A magyar állam és a magyar egyház politikailag érzékeny kapcsolatairól

(A kongresszus összefoglalása)

2007 memorandum

A Magyar Pax Romana Budapesten, április 11-14 között tartott kongresszusának témája az állam és az egyház érzékeny viszonya volt. Az elhangzott előadások és a hozzájuk kapcsolódó vita tartalma olvasható az alábbi összefoglalásban

A kongresszus áttekintette az állam és az egyház viszonyának alakulására vonatkozó, különböző országokban és konkrét történelmi helyzetekben felismerhető tapasztalatokat, elemezte az elmúlt 100 évben kialakult sajátos magyar helyzetet, tanulmányozta és kiértékelte a Magyar Köztársaság és a Vatikán között fennálló szerződés működésével összefüggő kérdéseket, konfliktusokat, a közelebbi és távolabbi jövő tennivalóra vonatkozó ajánlásokat fogalmazott meg:

1. A nemzetközi tapasztalatok elemzése alapján nem lehet olyan modellt találni, amely általános és átvehető lenne. A nemzetállamokban minden állam-egyház kapcsolatrendszer történelmi folyamatok eredményeként alakult ki. Egészen más a helyzet a protestáns dominanciájú Észak-Európában, mint Franciaországban, vagy Németországban. Az Amerikai Egyesült Államok egyházainak kapcsolatrendszere is teljesen különbözik az európai modellektől. A magyar helyzet talán a német modellhez áll legközelebb, de sajátosságai miatt önmagában értékelhető csak.

2. A magyar állam és az egyházak (elsősorban a katolikus egyház) mai viszonyát meghatározó előzmények, törekvések körében kiemelt jelentősége volt annak, hogy:

- a két világháború közötti időszak első fele a fokozódó állami beavatkozás és szélesedő egyházi szerepvállalás korszaka volt. Ez a folyamat kölcsönös függéshez vezetett, amelynek oldására mindkét félben kialakult a készség. Az 1930-as évektől az egyházban kibontakozó megújulás, a népi egyházi mozgalmak tevékenységének gyümölcsei azonban a II. világháború miatt nem érhettek be;

- a háború befejezését követő földreform és a felsőház feloszlatása nem egyházellenes kormányzati intézkedés volt, hanem a nyugati polgári demokráciákhoz történő fölzárkózási kísérlet egy-egy lépése;

- a fordulat évétől, 1948-tól az egyházakat létükben is felszámolni törekvő, kíméletlen egyházüldözés kezdődött, amely 1950 után csak formáiban enyhült, az egyházakat az állam politikai céljainak elérését szolgáló eszközként kezelte, a forradalmat követő évtizedekben pedig távlatát vesztett gyakorlatként maradt fenn, a modus vivendi kompromisszumaiban;

- a rendszerváltoztatás első éveiben az Antall-Boros kormány igyekezett elégtételt adni az elszenvedett sérelmekért, a Horn kormány egyházpolitikájának alapelve a politikai hasznosság mértéke szerinti kezelés volt, az így kialakult gyakorlatot a keresztény egyházak értékrendjéhez közel álló Orbán-kormány nem számolta fel;

- a Medgyessy-Gyurcsány kormányok nem alakítottak ki távlatos egyházpolitikát, alkalomszerűen foglakoznak csak a kapcsolatok rendezetlensége miatt krónikussá vált gondokkal.

3. A politikai ideológiák (így a liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata irányzatok is) előszeretettel lépnek fel erkölcsi normák képviselőiként. Ilyen összefüggésben különösen fontos leszögezni azt, hogy az állam nem illetékes állásfoglalásra vallási kérdésekben.

4. A lelkiismereti szabadság és az egyházak államtól független működése feltételezi a barátságos és jóindulatú elkülönülést. A gyakorlatban ehhez nélkülözhetetlen az illetékességeket és kötelezettségeket egyértelműen tisztázó jogszabályi környezet, amelyet az egyházak fél évszázados fenyegetettségéből következő, nem csak érthető, de kifejezetten indokolt bizalmatlanság tudatában kell kialakítani.

