A következő lépés

a Magyar Pax Romana vitaestjei a Kossuth Klubban
2002. október 29., november 12., december 10.


Kooperáció és/vagy kompetíció [1]
(összefoglalás az október 29.-i vitaestről) [2]

 

(16:35)

Horányi Ö.: A rendszerváltoztatással összefüggő folyamatok, hatások eredményeit szemügyre véve azt lehet megállapítani, hogy a jogállam kiépült, de a sok nemes igyekezet és erőfeszítés még nem vezetett teljes sikerre. A három alkalomra tervezett vitasorozat célja az okok és a továbblépés lehetőségeinek minél elfogulatlanabb és sokszínűbb feltárása[3].

Csányi V.: Valószínűleg széles kör számára elfogadható, ideológiai töltet nélküli megállapítás az, hogy az evolúció a teremtés mechanizmusa. A folyamatban megjelenő verseny és együttműködés az állatvilágban jól szabályozott. Mindenért kíméletlen verseny folyik, együttműködés csak genetikailag kódolt körben és szűk korlátok között észlelhető. Nincs komoly példa ,,önfeláldozó'' viselkedésre.
Egyes (elsősorban US) társadalomkutatók szerint az emberi létre is jellemző ez a helyzet, de vannak erős ellenvélemények (és -példák, így a véradás, a barátságos idegenfogadás). Konszenzus van viszont abban, hogy az emberi élet szerveződési szintjén a csoportszelekció fontos: közös akciók, hiedelmek és konstrukciók köré szerveződnek rendszerbe az egyének. A csoportok versengése már ugyanolyan kíméletlen lehet, mint az egyedé - csoport-tagként akár agresszióra is vállalkozik csoportja érdekében az egyébként béketűrő személy.[4] Ez a tény összefügg azzal a sajátossággal, hogy egyedül az emberi faj képes benépesíteni a bolygót.

Egyeztetési mechanizmusok csoport feletti szinteken is kialakulnak. A csoporton belül a kohézió alapja elsősorban az érzelem, nem a logika. A csoportközi szinten a racionalitás válik meghatározóvá, hatalmi játszmák folynak. Az elmúlt évtizedekben a csoportméretek csökkenése egyértelmű tapasztalat.[5] Ma az elemi csoport az egyén, amely ,,önmagát valósítja meg'' - ez a szólam ezer évvel ezelőtt értelmezhetetlen volt. A homogén kultúrák szocializálni tudtak, a megatársadalom nem generál csoportot - az egyén viszont egyszerre sok csoporthoz is tartozhat gyenge kötéssel. Minden csoport keresi a maga akcióit, hiedelmeit és konstrukcióit, de a tagok kötődése laza.[6]

(17:00)

Dessewffy T.: A ,,verseny-és/vagy-együttműködés'' kérdésfeltevés nagyon elvont. A személyes megfontolás szintjén pedig Schlett I. válasza - verseny és együttműködés - meggyőző és rövidre zárhatja a vitát. A konkrét helyzetek persze összetettebbek. A rendszerváltoztatás átmenetei (államszocializmusból jogállamba, tervgazdaságból versenypiacba) gyorsak. Nem zajlott le modernizációs folyamat, a társadalom igen gyorsan posztmodern viszonyok közé került. Ennek az állapotnak érdekes ellentéte Hrabal kisvárosa, ahol megáll az idő, nincs versengés, az emberek között személyesek a kapcsolatok, a szeretés megtapasztalható.

A globalizálódó világban a verseny abszolútizálódik, a közösségek felbomlanak (Putnam: Bowling alone - a tekézés korábban a társasélet játéka volt, ma egyéni időtöltés). A materializálódásra despiritualizálódás következett. Az együttműködés korábbi kulturális formáit újra definiáló vallási közösségek alakulnak, ,,telefonszám nélküli'' szerveződések, struktúrák, együttműködések bontakoznak ki ,,internetes'' bázison, ami jó dolog (érdekes tény, hogy a magyar társadalom a kulturális értékítélet szintjén Európában példátlan módon ignorálja az internetet, miközben a magyar internetezők egy viszonylag szűk közössége nagyobb egymásközi információforgalmat produkál, mint Európa nagyobb nemzetei)[7].

