetővé tették. A ,,normaszegés normája'' a politikai megítélés volt. Egyes eseteket kirívónak minősített és megtorolt a rendszer, de a mértéktartóan korrupt előnyszerzés számos területen (magánépítkezés, mezőgazdasági és kézműipari kisvállalkozás, kiskereskedelem) a működőképesség feltételének minősült és azt lényegében büntetlenül gyakorolhatta a társadalom.

A magyar társadalomban ezek a hatások szervesen tudtak kapcsolódni évszázados hagyományokhoz, tapasztalatokhoz, életvezetési kényszerekhez.

,,Nem nagy dolog elintézni, ha lenne, aki meghálálná.'' (Szörényi, Bródy, 1983)

,,Korrupt országokban a panamákon szokás legjobban felháborodni.... A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban, kis körökben, bizalmas tereferék közt, vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. ... nemcsak egymást tartjuk korruptaknak, de azoknak tartanak bennünket külföldön is.'' (Ady, 1903)

,,Sajnálattal kell bevallanunk, hogy a főhiba... a rendőrhatósági alkalmazottak erkölcsi romlottságában és megvesztegethetőségében van. Nem tudjuk, melyik a rosszabb.'', (Magyar Közigazgatás, 1906/40 - Prohászka, 1906)

,,...nem találkoztam emberrel az elmúlt években, aki ne lett volna sziklaszilárdan meggyőződve arról: az egész magyar életet keresztül-kasul átjárja a korrupció.'' (Krajczár, 1997)

A sommás vélemény a XX. század végén talán már nem annyira tartható, mint annak hajnalán; el lehet utasítani. A közgondolkodás és a szaktudományos megítélés azonban teljesen egységes abban, hogy a korrupció a magyar társadalom egészének történelmi léptékben meglehetősen tartós eleme, személyes életvitelben, közéleti mentalitásban és mindennapos gyakorlatban egyaránt. Fontos és bátorító tényként lehet ugyanakkor megállapítani, hogy ugyanez a társadalom nagyon is érzékeny maradt a korrupció megítélése tekintetében. Nem tompult el a normaszegés érzékelésének képessége, a tűrés és mégoly széles körű gyakorlás nem alakult általános magatartásmintává.

Nagyobb megértéssel, de valószínűleg helyes erkölcsi érzékkel tekinti sajátosan korrupciós karakterűnek a közgondolkodás a fekete (szürke, árnyék-, rejtett, második stb. néven említett) gazdaságban mindennapos, informális megállapodásokat. A szabatos fogalomhasználatról itt lemondva elég ugyanis annyit észre venni, hogy a felek közterhek vállalása elől kitérő megállapodása akkor is csökkenti a közcélra felhasználható forrásokat, ha egyébként nem irányul közjavakra. Az adókerülő, rejtett gazdasági ügylet résztvevői alkalomszerűen függesztenek fel egy általuk ismert és tudomásul vett szabályt. Egyetértésben takarják el a nyilvánosság, illetve a nyilvántartás elől (költségeik csökkentése érdekében) üzleti megállapodásukat. A ,,klasszikus'' korrupciós képletben cserefolyamat keretében az egyik fél (közjavak elosztását befolyásoló) erejét vásárolja meg a másik fél. A feketegazdaságban a felek közösen hágnak át egy hatályos intézményt, és azzal szemben, az így megtakarított javakon osztoznak meg.

Az elnézőbb megítélés egyik magyarázata alighanem az ügyletek általában szerény, az átlagember életében sem rendkívüli értéke. A közforrások csökkentésének mértéke egy-egy esetben valóban jelentéktelen lehet, a hatás azonban a tömegesség miatt távolról sem elenyésző. A közfelfogás nem vesz tudomást arról, hogy a gazdaság egészében összegződve a kiesés tekintélyes. Becslések szerint 1988-ban Magyarországon a gazdasági tevékenység eredményének mintegy 18 százaléka, tíz évvel később mintegy 30 százaléka adóterhek alól kivont ügyletekben keletkezett, 2000-ben 20-25 % körül van (adóbevételeket tekintve a 30 százalékos arányhoz 2000-ben érvényes árszinten 150-180 milliárd forint tartozik).

Az államszocialista időszak társadalmi beidegződéseinek megváltozásához fűződő várakozások a korrupciós jelenségek körében sem teljesültek maradéktalanul. Igaz, hogy a piacgazdaságra való áttérés és a demokratikus jogállam szabályainak meghonosítása elvben kedvezőbb feltételeket teremtett a korrupció elleni fellépésre. Egyes, korábban tipikus korrupciós helyzetek meg is szűntek. Szabályozottabbá vált a közforrások képzésének és felhasználásának rendje. A nyilvánosság és az ,,adófizető polgár'' felismerte, hogy figyelemmel kell kísérni a közpénzek felhasználását, meg kell torolni a rendeltetéstől eltérő felhasználási gyakorlatot. A konkrét helyzetek megítélése azonban nem vált könnyebbé.

Néhány példa érzékelteti hogy milyen területeken milyen jellegű ellentmondások tapasztalhatók.

Lassan halad, vagy éppen stagnál azoknak a korábban kialakult elosztási mechanizmusoknak az átalakítása, amelyekben (az igények és a források közötti szakadék miatt) soha nem alakulhatott ki a meghirdetett normáknak megfelelő gyakorlat.

Akadnak nagyobb régiók, társadalmi környezetek, amelyekben a normák korrupciós jellegű felfüggesztésének célja a törvényes úton még el nem érhető közjó érvényesítése. Az érintett közösség korrupciós ügyleteket megtűrő konszenzusa éppen az igazságérzet és a jogérzék, az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás között fennálló feszültséget óhajtja enyhíteni.

A közgondolkodás és a média egyedi eseteket, partikuláris érdekütközéseket vitat meg, szélesebb összefüggésekkel nem néz szembe. Például méltatlankodik az alacsony egészségügyi béreken, helyteleníti a paraszolvencia-gyakorlatot, de a változtatási igény erőforrás-hátterével összefüggő kérdéseket nem tisztázza.

A társadalom széles rétegeiben hatnak olyan kulturális hagyományok, amelyek ott és akkor is korrumpáló (lekenyerező, részrehajló) magatartásmintákat írnak elő, ahol és amikor arra nem lenne szükség. Sorsunk befolyásolására irányuló igyekezetünk és sajátosan megélt önbecsülésünk akkor is baksisadásra késztet, ha tudva tudjuk, hogy az felesleges és hatása sincs.

A politika és a gazdaság ostorozza és üldözi, egyszersmind alakítja és fenntartja a korrupció mechanizmusait. A privatizáció, a pártpolitikai tevékenység költségterhei, a helyi politikai érdekérvényesítés kényszere a közpénzek normatív elosztását tartósan torzító hatást jelent, egyszerre tartja napirenden és élteti is a korrupciós ügyleteket. Maguk a születő és gyakran változó szabályozások sem zárják ki újabb és újabb változatok megjelenésének lehetőségét.

Nincs társadalmi közmegegyezés abban, hogy a közigazgatás által képviselt és érvényesített kormányzati érdekek (még kevésbé a helyi közigazgatás szintjein érvényesülő eljárási gyakorlat) minden fenntartás, korlátozás és kétség nélkül levezethetők lennének a közjó képzetéből.

A politikai, gazdasági, közigazgatási folyamatok résztvevői körében sokan elkerülhetetlennek, nem feltétlenül elítélendő jelenségnek tekintik a korrupciót. A közjavak helyénvaló és elkerülhetetlen elosztásának és újraelosztásának nélkülözhetetlen (a hibásnak vagy indokolatlannak tartott szabályok káros hatását csökkentő) eszközét látják benne.

Az európai integráció keretében előtérbe került jogharmonizáció olyan normákat is beilleszt a kelet-közép-európai államok jogrendszerébe, amelyek mögött még nincs közmegegyezés. A szabályok betartása és betartatása ezért megalkuvásokkal terhes. Az EU tagságtól sokan várnak olyan ,,gyógyító'' hatásokat, amelyeket korábban a rendszerváltozástól reméltek, miközben a közgondolkodás átalakítására irányuló erőfeszítések mérsékeltek vagy halogatóak.

Ezek az ellentmondások nem ösztönöznek közvetlenül korrupt magatartásra, de összességükben késleltetik olyan közgondolkodás kialakulását, amely a korrupció általános elutasításán túl - akár velejáró áldozatok árán is - fellépne a leggyakoribb és legzüllesztőbb korrupciós minták ellen.

4. Szaktudományok a korrupcióról

4.1. Előzmények

A korrupciót általában is, konkrét megnyilvánulásaiban is évezredek óta ismeri a gazdaság- és társadalomtörténet. Az antik társadalmak vagy a középkor katolikus egyházának életéről szóló hiteles források máig fennmaradt szóhasználata számtalan változat (protekció, nepotizmus, simónia, stb.) elterjedtségéről tanúskodik.

A korrupció törvényszerűen volt jelen a középkori Kínában, ahol az állami tisztviselők megélhetésének egyetlen legális forrása a nagyon szerény fizetés volt. Az elöljárók iránti köteles engedelmesség lehetetlenné tette a tisztviselők számára magasabb ellátmány követelését. Tevékenységük alattvalók felőli ellenőrzésének teljes hiányában elkerülhetetlenül a társadalomtól kellett eltulajdonítaniuk azt, amit az állam elmulasztott megadni. A megszokott minta szerint egy kínai tisztviselő csak hosszú éveken át tartó tanulmányok és sok vizsga letétele után lépett hivatalba; eközben támogatókkal került kapcsolatba, adósságokat vállalt kinevezése elnyerése érdekében, ezt követően a pályafutásra való felkészülés ráfordításait az általa igazgatott alattvalókkal kellett megtéríttetnie - és megtéríttetett tőkét is, kamatot is. Pénzéhsége nem csak attól függött, hogy milyen hosszú időn át kellett várnia kinevezésére, hány kapcsolat felépítésének, fenntartásának költségeit kellett elszámolnia, hanem hivatali helyzetének kockázataitól is (Balazs, 1964). A vállalkozást viszont nem csak helytelenítették, hanem akár a hivatalnokok által tudatosan kiépített akadályokba is ütközött. A vállalkozás szabadságát és hozamának az azt létrehozó kereskedő osztály által történő felhalmozását korlátozó állam folyamatos beavatkozásai oda vezettek, hogy ,,a kereskedői becsvágy átalakult állami hivatalnokká válási és hozamokat földtulajdonba fektető törekvéssé''.

A magyar társadalomfejlődés sem kivétel. A XIX század utolsó harmadának (a vasútépítési boom és a millennium időszakának) panamái például remekírók sorát foglalkoztatták. Bár a jelenség megítélésének tárgyszerű, tudományos keretei csak az elmúlt néhány évtizedben váltak szigorú értelemben tudományossá, számos korábbi forrás tekinthető nem csak művészi, de szakmai tekintetben is lényeglátónak és tanulságosnak.

