Az igazság fogalma
éppen olyan sokrétű, mint maga a világ, az ember és az Isten valósága. Ezért
az egyirányú kommunikációkat és a monológusokat az igazságkeresők közötti interaktív
eszmecserévé kell alakítani. Ugyanis a harmadik évezred küszöbén fennáll a veszélye
annak, hogy a bábeli zűrzavar eltörpül a mai világ szellemi szétesése mellett.
Ezt hangsúlyozta nemrég Budapesten a Magyar Pax Romana Fórum rendezésében tartott,
Mi az igazság című előadásában Gánóczy Sándor Franciaországban élő teológus,
aki a Fides et Ratio enciklika körüli vitához tette hozzá gondolatait. A hetvenegy
éves teológiaprofesszort először pályája fontosabb állomásairól kérdeztük.
A Pázmány Péter Tudományegyetem teológiai fakultásán kezdtem a tanulmányaimat,
a központi szemináriumban. Az egyetemet Franciaországban folytattam, 1953-ban
ott is szenteltek pappá. Hosszú ideig lelkipásztor voltam Párizsban, majd Rómába
küldtek, ahol a Gergely egyetemen Kálvinról írtam a doktori disszertációmat.
Később kutatási ösztöndíjjal Németországba kerültem, először docens lettem Münsterben,
majd tanszékvezető a würzburgi egyetemen, ahol majd harminc évig szolgáltam.
Kálvin végigkíséri a pályáján, olyan értelemben is, hogy katolikus részről
olykor kétkedés érezhető az ön által képviselt nézetek iránt.
Azt, hogy mondjuk egy evangélikus vagy egy református adott esetben miért ért
inkább egyet a szavaimmal, nem az én tisztem megmagyarázni. Életem kilencven
százalékát a katolikus hittan szolgálatában töltöttem, és csak tíz százalékát
a Kálvin-kutatással. Ám azért, mert Kálvint kutattam, eddig még semmilyen katolikus
intézmény részéről nem ért gyanakvás. Sőt hosszú ideig dolgoztam Rómában az
egységügyi titkárság megbízásából ökumenikus vonalon, éppen mert jól ismertem
Kálvin tanait.
Budapesti előadásában a nyitott igazság fogalmát használta, és elmarasztalta
a tekintélyelvű igazsághirdetést.
Három igazságfelfogást vázoltam föl: a klsszikus, Arisztotelészre visszamenő,
objektív megközelítést, az újkori igazságfogalmat, amely Descartes-ra és Kantra
vezethető vissza, és ahol a szubjektum kerül előtérbe. És megpróbáltam egy modern
igazságfogalmat megalapozni a Biblia alapján, amelyben benne van a találkozás
fogalma. Az igazságot senki sem tudja individualista módon, elszigetelve magát
a többiektől felfedezni, ez csak közösségi utakon lehetséges.
Hangsúlyozta, hogy a modern kor emberének másfajta válaszokat kell adni.
Mennyire érzi ilyennek a katolikus egyház válaszait, miért lesznek ma a korábbi
egyértelmű igaszágok nehezebben elfogadhatóvá?
Minden egyház csak akkor lesz újra "érdekes", ha másként gondolkodó és másként
hívő emberekkel is képes kapcsolatba kerülni. Mert egyre több katolikus gondolkozik
nem katolikus módon, és egyre több evangélikus gondolkozik nem evangélikus módon.
Tehát már a saját egyházi közösségben is vannak másként gondolkodók, akiket
nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ehhez egy nyelvet kell találni, bizalmat
kelteni bennük azzal, hogy meghallgatjuk őket. A meghallgatás módszere lenne
tehát ajánlatos. Tartalmi szempontból pedig azt mondanám, hogy az ipari társadalomban
utópia egy középkori keresztény filozófiával minden kérdést megoldani. Be kell
emelni a gondolkodásba mindazt, ami Descartes, Kant, Husserl, Heidegger és a
többiek által egy modern gondolkodás alapjává lett. Az ő felismeréseiket az
egyházaknak bele kell dolgozniuk az evangelizációikba, s nem elég azt mondani,
hogy nálunk van az, ami üdvözít, s ami nálatok van, az nem üdvözít. Ez a gettómentalitás
alapállása.