A globalizáció dimenziójában érzékelni lehet a verseny és az együttműködés kultúra-függőségét. Japánban a versenyszférát is a szolidaritás, a tradíciónak komoly értékei uralják, Hollandiában három vallás együttélése és XVII. századi pilléresedése nyomán manapság horizontális konszenzusok alakulnak ki. Vannak kultúrák, ahol az individualizmus gyökerei igen mélyek (US). Mindenütt megfigyelhető a tradiciókból való ,,kiágyazódás''[8]. Kelet-közép-európában az államszocializmus e tekintetben is nehéz örökséget hagyott maga után. A hazai szociológiai elemzések (Hankiss, Csepeli) már a 70-es évek végén leírták a nem önérdek-vezérelt befektetések alacsony szintje és a kádári kultúra közötti korrelációt. A 90-es évek elején lezajlott ,,eredeti tőkefelhalmozás'' nem változtatott ezen az irányultságon. Az amerikai kultúra ,,sztároló'' mechanizmusai sem - a futball régen csapatjáték volt, ma csillagokról szólnak a sporthírek.

A társadalom dinamikus rendszer, minden funkció elhelyezhető valahol a kompetíció és kooperáció vonatkoztatási rendszerében. A politikusok versenyzése is helyénvaló. Azt kell észrevenni, hogy vannak olyan funkciók, amelyek ellátása nem versengést, hanem együttműködést igényel. Számos szereplő (tanár, ápoló, szociális munkás, családanya) nem versenyző, és egyszerűen emiatt válik kárvallottjává a folyamatnak.

Az EU-integráció ajándék és esély. Rajtunk múlik az, hogy mit hozunk ki belőle. Két fontos területen vannak komoly tennivalóink:

Nem valószínű, hogy az EU győz a globális versenyben, de nekünk élhetőbb környezet az európai, mint az ázsiai vagy az amerikai. E területeken a siker előfeltétele valamilyen implicit társadalmi szerződés újraírása és a kulturális ,,hős'' képzetének kiterjesztése a ma kárvallottnak látottak körére.

Farkas B.: A diagnózist elfogadva milyen gyakorlatias terápiát lehet javasolni Magyarországon?

Csányi V.: Általában nem valódi csoportérdekek jelennek meg, hanem csoportérdekké szervezett egyéni érdekek. A társadalom őszintétlen. Ezért minden valódi csoportérdeket kommunikáló csoport tevékenysége helyes irányú változás.

Dessewffy T.: A csoportközi kommunikáció javítása önmagában jó dolog. A szociálpszichológia ismert kísérlete (bulldogok és sasok csoportjává szervezett cserkészek versenyeztetése zérus-értékű és erőforrásokért vezetett játszmákban, a hidegháborús légkör és a bűnbakképzés mechanizmusainak gyors kialakulása) azt jelzi, hogy olyan ,,fölérendelt célok'' felismerése vezet együttműködéshez, amelyeket a játékosok csak együttműködve érhetnek el. Ezt könnyű belátni, de tény az, hogy a célok kultúra-függőek, és a jelentősen eltérő kultúrákba ágyazott (például keresztény és iszlám) csoportok számára igen nehéz lehet ilyen célokat találni.

Keresztes K.S.: A csoportközi dialógus, illetve a vagy helyett az és térnyeréséhez a humán/mentális szférában, vagy inkább az intézményi/strukturális szférában akad több tennivaló?

Csányi V.: Sokat segíthet, ha ismerjük saját viselkedésünk hátterét, ha értjük, hogy miért utáljuk egymást.[9] Kitűnő ,,szupercél'' lehet az EU-csatlakozás folyamatában való helytállás. Nem a belépéssel esetleg közvetlenül elérhető előnyök, hanem a politikai elkötelezettségektől független, közös társadalmi érdekek késztethetnek őszinte csoportközi erőfeszítésekre.

