A Pestpilissoltjászkunszolnoki Kísérleti Egyházmegye körleveléről[1]
A manapság gyakran emlegetett "család-egyház" modell gyakorlatba átültetését jól példázzák a családi misék, amelyek sok esetben egyenesen visszalépést jelentettek a gyerekmisékhez képest, amelyeket túlszárnyalni szándékoztak. Egy eléggé tipikus példa: a roskadozó kis templomban, a gyerekmisén a papok az oltárt szorosan körülvevő 40-50 kisgyerekhez szóltak, az ő nyelvükre fordították le - méghozzá zseniálisan - a bibliai üzenetet. A templomba alig beférő szülők is szívesen hallgatták, azért is, mert tanulságos példa volt számukra, hogyan lehet kicsi gyerekeknek Istenről beszélni, szívhez szólóan és ugyanakkor értelmesen. Ugyanezen a plébánián napjainkban (immár a család-egyház jegyében) a katedrális méretű új templomban gyerekmise helyett családi misét tartanak, ahol a kisgyerekeknek és szüleiknek az üvegfal mögötti összkomfortos (gyerekbútorokkal, játékokkal és vécével felszerelt) "dühöngőbe" illik bevonulni (és a templom közösségi teréből kivonulni), hogy a gyerekek hangoskodása ne zavarja a családi misén résztvevők áhítatát. Abban a körlevélben, amelyet most ismertetni fogok, a családi misék a családi otthonokban vannak, a templomokban tartott gyerekmiséken viszont azok a felnőttek vonulnak az üvegfal mögé, akiket zavar az oltárt körülvevő kisgyerekek zsibongó áhítata.
A körlevél - amelyet a kísérleti egyházmegye Tizenkettek elnevezésű vezetősége 2011-ben adott ki, amelynek elkészítésében mint az egyházmegyei állandó tanácsadó testülete, a Magyar Pax Romana is részvett -, mindenkit, idézem, "boldog-boldogtalant" megszólít. Mint az előzménynek tekintett A boldogabb családokért! körlevél, ez is hetvennyolc oldalas, ám ennek a körlevélnek az utolsó huszonnyolc oldala üresen lapokkal folytatódik. Ahogyan a Walldorf-babák üresesen hagyott arcának a tanulók adnak ábrázatot, arculatot, személyiséget a Walldorf-iskolákban, ugyanezt várják a körlevél készítői a körlevelet olvasó és továbbíró hívektől minden egyházmegyei körlevél esetében, a szüntelenül folyó egyházmegyei zsinat szellemében. Az olvasói aktivitást és kreativitást kérdések, fejezetcímek és a buzgó fohászkodás segíti. A legutóbbi csak a hívek esetében melegen ajánlott, ugyanis ezekben a körlevelekhez kapcsolódó "társasjátékokban" nem vallásos érdeklődők és érdekeltek is rendre részt vesznek.
Az első fejezet a kísérleti egyházmegye hívei számára természetesen jól ismert, de a tőlük távolabb állók, az utókor és a mi számunkra is megismerni érdemes előzményeket foglalja össze. A 2000. pünkösdjén 2010-re meghirdetett III. Vatikáni zsinat előkészítő munkálatai keretében hazánkban is megalakult, és az új évezred első napjától meg kezdte Pestpilissoltjászkun-szolnok Kísérleti Egyházmegye,[2] népszerű nevén - a kísérleti fehér egérre utalva - Fehéregri Egyházmegye. Püspökének a Szentatya Bíró Lászlót nevezte ki, és különösen a családpasztoráció területén várt eredményes egyházmegújító tevékenységet. Az egyház történetében példátlan autonómiával rendelkező egyházmegyét a Tizenkettek irányítják: hat nőt és hat férfi, hat fiatalabb és hat idősebb, öt klerikus (Bíró László mellett Kondé Lajos, Gergely Dezső, Varga László és Vargacz Krisztina) és hét laikus (az Aszalós Házaspár,[3] a Varga házaspár,[4] Szöllősy Ágnes,[5] Farkas Beáta[6] és még egy 18. életévét be nem töltő diáklány). Közöttük mindegyik életállapot képviselve van: a házasság előtt álló fiataltól az özvegyig, az apácától a házas papig. Ennek az egyházmegyének püspöki székhelye egy összkomfortos lakókocsi, maga a püspök, amikor nem utazik - ahogy munkája kívánja - napokig, hetekig, hónapokig az egyházmegye családjainál és közösségeinél vendégeskedik. Hogy miért nem a plébániákon? Mert a fehéregri egyházmegyében az egyházközségeket is (helyi) tizenkettek vezetik, és ezek klerikus tagjai általában együtt élnek a laikusokkal családias közösségekben. Mindjárt leszögezem: a mi "klerikus" és "laikus" kifejezéseink bajosan alkalmazhatók a fehéregri egyházmegye újfajta pozícióira és szerepeire.