Magyarországon a második világháború után néhány évtizeden át a korrupciót a politikai retorika megzabolázott, a tőkejavak közösségi tulajdonlására épülő gazdaságban csökevényként fokozatosan kiküszöbölhető kapitalista örökségnek minősítette. A társadalom életéből azonban ettől nem tűnt el a korrupció - igaz, megjelenési formái megváltoztak. A jelentősebb közjavak elosztását a hatalomgyakorlás egypárt-rendszerének magasabb döntési szintjein befolyásolták sajátos (egyéni érdekérvényesülést is szolgáló) mechanizmusok. A hétköznapi élet működési zavarait (a hiányok által kiváltott tülekedést) enyhítő változatokat pedig hallgatólagosan gyakorolta a társadalom és tűrte az államhatalom.

A megszűnni nem akaró ,,csökevény'' tétje hosszú időn át nem volt magas (a ,,hálapénz'' eufemisztikus fogalmához tartozó összeg például a havi átlagjövedelmek nagyságrendjét ritkán haladta meg). A korrupció tömegességének és hatásainak züllesztő következményei azonban egyre nyilvánvalóbbá váltak. Ezeket a 70-es évek végén Hankiss (1979, 1982) elemzései néven nevezve visszahozták a közbeszéd témái közé. A 80-as évek második felétől pedig empirikus és ökonometriai vizsgálatok, jelenségeket feltáró és fogalmakat tisztázó kutatások tárgyává vált a hiánycikkek megszerzéséhez, szűkös kapacitású szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó korrupció.

Minőségi és mennyiségi változást hozott a gazdaság liberalizálása, a privatizáció kibontakozása és a politikai rendszerváltozás. Négy évtizeden át feledésbe merült nagyságú tőkejavak kerültek ismét magánkézbe. Újfent infrastruktúra kiépítéséhez és működtetéséhez szükséges forrásokat kereső pártok jöttek létre. Megjelentek (visszatértek) a gazdasági érdek és politikai befolyás kölcsönhatásának piacgazdaságokban megszokott formái. A vagyoni differenciálódás és a tömeges elszegényedés miatt pedig minden korábbinál érzékenyebbé vált a társadalom a korrupció iránt.

Az érzékenység jeleit, a növekvő feszültségeket viszonylag gyorsan felismerte a sajtó, az állam és a társadalomtudományok szakértőinek széles köre. Az elmúlt tíz-tizenöt évben valamennyien jelentőségének és hatásainak megfelelő figyelmet szentelnek a korrupciónak. A maguk eszközeivel fürkészik és magyarázzák a jelenség okait, keresik korlátozásának lehetőségeit. A rendszerváltoztató országokban a témakör sajátos megvilágításba kerüléséhez hozzájárul az is, hogy a politikai küzdelmekben ütközeteket vívó ellenfelek igen gyorsan ismerték fel a korrupciós ügyletek kiteregetésének ellentmondásosságát, előnyeit és kockázatait. A társadalom széles köreiben ugyanakkor viszonylag rövid idő után alakult ki olyan (meglehet, nem feltétlenül szakszerű vagy megalapozott) képzet, hogy az egymást leleplező pártok mindannyian egy húron pendülnek.

A magyarországi kutatások eredményei szerteágazóak és tanulságosak. A Jelentés ezek teljes körű bemutatására már csak terjedelmi korlátok miatt sem vállalkozhat, kizárólag a célkitűzése szempontjából legfontosabbnak vélt tapasztalatokat, összefüggéseket, felismeréseket foglalja össze. A tömör megfogalmazások forrásai tanulmányok, konferenciák előadásai, olykor médiavitákban vagy informális beszélgetésekben elhangzott kijelentések, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum bajai kongresszusának anyaga.

4.2. Szaktudományos megállapítások

A közgazdaságtan nemzetközi szakirodalma régóta foglalkozik a korrupció versenygazdaságokban felmerülő, legfontosabb kérdéseivel (egyes szerzők már évtizedekkel ezelőtt kiterjesztették figyelmüket a kommunista-szocialista viszonyok között felbukkanó változatokra is). Mikro- és makroökonómiai vizsgálódások, tanulmányok, monográfia-fejezetek tárgyalják azokat a korrupciós mechanizmusokat, amelyek alapja egyes területeken egészen közvetlen gazdasági törekvés, például

állami szabályozás áthágása közmegbízásokhoz való hozzáférés érdekében,

A makrogazdaságtan a korrupció gazdasági következményeit a piaci folyamatok zavartalansága, a szabad verseny keretei között elérhető egyensúly és gazdasági teljesítmény szempontjából ítéli meg. Alapgondolata szerint a korrupció legkellemetlenebb következménye a javak és erőforrások piacgazdasági értelemben optimális elosztásának megzavarása lehet (ebben a vonatkozásban hatása rokon a szervezett bűnözésével és a monopol-mechanizmusokéval). Megfordítva, ellentmondásos, a piacgazdasági viszonyok érvényesülését akadályozó szabályozási környezetben a korlátokat áthágó korrupció a közérdeket szolgálhatja. Ez a felfogás egyéb (például erkölcsi, jogi stb.) szempontoktól elvonatkoztatva tekinti közérdeknek a versenypiaci viszonyok háborítatlan érvényesülését, és határesetben a piac hiányának tulajdonítja a korrupciót.

A mikrogazdaságtan a korrumpálást a vállalkozás versenyhelyzetének javítására alkalmas eszközök körében értelmezi. Rámutat arra, hogy ezen a szinten a helyzet ellentmondásosabb, mint a gazdaság egészét tekintve. Egyfelől egyes vállalkozók korrupt tevékenységekkel versenyelőnyőkhöz juthatnak másokkal szemben, másfelől azonban gyakorlati tapasztalatok szerint a korrupcióban rejlő sajátos dinamizmus miatt egy-egy visszaélés további visszaélések sorozatát vonja maga után. A vállalkozások közötti versengés kimenetelét egy idő után esetleg már nem a piaci versenyszabályok keretei között felmutatott gazdasági teljesítmény, hanem a nyers erőviszonyok határozzák meg (a korrumpálásra legtovább és legtöbb eszközzel képes vállalkozások kerekednek felül). A vállalkozások szintjén egyes piacgazdaságokban a vesztegetés fejében ígért szívesség nem teljesítését tekintik korrupt magatartásnak, közjavak érintettségétől teljesen függetlenül.

A közgazdasági kutatások ezen a területen számos részletkérdést tisztáztak, igényes elméleti modelleket és optimumszámítási módszereket alkalmaznak és sok gyakorlati kérdés megválaszolására képesek.

A közúthálózat karbantartását (a burkolatok fenntartását, javítását, stb.) végezhetik állami tulajdonban lévő szervezetek is, állami megbízásokat teljesítő magánvállalkozások is. Közgazdasági játékelméleti vizsgálatok eredménye szerint a karbantartás hatékonysága (amelyet az úthasználók a forgalomban érzékelnek) függ attól, hogy az adott országban a közbeszerzésekről döntő közigazgatás megvesztegethetetlen vagy korrumpálható. Az első esetben az állami karbantartás hatékonyabb lehet, a másodikban a vállalkozásba adás jobb (bár nem feltétlenül olcsóbb) eredményt hozhat.

A szakszerű hazai közgazdasági elemzés egyik első tárgya a 80-as évek derekától az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó hálapénz volt. A gyakorlat korrupciós jellegének megállapítását a közfelfogás szóhasználata mellett az igények egyedisége és a szolgáltatás nagyfokú társadalmasítottsága is indokolta. A korrumpálási szándék okát a betegek által támasztott (a hivatalos költségek szintjén ki nem elégíthető) kereslet és az egészségügy kínálata (teljesítménye) között kialakuló nagy eltérésben vélték felismerni a kutatók. Felmérések eredményeire alapozott ökonometriai modellek felhasználásával vizsgálták azt, hogy elvileg azonos helyzetű betegek miként és milyen mértékben tudják saját viszonylagos és abszolút helyzetüket javítani.

A vélemények megoszlottak, már a fogalmak használata (a hálapénz előlegként vagy utólagosan történő átadása, a szolgáltatás ki nem mutatott, de a térítés összegéhez képest minden bizonnyal jóval magasabb költségeihez való hozzájárulásként történő értelmezése) szintjén is. Egyesek úgy látták, hogy a tömeges korrupciós ügyletek korlátozzák a keresletet, rosszabb esetben a szolgáltatások színvonalát is csökkentik. Mások arra a következtetésre jutottak, hogy a hálapénzes korrupció össztársadalmi szempontból nem feltétlenül káros.

Az ilyen és hasonló, pártállami-tervutasításos viszonyokhoz kapcsolódó korrupciós mechanizmusok jelentősége a legutóbbi évtizedben világszerte csökkent. Helyettük a gazdasági-társadalmi rendszerváltoztatás menetébe ágyazódó, nagyléptékű ügyletek korrupciós vonásai kerültek a figyelem középpontjába. A korábban társadalmi tulajdonként kezelt javak és források újrafelosztásának szinte minden közvetlen vagy közvetett lépése (privatizálás, kárpótlás, a bankrendszer átalakítása, a közbeszerzés megjelenése) vissza egyhamar nem térő lehetőséget jelentett a gyors és kivételesen eredményes egyéni érdekérvényesítés számára. Sajátos korrumpálási változatok keletkeztek azokban az ágazatokban, ahol a piaci viszonyok térnyerése mellett fennmaradtak állami érdekeltségek, ahol az állam nem csak szabályozóként, hanem tulajdonosként is szereplő maradt.

A kelet-közép-európai térség valamennyi országában lejátszódó folyamatokat a közgazdasági szakirodalom leírja, a hasonlóságokat és különbségeket feltárja, esetenként javaslatokat is ad egyes torzulások elkerülésére vagy kedvezőtlen társadalmi hatások csökkentésére. A korrupciós jelenségek közgazdasági elemzésének eszköztára igen gazdag, a legkülönbözőbb ügyletek és törekvések szakszerű vizsgálatára alkalmas. Az eredmények széles körű megvitatása ugyanakkor nyilvánvalóvá tette a szakmai megközelítés természetes korlátait is, amelyek közül kettőt emelünk ki:

A korrupciós jelenségek közgazdasági módszerekkel történő vizsgálata olyan előfeltevéseket tesz szükségessé, amelyek egyrészt igen szigorúak, másrészt szinte soha nem teljesülnek. Ezért a következtetések érvényességi tartománya gyakran igen szűk, esetleg megállapíthatatlan.

