Cseh-Szombathy László

Stabilitás és instabilitás a családban

A Magyar Katolikus Püspöki Kar A boldogabb családokért! című körlevele a házasságról és a családról azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek a magyar családokban lezajlott és jelenleg is folyó változásokkal állnak összefüggésben. A körlevél kifejti a katolikus egyház álláspontját e problémákkal kapcsolatban, útmutatást ad a megoldásra. Nemcsak a katolikus hívekhez szól, hanem mindazokhoz, akik elkötelezetten keresik az utat életük jobbá, nemesebbé tételére és felelősséget éreznek az ország minden lakosának sorsáért. Református társadalomtudósként a körlevél feletti elmélkedéshez a magyar családok életében az utolsó évszázadban, különösen pedig az utolsó évtizedben lejátszódott változások elemzésével szeretnék hozzájárulni.

A változások közös vonása az instabilitás, a családon belüli helyek bizonytalansága, és a családok társadalmi helyzete körüli elbizonytalanodás. Dolgozatom címe erre a közös vonásra utal. Az "instabilitás" szó mellé a "stabilitás" nemcsak retorikai ellentétként került, hanem történelmi előzményre, elérendő célra és a jelenlegi bizonytalanságból kivezető útra utal.

A családi instabilitás három területéről szeretnék szólni. Először arról az egyre szélesebb körben terjedő instabilitásról, amely a párkapcsolatok kialakulásánál jelentkezik, majd a megkötött házasságok felbomlásának növekvő gyakoriságáról, végül pedig szülők és gyermekek viszonyának átalakulásáról.

A párkapcsolatok alakulásának az a rendje uralkodott a magyar társadalomban évszázadokon keresztül, amely nagyjából meghatározta a lehetséges partnerek körét, valamint a legény és leány között alakuló viszony illendő érintkezési formáit adott társadalmi környezetben. Szakkifejezést használva: a kapcsolati, majd házassági döntésnél a homogámia dominált, a házasság előtti, úgy nevezett premaritális szexuális érintkezés formáit szigorú szabályok korlátozták.

Az évtizedről évtizedre növekvő társadalmi mobilitás utat engedett a heterogámiának, a különböző társadalmi csoportokhoz tartozók közötti viszony, házasság létrejöttének, a szabadabb szexuális érintkezésnek. Ezeknek ugyan egyike sem - különösen az utóbbi nem - volt példa nélkül a múltban, azonban ha előfordult is, akkor az ilyen tett uralkodó társadalmi normákba ütközött, ami azután stigmatizálta a szabályokat sértőket.

Ebben a tekintetben az utóbbi két évtizedben következett be a legnagyobb változás Magyarországon. A házasságkötés - mint a párkapcsolat addig normálisnak tekintett kiemelkedő eseménye - elveszítette jelentőségét a népesség szélesebb köreiben, a házas kapcsolat helyébe a házasságkötés nélküli együttélés lépett.

Mivel a házasságkötés nélküli együttélés nem igényel semmiféle adminisztratív regisztrálást, így ennek évről-évre való növekedéséről nincsenek pontos adataink. Népszámlálások alkalmával lehetne információt nyerni a nem házasságban együttélők sokaságáról. Mivel azonban népszámláláskor az egyes családok besorolása a válaszadók szóbeli közlésén alapul, és a megkérdezettek közül gyakran azok is házasoknak vallják magukat, akik valójában nem azok - azért, hogy az összeíró személye előtt kedvezőbbnek vélt státuszban tüntessék föl magukat -, az így szerzett adatok pontossága is kétséges.

Megbízhatóbb adatokat kaphatunk akkor, ha a házasságkötők számarányának változását nézzük, és ebből következtetünk a nem házasságban együttélők számára.

Az adatok azt mutatják, hogy a házasságkötések gyakorisága az utóbbi harminc évben számottevően csökkent.

1. táblázat - 1000 nőtlen férfi, illetve hajadon nőre jutó házasságkötések száma

Forrás: Demográfiai Évkönyv 1990 és Demográfiai Évkönyv 1998

A változást - statisztikai adatokkal alátámasztva - a házasságon kívüli szülések számának alakulása is mutatja. Ez esetben sem feledkezhetünk meg arról, hogy ilyen szülések a múltban is voltak. Az ilyen nőben az elbolondított, elhagyott leányzót látta a közösség, és megvetéssel hagyta magára. Ezzel szemben a mai házasságon kívül szülő nők zöme állandó partnerrel él együtt, amit tágabb közösségük többnyire elfogad, gyermekeiket a házasságon belül születettekkel azonos módon kezeli. Egyes országokban, mint például Svédországban, Dániában, de a szomszédos Ausztriában is a közvélemény korábban is toleránsabb volt a házasságon kívüli születéseket illetően.