A körlevél második fejezetében arról esik szó, hogy az egyházmegye családpasztorációs programjának a kimunkálása A boldogabb családokért! körlevél alapján történt, annak elemzéseire és értékeire építve, annak hiányosságait és vitatható megnyilatkozásait feltérképezve és pótolva. Ezt a munkálatot elsősorban magyar Tizenkettek által felkért szakértők, a Magyar Pax Romana Fórum szakemberei végezték. Számos elméleti, spirituális és gyakorlati értéke mellett meg kellett állapítaniuk, hogy "a körlevél jelentős részében még mindig túlteng az egyházias zsargon, az önigazoló kegyes frazeológia, és hiányzik az antropológus, a történész, a pszichológus, a szociológus, a pedagógus, a pszichiáter és a családterapeuta szakszerűsége", továbbá, hogy "a körlevél rendre idealizálja a múlt és a múlt keresztény gyakorlatát, sommásan ítélkezik a bűnös világ családromboló hatásáról,[7] szerencsétlenül hierarchizálja a különféle életállapotokat,[8] a polgári házasságkötés bevezetése nyomán megindult pozícióharcok kombattáns egyházi álláspontját képviseli, kritika nélkül átveszi a tanítóhivatal újraházasodott hívekkel kapcsolatos diszkriminatív felfogását (megkérdőjelezve a szentmisén való részvétel lényegét).[9]
A harmadik részben az új társadalmi, kulturális és spirituális helyzet feltérképezése található, és ilyesmi olvasható benne:
"Helyesen számoltunk azzal, hogy a vallásukat rendszeresen gyakoroló "reguláris" keresztények száma jelentősen csökken; a vallási pluralizmus még az addiginál is elterjedtebbé válik; az erősödő racionális pragmatizmus és haszonlevűség ellenére és ennek következtében fokozódik a transzcendencia iránti érdeklődés; a társadalom bizonyos tekintetben "túlinformált" lesz, de ez nem segíti a személyes kapcsolatok dúsulását és rendeződését, a társadalom individualizálódása tovább folytatódik, ugyanakkor a személyes kapcsolatok iránti szomjúság is erősödik, és számtalan újszerű formát ölt; a klasszikus családmodell mellett még jobban terjednek és államjogilag is elfogadottá válnak a tartós férfi-nő kapcsolat más formái; a katolikus egyház tagjai[10] egyre inkább a kisebb létszámú, de egyre számosabb "szigeten" tömörülnek, a papság létszáma a felére-kétharmadára zuhan, a laikusok szerepe felértékelődik, az ökumené egyre szélesebb körben evidenciává válik."
A negyedik rész az új helyzetre[11] kidolgozott és részben meg is valósított új egyházképet vázolja föl, amelyen jól felismerhetők a Tizenkettek egyike, Aszalós János egyházutópiájának gondolata:
"Jól érzékelhető a hagyományos egyházmegyék gyakorlatából, hogy a mai helyzetre nem megfelelő válasz A boldogabb családokért! körlevél család-egyház modellje, amely szerint az egyház alapsejtje a természetes család. Ezzel szemben a vertikálist felváltó horizontális egyháznak megfelelő családias egyház szellemiségében hordozza a természetes családot jellemző vonásokat. Ebben a modellben a plébánia-rendszer könnyen szakadó hálója helyett a nagycsalád-jellegű közösségek sűrűbb szövésű hálója. Ez a háló biztonságosabban fogja fel és fogadja be a nem csökkenő számú "irregularitásokat: a magányosokat, a kallódókat, a kitaszítottakat, a félcsaládokat, az együttélés különböző formáit próbálgatókat, az újraházasodottakat. A befogadás nem jelenti feltétlenül ezeknek az állapotoknak egyházi elfogadását és legalizálását, de azt nagyon is, hogy a családias egyház különös gonddal és szeretettel foglalkozik velük, s nemcsak mellékesen, kényszerből, hanem tevékenysége főáramlataként feladatainak tekintve őket."