A korrupciós jelenségek társadalmi beágyazottsága miatt csak ritka esetekben lehet a közgazdaságtan fogalomkészletével kielégítő pontosságú modelleket alkotni. Általában interdiszciplináris megközelítésre van szükség, amelyen belül nem a közgazdasági megfontolások pontosítására irányul a legnagyobb figyelem.

Ezek a körülmények a korrupcióval foglalkozó más szaktudományok számára is fontosak és - fonák oldalról - minden más megközelítés esetében indokolják a közgazdasági szempontok figyelembe vételét is.

A gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó korrupció sajátos összefüggésben van a vállalkozókészség jellegével. A társadalmak virágzó és hanyatló időszakainak váltakozását gazdaságtörténészek gyakran össze is kapcsolják a vállalkozó kedv élénkségével vagy annak elégtelenségével. Valóban igaz az, hogy a ,,vállalkozó szellem'' minden időben fontos tényezője a fejlődésnek. Az összefüggés azonban nem teljesen egyértelmű.

A vállalkozók száma és tevékenységük tartalma koronként és társadalmaként változik, és mindig betöltenek valamilyen lényeges szerepet. Találékonyan keresnek gazdagságuk, erejük és tekintélyük növeléséhez vezető utakat. Eközben azonban nem feltétlenül törődnek azzal, hogy tevékenységük társadalmi hasznossága mekkora. Érdekeltségük nem a technológiai fejlesztésre, hanem a haszonra irányul. A vállalkozó kedv új termékek, termelési módszerek bevezetésénél többre tarthatja új piacok nyitását, új erőforrások meghódítását, fennálló versenyhelyzetek átalakítását (e körbe sorolható minden olyan módszer is, amely mások tevékenységének lehetőségét vagy eredményét korlátozza fenyegetésekkel, gazdasági vagy jogi szabályozással).

Európában a tizenegyedik század végétől a városok számos kiváltságot (például önkényes adóztatástól és sarcolástól való mentességet) szereztek. Sokféle nem-mezőgazdasági és nem-katonai tevékenység (például az építőmesterség, a vízimalmok működtetése) kezdett csinos hozamokat eredményezni. Lelkes vállalkozók voltak a szerzetesek, akik jelentős földterületeket szereztek meg, figyelemre méltó beruházási ütemet tartottak fenn, törekedtek monopol erőfölény szerzésére. Például egy-egy vízimalom megépítése után jogi eszközökkel próbálták a környékbeli lakosságot eltántorítani az állati erővel működtetett malmok használatától. A játékszabályok szemmel láthatóan jelentős gazdasági előnyökkel jutalmazták a cisztercita vállalkozásokat. A rend viszonylag kevés jelentős adományt kapott, ehelyett viszont rendszeresen támogatták a világi hívők és az egyház szervezete a közúti és hídvámok, valamint a tized fizetése alóli felmentéssel.

A gazdaságtörténeti elemzés hosszú korszakok jellemző gazdálkodási viszonyait elemezve feltárja a vállalkozási formák és irányultságok sok jellemző változatát. A korrupciós viszonyok alakulása szempontjából lényeges az a felismerés, hogy a vállalkozások irányultsága megoszlik az értékteremtés, a járadékszerzés és a szervezett bűnözés között. A háromféle irányultság aránya szorosan összefügg a velük elérhető viszonylagos hasznokat meghatározó játékszabályokkal (adott körülmények között egyik-másik irányultság jelentős társadalmi csoportok körében el is apadhat). Ha a szabályok olyanok, hogy az A irányultságú tevékenységet űzve nem lehet meggazdagodni, vagy az ezzel foglalkozók társadalmi megbecsülése alacsony, akkor - más tényezők azonossága esetén - a vállalkozók erőfeszítései másféle, mondjuk B jellegű tevékenységek felé fognak terelődni. A változás következményei tekintélyesek lehetnek.

A gyakorlatban a három irányultság nem feltétlenül különül el, egyetlen vállalkozáson belül is jelen lehet, időben változó arányban. Gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint a vállalkozói teljesítmények társadalmi szempontból hasznos hozama döntően mégis attól függ, hogy maga a társadalom miként értékeli a háromféle változatot.

Mivel a járadékszerző ügyletekben szinte törvényszerűen kap szerepet a korrupció, a korrupciós ügyletek gyakorisága szempontjából ennek az irányultságnak az elterjedtsége érdemel kiemelt figyelmet. A társadalom összteljesítményének értéknövekedéssel nem járó újraelosztása minden korban mágnesként vonzza a találékony vállalkozói érdeklődést, napjainkban is általános törekvés. Vállalati vezetők idejét és energiáit nem kímélő erőfeszítések eredményeként körmönfont tőzsdei fenyegetések, versenyjogi akadályokat támasztó peres keresetek születnek, miközben hétköznapi javak létrehozásával nem lehet meggazdagodni.

Tapasztalati tény, hogy a különböző vállalkozói tevékenységek hozamfüggvényeit befolyásoló játékszabályok időről időre számottevően megváltoznak. A vállalkozói magatartás alkalmazkodik a mindenkori változásokhoz (az alkalmazkodás mellőzése piacgazdaságokban a tönkremenetel elérésének biztos eszköze). A játékszabályok beállításával ezért jelentősen befolyásolni lehet a vállalkozások növekedést kiváltó vagy éppen járadékszerző és ezért korrumpáló hatását (napjainkban ilyen befolyásolást jelent például a légiközlekedési deregulálás, vagy az ésszerű trösztellenes törvények alkalmazása).

A vállalkozói érdeklődés ilyesféle megosztása a produktív és az improduktív tevékenységek között (bár távolról sem az egyetlen befolyásoló tényező) lényeges hatást gyakorolhat mind a gazdaság teljesítményére, mind a korrupciós mechanizmusok alkalmazása iránti hajlamra. A politika (különösen a gazdaságpolitika) magát a vállalkozókészséget kevésbé tudja befolyásolni, mint annak irányultságát. Ez a tapasztalat is rávilágít a korrupciós jelenségek megfelelő politikai szintű - játékszabályok megállapításával és azok érvényesítésével történő - kezelésének jelentőségére és felelősségére.

Szakértők széles köre ért egyet abban, hogy a közbeszédben korrupció megnevezéssel illetett jelenségcsoport jogi szempontból értelmezhetetlen. A jogászok a korrupciót politikai fogalomként használják, nem tekintik jogi kategóriának, mert nem tudják pontosan meghatározni, hogy mi is az.

A jogrendszer a közfelfogás által korrupciósnak tekintett viselkedési módok jelentős részét normális életmegnyilvánulásként kezeli. A korrupciós megállapodásról nem vesz tudomást, azt jogilag semmis szerződésnek tekinti, amely nem kötelez senkit semmire, bíróság előtt nem lehet belőle származó igényt érvényesíteni. A korrupciós jelenségeket - általában - büntetőjogi problémakörként kezeli: megbüntetik azt, aki olyasmit tesz, ami a korrupció fogalomkörébe is beleesik - feltéve, hogy a tett büntető jogszabályba is ütközik. E látszólag csalódást keltő, valójában következetes felfogás megértését és elfogadását megkönnyítheti néhány megfontolás.

A jogi megközelítés fókuszában a korrupció büntethetősége áll, az elemzések pedig a hatalom gyakorlásával kapcsolják össze a fogalom értelmezését. A hatalom ebben a megközelítésben a társadalom által elfogadott (tudomásul vett) erő, amellyel birtokosai (személyek vagy csoportok) az élet különböző területein valamilyen mértékig befolyásolni tudják az események menetét. A hatalom forrása és gyakorlásának módja sokféle lehet (nyugodhat közmegegyezésen, fizikai, gazdasági, erkölcsi vagy spirituális erőn, érvényesíthető közvetlenül vagy delegált képviselők, szervezetek, eljárások bevonásával).

Sajátos hatalom származik az emberek különféle, tágabb vagy szűkebb csoportjainak egymásra utaltságából, a közös tevékenység eredményességében való érdekeltségből. Az együttműködés célja és kiterjedése közös értékekben, ezeket kifejező elvekben, szabályokban is kifejeződik, a csoport szervezetté alakulhat. Aki egy szervezethez csatlakozik, az - értelemszerűen - vállalja azt, hogy a tagok által elfogadott, vagy legalább is tudomásul vett normák szerint ténykedik. A szervezet ereje, hatalma tagjainak cselekedetein, döntésein keresztül is befolyásolja a társadalom életét. Az ilyeténképpen delegált hatalom sokszor egészen hétköznapi dolgokra korlátozódik (birtokosa betölt egy posztot, együttműködik környezetével és ennek keretében képes a többiek sorsának alakítására). Ha a szervezet tagja önérdekből, az együttműködést szabályozó normákat megsértve fejti ki a szervezet által tőle várt tevékenységet, akkor megnyilvánulását korrupt magatartásnak tekintjük.

Az állam a jogrenden - a gyakorlatilag érvényesülő jogrendszeren - keresztül olyan társadalmi együttélési normarendszert érvényesít a közhatalom erejével, amely szükség esetén kényszeríti az embereket arra, hogy a jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedjenek. A jogszabályrendszer (a tételes jog) belső ellentmondásoktól elvileg mentes előírásokból tevődik össze, amelyek

egyfelől lehetővé teszik a lehetséges magatartások két csoportba (,,jogszerű'' és ,,jogellenes'') sorolását, anélkül, hogy a jó és a rossz megítélésébe bonyolódnának,

másfelől az emberi cselekedeteket tiltó, megengedő, bizonyos viselkedéseket preferáló, másokat büntető szabályokkal befolyásolják.

A jog szabályai a bírák és néhány más, mai fogalmaink szerint köztisztviselőnek számító állami funkcionárius vesztegetési ügyeit már a régmúlt időkben is, és nagyon súlyosan büntették, de a tilalmak büntetőjogi szempontból nézve szűk körre szorítkoztak. Hosszú időn át nagy megbecsüléssel járt egy köztisztség ellátása, de azért díjazás nem járt; az intézett ügyekben érintett felek honorálták (mai viszonyok között talán a perköltségnek megfelelő jelleggel) a fáradozást.

Az első magyar korszerű büntető törvénykönyv (az 1878-ban keletkezett Csemegi-kódex) csak meghatározott és pontosan definiált ,,közhivatalnoki'' körben büntette a korrupció bizonyos megnyilvánulásait - általában az előny fejében elkövetett kötelességszegést. Emellett értelmezett egy olyan bűncselekményt is, amely a korabeli piacgazdasági viszonyok között a verseny (közelebbről az árverés) tisztaságát fenyegette.