Dessewffy T.: A mára kialakult struktúrák nem rosszak. A demokrácia intézményrendszere létrejött (bár szükség lenne nagy pártalapítványokra a tisztességes finanszírozáshoz, ombudsmanra a következő generációk érdekeinek védelméhez - Lányi A. gondolata). Nem lenne szerencsés a személyes és a strukturális tényezők szétválasztása. A politikai tevékenységet a maga mezejére kellene (vissza) terelni úgy, hogy az intézményesült egyetértést a politika ne szegregálja és ne szelektálja. Ez azért nehéz, mert a magyar társadalom ,,alulpolgárosodott'',[10] a politika vagyonképzési terep, a politikus nem tud méltányos jövedelmet nyújtó polgári státusba visszatérni, ha megbukott. A magyar társadalomban ma egyszerre kell olyan dolgokat elvégezni, amelyekre másutt másoknak több ideje volt.

(17:40)

Róbert L.: Sokan szeretnek lehetőleg minél nagyobb közösségekbe tartozni.[11] Sokak számára lenne fontos a viselkedéstan játékos tanulása (ez derül ki az egy lakásban élő macska és ember kapcsolatának alakulásából is). Kitűnő prófétája ennek a felfogásnak Rahner is, II. János Pál is. Az ellenségkép élesítése helyett a szeretet, az irgalom jegyében kellene tevékenykednie az egyházaknak is. A különféle szervezetekre nyomást kellene gyakorolni, hogy kövessék őket.

Vidor F.: A fő kérdés a mérték felismerése. Ez tükröződik a nyelvhasználatban is (az and és or használata az angolban). Hazai vitáink gyakran kváziviták, a virtual reality körül forognak,[12] miközben biztosan vannak komoly értékeink. Ki kellene gondolnunk, hogy mit tanuljon tőlünk az EU. A hit és a vallás közötti feszültséget tényként kell tudomásul venni.

Dániel F.: Egy konfliktusbonyolítói tapasztalatokban gazdag élet tanulsága szerint az egyetértés könnyen alakul ki az elvárások, a ,,kell'' szintjén. A magyar történelem zendülések, ütközetek, csaták sorozata. Sok a hazudozás is (különös tapasztalat volt ennek felismerése a XIX-XX század fordulóján zajlott kivándorláshoz kapcsolódó mítoszok esetében - kiderült, hogy az évente százezernyi kivándorló nem tudta saját emberi céljait megvalósítani, az egyéni drámák millióiban megtestesült kudarc viszont nem épült be a társadalom tudatába). Vannak olyan civilizációk, amelyekben kódolva van a konfliktus, akár a bukás is. Ezzel számolni kell, és erről kell beszélni is. Az amerikai társadalomban az alkotmányozás időszakától kezdve ott lappang a zendülés motivációja. A magyar társadalomban felhalmozódott elhallgatások következményeit nem lehet a nevelés eszközeivel feldolgozni. A pártállamok összeomlását követő átmenet ,,bársonyos dramaturgiája'' nem tisztítja el a be nem vallott, múltban gyökerező konfliktusok, feszültségek, hazugságok hordalékát.

Gábor D.: A nyugati látásmód felfedez értékeket a magyar gondolkodásmódban is (például becsüli az elemzőképességet). Tévedés azt hinni, hogy az EU integráció megoldást hoz a gondjainkra. Olyan közös célokra van szükség, amelyeket a múlt sötét szegleteibe is bevilágítva ismerünk fel. A visszatekintés időléptéke az évszázad, elérkezett az ideje a kiegyensúlyozott elemzésnek. Ennek hiánya a nemzeti kettéosztottság egyik forrása, a másik a megbízható tájékozottság nélküli, gyors ítéletalkotásra való hajlam. Az EU-támogatás akkor lehet hatásos, ha párosul a kiegyensúlyozott múltfeldolgozással.

