a vallási pluralizmus elfogadását, annak belátását, hogy a kereszténység egy
vallás a többi között
A Pax Romana ICMICA európai tagozata a baszkföldi Bilbaoban tartotta ezévi közgyűlését és a hozzá kapcsolódó tanulmányi hétvégét. A szervezők a tanulmányi programot a vallásközi párbeszéd (inter-religious dialogue) témájának szentelték. A program vezetésére PhDD Edmund Chia fsc professzort, thaiföldi szerzetest, az Ázsiai Püspökkari Konferenciák Szövetsége Ökumenikus és Vallásközi Irodájának vezetőjét, a Nijmeghen-i Egyetem Interkulturális Teológiai Fakultásának összehasonlító vallástudomány-tanárát kérték fel. Edmund Chia előadásának főbb téziseit ázsiai és nyugat-európai tapasztalatai határozzák meg, ezen a fórumon bizonyos mértékű általánosítás nyilván nem volt elkerülhető.
Bevezetőjében kifejtette, hogy tisztában van azzal mennyire eltérő - és önmagában sem egységes - Európa és Ázsia társadalmainak éthosza és népeinek története, mégis, a 21. század elején - legalábbis, ami a két kontinens vallási térképének alakulását illeti - olyan folyamatokat figyelhetünk meg, amelyek alkalmat adnak az összehasonlításra. Ázsiában jelenleg - természetesen jelentős regionális értékkülönbségek mellett - kb. 3%, és egyre jelentősebb a keresztények aránya, Európában pedig egyre növekszik a különféle ázsiai eredetű vallások követőinek száma. Alapvető különbség a két folyamat között, hogy Ázsiában a kereszténység inkulturációja folyik a helyi népesség körében, Európában viszont főként a zárt közösségekben élő, betelepült bevándorlók képezik a kereszténységtől eltérő vallásúak tömegét (állítása szerint 1900-ban 5,5%, 2000-ben 25% volt Európában a nem keresztények aránya). A kétféle jelenség különböző társadalmi feszültségek forrása. Ázsiában is mind gyakoribb, hogy a felekezeti eltérés családokon belül jelenik meg, illetve a családok tagjait készteti az - Ázsiában egyébként nagy hagyományokkal rendelkező - vallási türelem gyakorlására. Európában viszont sajátos jelenség a különböző bevándorló csoportok reprezentatív vallási önmeghatározásának igénye. A bevándorló, miután elhagyta szülőföldjét, otthonát, családját és anyanyelvét, a vallásához és annak tradícióihoz, mint önazonossága utolsó eleméhez ragaszkodik. Eltérés mutatkozik az ázsiai és az európai mentalitás között a vallási pluralizmus értékelésében, hasonló viszont, de nem azonos ütemű, a tradicionális vallásukhoz ragaszkodók számarányának csökkenése.
Úgy tűnik, mondotta Chia professzor, hogy a II. vatikáni zsinat nyomán újraindult ázsiai evangelizáció alapvető változást hozott egy új szellemű teológia kidolgozásának esélyeit illetően. Úgy látja, hogy a világgal való párbeszédre és a más vallások iránti türelemre felszólító zsinati dokumentumok a hagyományos kereszténységre mindmáig nem sok hatással voltak. Ázsiában viszont, a korábbi gyarmatosítókkal érkező hittérítők által művelt és propagált, úgynevezett ,,helikopter-teológia'' (conquest-theology, helicopter-theology) helyett a helyi mentalitáshoz és viszonyokhoz alkalmazkodó, úgynevezett ,,ökrösszekér-teológia'' (bullock-cart theology, post-colonial theology) művelésére ad lehetőséget. Ez a tanítás meg sem próbálkozik a kereszténységet a többi vallással versenyeztetni, egyszerűen segíteni kívánja híveit abban, hogy jó keresztényként jobb emberek legyenek. A keresztény élet praxisát itt nem fenyegeti a reflektálatlan hittartalmak kiüresedése, sem társadalmi tradíciók rutinszerű követésének veszélye, sőt, az egyház hatalmi pozícióba jutásának kísértése sem, ugyanakkor kétségtelen, hogy a civilizáció vívmányaival felszerelt katolikus templomokat és egyházi iskolákat a neofita buzgalom és a globalizmus kihívása könnyen ,,exkluzív klubokká'', a kereszténységet pedig divattá teheti. Példaként említette, hogy van olyan város Japánban, ahol sokan azért keresztelkednek meg, mert szépnek tartják a katolikus templomot, és ott akarják tartani az esküvőjüket. Európából nézve nehéz elképzelnünk a kereszténységet az európai kultúra nélkül, Ázsiának viszont talán van esélye arra, hogy saját filozófiájával és misztikus hagyományaival fordulva a kereszténység felé, közelebb jut a krisztusi tanítás lényegéhez.
Mit tanulhat ma az európai kereszténység Ázsiától - tette fel végül a kérdést Chia professzor.
a vallási pluralizmus elfogadását, annak belátását, hogy a kereszténység egy
vallás a többi között
hozzászokni a gondolathoz, hogy a keresztények kisebbségben vannak
újra és újra megvizsgálni, miben hisznek valójában
a kereszténység és az egyház megújulása csak a tanulás, az együttműködés és
az egymás életében való részesedés árán lehetséges
az élet minden területén lemondani az erő alkalmazásáról.
Az előadást követően a résztvevők beszámoltak hazai tapasztalataikról. Általános volt a vélemény, hogy Európában igen eltérő a vallásközi párbeszéd imperatívuszának relevanciája.
Igazi társadalmi igény és alapos ismeretek nélkül a kampányok nem sokat érnek. A kelet-európai országok keresztény egyházai intézményesen annyira önmagukra koncentrálnak, hogy még az ökumené napi gyakorlatával is adósak. Egyébként is, a vallási szempontból nagyon különböző bevándorlók elsősorban Nyugat-Európába törekednek, Kelet-Európában egyelőre még nem érik el azt az arányt, ami társadalmi méretű folyamatokat generálhat. A potenciális konfliktusok megelőzése céljából mégis szükséges, hogy mielőbb bevezessék minden országban a legszélesebb körű vallásismeret oktatást, az egyházaknak pedig segíteniük kell híveiket a tőlük eltérő kultúrákból érkezők be- és elfogadására.
A Pax Romana ICMICA európai találkozóján Ausztria, Belgium, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország és Olaszország tagszervezeteinek küldöttei mellet nagy számban vettek részt a vendéglátó baszk és katalán Pax Romana szervezetek képviselői.
Szöllőssi Ágnes