A pártállami struktúrában a társadalmi tulajdon körének kiterjesztésével együtt járt az érdekeltségi viszonyok elmosódása, átláthatatlanabbá válása. Egyidejűleg kiszélesedett a közhivatalnok fogalma, viszont kikerültek a törvényből a piacgazdasággal összefüggő, feleslegesnek gondolt bűncselekmények. Minden állami vállalat összes alkalmazottja közhivatalnoknak számított a büntetőjog szemszögéből. A kezelhetőség érdekében született 1961-ben a ,,hivatalos személy'' fogalom, azóta a jog a hivatalos személy által ellátott közhatalmi funkciókat tekinti olyan feladatköröknek, amelyekben a korrupciós előny elfogadása és adása büntetendő cselekmény.

Jelenleg a magyar jogrendszer a korrupt megnyilvánulásokat törvényesen körülírt feltételek mellett és törvényesen körülírt mértékig bünteti. A jogász nem korrupcióról, hanem korrupciós bűncselekményekről beszél, és ezeken a tételes magyar büntetőjogot alapul véve elsősorban a vesztegetés különböző változatait (befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés, vesztegetés, stb.) érti.

A korrupciós bűncselekmények köre országonként különböző lehet, tükrözheti az adott társadalom korrupcióra vonatkozó felfogását. Ráadásul időről időre mind a közfelfogás, mind a jogi megítélés változhat.

Olaszországban a II. világháború után kialakított magisztrátusi bíráskodás autonómiájának köszönhetők a politikai korrupció ügyészi üldözésének sikerei. Az Egyesült Államokban és Franciaországban a magisztrátusoknak nincs hasonló alkotmányos védelme, ezért a korrupciós ügyek jelentős részét könnyebben eltusolhatják az érintettek. (Rossetti, 2000)

A kelet-közép-európai országokban jelenleg igen gyorsan zajlik egy ilyen jellegű folyamat, ellentmondásossága pedig komoly feszültségek forrása. A közgondolkodásban még a köztulajdon széles köréhez kapcsolódó (összességében szigorúbb) korrupció-fogalom él, miközben a versenypiaci viszonyok térnyerésével nem tart lépést a jogi szabályozás. A közfelfogás olyan ügyleteket is korrupciósnak tekint, amelyeket a piacgazdálkodás jogrendje világszerte megenged, miközben a hatályos jogszabályok fejlett piacgazdaságokban büntetett korrupciós ügyleteket sem tiltanak.

A büntetőjog hatálya konkrét cselekményekre terjed ki. A tényállásokat mérlegelő megközelítés folyamatok követésére nem vállalkozhat, ezért a feszültségek feloldásában sem tölthet be elsődleges szerepet. Emellett nem hatékony eszköz a korrupció elleni küzdelemben sem. Mérsékelt hatékonyságának oka elsősorban az, hogy a vesztegetés természeténél fogva rendkívül nehezen leplezhető le.

Hajlunk arra, hogy veszedelmes zsebtolvajnak tartsuk azt, akit (volt rá eset) 87 éves koráig 50-szer büntettek meg vétkeiért. Pedig az illető személy inkább dilettáns. Az igazán veszedelmes zsebtolvajt sosem büntetik meg, mert nem tudják elcsípni.

A vesztegetéses bűncselekményekben a jog megkülönbözteti az aktív és a passzív vesztegetőt (a passzív fél rendszerint - de nem feltétlenül - a törvény által meghatározott értelemben ,,befolyásos'' közhivatalt ellátó személy). A korrupciós bűncselekményre az esetek jelentős részében akkor derül fény, ha két olyan ember botlik egymásba, akik közül az egyik meg akarja szegni a törvényt, a másik azonban nem hajlandó erre. Ha ugyanis két ember megegyezik abban, hogy megszegik a törvényt vagy az eljárásrendet, akkor mind a kettőnek az az érdeke, hogy ez sose derüljön ki. A bizonyítás nehézségeit növeli a befolyásolás kiterjedt szürke zónájának létezése a direkt, büntetőjogilag szankcionálható megvesztegetés előtt. Szűk vagy elavult előírásokkal nem lehet rátalálni a korrupció modern, gyakran közvetett és indirekt formáira, és nagyon nehéz azokat törvények szigorításával üldözni.

A korrupciós bűncselekmények leleplezési és bizonyítási nehézségeit felismerve ezért terjedőben van az a stratégia, amely szerint nem magát a korrupciós bűncselekményt kell üldözni, hanem olyan helyzetet kell teremteni, amiben a korrupciós bűncselekményre kevés lehetőség nyílik. A döntéshozatali folyamatokat átláthatóvá kell tenni. A eljárások rendjét pontosan szabályozva mindig lehet tudni, hogy a folyamat melyik pontján kik gyakorolnak lényeges befolyást a döntésre.

Hozzájárulhat a korrupció visszaszorításához a megvesztegetés kísértésének jobban kitett személyek morális tartásának erősítése. Ez csak látszólag erkölcsi kérdés, például szorosan összefügg a közigazgatásban dolgozók jövedelemszintjével. Olyan államokban, ahol az emberi jogok, személyes adatok alkotmányos védelme nem jelent akadályt, hatékony eszköz lehet az évenkénti szigorú vagyonelszámoltatás is (ha a jövedelem és a vagyon értéke között ellentmondás van, fennáll a bukás veszélye). Komoly szerepe lehet a különféle területekre vonatkozó magatartási, etikai kódexeknek.

Az áttekinthetőség és szabályozottság megkülönböztethetővé teszi lobbyzást a megvesztegetéstől, a befolyással való gazdálkodást az üzérkedéstől. A csoportérdek képviselőjének igyekezete - a kijárás - nem feltétlenül sért közérdeket, utóbbi az eljárások szabályozottságához, a szabályok betartásához fűződik. Különösen fontos ez a megkülönböztetés a törvényalkotás befolyásolására irányuló lobbyzás esetében, ha a ,,jogalkotó'' kiléte nem, vagy csak nehezen azonosítható.

Az államforma-szerveződések mintáival és működőképességükkel foglalkozó történettudományos kutatások szerint a korrupció az ókortól kezdve velejárója volt az államiságnak. A jelenség, az indítékok, a módszerek és a változatok olyan szerzők figyelmét vonták magukra, mint Platón, Machiavelli, Montesquieu.

A leíró és elemző történetírás következtetései azt jelzik, hogy a korrupt viselkedésformák kereke az értékrend, annak társadalmi elfogadottsága és államszerkezeti érvényesítése tengelyén fordul (vagy áll). Történelmi tapasztalatok szerint virágzó időszakokban talán kevésbé, hanyatlás idején talán jobban átitatja a korrupció a társadalom életét. Oligarchikus viszonyok között és társadalmi méretű megmozdulások (forradalmak) alkalmával gyakran tör a felszínre populista és demagóg korrupcióellenesség, a tisztulás azonban soha nem végleges.

Megfigyelhető, hogy a korrupció korlátozása akkor a legeredményesebb, ha azt olyan széleskörű társadalmi igény alapozza meg, amely önkéntes közösségek, referenciacsoportok együttműködésre és kölcsönös bizalomra alapozott magatartásmintáiban is realizálódik.

Politológia

A társadalom életének formáltságát elemző politológia számára a korrupció nehezen definiálható politikai természetű jelenség. Politikai csoportok, intézmények, szervezetek kölcsönhatásaiban észlelhető és vizsgálható a működőképesség, épség, áttekinthetőség hiánya, avagy a romlottság, gyanús félhomály, azaz korrupció. Politika és korrupció feltételezik egymást - fogalmaikat egymásra vonatkoztatva lehet megválasztani. Ha egy közösségben a politika nem értelmezhető, ott a korrupció fogalma sem használható szokványos értelemben (ez lehet a helyzet a szervezett bűnözés egyes struktúráiban és egyes kemény diktatúrákban).

Érthető, de reménytelen igyekezet a korrupció forrását néven nevezhető társadalmi csoportokban, szervezetekben meglelni. A korrupcióban a társadalom egészének közjavak felhasználásával összefüggő lényegi viszonyai jutnak kifejezésre. A fogalom értelmezésétől is függ az, hogy vele kapcsolatban milyen kijelentések tehetők.

A korrupció szempontjából készített ország-rangsorok gazdasági megfontolásokból kiindulva minősítik egy-egy ország erkölcsi állapotát. Ez a megítélés is politikai természetű, mert a kultúrát, a gazdálkodást, a közigazgatást és a jogrendszer érvényesülésének minőségét az állam egészére vonatkoztatja.

A korrupció iránti érdeklődés nemzetközivé válásának oka a globalizáció kibontakozása. Az államon belüli korrupció (a helyi jog, a helyi erkölcs, a helyi igazgatási szabályok megkerülése) a nemzetközi tőke számára egy bizonyos szintig költségtényező. Ha azonban a betelepülés széles körű és tartós, előtérbe kerül a szabályozási-jogi környezet ,,megtisztításának'' igénye. Ez nem feltétlenül jelent emelkedett erkölcsi törekvést. Sokak szerint létezik egy globálisan megnyilvánuló korrupció, amely a nélkül rombol szabadon, hogy a nem létező világjog, világerkölcs vagy világadminisztráció szabályainak áthágásában elmarasztalható lenne.

A korrupció meghatározását megkönnyíti az átláthatóság körülírása. A korrupció esetében megjelenő hatalmi visszaélésre az elfátyolozottság a jellemző, aminek ellentettje az átvilágíthatóság (transzparencia). Elgondolható a korrupció az ép múlt megromlásának okaként és a romlott jelen jobbra fordulása érdekében felszámolandó állapotjellemzőként is. Tág értelemben a korrupció a közrossz megnevezése (Gombár, 1998).

Számos történelmi példa szerint a korrupció nem csak ott létezik, ahol egy hivatalnoki rend gyakorol társadalmi újraelosztást. Nem köthető történelmi korszakhoz, sajátos kultúrához, konkrét uralmi szerkezethez. Megszűnése nem remélhető a demokráciától, az állami újraelosztás csökkentésétől, a keresztény etika oktatásától, autokratikus-szabadsághiányos állampolitikai rendszerek felszámolásától vagy az istenhithez való visszatéréstől. Az erkölcsi megfontolások azonban figyelemre méltóak, mert a korrupció érzékelése mindig és csakis erkölcsi normáktól függ. Megvallott és meghirdetett erkölcsi normák nélkül a korrupciót nemhogy korlátozni, megérteni se tudjuk.

A korrupció megfékezéséhez és féken tartásához - mivel politikai jelenségről van szó - mindenekelőtt politikai akaratra van szükség. Politikai szintű és érvényű meggyőződés kell ahhoz, hogy a közerkölcs korrupció ellen ható normái intézményesen ismertek legyenek, hathassanak, és az ezek függvényében alkotott jogi előírások érvényesüljenek. A gazdaság szereplői részéről a korrumpáló készség (a vállalkozókészség elemeként) általában adott. A politikai jelzés indít és bontakoztat ki korrupciós hullámot. A nagy korrupciók mindenütt politikai indíttatásúak.