Tétényi É.: A vita masculin vonásai szembeszökőek. A látásmód egysíkú, a szeretet, a szív szava nem hallható, miközben Farkas B. kérdésére nincs válasz. Lokális kérdéseket kell alacsony szinteken feltenni és megválaszolni. Nincs rend a fejekben, az emberek nem tudják, hol a helyük. Istennel hitben kell találkozni, mielőtt a másik emberrel találkozni akarunk. Szívre, együttérzésre, nyitottságra van szükség - az oktatás és nevelés ezért fontos. Van alap a bizakodásra.

Aszalós J.: Ma vannak jól érzékelhető szerveződések és kevésbé észlelhető, ,,telefonszám nélküli'' tagolódások is. Mit tudunk ezekről? Pascal öntudatos alázata (amely azon alapul, hogy tudjuk, mit tudunk, de nem tudjuk, hogy mit nem tudunk) hiányzik a magyar közgondolkodásból. Alakul-e a ,,nemtudók'' lobbija, amelyben azt keresik, hogy miben van hiány, mi minden hiányzik?

Dessewffy T.: Vannak botrányos dichotómiáink (Budapest~vidék, férfi~nő). Az EU-esély azt jelenti, hogy nélküle még rosszabb helyzetbe sodródnánk - rajtunk az múlik, hogy a görög pangás vagy az ír felemelkedés programját választjuk-e. Az új, nem intézményesült struktúrák körében több jó példa is akad: a játszótéren kicsinyeikre felügyelő anyák között gyorsan ki tud alakulni olyan íratlan együttműködés, amely a résztvevők körében az időbeosztás ésszerűsítését megkönnyíti. Az viszont nem biztos, hogy a ,,zendülési potenciál'' kiélése előre visz. A jelenlegi helyzetben benne rejlenek a destruktív kifejletek lehetőségei is. Bibó szerint az emberiség története nem csak osztályharcok, kompromisszumok története is. Igaz, hogy bizonyos traumákat racionálisan fel kell dolgozni, de ezeket feloldani többnyire hittel, szeretettel lehet csak. A spanyol példa erről is szól. A Nobel-díjas ,,Sorstalanság'' egyik méltatója szerint a mű talán ilyen értelemben ,,földönkívüli sugallat'' eredménye.

(18:25)

Nagy E.: A jogállam kiépült, de fontos dolgok nincsenek még elintézve. Szabó Ervin szerint a legjobb törvényhozásnál is többet ér a jó közigazgatás. Nem tartunk még itt. A versengés gyakorlati változatai talán kultúráltabbak, de a harc heve alig enyhült. Szellemi terrénumokért is folynak harcok. Régebben is voltak ilyenek (például a XIX. század reformerei körében), de a maiak hevessége, uszító jellege csüggesztő. A szimbolikus értékek körül folytatott kiélezett harcok (Mindszenti nemzeti hős volt, vagy reakciós főpap?) különösen lehangolóak. (Gábor D.: meglehet, mindkettő). Talán Deák Ferenceknek kell jönniük? A reményvesztett tanácstalanság joggal mondathatja velünk: ,,nem akarok debreceni diák lenni''.

Kunszt Gy.: A nyelv az emberi kooperációnak is, a konfrontációnak is közege. A társadalom normális életét a hazudozás lehetetleníti el. A Gábor D. által igényelt száz éves visszapillantás az értelmiség alapvető feladata. Nagy szükség van a közgondolkodásban felhalmozódott hazugságtömeg feldolgozására.

Schlett I.: A politikát célszerű elfogadni olyan cselekvésformaként, amely humanizál, megoldásokat keres a társadalmi feszültségekre.[13] A saját logikáján és funkcióján belül a politika is lehet racionális és irracionális, helyes vagy helytelen. Nincs kulturális polgárháború, a konfrontáció a politika természetének felel meg.[14] A politika bűnbakot gyárt, hogy cselekvőképessé tegye magát (Eötvös szerint Kossuth rontotta el, Kossuth szerint Görgey...). A közösségeket jellemző, Csányi V. által kiemelt vonások (akciók, hiedelmek és konstrukciók) a politikai cselekvés keretei között is kialakulhatnak. Ne bűnbakot csináljunk a politikából, értsük meg.[15] Ha kirekesztjük, irracionális formákban küzdi vissza magát rossz helyeken és még érthetetlenebb formákban. Nagy szükség van viszont azokra a (tudományos, esztétikai, értelmiségi) diskurzusokra, amelyeket nem itat át politikai érdekérvényesítési szándék.