A családias egyház alapsejtjei, a nagycsalád jellegű közösségek, amelyek a hagyományos családok, a bázisközösségek és a szerzetesrendek olyan - általában 15-30 fős, s nem egyszer 30-70 fős holdudvarral is rendelkező - ötvözetei, amelyek holdudvarukkal[12] együtt egyfelől megfelelnek annak a csoportméretnek, amelyben Csányi Vilmos szerint az emberi kultúra kialakult,[13] amelyet az antropológus "nexus" néven emlegetnek, amelyben még a "nagycsaládias" szeretet-közösség megvalósulhat.[14] Olyan közösségek ezek, amelyekben otthonra találhatnak a magányosak, félcsaládok, árvák, elhagyottak, együttélők, újraházasodottak, és még a cölebsz papok is. Ezek a nagycsaládok egyfelől rokoni, területi, kulturális vagyis éppen vallási közelségen alapulnak, másfelől azonban összetartó erejük a krisztusi szolidaritás, a szeretet és a személyes kapcsolatok igen sűrű hálója. Ezt az erőforrást természetesen a legtöbb esetben csak legbelsőbb mag birtokolja, ez azonban a legtöbb esetben eléggé erősnek bizonyul a nagycsalád többi tagjának (részleges vagy teljes) integrálására. A nagycsalád-jellegű közösség belső tevékenységei: a baráti otthon megteremtése, szolidaritás (lelki és anyagi értékek területén); szellemi értékcsere, hozzájárulás a család gyerekeinek neveléséhez, a szellemi horizont tágítása, s a közös hit gyakorlása, a közös házi liturgia, a biblikus és a teológiai ismeretek rendszeres, közös bővítése, esetleg közös gazdasági vállalkozás. Mégis, ahogy a hagyományos család is, úgy a nagycsalád-közösség is elsősorban szeretetben való egységet és nem funkcionális, tevékenységorientált egységet jelent. A nagycsaládok társadalmi szerepe, exportja, szociális tevékenységekből, társadalmi szerepvállalásból, más nagycsaládokkal történő értékcseréből, missziós feladatok elvégzéséből áll. Fontos feladatuk a befogadás, vagyis az, hogy a nem-keresztény vagy nem hívő emberek, embercsoportok számára is keresztény szellemű életközeget, közösséget, otthont biztosítsanak. Erős szeretetkötelékei ellenére a nagycsalád rugalmas alakzat. Sem az ebben a közösség-formában csalódottak, sem a maguknak hasonló típusú, de életállapotuknak és személységüknek jobban megfelelő közösséget keresők - főleg a felnövő fiatalok tartoznak közéjük - mozgását nem korlátozza, sőt a nagycsaládok közötti fejlett kommunikáció révén még segíti is őket a számukra legmegfelelőbb nagycsaládba jutást.
A fehéregri egyházmegye híveinek hetede tartozik szorosabban, ötöde pedig lazábban ilyen nagycsalád jellegű közösségekhez, ám a hívek fennmaradó része is hatókörükben van, ugyanis a nagycsaládok vezető egyéniségei alkotják a plébániák életét animáló és irányító tizenkettőit. Mivel ezek a közösségek jelentős része termel ki magából apátot, prófétát, teológust, hitoktatót, evangelizálót, lelki vezetőt, az egyre fogyatkozó hagyományos papság helyére a fehéregri egyházmegyében nem kellett a nagy számban hiányzó papok helyére "felülről" diakónusokat és lelkipásztori asszisztenseket beállítani, hanem elegendő volt a nagycsaládok szellemi méhében fogant papságot - a fehéregri egyházmegyei szlengben: "házi papságot" - legitimálni." A körlevélnek ebből a fejezetéből megtudjuk, hogy a kísérleti egyházmegyében nagycsaládokban engedélyezett a családtagok és holdudvaruk számára saját "házi" papságuk által bemutatott "házi mise". Azt is olvashatjuk, hogy a többségben lévő átlagos - vagyis nagycsalád-jellegű közösségekhez nem tartozó - hívek is többsége szívesen fogadnák el saját "rendes" papjuknak az "házi papsághoz" tartozók egyikét-másikát, hiszen alaposan megismerhették őket a "rendes" papot nélkülöző plébániák lelkigyakorlatain, igeliturgiáin.