... Magyarország egén csak az a sötét csillag kóvályog, amely politikai korrupcióba, erkölcstelen erőszakba, szószegő furfangba fojtotta el a magyar közélet tisztességének sugarait... ha ez a csillagzat uralkodik még tovább rajtunk, akkor az állapotok a közromlás örvényébe hajolnak... (Prohászka, 1899)

A szegénység, mint okmegjelölés, annyiban helyénvaló, amennyiben erkölcstelenség a szegénységet kiváltó vagy fönntartó társadalmi szerkezet. Ezért elvárható az, hogy a politika felelős tényezői föllépjenek a döntő mértékben általuk okozott korrupt állapotok ellen. Ha ez sokak meggyőződése, ha a többség nem a politikán kívüli semmiben keresi a megoldást, akkor egy demokráciában nem reménytelen a helyzet.

A magatartástudományi (etológiai) elemzés a javak előnyök szerzése vagy megtartása érdekében történő adását és elfogadását az evolúció folyamatába ágyazódó gyakorlatként értelmezi. Nem állítja azt, hogy a korrupció génjeinkben rögzített hajlam, de rámutat arra, hogy az egyén alkalmazkodási és szaporodási törekvéseinek érvényesítése érdekében hajlamos az egyébként általa is ismert és elfogadott közösségi normák megszegésére. A korrupciós mechanizmusok kialakulásában pedig helyzeti adottságok, kulturális tényezők, neveltetés, morális elkötelezettség mellett örökletes hajlamokban rejlő eltérések is szerepet játszanak.

A korrupció ebben a megközelítésben a kiválogatódási esélyek növelésére alkalmas ügylet. Megfigyelések szerint már egyes főemlősök (például törpe csimpánzok) magatartásában előfordulnak olyan manipulatív viselkedésformák, amelyek a felajánló és az elfogadó egyed alkalmazkodási és szaporodási esélyeit egyaránt növelő kapcsolatra irányulnak (protokorrupció, Tóth). A kezdeményező egyed más egyedekhez fűződő kapcsolatát képes jelentősen megváltoztatni annak érdekében, hogy több, számára fontos erőforráshoz jusson.

Eszerint a korrupciós jellegű folyamatok a magas intelligenciájú (közösséggé szerveződő) fajok szociális viszonyaiban gyökereznek és az emberi társadalomban teljességükben bontakoznak ki. Az agy teljesítőképességének növekedésével lehetővé válik a kognitív képességek összetettebbé válása, a közösséggé szerveződés. A tapasztalás folyamatában fokozatosan kialakulnak és rögzülnek olyan normák, amelyek bizonyos helyzetekben az egyén és a közösség érdekei között mutatkozó feszültséget a közösség javára oldják fel. Az alkalmazkodási-szaporodási késztetés viszont erőforrásokra, előnyös helyzetekre, adott esetben élvezetekre irányuló törekvést vált ki.

Ha a közösség osztatlan tulajdonához való hozzáférés korlátozott, gyakran alakul ki tülekedés. Egyének és csoportok ilyen helyzetet észlelve indíttatva érezhetik magukat arra, hogy erőforráshoz jutási esélyeiket a közösségi normák megkerülésével vagy áthágásával alkalomszerűen vagy rendszeresen növeljék. Egy széles körben folyó versengésben ilyesféle ügylettel (a közösség szempontjából önző együttműködéssel, például teljesítménytől független, azt megelőzően nyújtott ,,borravalóval'') erőforrástöbblethez lehet jutni másokkal szemben.

Szervezett, hierarchikusan tagolt társadalmakban a tülekedés strukturálódik. A különféle szinteken hozzáférhető különféle javak megszerzésére irányuló törekvés a politikai gépezet szerkezetéhez igazodó vetélkedés formáiban jelenik meg. Vetélkedés tárgyává válhatnak például privatizációs, közbeszerzési stb. ügyletek. Ezek magatartásbiológiai elemzése a karakterisztikus változatok (például a kliens-patrónus kapcsolat, politikai-gazdasági összefonódások) mellett kiterjeszthető a korrupció és az ajándékozás megkülönböztetésére, a csoportképző célzatú korrumpálásra, a rokoni kapcsolatokhoz kötődő ügyletekre és a rejtettségből eredő sajátos következményekre is.

A közösségi normák áthágásának ellenőrzése, megakadályozása, megtorlása egyaránt körülményes és költséges feladat. A magatartásbiológiai vizsgálatok egyik következtetése szerint széles körű egyetértéssel és kiterjedt összefogással azonban el lehet érni olyan stabil, dinamikus egyensúlyt, amelyben a nemtörődömség és a korrupció nem lehetetleníti el az egyének és a társadalom alkalmazkodási képességét és reprodukcióját.

A szociálpszichológia napjainkig kevés figyelmet szentelt a társadalmi-gazdasági fejlettség tekintetében elmaradottabb közösségek korrupciós problémáinak (bár a hiánygazdasággal összefüggő hazai társadalomlélektani elemzések számolnak ezekkel - Varga, 1985). A jelenségek mögött meghúzódó szociálpszichológiai mechanizmusokra vonatkozó megállapításai közül az alábbiak emelhetők ki.

Társadalmi szempontból különösen károsak a szolidaritást aláásó, a társadalom szövetét roncsoló korrupciós változatok (például az egészségügyben kialakult paraszolvencia-gyakorlat). E körben gyakran egyidejűleg észlelhetők ambivalens beállítódások. A közgondolkodás egyfelől - és nem minden ok nélkül - a korrumpálási szándékkal megkörnyékezetteket (az ,,orvostársadalmat'') az áldozatkészség mintaképeinek, fizetésüket méltánytalanul alacsonynak tekinti, másfelől viszont nem alkot egyértelmű képet arról, hogy a korrumpáló paraszolvencia egyes kisebb csoportok jövedelmét milyen körben és milyen mértékben egészíti ki. A valóságos viszonyokat feltáró elemzések ritkák, azokat szemérmes hallgatás övezi.

Általános tapasztalat szerint alapvető értékeink, beállítódásaink és magatartásunk között egyensúlyra törekszünk. Ha valamilyen oknál fogva ezek között feszültség alakul ki, a megoldás érdekében többnyire nem a magatartásunkon változtatunk, hanem átértékeljük a magunk számára a helyzetet, beállítódásunkat változtatjuk meg. Ez a szociálpszichológiai mechanizmus a magyarázata annak, hogy számos - a közfelfogás által korrupciósnak tekintett - gyakorlati esetben, különösen a szolgáltatások körében, a ,,kedvezményezettek'' egyáltalán nem tekintik magukat korrumpáltnak. Többnyire valóban nincs szó arról, hogy cinikusan visszaélnének helyzetükkel, alkalmi ,,honoráriumaikban'' csupán az egyébként is igazságtalannak tartott társadalmi újraelosztás (meglehet, nehézkes, sőt megalázónak érzett) korrekcióját látják.

Gondolkodásunkat kettősség jellemzi azért is, mert általában másként alkotunk véleményt akkor, ha egy adott helyzetben mi figyeljük meg valaki viselkedését, vagy mi magunk vagyunk a cselekvők. Ha megfigyelők vagyunk, rendszerint szigorúbban ítélkezünk, az indokolhatónál nagyobb mértékben hajlunk a cselekvő jellemére, személyiségére vonatkozó következtetésekre, korruptságának megállapítására. Ha mi magunk vagyunk a cselekvő helyzetében, akkor ugyanazt a magatartást hajlamosak vagyunk a körülményekkel, a helyzet különféle, esetleg kényszerítő adottságaival magyarázni, jellemvonásainkat nem érintő alkalmazkodást látva tetteinkben.

A hasonulás (konformitás) kényszere nagy erővel késztethet olyan magatartásra, amelyet egyébként nem tartunk helyénvalónak. Ennek a kiszolgáltatottságnak oka lehet a tájékozatlanság: aki bizonytalan egy helyzetben, nem ismer objektív támpontokat a helyénvaló cselekedet megítéléséhez, társaihoz fordulva szerzi meg a döntéshez szükséges információt. Amikor az egészségügyi dolgozó vagy a közalkalmazott ,,beleszocializálódik'' a szakmájába, hivatásába, lát egy kialakult gyakorlatot, amely alól tudva és akarva is igen nehéz lenne magát kivonni. Ha pedig alkalmazkodott, az előbbi mechanizmus alapján nagyon hamar kialakítja azt a fajta nézetrendszert, amely az ő magatartását nem korruptnak, nem korrupciónak tekinti, míg más hasonló helyzetben lévő ember magatartását igen.

Társadalmi környezetüktől elidegenedett intézményrendszerekben a korrumpálás a személyesség kikényszerítésének sajátos eszköze lehet (Bodó, 1999).

A magyar társadalmi nyilvánosság szociálpszichológiai jellegű érdek- és értékütközéseket racionalizáló, karbantartó készsége és felkészültsége tapasztalat szerint fejlett.

A pszichiátria eszköztárával vizsgált jelenségek és folyamatok leírásához használt fogalmak némelyike (például a mentálhigiéné) ugyanolyan értelemben és mértékben összetett, illetve definiálatlan, mint a korrupció. E tudományterület vizsgálódási módszereit emellett azért is érdemes felhasználni a korrupcióval összefüggő kérdések vizsgálatában, mert a modern pszichiátria szemléletmódja interdiszciplináris, a gazdasági-társadalmi összefüggések széles tartományára kiterjed. Ráadásul a mentálhigiénés kutatások a deviánsnak minősített magatartásminták esetében megvilágítanak olyan hatásokat is, amelyek - igaz, a korrupciótól eltérő értelemben, de - közrossznak nevezhető tényezői a nem kívánt jelenségeknek.

Érdekes, hogy amint a korrupció néhány sajátos változata, a deviancia sem feltétlenül jelent helytelen, normaszegő, közrossznak minősítendő viselkedést. Ellenkezőleg, adott körülmények között éppen a közjó mellett elkötelezett magatartás szorulhat olyan kisebbségbe, amelyet a többség deviánsnak minősít és büntet. A hagyomány és a kultúra szerepének jelentősége is nagy mindkét vonatkozásban. Egy társadalom például az öngyilkosságot - amely gyakoriságát tekintve nyilvánvalóan deviáns lépés - akár normakövető cselekedetként is értelmezheti.

A korrupció a mentálhigiéné fogalomvilágában nem beilleszkedési zavar, hanem maga a társadalmi beilleszkedés. Társadalmi tény, válasz, valamilyen más társadalmi hatás vagy tényező következménye. A korrupciónak nincs ,,bacillusa'', környezeti-társadalmi-kultúrális hatások függvényében alakul, megelőzésének nincs ettől független hygiénés eljárása.