Fehér M.: A versengéshez való viszonyunk helyzetünknek is függvénye. Ha a teremtés kompetitív, akkor jobb tudomásul venni, hogy játszmáiban részt kell vennünk. Ez esetben pedig érdemes megismerkedni a játékelmélet (Neumann, Axelrod, Mérő) eredményeivel. A politika kompetitív játszma, a politikus a versengés mestere. Vannak szerencsére kooperatív játékok is és törekedni érdemes arra, hogy minél több ilyen játszma alakuljon ki. A minta a zenekari együttműködés lehet. Kompetitív játszmákat könnyen lehet konstruálni, történelmileg létrejött kompetitív helyzeteket viszont nem lehet egyszerű felhívásokkal kioltani. ,,Fölérendelt célokkal'' lehet javítani a helyzeten, de nem lehet bármit politikai döntésekkel ilyen célnak nyilvánítani (v.ö. Nemzeti Színház). A politikus játszmája éppen a célmeghatározás.[16] Jézus kifejezetten kooperatív játszmákat ajánlott.[17] A kereszténység viszont kompetitív vallásként van jelen a történelemben. Sajnos, az ellenségesség könnyebben felkelthető, mint a megbékélés.

Nagy E.: Schlett I. gondolatmenete jóindulatú, de nem meggyőző, az okkutatás nem azonos a bűnbakkereséssel. Fehér M. bírálatával szemben Weber megállapítása áll: a kereszténység kemény elhatárolódásokat olvasztott meg.

Scharle Á.: Ha vitatkozni kívánunk, és időszűkében vagyunk, ennek tudata képessé tesz-e önkorlátozásra fejtegetéseink időtartamát illetően? Van-e egyetértés abban, hogy a csoportoknak első lépésként és őszintén ki kellene nyilvánítaniuk érdekeiket?[18] A Pax Romana hajlandó lenne, képes lenne-e a saját érdekeit, vagy egy keresztény közösség érdekeit őszintén nyilvánossá tenni és deklarálni?

Gyorgyevics M.: Komoly kérdés, hogy létre jönnek-e az együttműködésre késztető helyzetek. Egy baranyai kistelepülés őstermelői például elfogadták polgármesterük közös szállítmányozási ajánlatát és felküldték áruikat a nagybani piacra magasabb bevétel érdekében, de a megállapodás rövid idő után csődbe ment az értékesítéssel összefüggő bizalmatlanság kialakulása miatt. A múlt század mélyreható elemzése felszínre hozhatna tanulságokat és segíthetné új együttműködési lehetőségek felismerését.

(19:02)

Lieber K.: Az együttműködés nehézségeinek egy része a növekedés és szocializálódás természetéből fakad (dackorszak, kamaszkor...). Ezért a nevelés területén korlátozottak az esélyek.

Kende P.: Az elhangzottak megkönnyítik annak megértését, hogy miért tudta feldolgozni a spanyol társadalom a saját megosztottságából származó feszültségeket. Nálunk nem volt polgárháború (1956 talán meghozta volna, ha nem külső erő fojtja el).[19] Jó, hogy a ,,hideg'' polgárháborúban szavak folynak, nem vér, de tovább tart, esetleg évszázadokon át (Magyarországon is évtizedek óta). Nem kilátástalan, értelmes lefolytatással a hideg polgárháború ,,lejátszása'' is vezethet kiérlelt konszenzusokhoz.