Az is kiderül ebből a fejezetből, hogy mire a kísérleti egyházmegye vezetése - ugyanis autonómiájába ez is belefért volna - engedélyezte volna a házas papságot és a nők pappá szentelését, a nagycsaládokban megszülető "házi papság" ezt már feleslegessé tette. (A pályamódosító papok "rendes" papi státusba való visszafogadása már az első hónapban megtörtént, így lett az egyházmegyei tizenkettek egyike, a cigánypasztorációt[15] irányító Gergely Dezső.) Megtudhatjuk azt is, hogy a házas papság feltétele a "nagycsaládias egyháziasság", amely (a körlevelet és Aszalóst idézve) olyan spirituális entitás, mely a Mt 23,8-ban található jézusi szó értelmében radikálisan megváltoztatta egyházunk fehéregri autonóm területének arculatát. Ez azonban nem a forradalmi radikalizmus, hanem a megőrizve-megszüntetés értelemében történt, például oly módon, hogy itt a cölebsz papoknak és a hagyományos szerzeteseknek továbbra is komoly szerepe és becsülete maradt.
Ezek a változások természetesen maguk után vonták az egyházi törvények finomabb hangolását, rugalmasabb alkalmazását az élet-adta szituációk és szereplők helyzete szerint; a "hivatal, hivatali idő, hivatalos személy" erős idézőjelbe-tételét; az oda-hallgatás (legalább is időbeli) elsőbbségét a megszólalás, a parancsolás előtt. A nagycsaládok mint liturgikus "kísérleti műhelyként" működésével valóságos liturgikus reneszánsz következett be a fehéregri egyházmegyében, ennek ihletett tarkaságával és olykor persze mulatságos vagy egyenesen elrettentő szélsőségeivel együtt, a Jálics-féle szemlélődő lelkigyakorlattól[16] kezdve a liturgikus bukfencig és a csodálatos palacsinta-szaporításig.
A körlevél következő fejezete azokról a változásokról számol be, amelyeket a megvalósulás útján lévő családias egyház-modell következményei a nemiség és a férfi-nő szerepek, és a férfi-nő kapcsolat, a szerelem, a házasság, a családi élet megítélésében és megvalósulásában. A fehéregri egyházmegyében 2011-ben a híveknek már csak töredékében kelt megbotránkoztatást Nyíri Tamásnak az a - 1972-ben leírt - mondata, mely szerint "a személy saját szexualitásának erőterében él és fejlődik már jóval korábban, semmint házasságra léphet",[17] vagy egy másik megnyilatkozása, mely szerint "a szerelem mulattató játék".[18] Itt mind a nagycsaládokban, mind a templomban, mind a hittanórán a testiség és a szexualitás örömteli, élvezetes gyakorlása - amiről A boldogabb családokért! körlevélben is csak eléggé visszafogottan esik szó - immár nem tabutéma. Ebben az egyházmegyében 2011-ben már általában szívesebben beszélnek a szerelem szentségéről, mint a házasság szentségéről. Mindemellett itt a házasságot olyannyira komolyan veszik, hogy a kívánatos előkészület nemcsak szentségtani, hanem pszichológiai, szexológiai, gazdasági, technikai, fizikai, egészségügyi, pedagógiai, kommunikációs, öreggondozási, stb. felkészítést-felkészülést is kíván. Az egyházi iskolákban az emberismeret fő tantárgy, a szexualitás-szerelem-házasság-család pedig érettségi tárgy. "A jó házasságra való felkészítés legalább annyi időt igényelne, mint a papképzés - vallják a Tizenkettek, majd hozzáteszik: - a papságra viszont csakis az alkalmas, aki a házasságra is alkalmas, ugyanis agglegényből nem lehet jó atya. Mellesleg erről szól az egész egyháztörténet."