A deviancia kutatói szerint a korrupció fogalmának definiálhatatlanságát az a feszültség magyarázza, amely a keresztény Európában az ember potenciális tökéletessége (?) és aktuális megjobbíthatatlansága között áll fenn. A korrupciós helyzetekben két, antropológiailag egymásba ágyazódó hatás ütközik meg: a közjóra való tekintettel kialakult normák másra indítják a közösségébe szocializálódott, kultúrát és hagyományt ismerő embert, mint a környezetével szemben a maga egyéniségét, önzését átélő személyt (Kézdi, 1999).

Ez a kettősség más szóval azt jelenti, hogy a korrupció nem értelmezhető devianciaként. Olyan társadalmi jelenség, amelyben torzult áldozatkészség ötvöződik torzult önzéssel. A korrupció torzult kölcsönös előnyöket biztosít a résztvevők számára. Részletekbe menő vizsgálatokkal minden bizonnyal fel lehetne tárni a normáktól való eltérések változatait, és valószínű, hogy az összetevők nincsenek mindig egyensúlyban (lehetséges például, hogy az önzés eleme gyakoribb). A korrupció elleni küzdelem kilátásait ebből a szempontból mindenesetre érdemes megfontolni.

A korrupciós jelenségek változatossága, a korrupcióval kapcsolatos kérdések összetettsége, lezáratlansága és ellentmondásossága miatt természetes, hogy a mindennapi élet különböző területein sok olyan megfigyelés és megállapítás születik, amely nem feltétlenül és nem azonnal épül be szaktudományosnak nevezhető gondolati keretekbe. Ezért indokolt is, lehetséges is azoknak a gazdasági, politikai, közszolgálati, kutató vagy nevelő tevékenység keretében születő megfontolásoknak a figyelemmel kísérése, amelyek további megfontolások kiinduló pontjaként szolgálhatnak vagy összefüggőbb elemzésekhez kapcsolódva azok továbbfejlesztését segíthetik elő. Közülük említjük meg a következőket:

A korrupciós ügyletben a felek a formális-intézményi rendet lokálisan és átmenetileg helyettesítik egy informális-személyes viszonyrendszerrel. Ilyen műveletre nem mindenki alkalmas. Sokan képtelenek a korrupciós viszony e sajátos koreográfiájának bemutatására, balekként botladoznak, noha távolról sem utasítják el a korrumpálást vagy korrumpálódást.

A társadalomfejlődés egyik lehetséges iránya mentén a strukturálatlan hatalom árucikké válhat. Kialakulhatnak olyan játékszabályok, amelyeket nem közérdekből vezetnek le. Ha szűk területre szorul vissza az állam, a csereügyletek döntő többsége magánüggyé tehető. Igen kevés szabály kijátszása járhat tisztességtelen előnnyel. A korrupció ,,legalizálása'' a tőkeerő bevonulását jelentheti a gazdaság területére, némileg emlékeztetve a tervutasításra, amely a politika bevonulása volt a gazdaság területére. Más kérdés, hogy egy ilyen irányú folyamat eredményeként mi történik a társadalommal, amelyben elporladhat az erkölcs, a közösségi érdek és érték.

4.3. Erkölcsi megfontolások

A szaktudományok csaknem mindegyike eljut arra a következtetésre, hogy a korrupció kérdéskörének megítélésében a politikai megfontolásokon is túl kell lépni. Fel kell tárni azt a morális környezetet, amelyben a korrupciós jelenségek kialakulnak, fennmaradnak és változnak.

A szó- és fogalomhasználat ezen a vizsgálódási szinten már világnézeti beállítódás függvénye is, de az erkölcsi mérlegelés még nem esik feltétlenül egybe a transzcendens értékekre alapozott megítéléssel. Nyitva hagyható az istenhit kérdése, elegendő annyit feltenni, hogy a korrupciós jelenségeket észlelő közösség kialakulásának és együtt maradásának bázisa a közjóra és a közerkölcsre vonatkozó megegyezés. A korrupció a politika és erkölcs, a magánérdek és a közjó dimenzióiban mérhető be. Az együttműködésen és bizalmon alapuló magatartásminták életképességének (és folyamatos újratermelődésének) előfeltétele a társadalomszerveződés.

Egy ilyen közösségben - kisebb vagy nagyobb számban - jelen vannak olyan integer személyiségek, akik a köz megegyezéseinek tiszteletben tartását tekintik a tisztesség mértékének, és azt képesek megőrizni akkor is, ha a gyakorlat az ezzel járó áldozatok és kockázatok kerülésére késztet. Az áldozatok és kockázatok vállalásának is vannak azonban korlátai. Ezért indokolt megvizsgálni, hogy milyen lehetőségei vannak az integer életvezetésnek egy olyan társadalomban, amelyben széles körűvé válik (és köztisztviselők bevonásával történik) a közjavak élvezetére vonatkozó szabályok áthágása (Kende, 1999).

A kelet-közép-európai társadalmakban a korrupciós jelenségek korábbinál szembeötlőbbé válása minden bizonnyal összefügg azzal a folyamattal, amelyben drámai gyorsasággal vesztik érvényüket egy sokévtizedes szocialista gyakorlat megszokott játékszabályai (köztük olyanok is, mint a munkahelyhez vagy az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás szabályai). A közjavakkal történő magángazdálkodás világa (amelyben a munkahelyi irodaszereket iskolaév-kezdéskor főnöki bátorítással lehetett a gyerek számára hazavinni) sportszerű és mértéktartó szabályszegések árán fenntarthatónak látszott. A közösségi erőforrások kimerülése hosszú időn át távoli fenyegetésnek tűnt csak. A közerkölcs integrálta a közjavak élvezetét rendező szabályok áthágását, kialakult az a közérzet, hogy éppen ilyen módon érhető el optimális életvitel. Ebben a környezetben az integer személy veszteségei - a szabályszegés tétjei - viszonylag alacsonyak. A formálisan hirdetett értékrend követőit a (nem feltétlenül hallgatólagos) közvélekedés baleknak, rosszabb esetben játékrontónak tartja.

A gazdasági-társadalmi átalakulás folyamatában történelmileg igen rövid idő alatt válnak tarthatatlanná azok a félreértések és hiedelmek, amelyeken a ,,létező szocializmus'' társadalmi elfogadottsága alapult. Beszűkül, és nehezebben értelmezhetővé válik a közérdek fogalma. A versenygazdaság keretei között a magántulajdonos vállalkozásán belül nem tűr társadalmi újraelosztást. Ha a tisztesség útja csőd felé vezet, kénytelen-kelletlen letér arról. Tanulási folyamat részesévé válnak a gazdaság szereplői. A játékszabályok gyakori változása, összehangolatlansága, hiányos ismerete és kijátszása alig áttekinthető és nehezen megítélhető korrupciógyanús helyzetekhez vezet.

Ilyen körülmények között a szabálytisztelet értelme is, gyakorlása is megnehezül. Az integer életvezetés egyenesen gyanússá válhat. Különösen kényes helyzetbe kerülhet az, aki közszolgálatot vállal, hiszen integer értékrendjének érvényesítése közmegegyezést keresztező magatartásnak minősülhet.

A korrupciós jelenségek körében a közjavak érintettsége miatt kulcsfontosságú kérdés az, hogy vállalkoznak-e közszolgálatra integer személyiségek, és ha igen, értékrendjük érvényesülésének milyen feltételei vannak.

A legelső (inkább alanyi) feltétel az etikai mérce iránti erős elkötelezettség. Ebben az összefüggésben az értékrend alapja nem meghatározó jelentőségű. Az etikai beállítódás lehet világi, transzcendens, nemzeti vagy emberközpontú. A lényeg az, hogy az integer személy a közjó munkálását lehetségesnek és fontosnak tartsa, higgyen az irányadó erkölcsi normák társadalmi érvényességében.

A közszolgálat vállalásának második feltétele a közérdekkel való azonosulás készsége, ideértve a magánérdekről való megfontolt lemondás készségét is. Más megfogalmazásban ez a feltétel az önmegvalósítást és a közjó munkálását kapcsolja össze. Nehézségeit akkor lehet megérteni, ha észrevesszük, hogy adott esetben egy államszervezet tevékenysége a közérdek érvényesítése helyett a hatalmat birtoklók szolgálatára redukálódhat. Ez az utóbbi szerep természetes, de a beszűkülés kiiktatja a gyakorlatból mindazt, amit a nyugati civilizáció - és benne vitathatatlanul és elválaszthatatlanul a kereszténység - a hatalmi képződmények morális és társadalmi kontroll alá helyezéséért tett. Gyengítheti a közérdek érvényesülését olyan közmegegyezés is, amely kétségbe vonja a közjó létezését vagy jelentőségét.

Bolond lennék, ha a többiekkel ellentétben nem a magam érdekét nézném... Mindenki jobban járna, ha szabályokat fogadnánk el, és tiszteletben tartanánk azokat, de miért ne járjunk mi még jobban, mint mindenki, ha ehhez feleslegesek a szabályok?

A személyesebb feltételek sorában az integritás harmadik komponense a civil kurázsi. Ez elsősorban alkat, nevelés és jellem, de az egyént támogató családi-baráti-közösségi környezet kérdése is. Negyedik, tárgyi tényezőként felfogható feltétel a közszolgálatot teljesítők megfelelő jövedelemszintje. Végül fontosnak látszó vonás az a készség, amely a közemberek számára elérhetetlen javak és megkülönböztetések közül csak azokkal él, amelyek használatát maga a szolgálat indokolja. Mindhárom vonatkozásban a kiszolgáltatottság kockázatának minimalizálása a lényeg. A valamely csoporttal, párttal, rokonsággal való összefonódásból keletkezett személyes függőség integritási problémát vet fel, ha a szóban forgó csoport szolgáltatásokat vár el a tisztségviselőtől. A plurális demokrácia egyik előnye, hogy az ilyen természetű függőségeknek legalábbis az időben határt szab. Az pedig nyilvánvaló, hogy az integer köztisztviselő családi-rokoni-baráti környezetének közjóra vonatkozó felfogása nem térhet el lényegesen az integer életfelfogástól.

,,csak olyan közszereplőtől várható el feddhetetlenség, aki az állam szolgálatát - ... - minden más lojalitás fölé helyezi''- ,,ahol a közlekedés igazgatásával megbízott tisztviselők mukkanás nélkül nyelik le azt a (nyilvánvalóan rögtönzött) kormányfői bejelentést, hogy másnaptól kezdve a 65 éven felüliek is ingyen vehetik igénybe a villamos- és vasúti járatokat, a távolsági autóbuszokat, sőt még a nemzeti légitársaság gépeit is, ott bizony kérdéses, hogy köztársaság van-e, vagy pedig személyes váruraság...''

