"Mindennek megvan az órája,
és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt"
(Préd 3,1)


Korkérdések és jövőképek

29. Innsbrucki Tanulmányi Napok

A KMÉM-Pax Romana Őszi Találkozója

2007. október 3 - október 7.

 

AZ ITN IDEI MŰSORÁ-ban újdonság: eddig mindig egy témát elemeztünk különböző szempontokból. Az idén több olyan kérdéssel foglalkozunk, amelyek manapság vitatottak. De mégis van egység a színes témakörben: az idő három mozzanata. Csütörtökön a múltba nézünk, és ott kezdjük, ahol a kereszténység elindult: Jézusnál, akivel magyar őseink talán már Szent István előtt is találkoztak. Kétségtelen, a kereszténység rányomta bélyegét nemzeti öntudatunkra: vajon elmondható-e ez ma a magyar társadalomról? Ezért a pénteki nap annak a korszaknak történetével foglalkozik, amelyet legtöbbünk megélt: témánk a jelen. A 20. század megrázó eseményei átvezetnek a 21. századot alakító erőkhöz: a globalizáció, az agykutatás, az éghajlatváltozás lehetőségei jövőnk reményt vagy félelmet keltő ismert, ismeretlen problémáit vetítik elénk. Ezek a sorsdöntő tényezők még nem játszottak szerepet a múlt élettapasztalatában. Manapság azonban egyre jobban tudatosul bennünk, hogy sorsunk jó vagy rossz következményei tőlünk is függenek: a még "idegen" önnön magunk felelőssége is. Végül is záró előadásunk a posztmodern világ meglepő jelenségével foglalkozik: az újra feléledő vallási vágyak pluralizmusával.

Az idén a "lelki nap" helyett rövid elmélkedő ima vezeti be napi eszmecserénket arról, ami az idő felett áll és Maradandó. Hiszen ez mozgalmunk egyik alappillére.

(Vass György SJ)

 

Program

Szerda, október 3.
  ÉRKEZÉS délután 15 órától
19.00 Vacsora
Csütörtök, október 4.
8.00 Reggeli
9.00 Megnyitó elmélkedés
9.15 Vermes Géza
A hit és a történelem Jézusa különböző: Vita Joseph Ratzingerrel
10.15 Székely János
Te vagy-e a Messiás, az Áldottnak a Fia (Mk 14,61)? Miért hiszünk az élő Istenben, aki cselekszik a történelem lapjain?
12.30 Ebéd
15.00 Gárdonyi Máté
A keresztény Magyarország eszméjének történelmi gyökerei
  17.00 Róna-Tas András
Kereszténység és pogányság a honfoglaló magyarok között
19.00 Vacsora
20.00 KMÉM-Pax Romana részben nyilvános közgyűlése
Péntek, október 5.
8.00 Reggeli
9.00 Elmélkedés
9.15 Petrás Éva
Modern nemzettudat és történetírás
11.00 Pók Attila
Mozgástér és kényszerpálya a XX. sz.-i magyar történelemben
12.30 Ebéd
14.00 Kirándulás/Városnézés
19.00 Vacsora
20.00 Varga Mátyás OSB
Szakralitás és/vagy annak hiánya a kortárs magyar irodalomban
Szombat, október 6.
8.00 Reggeli
9.00 Elmélkedés
9.15 Gánóczy Sándor
Kalandom a modern agykutatás és a teológia határterületén
  11.00 Pfitzner Rudolf
Az idegen önmagunkban
12.30 Ebéd
15.00 Farkas Beáta
Az Európai Unió a globalizáció kihívásában
  17.00 Takács-Sánta András
Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon: mit tehetünk napjaink egyik legsúlyosabb problémája ellen?
20.00 Fogadás és vacsora az IMEÁSZ termeiben
Vasárnap, október 7.
8.00 Reggeli
9.00 Kamarás István OJD
Új vallási jelenségek
10.30 Szentkereszty György: Zárószó
11.30 Eukarisztia
13.00 Ebéd

 

Előadóink

FARKAS Beáta, közgazdász, Szeged

GÁNÓCZY Sándor, teológus, Franciaország, Dauphin

GÁRDONYI Máté, egyháztörténész, Siófok

KAMARÁS István OJD, szociológus, Budapest

PETRÁS Éva, történész, Budapest

PFITZNER Rudolf, pszichoanalitikus, München

PÓK Attila, történész, Budapest

RÓNA-TAS András, nyelvész, Budapest

SZÉKELY János, szentírástudós, Esztergom

TAKÁCS-SÁNTA András, ökológus, Budapest

VARGA Mátyás OSB, író, Pannonhalma

VERMES Géza, vallástörténész, Oxford



Felvilágosítás

HANÁK Bea
Richard-Wagner-Str. 3
A- 6020 Innsbruck
Tel./Fax: 0043-512-589938

 

SZENTKERESZTY György
KMÉM-Pax Romana elnöke
Adolf-Pichler-Platz 2
A-6020 Innsbruck
Tel./Fax: 0043-512-583044

 

CZUPY Éva
eva@czupy.de

 

A találkozó helye

Haus Marillac, Sennstrasse 3
A-6020 Innsbruck
Tel.: 0043-512-572313
Fax: 0043-512-57231310
Haus.Marillac@Barmherzige-Schwestern.at
www.Haus-Marillac.at

Megközelítés

Az A12-en a Hall in Tirol West-kijáratig, majd a B171-esen Hall West/Rum/Innsbruck-irányában. A mühlaui Inn-hídon át balra az Erzherzog-Eugen-Straßéba befordulni, arról balra a Sennstraßéba.
A parkolás díjköteles a ház melletti garázsban és a ház előtt is, ahol viszont parkoló tárcsával ingyenes. A vasútállomásról a 4-es jelzésű busszal jöhetünk. Leszállás a Mühlauer Brücke-megállónál.

 

A szombat esti fogadás helye

Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum,
Richard-Wagner-Str. 3


Euro-árak személyenként és naponként

1-2 napra
Több napra
Kétágyas szoba (WC, zuhany) reggelivel
32,00
29,00
Félpanzió
42,00
39,00
Teljes ellátással
51,00
48,00
Egyágyas szoba (WC, zuhany) reggelivel
39,00
36,00
Félpanzió
49,00
46,00
Teljes ellátással
58,00
55,00
Kedvezmény
Gyermek 0-5. év szülővel
100%
Gyermek 6-10. év szülővel
50%
Gyermek 11-14. év szülővel 30%
Fiataloknak (18. évig) és diákoknak (26. évig) 3.00 éjenként

 

Diákoknak, ha kérik, mozgalmunk 50%-os kedvezményt nyújt korlátozott számban a jelentkezések sorrendjében.

A kiskorú gyermekek felügyeletéről a közös programok alatt gondoskodunk. Előzetes bejelentésüket föltétlenül kérjük! Mindez vonatkozik a bejárók gyermekeire is.

A jelentkezést kérjük postán vagy faxon Hanák Bea címére vagy interneten Czupy Éva címére szeptember 15-ig a mellékelt jelentkezési lapon.

Letölthető itt: a program és a jelentkezési lap.

Az előadások nyilvánosak, minden érdeklődőt szívesen látunk!