A körlevél fogalmazók gondos "dekonstrukciót" végeznek a témakör sokszor ismételgetett - s már-már dogmává szikkadó - frázisain. Lássunk egy példát! Ez a körlevél is elismeri, hogy "természetesen a házasfeleknek önzetlennek és önfeláldozónak kell lenniük", de mindjárt hozzáteszi, hogy "ez nem zárja ki, még a házasságon belül sem az igazságon önérvényesítést, az asszertivitás és a konstruktív agressziót.", És egy másik: "Nem elég a családon belüli kommunikáció fontosságáról papolni, és annak az egyébként eléggé nyilvánvaló ténynek az emlegetése sem elegendő, hogy a nagycsalád e tekintetben jóval gazdagabb kommunikációs lehetőségeket kínál, hanem ehhez szakszerű segítséget is kell adni, és erre kiváló eszköznek bizonyult a bibliodráma, a pszichodráma és egyéb önismereti módszerek.
Szemben a "régi" (vagyis a mostani) körlevéllel, itt a családtervezéssel és a fogamzásgátlással kapcsolatos gyakorlatot - a rendkívül alapos és sokoldalú tájékoztatás mellett - a fehéregri egyházmegyében az egyéni és házaspári felelősség uralja. Tizenkettek úgy ítélik, hogy "a cölibátusban élő klerikusoknak ebben a tekintetben még nagyon sok tanulnivalójuk van. Amíg saját életformájukkal kapcsolatban képtelenek az őszinteségre, hogyan is számíthatnának híveik arra, hogy intim ügyeikkel empatikusan foglalkozzanak. Ebben a témában a nagycsaládon belüli lelki vezető sokszorosan hatékonyabb tanácsadó lehet, mint - legjobb szándéka ellenére - az a klerikus, aki nem próbálhatta ki saját gyakorlatában azokat az ötleteket, amelyekkel mások boldogságát és erkölcsösségét szeretnék segíteni megvalósulni és erősödni."
Ez a körlevél is elismeri, hogy "a nőnek természetes helye van a családban", de hozzáteszi, hogy a családias egyházban több megértésre és segítségre számíthat az a nő, aki a munka, a vállalkozás, a tudomány, a politika a művészet vagy éppen a pasztoráció világában érez küldetést".
Bár a kánonjog is elismeri, hogy az egyházban a legfőbb törvény az emberek üdve és java (1752. kánon), az elváltak és az újraházasodók ügyében egyházunk vezetése ma még a szerető atya helyébe az idősebb fiút helyezi, aki foglalkozására nézve válóperes bíró, méghozzá a férfi klimax kellős közepén. A fehéregri egyházmegyében ezzel szemben a szerető atya magatartását próbálják követni, aki a tékozlását megbánó és visszatérő fiút nem egyszerűen hazavárja, hanem - fittyet hányva a pozíciójához kapcsolódó szokásrendnek - fia elé rohan. A visszatérő fiú csak azután jut szóhoz, miután nagy nehezen kibontakozik apja forró öleléséből. Atyjához a mélységből felkiáltva azzal vádolja magát, hogy "vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy a fiadnak nevezzenek", atyja azonban egyszerűen félbeszakítja, szolgáihoz fordul, finom ruhát, sarút, gyűrűt hozat, és fejedelmi ebédet rendel. A családias egyházban a krízisben lévő, és az egyháztól segítséget remélőtől nem tagadják meg a szentségeket (akkor sem, ha az illető elvált), mert ezt itt az üdvjavakkal való kalmárkodást tekintik. Azt az érvelést pedig, mely szerint - mely A boldogabb családokért! körlevélben is szerepel - "a gyónás és az áldoztás szentségétől megfosztott hívő fájdalmasan tanúja a házasság felbonthatatlanságnak, de azért sok egyéb módon részesülhetnek Isten kegyelmében" (111), itt egyszerűen képmutatónak és cinikusnak tartják, mondván, ha egy bűnét megbánó és levezeklő maffiózó vagy gyilkos is szentségekhez járulhat, akkor mért ne tehetné meg ezt egy elvált vagy újraházasodó. A körlevél azzal érvel, hogy
"itt a második házasságot kötők nagyobb része lazább vagy szorosabb kapcsolatban van a nagycsaládokkal, ezért mód nyílik arra, hogy a hívek tanúskodhassanak amellett, hogy ez a házasság példaszerű, hogy ezt a próbál szépen kiállták, és már méltók arra, hogy tanúk előtt kiszolgáltassák egymásnak a házasság szentségét. Az újabb házasság gyümölcseivel bizonyítók pedig arról tanúskodhatnak, hogy a őket támogató közösség is jól vizsgázott akkor, amikor mindent megtett azért, hogy újabb házasságuk gyümölcsi által megszentelődhessenek."