5. A vallásszabadság egyéni és kollektív szabadságjog. Az ember mindkettővel él, egyszerre polgár és hívő, világi szerveződések és hívő közösségek tagja is. A vallási és a politikai közösségek pedig nem identikusak, ebből adódik, hogy a két szféra hol vonzódik, hol meg távolodik egymástól. Mindkettőnek megvan az autonómiája.

6. Az egyházak nem tudnak természetük szerint, autonóm módon működni, ha az ehhez szükséges gazdasági feltételek hiányoznak. Magyarországon az ingatlanok visszaadása 1990 után e tekintetben nem jelentett megoldást. A holt tőkejavak fenntartása kötelezettségekkel jár, ritka kivételekkel nem működtethetők jövedelemképzésre alkalmas módon. A folyamatos állami támogatás, annak nemzetközi összevetésben magasnak látszó aránya éppen ezért félrevezető, fenntart egy függést, ahelyett, hogy a független működés feltételeit hozná létre.

7. A vallásos életvitel a szociológiai és statisztikai felmérések és tanulmányok következtetései szerint a társadalom életébe pozitív és kreatív módon ágyazódik be. Az egyház tanítását kifejtő dokumentumok (közöttük az 1996-ban kiadott katolikus püspökkari körlevél) fogadtatása jelzi, hogy a társadalom figyelemmel és várakozással tekint az egyházak mondanivalójára és gyakorlatára. Az államnak ezért jól felfogott érdeke is, hogy az egyházak társadalmi tevékenységét a maga eszközeivel, jog szabta keretek között, támogassa.

8. A Magyar Köztársaság és a Vatikán között egy évtizede létrejött szerződés napjainkban vitatott kérdéseinek tisztázása szükséges és lehetséges is. Ebben a folyamatban komoly hozzájárulást jelent a közelmúltban szakértő munkacsoport által kidolgozott dokumentum. A hosszú távon rendezett nyugalmat biztosító kapcsolat elérése végett

- nem helyes elhamarkodott módosításokat kierőszakolni;

- a hatályos végrehajtási rend megváltoztatása akkor lehet eredményes, ha a bizalomépítés lépéseként is elfogadható a felek számára;

- a kárpótlásos, vagy a járadékos állami támogatási szerkezet helyett az autonóm egyházi gazdálkodás feltételeit kell kialakítani, ideértve az egyházak erre való felkészültségét is;

- a felek szándéka, ha fennáll, elegendő ahhoz, hogy szakértők megfogalmazzák az autonóm működés gazdasági feltételeivel összefüggő tennivalókat és a társadalom számára is elfogadható átalakulás menetrendjét;

9. A közeli és a távolabbi jövő társadalmat szolgáló alakítása érdekében az államnak és az egyházaknak is felül kell emelkedniük a történelmi sérelmeken. Reális önértékelést kell végeznie minden érintettnek, egyházaknak és államnak egyaránt.

10. A jelen problémái mellett különös figyelmet kell szentelni a XXI század kihívásaira. Az egyház kötelessége a fogyasztói társadalom közgondolkodásának megértése és transzcendens értékek iránti nyitottságának elősegítése. Mondanivalóját a mai társadalom nyelvén kell előadnia, úgy hogy azt azok is megérthessék, akik nem állnak közel az egyházakhoz. A hiteles megújulás legfontosabbnak látszó tere a fiatal nemzedékek és az egyházi környezeteken kívül élők körében végzett pasztoráció, amelyben egyidejűleg van szükség egészséges modernizációra és fontos alapértékek megőrzésére.

11. Az egyházak és az állam viszonya nem korlátozódik kormányzati szintre. Sok erős szálon kapcsolódnak egymáshoz az intézmények. Nagy a mozgástér az önkormányzatok és az egyházak helyi szervezetei, plébániák, gyülekezetek, civil szerveződések közötti viszonyban. A helyi kezdeményezések egyre fontosabbak, az egyházakon belül kibontakozó megújulási mozgalmak sok társadalmi feladat megoldására tudnak mobilizálni közösségi energiákat.