A megkérdőjelezhetetlenség igénye sokszor összemosódik egyfajta kritikátlansággal.
A teológus szolga, de nem kritikátlan szolga. Ezt vallom és gyakorlom. Én a
római katolikus egyház szolgálatában állok, mint tudós, mint kutató, mint kritikus
gondolkodó. Ez a feladatom. Lehetnék prédikátor, lehetnék hitoktató, lehetnék
remete, szintén katolikusként, de nem az vagyok, hanem tudományos teológus.
Ez az én karizmám az egyház kebelében.
Milyen tekintélyre van szükség és milyenre nem?
A tekintély adottság. Nem olyan valami, hogy ellene vagy mellette lehetünk.
Létezik intézményes tekintély, amikor azért engedelmeskedünk, mert az intézmény
erre kötelez minket. Akár belátjuk, hogy helyes, amit megkövetel, akár nem,
meg kell tennünk. Ez a szabadság lehatárolásával kapcsolódik össze. Van azután
az erkölcsi tekintély, amit csak kiérdemelni lehet azzal, hogy bizalmat keltek
a másikban. A bizalomkeltés tekintélye az, ami számomra továbbvezet a mai világban.
Beszélt tudományos és ájtatos teológusról, mi a különbség közöttük?
A tudományos teológus kérdez, kutat, átgondolja és rendszerezi a hit tanait,
mert tudja, hogy egy hagyomány letéteményese, amely régen keletkezett, ezért
le kell fordítani mai nyelvre. Az ájtatos teológus fölolvassa a Szentírást,
majd prédikál, azaz magyarázza a Szentírást az adott közösség helyzetére vonatkoztatva.
Ő hirdető. A teológus nem az. De semmi ne zárja ki, hogy a teológus prédikáljon,
és a prédikátor tudományos teológiával készüljön föl a prédikációjára.
Előadásában kiemelte, hogy lejárt az ideje a monológusoknak. A katolikus
egyház hol tart a másság és a párbeszéd elfogadásában?
A pápa nagyon sok ökumenikus mozgalmat támogatott, párbeszédet kezdeményezett
a zsidókal, az ortodoxokkal, a más világvallásokkal. Közvetve támogatja azt
az ökumenikus teológiai munkát, amit Németországban négy évig végeztünk, s aminek
az eredménye most lesz hivatalosan jóváhagyva Róma által. Az október 31-én aláírt
megállapodásra gondolok a római katolikus és az evangélikus egyház között, amely
a kiátkozások megkérdőjelezéséről szól, vagyis hogy vajon azok egyházszakító
momentumok-e vagy sem. Ami a párbeszédet illeti, nem vagyok pesszimista, bár
kétségkívül vannak föllendülések és apályok az ökumenikus mozgalomban. A második
vatikáni zsinat után mindenki örült, hogy közelednek egymáshoz a keresztények.
Ez a lelkesedés kicsit lecsillapodott, de vannak józan és kitartó találkozások,
eszmecserék.
Az ön által is képviselt felfogás mennyire elfogadott a nyugati világban,
Rómában, és mi a helyzet Magyarországon?
Csak nagyon alázatos és türelmes választ tudok adni. A magyarországi helyzet
komplexitását még nem ismerem jól, jobban tisztában vagyok a németországi vagy
a franciaországi egyházi helyzettel, és egy kicsit a rómaival is, ahol szintén
éveket töltöttem. A különbség nagy, mert minden egyház más helyzetben van. A
németek a konkordátum jegyében élnek, az állami egyetemeknek teológiai fakultásai
vannak, Franciaországban viszont csak pápai jogon alapuló teológiai iskolák
vannak. Magyarországon felajánlották a lehetőséget, hogy az állami egyetemnek
legyenek teológiai fakultásai, de ez nem sikerült. Lett külön katolikus, és
református egyetem. Ez már mutatja a nagy különbözőséget. Az a benyomásom, hogy
Magyarországon még van bizonyos félelem attól, hogy a nyugatról jövő teológia
romboló hatással lesz az emberek hitére. Ez tévedés, mi nem rombolunk, mi kutatunk.
Javorniczky István