Az integer köztisztviselő eredményes tevékenységének természetesen vannak társadalmi feltételei is. Egy politikai közösség bizonyos értelemben morális közösség (sőt valószínű, hogy politikai is csak addig tud lenni, amíg ítéleteinek megvan a közös morális háttere). Minden egyes ember elsősorban az intézmények jogkövető magatartásán szocializálódik. Ha rendszeresen azt tapasztalja, hogy rendőrök, ügyészek, bírók, ügyvédek és nyomukban mind az állam, mind a magánszféra képviselői a törvényesség látszatának fenntartásával valójában önkényesen alkalmazzák a törvényeket, akkor egyrészt maga is azok kijátszására törekszik, másrészt ösztöneiben tovább élteti a társadalmi rendetlenség élményét. Ezért a korrupciós jellegű szabályszegések visszaszorítása csakis a közszférából indulhat ki, az erkölcs szabályaival ,,nem túlságosan'' ütköző állapotok helyreállítására irányuló törekvéseket csak a politika vezényelheti le.

A korrupció visszaszorításáért vívott küzdelem tartalma szerint erkölcsi, eszköztárában azonban fontos helyet foglalnak el a tárgyias jellegű szabályozók (törvények, versenyszabályok). Ezek minden különös erkölcsi pátosz nélkül szűkítik a korrupció lehetőségét.

Az integer magatartás elsősorban az egyén morális döntésének függvénye. De a politikai szféra aktív közreműködése és az erre való eltökéltsége nélkül a társadalom megrendült erkölcsi eresztékeinek megerősítése aligha valósítható meg. A züllés elleni küzdelemben az állam mellett más intézmények (az iskola, az egyházak, civil egyesülések) is szerepet vállalnak, a kezdeményezést azonban közakaratra támaszkodó államvezetésnek kell vállalnia.

A társadalom viszont önmagát bénítja meg, önmagát ítéli vereségre, amikor a közélettől ilyen vagy olyan okokból megcsömörlötten kivonul a politikából, abban a hitben, hogy saját kis köreibe visszavonulva élhetőbb világot teremthet magának. Ehhez persze teljes mértékben joga van. De ha egy állam polgárai csak annyit várnak el politikai intézményeiktől és azok működtetőitől, hogy köreiket ne zavarják, akkor nem csodálkozhatnak azon, hogy - mint közösség - tehetetlenek, s hogy olyan politikai csoportok telepszenek rájuk és beszélnek helyettük, amelyek tetteiben nem ismernek rá saját nézeteikre és értékeikre. A politikából való kivonulással ugyanis erre ítélték magukat. Egy tisztességes viszonyokra vágyó társadalomnak az ehhez szükséges politikai intézményeket is komolyan kell vennie, azokat ki kell építenie. A közjó keresése nélkül a köz, mint olyan, értelmetlenné válik.

A morálteológia a korrupciót az erkölcsi romlottságtól a megvesztegetés büntetőjogi tényállásáig terjedő szélességben értelmezi. Forrásai között számon tartja azt az általános emberi esendőséget, amely alattvalóknak és ,,Isten kegyelméből uralkodóknak'' minden korban és minden kultúrában egyaránt sajátja. Irigyek is vagyunk, gyávák is, öklöt is rázunk, de ha mi lennénk ,,ott'', talán ugyanazt tennénk (Tuba, 1999).

Ebből az őszinteségből következik a korrupcióhoz való viszonyulás egyik fontos mozzanata, a benne élünk, vagy vele élünk kérdésre adható realista válasz. Egyfelől ugyanis fölbukkanására mindig számítva együtt kell élni vele, másfelől lankadatlanul kell küzdeni ellene.

Széles értelemben használja a morálteológia a norma fogalmát is. A közvetlen és szűkebb meghatározás ugyan a jogrendre, elsősorban a törvényekre támaszkodik, tágabb értelemben azonban a normát erkölcsi viselkedésmintának kell tekinteni. Ezért egyes cselekedetek korrupciónak számíthatnak anélkül, hogy a jogrend közvetlenül tiltaná azokat (az természetesen nem meglepő, ha tovább lépve kiderül, hogy a normaszegés száraz megállapítása éppen a spiritualitás dimenziójában válik igazán emberivé, színessé, teljessé).

A korrupció megítélésének sajátos próbaköve a mihaszna intézőről szóló példabeszéd (Lk 16,1...8) értelmezése. A jézusi tanítást itt akár a korrupt viselkedésre bátorító buzdításként is felfoghatnánk. Az exegéták azonban egyetértenek abban, hogy a parabola nem a tékozló és korrupt magatartásról, hanem a találékony érdek- és helyzetfelismerésről szól.

A morálteológia nem kínál zárt minősítő módszereket, tényállásokhoz igazodó erkölcsös megoldásokat korrupcióérzékeny döntési helyzetekre. Megállapítja, hogy a kényes esetek többségében valóban nehéz, sőt lehetetlen fölállítani a döntési alternatívák kételymentes sorrendjét. Különösen így van ez akkor, ha a korrumpáló kezdeményezést méltatlan és jogtalan állapot elviselhetetlensége váltja ki (például a hátrányos helyzetbe szorított kisebbségek, a diktatórikus rendszerek üldözöttjei korrupciós ügyletekkel javítják helyzetüket). Akik hajlanak az efféle funkcionális korrupció megértő helyeslésére, feltételeznek egy magasabb rendű vonatkozási keretet. Utóbbi léte és magasabbrendűsége igazolásra szorul, nem csak általában, hanem az ügyletek konkrétságában is.

A morális megítélés szempontjából fontos körülmény a korrupció és más bűncselekmények egymást feltételező és befolyásoló összefonódásának gyakorisága. A korrupció ott tenyészik, ahol okmány- és mérleghamisítás, pénzek hűtlen kezelése, csalás, zsarolás, adósikkasztás és más bűncselekmények történnek. Az illegális előnyökhöz jutás erős érdeke tág teret nyit a szervezett bűnözésnek. A korrupció így saját dinamikát nyer, amely maga után vonja gyors terjedését.

Az emberek csábíthatóságának szisztematikus kihasználása aláássa a közerkölcsöt. A korrupció társadalmilag nem csak azért káros, mert közjavak és erőforrások megcsapolásával jár. Kiterjedése tönkreteszi azokat a vállalkozásokat, amelyeknek korlátozott korrumpálási lehetőségei vannak, vagy egyáltalán nem használják ki ezeket (bármennyire hihetetlen, vannak ilyen vállalkozások). A következmények (egyebek között munkahelyek megszűnése, innováció- és beruházáspangás, gyerekmunka, analfabétizmus, éhség és nyomor széles néprétegekben, valamint épp a legszegényebb országok eladósodási helyzetének rosszabbodása) szerteágazóak. Valószínűleg ezért tartja a közgondolkodás a korrupciót a szegénység és alulfejlettség egyik fő okának.

A normaszegő előnyszerzés ,,szennyezi'' a politikai, gazdasági és jogállami környezetet. Aláássa a bizalmat a közerkölcs alapvető normáinak tényleges érvényében. A korrupcióra kísértő és korrupt viszonyokat stabilizáló struktúrák fönntartása vétség az igazságosság ellen, mert általa partikuláris előnyök (gazdasági erő, politikai hatalom) kötelező normák megkerülésével és harmadik felek vagy a közjó terhére szerezhető meg.

Ebben az összefüggésben lehet értelmezni a ,,kisebb rossz választása'' általános morálteológiai elvét. Egyszerre kell számolni azzal, hogy a ,,kis korrupció'' elől gyakorta szerfelett nehéz kitérni, és az nagyobb értékek védelmében elkövetve erkölcsi értelemben elfogadható lehet. Tudni kell arról is, hogy a folyamatos normasértés személyiséget és közgondolkodást egyaránt zülleszt, átalakít. A keresztény értékrend követésével együtt járhat olyan hátrányok vállalása, amelyeket adott társadalmi-gazdasági környezetben csak korrupcióval lehet elkerülni.

Más kérdés az, hogy egy ilyen megbocsátó felfogás nem torkollhat elvi felmentésbe morális síkon sem. Jézus számos alkalommal mutat példát a (mégoly kérdéses, de mértékadó - v.ö. Mt 22,15-22) normák követelményének teljesítésére. Normaszegő magatartása (Mt 12,1.8) nem a norma, hanem a hatalom kérdését világítja meg. A törvény betöltését hirdető Jézus (Mt 5,17-20) a norma ősi és lényegi, közösségi életet szervező szerepére irányítja a figyelmet.

,,Az eszményből nem lehet engedni. Többé-kevésbé mindig eláruljuk Jézust.'' - Békés Gellért, 1999.

5. A kérdések állása 2000-ben

5.1. Összefoglaló következtetések

A korrupciót különböző szaktudományos szempontokból megközelítő elemzések és a hétköznapi elképzelések részletekben is gazdag összképet adnak. Ez lehetővé teszi néhány átfogó, tömör és többé-kevésbé időálló következtetés levonását. A következtetések köre természetesen nem zárható le, hiszen olyan folyamatról és olyan változó formákban felbukkanó jelenségről van szó, amelynek megítélése, mint láttuk, függ a leírásához választott fogalmak értelmezésétől.

A korrupció megjelenési formáit befolyásolja a közhatalom gyakorlásának módja, a hagyomány és a társadalom kultúrája. Tárgyilagos megítéléséhez szükség van bölcseleti, történeti, jogi, erkölcsi szempontok figyelembe vételére is. A Jelentés a magyarországi adottságokhoz igazodva korrupciónak azt a jelenségkört tekinti, amely

közjavak elosztására vonatkozó társadalmi normákat sért meg, de nem tagad,

olyan érdekkapcsolatokat ölel fel, amelyekben a hátrányt szenvedők nem képesek észlelni vagy meggátolni sérelmüket.

A közjó maga sem értelmezhető a korrupció meghatározásával kapcsolatban említett szempontok figyelembe vétele nélkül. Mellettük feltételezi a helyes társadalmi rendet és a szervezetek működőképességét, továbbá magában foglalja az igazságos rend állandóságát és biztonságát.

A korrupció fogalmát nem lehet olyan egyértelműen értelmezni, hogy a hozzá kapcsolódó jelenségek, konfliktusok, következmények minden érintett számára azonosan megítélhetővé váljanak. A konkrét esetek többségében személyes értékrend, felelősségtudat, erkölcsi bátorság és élethelyzet függvénye is az egyén viszonyulása a társadalmilag helytelenített korrupciós ügylethez. Vannak azonban olyan széles körben és gyakran előforduló szempontok, amelyek mérlegelése egy korrupció-gyanús helyzetben mindenki számára lehetséges, sőt helyénvaló. Közülük az alábbiak érdemelnek kiemelt figyelmet.