2. táblázat - A házasságon kívüli szülések aránya

Forrás: Demográfiai Évköny 1998

A házasságkötés kerülése, az együttélés terjedése alapvető szemléletváltozásra utal. Ez a szemléletváltozás az érzelmek megnövekedett jelentőségére vezethető vissza. A korábbi évszázadokban a házasságkötés alapvető kötelességek, funkciók ellátására létrejött szövetség volt, amely egyszerre volt gazdasági egység, szexuális közösség és reprodukciós feladatot betöltő kötelék, és amelyben az egymáshoz fűződő érzelmi kapcsolatok többnyire másodlagos jelentőséggel bírtak. A romantika kora hozta ebben a változást: mértékadóvá új társadalmi normák váltak, melyek szerint a szerelem nélküli házasságkötést megvetés vagy legalábbis sajnálkozás illette.

A legújabb kor újdonsága az érzelmek iránti bizalmatlanság, a szerelem-szeretet tartósságát kétségbevonó hitetlenkedés. Az emberről alkotott kép dinamikussá vált, amely számol az érzelmi instabilitásával. Azonban még ha az érzelmek változékonyak is, nem szükségszerű, hogy az emberről, a világról alkotott modern szemléletnek ne legyenek a házasságot megerősíteni képes más elemei, mint például az egymás iránti kötelességtudat, a másikhoz fűződő kötődés, a kötődés tudatosítása a társban, továbbá a menthetetlenül előforduló házastársi konfliktusok megoldásának igénye. Ezek ugyan minden házasságban többé-kevésbé jelen vannak, azonban ellenük hat az individualizmus, az önmegvalósításra való törekvés kultusza, a tömegkommunikáció, és a házasságra, annak tartósságára vonatkozó kortárs szkepszis.

Nemegyszer találkozhatunk azzal a nézettel, hogy a házasságon kívüli együttélés tulajdonképpen próbaházasság, amely kiszűri az egymáshoz nem illő párokat. A szelekció eredményeképpen a megkötött házasságok stabilabbak, mint azok, amelyek e próbán nem mentek keresztül. Ez a vélekedés azonban téves: reprezentatív adatfelvételek eredményeiből kitűnik, hogy az együttélések instabilitása a legális házasságokénál is nagyobb.

Az instabilitás növekedésének másik bizonyítéka a bontóperek, a válások által megszüntetett házasságok gyakorisága.

Ennek a jelenségnek a vizsgálatát megkönnyítik a válásokról a bíróságok által 1897 óta vezetett anyakönyvek. A polgári anyakönyvvezetés bevezetésének időpontjától. 1897 óta a válások abszolút száma a következőképpen alakult.

3. táblázat - A válások száma Magyarországon 1897 óta

Forrás: Demográfiai Évköny 1998

A táblázat nem szorul hosszasabb magyarázatra. A polgári házasság bevezetését követően az első világháborúig folyamatos volt az emelkedés, de a mai szemmel nézve a házasságoknak csak egy töredékét érintették a válások. Ugrásszerű emelkedés követte az első világháborút, de ezt követően stabilizálódott a válások száma. A következő jelentős emelkedés a második világháború után indult meg, amely az 1980-as évek végéig tartott. Az ekkor megfigyelhető csökkenés, majd a magas szám melletti állandósulás értelmezésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a korábban tárgyalt tényt, hogy egyre terjednek a házasságkötés nélküli együttélések. Így a jelenlegi magas válási számok a házasságokhoz viszonyítva még kritikusabb képet mutatnak. Az együttélések esetében pedig nincs jogi értelemben vett válás, ezért ezek felbomlása nem szerepel a mutatók elkészítésénél.

A válási statisztikák alapján két olyan mutató készíthető el, amely hűen ad számot a fennálló helyzetről. Az egyik az 1000 fennálló házasságra jutó válások száma. Ez 1998-ban 11,4 volt, azaz a házasságok közül évente valamivel több, mint tizenegy ért a bíróságon véget. A mutató korrekt, de nem láttatja a helyzet súlyosságát, amely inkább kiderül akkor, ha egy házassági kohorsszal egy adott évben megkötött házasságok sokaságát évről-évre követjük mindaddig, amíg az utolsó házasság is megszűnik. Két csoportot kapunk: az egyikbe azok a házasságok kerülnek, amelyek valamelyik házastárs halála miatt érttek véget, a másik csoportba a válás következtében megszűntek. Elvben ez a módszer évtizedek elteltével ad csak végeredményt, a gyakorlatban azonban alkalmazható a halandósági táblánál kialakított módszer, és egy év alapján is megszerkeszthető a mutató. Eszerint az 1998-as adatok felhasználása körülbelül 33 százalékos válási arányt mutat, ami magas érték, de lényegesen eltér attól a tartalmát tekintve nagyon is vitatható aránytól, amelyet az egy évben felbontott házasságoknak az ugyanazon évben kötött házasságokhoz való viszonyítása esetében kapunk. Ennek a mutatónak az értéke 1998-ban 57 százalék volt.