Tóth P.: A majmok viselkedésének tanulmányozása során nyert eredmények közül több átvehető. A versengés sok mindenért folyhat, bizonyos szempontból még az együttműködés is lehet a versengés egyik formája. A gyakorlati változatok közötti választás sok tényező függvénye, másképp és másért versengenek a férfiak, mint a nők (vegyes csoportokban pedig a nők gyakran visszafogják teljesítményüket[20]). Lehetséges, hogy a mai magyar politikai élet nem a társadalom egészének, hanem egy kompetitív, férfias, fiatal korosztály motivációit tükrözi. Különösen kényesek azok a kérdések, amelyek a politika terepéről kiszorult társadalmi csoportok, rétegek helyzetével függenek össze. Figyelmet érdemlő tapasztalat szerint az alárendeltek összefogása korlátozhatja a dominálók erőforrás-kimerítési lehetőségeit.

Scharle P.: Bármilyen összefoglalás korai lenne. Január végére készül majd el egy mindhárom vitaestre kiterjedő feldolgozás. Sok olyan gondolat hangzott el, amely további kimunkálásra érdemes. Többségük valóban független a pártpolitikai érdekeltségektől, ,,pártok alatt álló'' elemzések számára jelent kihívást. Világossá vált a kulturális gyökerek, fogyatékosságok felismerésének fontossága, a velük való szembenézés vagy elszámolás követelménye. Az együttműködéstől való idegenkedés még a nyelvhasználatban is megmutatkozhat: a nemleges és a vagylagos szó mindennapos használatnak örvend, az isleges szinte meghökkentően hat. Az érdekvezérelt versengések és együttműködések többsége valóban játszma, ezért a játékelmélet eszköztárának alkalmazásától jó eredményeket várhatunk. A vita fontos eredménye a Schlett I. által említett, ,,nem átpolitizált'' diskurzusra való képességünk felismerhetősége. A résztvevők türelme, mértéktartása és a folytatásra való nyitottsága feljogosít a derűlátásra. A folytatásra bátoríthat Dessewffy T. minap közreadott anekdotikus történetének analóg üzenete is:

Ben Hogan, a negyvenes évek nagy golfbajnoka mondta szerényen, amikor sikerei titkát firtatták: Tudják, a golf szerencsejáték... majd némi hallgatás után, hamiskásan mindig hozzáfűzte:... és valahogy minél többet gyakorolok, annál szerencsésebb leszek.

 

2002. november 3.

 

Jegyzetek:

1. A sorozat első témaköre számos tudományág határterülete (érdekes tény, hogy talán éppen ezért vonzza a politológia és a közgazdaságtan művelőit; Arrow, Becker, Buchanan, Kahneman, North, Selten, Simon idevágó vizsgálatokért kapott közgazdasági Nobel-díjat). A beszélgetések elsődleges célja, a hozzáférhető tudás áttekintése ezért önmagában is kemény kihívás.

2. A lábjegyzetek a vitaanyaghoz kapcsolódó szerkesztői észrevételek, azok nem hangzottak el és csak a további feldolgozást szolgálják.

3. Általános összefüggéseken túl felszínre kerülhetnek sajátos kelet-közép-európai és nemzeti jellegzetességek.

4. Milyen viszonyban lehet az egyén életvitelén belül a csoporton belüli intimitás és a csoportközi erőpróbákban való részvétel iránti igény?

5. Alkalmasint észlelhetők olyan atomizálási törekvések is, amelyek éppen azért morzsolnak fel régebbi csoportstruktúrákat, hogy azok tagjait másféle csoportokba szervezzék.

6. Az átalakulások mentén megfigyelhető egyes, hagyományosan közmegegyezésekre alapozott intézmények ideologizálódása, illetve a rejtett ideologizálásukra irányuló törekvés.

7. Hasonló jelenség megfigyelhető a mobiltelefon-használat tekintetében is. Kérdés, hogy mire lehet ebből következtetni.

8. A közösség-formálódás indítékai közül kiszorul a tradíció.

9. Ezért lehet hasznos a kulturális előzmények néven nevezése; látni kell, hogy mit engednek meg, mit tiltanak, milyen együttműködéseket zárnak ki.