Ebből a fejezetből azt is megtudhatjuk, hogy a nagycsalád-jellegű közösségek jócskán csökkenti az önmagukba bezárkózó, s látszólag meleg családi légkörben élő, valójában sok esetben kiscsoportos önzést gyakorló családok számát. A nagycsalád sokféle antennával veszi a külvilág jelzéseit, kül- és beltagjait a kifelé irányuló szeretetre ösztönzi. Ugyankkor nem egy esetben a részleges vagy teljes vagyonközösség az önzetlenség egészen dimenzióit nyitja meg számukra. Mindemellett nagy család nem átjáróház. Nem korlátozza az intimitást, sőt a példaadásra alkalmas mag a nagy családon belül párokat és kiscsaládokat életük bensőségessége fokozására inspirálja.
Idáig tart a körlevélt első része, a második - mint a többi egyházmegyei körlevél esetében is - üres lapokat tartalmaz, amelyeken az olvasó kritizálhatja, kiegészítheti, folytathatja, önmagára és közösségére vonatkoztatja, ezáltal és ezalatt bekapcsolódhat a megszakítás nélkül folyó zsinati diskurzusba.
Jegyzetek
[1] E körlevél "megálmodásához" komoly segítséget kaptam Aszalós
Jánostól, Boór Jánostól, Bulkay Tamástól, Endreffy Zoltántól, Farkas Beátától,
Szöllősy Ágnestől, Varga Péter Piusztól. [vissza]
[2] Amelyet az öt szomszédos egyházmegye területéből hasítottak ki. [vissza]
[3] Ahol a férj alkalmazott matematikus és teológus, felesége pedig szobrászművész.
[vissza]
[4] Ahol a műfordító és irodalmár férj egyetemi tanár, felesége pedig tanító.
[vissza]
[5] Művészettörténész a MPRF vezetőségének tagja. [vissza]
[6] Közgazdász, a JPTE dékánja. [vissza]
[7] Például a 7., 16., 17. 24., 28. szakaszokban. [vissza]
[8] Például a 101., 102. szakaszokban. [vissza]
[9] Például a 101. szakaszban. [vissza]
[10] És - erről is szó esik - más úgynevezett "történeti" egyházak
és a kisebb egyházak egy részének tagsága is. [vissza]
[11] A körlevél gondosan kerüli a "válság", "válságos" kifejezéseket,
s egyáltalán a vészharang kongatást, sopánkodást. [vissza]
[12] A fehéregri egyházmegyében vendégeknek nevezik őket. [vissza]
[13] Csányi V., Az emberi természet, Vince, Budapest, 1999, 308. [vissza]
[14] Erősen emlékeztetnek ezek a nagycsaládok, az úgynevezett régi-új szekták
és az új vallási mozgalmak kommunáira is. [vissza]
[15] 2010-re az egyházmegye lakosságának tizenkét százaléka lesz cigány. [vissza]
[16] Jálics F., Szemlélődő lelkigyakorlat, Manréza, Dobogókő-Kecskemét,
1994, 391. [vissza]
[17] Nyíri T., Antropológiai vázlatok, Szent István Társulat, Budapest,
1972, 236. [vissza]
[18] Nyíri T., A szerelem antropológiája, in Kamarás I. - Varga Cs. (szerk.),
Szerelemről komolyan, Gondolat, Budapest, 1985, 63-81. [vissza]