A XX. században a válások mindegyik mutatója növekedett. A növekedés pedig azt jelzi, hogy a házasságok mind nagyobb hányadánál a házasság során jelentkező nehézségek, konfliktusok egyik bevett megoldásának házasságuk felbontását tekintik a felek. Ez a házasságra vonatkozó normák átalakulásának következménye, amely mögött a lakosság nagy részének szemléletében bekövetkezett változás áll.

Míg a század elején a válás stigmatizál: a nagy többség elítélte azokat, akik házasságukat felbontották és a velük való további érintkezésben fenntartás, gyanakvás jelentkezett, addig mára a válás gondolata nem vált ki ellenérzést, az egyes házasságokban kezdettől fogva jelen van. Ez a változás kapcsolódik a modern társadalomban bekövetkezett szekularizálódáshoz, a keresztény egyházak súlyának csökkenéséhez és az egyes emberek magatartását befolyásoló racionalizmus terjedéséhez. Amennyiben a házasság nem hozza az eredeti vágyak kielégítését, akkor célszerű ennek véget vetni és másik partnerrel próbálkozni.

A XX. század utolsó harmadában már az emberek jelentős részének gondolkodása túllépett a racionalizmuson, és a hagyományok után elvetette hitét a racionális megfontolás, a dolgok végiggondolt mérlegeléseinek célszerűségében is. A dolgok alakulásának kiszámíthatatlansága lett az alapelv, amely elfogadása magával vonta a pillanatnyi vágyak kielégítésének hirdetését, a rögtönzéseket, és a másik, az embertárs, házastárs, gyerek érdekeinek-érzelmeinek semmibe vételét. A féktelen individualizmusnak ezen kultusza mellett magától értődő minden házasság átmenetivé válása, és az a jelenség, hogy a "házassági piacon" nemcsak a nőtlenek, hajadonok, özvegyek jöhetnek számításba, hanem a házasok is.

A válások az új ideológiát vallók esetében sem zajlanak le megrázkódtatás nélkül. Az emberi lélek egyik alapvető vonása a kötődés a korábbi évek, évtizedek során megszokott intézményekhez, személyekhez, amelyeknek az ember jelentőséget tulajdonít - tulajdonított. Ez mintegy beépül a tudatba, az érzelmekbe, és csak fokozatosan, egy-két évi szakítás után halnak el, válnak közömbössé. Számos vizsgálat eredményei bizonyítják, hogy ez a válás esetére különösen jellemző: még ha adöntés meghozatala előtt a konfliktusos összeütközések jellemezték is a viszonyt, a válás után hosszabb időre van szükség, míg az egykori házastársak számára teljesen semleges lesz a másik, és nem foglalkoztatja őket visszatérően az a kérdés, hogy mit kellett volna másként tenni a kapcsolat fenntartása érdekében.

A válásoknak legfőbb áldozatai a házasságból származó kiskorú gyermekek. A válást valójában úgy élik át, hogy valamelyik szülőjük elhagyja őket. A kötődésnek itt is fontos szerepe van, amely változó időtartam alatt gyengül meg, abban a mértékben, hogy a gyermek érzelmi világában milyen mértékben volt domináns az elhagyó szülőhöz való kötődés. Akkor rövidebb ez a periódus, ha a szülő és a gyermek közötti viszonyra az individualista apa vagy anya sohasem fordított nagyobb gondot, amint azt esettanulmány jellegű vizsgálatok bizonyítják.

Az érintett gyermekek száma nagyon magas. A bíróságoknak a válások több mint hetven százalékában kell dönteni a házasságból született kiskorú gyermek elhelyezéséről. A második világháború előtt a válások mintegy negyven százalékánál jelentett problémát az, hogy volt kiskorú gyermek is, azaz az elválni szándékozók többsége gyermektelen volt, vagy már felnőttek a gyerekek a válás idejére.

Más megközelítésben úgy becsülhetjük, hogy a felnövekvő gyerekek körülbelül húsz százalékát éri nagykorúvá válása előtt a szülei elválása okozta trauma. Ez az arány azt jelenti, hogy a gyerek közösségek hozzászoknak, és természetesnek tekintik a szülők válását, még ha maguk mentve maradnak is tőle.

Az elmondottakból következik, hogy mára a házasságok, a családok instabilitása nem szórványos, hanem már társadalmi méretű jelenség. A keresztény családokra jellemző stabilitás helyreállítása sok irányból induló törekvésektől remélhetők. E lépések között a legkevésbé hatékonynak a válások lehetőségét korlátozó joggyakorlás bizonyult az eddig szerzett tapasztalatok szerint. Nagyobb reményeket fűzhetünk egy olyan általános családpolitikához, mely a házasságkötéshez, a családok funkcionálásához szükséges életkörülményeket javítaná. Nagy fontosságot tulajdoníthatunk a tudati szféra alakításának: a bizalom légköre helyreállításának. Ez utóbbi akkor ígéretes, ha nemcsak a magunk erejében, elhatározásában bízunk, hanem az Úr Isten szeretetét, jóakaratát tekintjük alapnak családi életünk formálásánál.