10. A polgár képes arra, hogy a játszmákat azok szabályai szerint játssza. Nem a rövid, ismétlés nélküli zérus értékű játszmákban ellenfele vereségére vezető lépéseket fürkészi, van tartaléka, képzelőereje és türelme win-win játszmákban való részvételhez. Nem fél (Bibó), egyebek között átmeneti veszteségektől sem. Ez a vonás legalább annyira fontosnak tűnik, mint a jövedelemszint. Az utóbbi kritérium alapján statisztikailag nyilvántartott polgári középrétegek versenyfelfogását érdekes kelet-középeurópai jelenségként lehetne szakszerűen megkutatni. A polgári életvitel az egyén szintjén nehezen megvalósítható. Az alulpolgárosodottság a polgárság, mint referencia-csoport, kialakulatlanságát jelenti.

11. Ennek oka lehet az is, hogy minél nagyobb egy csoport, annál valószínűbb, hogy a hozzá tartozás követelményei és regisztrációs feltételei enyhék és formálisak.

12. E tekintetben érdekes eredményeket hozhat néhány jól felismerhetően manipulált konfliktus, próbaper, mítoszteremtő igyekezet esettanulmány-szinten konkrét elemzése.

13. Jóhiszemű feltevés. Talán szigorúbban az állítható, hogy az államférfiak (és államnők) célrendszere lehet ilyen - a megélhetési politikusok esetében a politika egyszerűen az egzisztenciafenntartás televénye.

14. A politikai konfrontálás valószínűleg akkor válik destruktívvá és disszipatívvá, ha elárasztja a társadalom cselekvési terének egészét, nincsenek társadalmi szempontból egyértelműen fontos konszenzustartományok. Ilyenkor a viták után nem lehet egyetértésben sörözni...

15. Érdemes felfigyelni az eme javaslat és Gábor D. hiánylistájának második tétele közötti összefüggésre.

16. Igen - és a célhoz vezető út bejárhatósága, követelményei etc. tekintetében észlelhető ismeret, felkészültség, integritás (v.ö. Kende P. a korrupcióról, 2000) igazolhatja a Schlett I. által vélelmezett cselekvésforma megbecsülését.

17. Ez nagyon érdekes tézis, a MPR keretei között munkaszinten vállalkozni kellene az ellenőrzésére. Az bizonyíthatónak látszik, hogy Jézus leleplezett minden nem-kooperatív játszmát, de üzenetének lényege mintha egy univerzális felettes cél - a szeretés - megjelölése lenne. Meglehet, egyes konkrét kooperatív játszmák szabályzata kikövetkeztethető a szentírásból, de valószínűbb, hogy minden korban a társadalmak erőviszonyain és találékonyságán múlik ilyen játszmák kialakulása, az evolúció (v.ö. Csányi V., fentebb) pedig az eme felettes cél szempontjából egymástól különböző irányultságú algoritmusok kísérleti ellenőrzése. Kérdés, hogy korunkban milyen (időbeni, erőforrásbéli, stb) tartalékai vannak még a szeretést antagonisztikusan kerülő játszmázásnak - itt valószínűleg nincs (itt sincs) helye elsietett, ideologikus válasznak.

18. Vannak-e olyan csoportok ma Magyarországon, amelyek felvállalnak ilyesféle őszinteséget? Milyen árat fizetnek ezért?

19. Alighanem ezért maradnak és válnak gumicsonttá olyan témák a politikai mozgástérben, amelyekben tapasztaláson keresztül kialakuló társadalmi egyetértésnek kellene létrejönnie. Érdemes lehet ebben a vonatkozásban szakszerűen meggondolni az alkotmányozási deficit kérdését.

20. A nők nem csak bölcsek, gyakorlatiasak is. Régóta és ösztönösen is tudják, hogy kapcsolatrendszerüket - netán társra találási esélyeiket - szűkíti a látványos teljesítmény. Nem feltétlenül azt a játszmát akarják megnyerni, amelyikben éppen részt vesznek. Evangéliumibbak, mint a férfiak, ha nem gondolnak is erre.