5.2. Vitatott, tisztázatlan kérdések

Következtetések és megállapítások mellett a korrupciós jelenségek felé forduló figyelem olyan kérdések sorát is feltárta, amelyekre választ csak további tapasztalatok birtokában, további elemzésektől lehet remélni. A kérdések egy része megfogalmazható feltevésszerű állításként is, de helyesebbnek látszik előítéletek nélkül mérlegelni a lehetséges válaszokat ott is, ahol azok egyértelműnek ígérkeznek. A nyitottnak tekinthető és vitatásra érdemes kérdések közül az alábbiakat emeljük ki.

5.3. Trendek

A korrupciós jelenségek köre és előfordulásuk gyakorisága különösen a pártállami-tervgazdálkodásos struktúrák demokratikus-versenypiaci irányultságú átalakulásának időszakában változékony. Ezért nem feltétlenül jelent kudarcot egy-egy újabb korrupciós jelenség felbukkanása akkor, ha közben továbbélésre egyébként képes változatokat sikerül visszaszorítani.

A társadalmi átalakulás folyamata ellentmondásos, a társadalom szempontjából nehezen elfogadható és előre nem látott fejleményei is vannak. A korrupció előtérbe kerülésére és irritáló hatásának növekedésére a rendszerváltozás kezdetén lehetett ugyan számítani, de csak kevesen vállaltak Cassandra szerepet. A honi környezetben való prófétálás hatásához a jövőben sem érdemes vérmes reményeket fűzni, de a külföldi (különösen a kelet-közép-európai) folyamatok rendszeres bemutatásának üdvös hatásai lehetnek.

A legközelebbi évekre vonatkozó kilátások sem ígérnek gyors javulást. A korábban általános, az állami újraelosztásra épülő társadalmi viszonyok anakronisztikus (jellegüket tekintve hűbéri) változatai átalakulnak, de a tömeges kiszolgáltatottság nem szűnik meg. Az infantilis-paternalisztikus kapcsolatok piaci körülmények között is kiépülhetnek, és a korrupció melegágyául szolgálhatnak. Bizakodásra adhat viszont okot az, hogy új esélyek is nyílnak (Farkas, 1999):

a korrupció korlátozása tekintetében minden korábbinál nagyobb felelősséget vállalhatnak azok az állampolgárok, közéleti szereplők, politikusok, akik integer életvitelre vállalkoznak;

a gazdasági struktúrák átalakulása láthatóvá tesz sok korábban rejtett hatást, a játékszabályok meghatározásának, megváltoztatásának és érvényesítésének lehetősége kiszélesedik.

A változások lehetőségének egyik ékes bizonyítéka az adózatlan gazdasági tevékenység teljes nemzeti gazdasági teljesítményre vonatkoztatott arányának hullámzása Magyarországon. Bármennyire bizonytalanok is a becslések, senki nem vitatja, hogy ez az arány - mint láttuk - a 90-es évek elején 12-15 % körül volt, majd 30 % fölé került, az évtized végére viszont 25 % alá csökkent.

Ez a változás azért figyelemre méltó, mert az adózott és adózatlan tevékenység megkülönböztetése nem a vállalkozások (adózó vagy adókerülő vállalkozások) megkülönböztetését jelenti. Maguk a gazdálkodók kerülik el vagy vállalják az adóterheket, ugyanazon vállalat növelheti és csökkentheti is adózás elől elrejtett tevékenységének körét. Ha tehát valamilyen okból (ami lehet szigorúbb ellenőrzés, de ébredező felelősségtudat is) változhat az adófizetői készség, változhat a korrupciós hajlam is.

5.4. Globális és európai integrációs hatások

A korrupció iránti érdeklődés nemzetközivé válásának egyik, ha nem döntő oka a globalizáció kibontakozása. A folyamat magától értődően teret nyit a korrupciós jelenségek globalizálódásának is. A korrumpáló érdekeltségek és ügyletek világméretűvé szélesedését elősegíti, hogy

a korrumpálás jövedelmezőségi és hatékonysági követelményei világszerte kiegyenlítődnek,

a partnerek körében mind gyakrabban jelennek meg világpiaci szereplők, többnyire a nemzeti szintű versenytársaknál erősebb befolyásolási lehetőségekkel,

a korrupciós ügyletek tétjei és esetleges sikerük következményei globalizálódnak,

az informatikai-technikai háttér olyan nemzetközi rendszerré szerveződik, amelyben a korrupciós megállapodás tárgyát képező javak mozgása követhetetlenné tehető,

a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása a legvirulensebb korrupciós ,,vírusok'' terjedését is lehetővé teszi.

Az államon belüli korrupció a helyi jog, a helyi erkölcs, a helyi igazgatási szabályok megkerülése illetve áthágása volt. A globálisan megnyilvánuló korrupció két vonatkozásban is megköveteli a figyelem kiterjesztését:

A globális versengés főszereplői számára a helyi korrupciós változatokhoz való alkalmazkodás kellemetlen költség- és bizonytalanságnövelő tényező. A multinacionális vállalkozások ezért mélyen érdekeltek a nemzeti korrupciós mechanizmusok ,,egységesítésében'', még inkább azok korlátozásában.

A globális verseny résztvevői is korrumpálnak. E tevékenységüket azonban nem lehet azoknak a gondolatmeneteknek a keretében megítélni, amelyek a ,,hagyományos'' korrupció elmarasztalását lehetővé tették, mert nem léteznek általános világjogi, világerkölcsi és világ-igazgatási szabályok. Egyes korrupciós ügyletek romboló hatásának leplezésében ráadásul olyan gazdasági erőközpontok lehetnek érdekeltek, amelyek a közvélemény befolyásolására nemzeti kormányok ellenében is képesek.

A magyarországi folyamatokat évek óta befolyásolják a globalizációs fejlemények (például a gépjárműipar, a gyógyszeripar vagy a légiközlekedés területén a nyilvánosság számára is érzékelhetően). Az ország méretei és gazdasági-fejlettségi szintje miatt erőpozíciók érvényesítéséről nem lehet szó. Egyedül az intelligens alkalmazkodás ad mozgásteret.

Az Európai Unió szabályozási rendszere a korrupciós jelenségek viszonylag szigorú megítélésére hajlik, változásainak trendjében pedig a globalizációs folyamathoz igazodik. A magyarországi jogszabályok szigora nem, a szabályok érvényesítésének következetlensége és megszegésük társadalmi elfogadottsága azonban már ma is bírálatok és fenntartások tárgya. Számítani lehet arra, hogy ez a kérdéskör a teljes jogú csatlakozás előtt a legvitatottabb témák közé kerül.

6. Ajánlások

A Jelentésben áttekintett helyzet, a szaktudományos elemzések következtetései és a folyamatok kirajzolódó trendje azt valószínűsíti, hogy a korrupció elleni küzdelem hosszú távú, valószínűleg történelmi léptékben is állandó feladat marad. A korrupciós jelenségek teljes felszámolására irányuló törekvések olyan feltevésekkel és feltételekkel számolnak, amelyek teljesülésére reális esély nincs.

Ez a belátás nem indokol defetizmust. Az egyén, a közösségek, a társadalom életében természetes és állandó feladatnak kell tekinteni azoknak a normáknak a nemzedékről nemzedékre történő folyamatos megerősítését és érvényesítését, amelyek a közjavak elosztására vonatkozó társadalmi megegyezést fejezik ki.

A társadalmi megegyezés területe ma meglehetősen bizonytalan. Különböző egyéni és közösségi értékrendek léteznek egymás mellett. Egyeztetésük valószínűleg elvezetne annak belátásáig, hogy a korrupciós kritériumok szigorításának széleskörű támogatottsága nem jelenti a normaszegésről való lemondást. A közmegegyezés önkorlátozások irányában történő kiterjesztése viszonylag újszerű és időigényes feladatnak bizonyulhat.

A keresztény életvezetés számára a korrupt ügyletek kerülése természetes kötelezettség, ezért a vallott elvek megélése nem okozhat frusztrációt. Empatikus, de szókimondó, a korrupciós szerepeket és érdekeltségeket megértő, de a közérdek sérelmére szakszerűen rávilágító megnyilatkozásokkal növelhető a keresztény életvitel társadalmi elismertsége.

A vállalkozókészség irányultságával összefüggő megfontolások alapján valószínűleg két területen lenne különösen hatásos a politikai kezdeményezés:

a tömeges, hétköznapi (,,kis'') korrupció tüneteinek néven nevezése, következményeinek számszerű kimutatása, a megszokott hazai minták európai integrációs folyamatokba illesztési nehézségeinek megvilágítása elősegíthetné a gazdasági-társadalmi fejlettség óhajtott szintjére kerülés kényes ,,érési folyamatát'';

a piaci viszonyok, különösen pedig a közösségi erőforrások felhasználásának átláthatóvá tétele, a közérdeket sértő politikai indíttatású és leplezett befolyásolás lehetőségeinek intézményes korlátozása megnövelné a korrupciós érdekérvényesítés kockázatát a vállalkozások körében.

E két területen a szabályok egyértelművé tétele és következetes érvényesítése igen sok érdeket sért, ezért gyors és széleskörű eredményekre nem lehet számítani. Nagyobb hiba csak a türelmes várakozás, a közerkölcsök lassú megváltozásában bizakodó halogatás lenne.

Társadalomtudományi és politológiai elemzések tisztázhatnák a cél megközelítésének módszerbéli kérdéseit: miként lehet egy társadalom értékrendjét úgy megváltoztatni, hogy az érdekkülönbségek ellenére a társadalom akarja a sokaknak előnyös játékszabályok megváltoztatását? Ebben a vonatkozásban igénybe lehet venni az EU támogatását, néhány hasonló úton járó tagállamának jóindulatú együttműködését.

A Jelentés megállapításainak, következtetéseinek, javaslatainak érvényét a változó társadalom és annak változó környezete mellett a változó tudás is relativizálja. Sok érv szól amellett, hogy felülvizsgálatára, átdolgozására és továbbfejlesztésére időnként - legközelebb talán 2004-ben - akkor is sor kerüljön, ha éppen nincs napirenden közfigyelmet keltő korrupciós botrány és nem születtek áttörést jelentő szaktudományos eredmények.

1. Az eredeti források filológiai pontosságú azonosítása, elsőbbségek megállapítása sok esetben a gondos kutatás számára is reménytelen vállalkozás lenne. A hivatkozások és további források listáját követő névjegyzék a további tájékozódás megkönnyítése érdekében tartalmazza azok nevét, akik valamely műve, megnyilatkozása, informális észrevétele a Jelentés összeállítását valamilyen formában segítette.