Erdély "lelke" - az erdélyiség lényege ma (gyökerek, kultúra, multikulturalitás és vallási tolerancia, álarc és nosztalgia nélkül) - címmel tartotta Bodó Márta szernvezésében és moderálásával őszi tanulmányi napjait a Romániai Magyar Pax Romana október 20-22. között Kolozsváron, a jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Központjában. Az erdélyiség témáját a mottóban jelzett megközelítésben tárgyalták a rendezvény előadói gondolkodásra és továbbgondolásra ösztönző előadásaik során, igyekezve bevonni, megszólaltatni az Erdély több részéről érkezett, Pax Romana-tagokból és érdeklődőkből, egyetemistákból, kispapokból összeverbuválódott mintegy félszáznyi résztvevőt.
Az előadások sokszínűsége, a téma megragadásának és láttatásának változatos módjai szinte lehetetlenné teszik, hogy egyszerű mondatokban összefoglalhassuk a tanulmányi napok történéseit. Már maga ez a sokszínűség is hitelesen szól arról, amit a nem csupán irodalomtörténeti összefüggésekben értelmezendő "transzilvanizmus" fogalom fed, s amely a résztvevők számára - kiemelten az ifjabbak gondolkodásmódjában - újabb jelentéstartalmakkal gazdagodott. S történhetett ez annak köszönhetően, hogy a körültekintő szervező gondoskodott arról is, hogy ne csak mi, erdélyi magyarok és katolikusok, magunkban gondolkodjunk ezekről a múltban gyökerező, s valamiképp a jövőt is körvonalazó kérdésekről, hanem meghallgathassunk más véleményeket, találkozzunk más szempontokkal is. Így az első napon az irodalomtörténeti felvezetést (Balázs Imre József irodalom szakos egyetemi tanár), teológiai eszmélődést (Jitianu Liviu katolikus teológiai tanár) és gyakorlati, pasztorális megközelítést (Portik H. Kelemen főesperes, gyergyószentmiklósi plébános, zsinati megbízott) követően Ioan Vasile Leb ortodox teológiai tanár beszélt erdélyiségéről, a több nemzettel való együttélés tapasztalataival gazdag személyes életútját felvázolva; az erdélyi örmények rövid történetét és mai életét vázolta Juga Tibor, kiemelt hangsúlyt fektetve a szamosújvári közösség bemutatására. Ezt követően az erdélyi zsidók múltjáról és jelenéről szólt Salamon Márton László, az Új Magyar Szó felelős szerkesztője. A szentmisét és a vacsorát követően baráti társalgás zárta a napot.
A második tanulmányi nap szentmisével indult, majd az első előadást Péter István református teológiai tanár tartotta az erdélyi vallási tolerancia kérdéseiről. A Státusról mint egy erdélyi katolikus unikumról tartott előadást Holló László teológiai tanár, Státus alelnök, a téma szakavatott ismerője. Ezt követte Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnökének előadása, amely Erdély EU-beli esélyeivel, felkészültségével, feladataival és jövőjével foglalkozott. Az társelnök asszony hangsúlyozta: Erdélynek nem kell Európához csatlakoznia, hiszen része annak a "spirituális Európának", amelynek sohasem jelentett problémát. Az összefogást sürgette, miután vázolta röviden a napjainkra jellemző politikai megosztottságot, kiemelve, hogy az összefogáshoz szükség van legalább három olyan cél megtalálására, amelyek ugyanolyan fontosak mindegyik fél (román, magyar; civil szféra, egyház és politikusok) számára. Leszögezte: nem fog Erdély jövőjére senki jobban vigyázni, mint az, aki maga is erdélyi, aki itt él. Délután tartotta meg Cs. Gyimesi Éva mélyen szántó, a magyar történelmi tapasztalatokból, pszichológiából, irodalomtörténetből, szellemtörténetből és személyes tapasztalatokból gondosan összeszőtt előadását. Kiemelte: amíg "kisebbségi-skatulyás görcsben" van az ember karja, senkit sem tud ölelni, önmagát sem tudja elfogadni. Azért sem tudjuk szeretni magunkat, mert nem tudunk hálásak lenni sem. Makkai Sándorral együtt hitet tett amellett, hogy a kisebbségi embernek szükségképpen nyitottabbnak, univerzálisabbnak kell lennie a többség irányában, s talán ez a nagyvonalúság tudja kivezetni nehézségeiből. A napot - s így tulajdonképpen magát a rendezvényt is - a Passamezzo együttes által a Flauto dolce együttes zenei kíséretével bemutatott reneszánsz-kori udvari táncok zárták.
Érdekes, szellemileg gyümölcsöző napokat töltöttünk "a hegyen", kicsit közelebbről megnézve problémáinkat, latolgatva lehetőségeinket, esélyeinket, hogy onnan visszatérve "völgyeinkbe", ahol olykor orrunk hegyéig ér a köd, a ködben is lássuk és tudjuk: az, hogy itt és így vagyunk, nem véletlen, inkább cél, feladat és kihívás.
Szőcs Csaba